Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-19 / 14. szám, kedd

4 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 19. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK IBfflMMUMBIIMWiMlIflIllillMT ffl IMI) ~ Á'ííili Kezd magához térni az ipar Pozsony. A múlt év eleje óta novemberben nőttek először az ipari megrendelések Szlovákiá­ban - derül ki a statisztikai hiva­tal tegnap közzétett elemzésé­ből. Az iparnak adott új megren­delések 3,8%-kal nőttek novem­berben az egy évvel korábbihoz képest, miközben októberben még 0,6% volt a tizenkét havi csökkenés. A válság miatt tavaly január óta 22,3%-kal, 24,94 mil­liárd euróra estek vissza az ipar­nak adott új megrendelések Szlovákiában. (ČTK) Ne dőljünk be a Plus500 cégnek Pozsony. Újabb gyanús pénzügyi szolgáltatóra hívta fel a figyelmet a szlovák jegybank. A belizei székhelyű Plus500 Ltd. táraság a www.plus500.com honlapján keresztül szlovákiai ügyfelek számára is kínál befek­tetési lehetőségeket, elsősorban amerikai, ázsiai és európai tőzs­déken, miközben erre nincs en­gedélye a nemzeti banktól. Jana Kováčová, a jegybank szóvivője szerint a társaság törvényelle­nesen nyújtja a szolgáltatásait, így ha ezen keresztül fektetjük be a pénzünket, az állam nem fe­lel a veszteségeinkért. (TASR) Kártyahasználat decemberben Pozsony. A bankkártya-hasz­nálat szempontjából jelentős kü­lönbségek vannak a hazai pénz­intézetek ügyfelei között. Míg a Szlovák Takarékpénztár ügyfe­lei decemberben 16%-kal keve­sebb pénzt vettek fel a bankau­tomatákból, és a kártyájukkal is 2,2%-kal kevesebbet fizettek az egy évvel korábbiakhoz képest, az Általános Hitelbank és a Tatra banka ügyfelei többször vették igénybe a kártyájukat. Decem­berben a legnagyobb összeget, 78,5 millió eurót a Tatra banka ügyfelei fizették ki a kártyájuk­kal, míg a takarékpénztárnál ez az összeg 75,4 millió, a VÚB-nál 64,2millióeuróvolt. (TASR) Nincