Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-19 / 14. szám, kedd

16 Utazás ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 19. www.ujszo.com UTAZÁSI HÍREK Bevált a kalóriatörvény New Yorkban Tudatosabban választanak és alkalmanként hat százalékkal keve­sebb kalóriát fogyasztanak egy New York-i kávézólánc vendégei, amióta a metropolis étteremláncaiban kötelezővé tették a menük­ben a kalória feltüntetését - állapította meg a Stanford Egyetem tanulmánya. Azok a vásárlók, akik korábban alkalmanként 250 ka­lóriát vettek magukhoz, amikor betértek a Starbucks kávézóiba, 26 százalékkal csökkentették a kalóriabevitelt. Az átlagos 247 ka- lóriás fogyasztás 232 kalóriára esett vissza - közölték a kutatók a tanulmányban. A kalóriacsökkenés szinte teljes egészében az élelmiszerválasztásból adódott, az innivalók terén nem változtak a fogyasztói szokások. A kutatók a Starbucks-hálózat által rendelke­zésükre bocsátott, 2008 januárjától és 2009 februárjáig terjedő időszak forgalmi adataiból szűrték le megállapításaikat. A januári keltezésű tanulmány leszögezte, hogy az üzledánc semmit sem vesztett az átlagos profitjából, sőt a menüben szereplő kalóriákkal való szembesítés következtében még növelte is előnyét verseny­társával szemben az olyan területeken, ahol a két bolthálózat üzle­te egymás közvetlen közelében fekszik. 8,5 millióan jártak tavaly a Louvre-ban A párizsi Louvre látogatóinak száma tavaly is elérte a nyolc és fél milliót, azaz az eddigi rekordként számon tartott 2008-as vendég­számot. A híres múzeum állandó kiállításai mellett időszaki tárla­tai, közöttük az ókori Egyiptomról szóló és a velencei reneszánsz mesterek, Tiziano, Tintoretto és Veronese műveit bemutató kiállí­tásai is segítettek elérni az előző évben felállított rekordot. A Louvre 8,5 millió párizsi látogatóján felül további 3,5 millióan lát­ták a múzeum utazó kiállításait Franciaországban és külföldön (köztük Budapesten). A 18. századi európai festők képeiből ren­dezett vándortárlatot például másfél millióan nézték meg Tokió­ban és Kiotóban. A világ egyik legnépszerűbb múzeuma, a párizsi Louvre (Képarchívum) Prágában is megjelenik az Emirates Belép a cseh piacra az Emirates. A világ egyik legkedveltebb légi- társasága július elsejétől naponta közlekedteti járatait Dubai és Prága között. Az útvonalon Airbus A330-as gépekkel repülhetnek az utasok, a gépet várhatóan 27 business és 251 turista osztályú hellyel alakítják ki. A prágai EK139-es számú járat naponta 10.30-kor száll majd fel Dubaiból és 14.50-kor érkezik Prágába, visszafelé pedig 16.20-kor indul a cseh fővárosból és a következő napon, 0.15-kor érkezik meg Dubaiba. Jelenleg az egyetíen köz- veden összeköttetést a két város között a prágai székhelyű Smart- wings fapados társaság biztosítja, amely hetente egyszer repül Prága és Dubai között. Az Emirates nemrégiben azt is bejelentette, hogy március elejétől Jakartába, március 28-ától Tokióba, május 1-jétől Amszterdamba, augusztus 1-jétől pedig Madridba is indít új járatokat. Kevesebb turista Csehországban Csehországban hat millió külföldi fordult meg tavaly, 10 százalék­kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A Mag Consulting tanács­adó cég hétfői közlése szerint a csökkenés alapvetően két okra ve­zethető vissza: a gazdasági válság miatt mérséklődött az utazási kedv, másrészt csökken Csehország idegenforgalmi vonzereje. A vendégéjszakák száma is visszaesett, 11 százalékkal 17,6 millióra, ami azt jelenti, hogy a külföldiek rövidebb ideig tartózkodtak Csehországban, mint a korábbi évben. A tanácsadó cég arra szá­mít, hogy az idén további 5 százalékkal csökken a beutazók, és 6 százalékkal a vendégéjszakák száma, (mti, szí) A dubaji légitársaság 58 darabot rendelt az óriásgépből, ez a 25. Airbus 380-as a flottában (Képarchívum) A hetvenes években még nem ment jól az üzlet, volt olyan év is, amikor csak egy repülőt adott el a társaság Elkészült a hatezredik Airbus Tegnap átadták a hatezre­dik Airbust. A történelmi légi jármű a gyártó legna­gyobb gépe, azaz az A380- as gép. Ez a világ legna­gyobb utasszállító repülő­gépe, mely kétszintes, s csaknem 800 utas szállítá­sára alkalmas. A hatezre­dik gép a dubaji Emirates légitársaság flottájában landolt. MTI-HÍR Az Emirtates összesen 58 da­rabot rendelt a gépből, eddig 24 A380-as van a flottában, ez lesz a légitársaság gépparkjának 25 óriásgépe. A hatezredik gép az Airbus Hamburg melletti üze­mében készült. Az első Airbus - egy A300-as, amelyet a Toulouse-i üzemben gyártottak - 1972. október 28-án szállt fel először. Két évvel később aztán az Air France üzembe állította az akkor még csak 4 éves cég gyártmányait, amivel megkezdődött a nyugat­európai ipar egyik legfényesebb sikertörténete. A hetvenes években még nem ment jól az üzlet, volt olyan év is, amikor mindössze egy repülőt adott el a társaság, és az ezredik Airbus is csak 19 év múlva, 1993-ban kelt el. Ezt követően egyre gyorsabb ütem­ben bővült a rendelésállomány: a kétezredik darabot 1999-ben adták el, a háromezredik pedig 2002-ben talált gazdára. A négyezres határt 2005-ben érte el a cég, és az ötezre­dik Airbust 2007. december 14-én vette át a megrendelő, a Quantas ausztrál légitársaság. Az Airbus 30 év alatt vált az iparág meghatározó, 50 százalék körüli ré­szesedéssel rendelkező szereplőjé­vé és 2001 óta rendre maga mögé utasítja a legnagyobb riválist, az amerikai Boeinget. Tavaly minden korábbinál többet, összesen 498 Airbust szállítottak le a megrende­lőknek, és a cég a legnagyobb euró­pai multinacionális társasággá nö­vekedett. A cég jelenleg 52 ezer em­bert foglalkoztat, és több mint 3500 repülőgép gyártására van megren­delése. Ez azt jelenti, hogy a követ­kező hét évre biztosított az alkal­mazottak munkahelye. Tavaly 481 gépet értékesített a Boeing Az amerikai Boeing 481 repülőgép értékesítésével zárta a tava­lyi évet. Ez 28 százalékkal több a 2008-as eladásoknál. Tavaly ugyanakkor új megrendelés csak 142 gépre érkezett, 2008-ban egész évben 662. Jelenleg a Boeingnél összesen 3 375 megren­delést tartanak nyilván. A nagy rivális, az Airbus tavaly, a „krízisévben” több repülőgépet adott át megrendelőinek, mint korábban bármikor, (mti) A város egyre tisztább, biztonságosabb és izgalmasabb, 2012-re az 50 milliós turistaforgalom a cél New York a legkedveltebb turista célpont az USA-ban MTI-HÍR New York volt a legnépsze­rűbb amerikai város tavaly a hazai és.nemzetközi turisták kö­rében, miközben minden város­ba kevesebb látogató érkezett, mint a korábbi években - hang­zott el a CBS News hírtelevízió egyik tudósításában. A New Yorkba irányuló turistaforgalom utoljára 2001-ben, a terrorme­rényletek évében csökkent. New Yorkhoz képest 2009-ben a tu­rizmus azonban máshol még jobban visszaesett, így ugorha­tott két évtized után ismét az él­re a 8 milliós keleti parti me­gapolis, megelőzve a nevadai kaszinóvárost, Las Vegast, va­lamint a floridai szórakoztató és üdülőparadicsomot, Orlandót. Az utóbbi 20 évben e két város egyike volt a legkedveltebb tu­rista célpont. Michael Bloom­berg New York-i polgármester sikernek nevezte, hogy a re­cesszió ellenére csak 3,9 száza­lékkal esett vissza a turizmus, holott az előzetes becslések 10 százalékos apadást jeleztek elő­re. A látogatók száma 45,3 mil­lióra csökkent, ebből 8,6 millió volt a külföldiek száma. Bloom­berg azt mondta, hogy a város egyre tisztább, biztonságosabb és izgalmasabb, a cél pedig az, hogy 2012-re évi 50 millióra növekedjen a turistaforgalom. New York utoljára 1990-ben volt a turisták által leglátogatot­tabb amerikai város. A polgár- mester szerint a belföldi turiz­mus jelentős mértékben a gaz­dasági válság, a lakosság csök­kenő bevételei miatt szorult vissza, külföldről pedig az újinf­luenza járványtól való félelem és a szigorú határellenőrzések miatt érkeztek kevesebben. A recesszió ellenére csak 3,9 százalékkal esett vissza a turizmus, holott az előzetes becslések 10 százalékos apadást jeleztek (Szabó László felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents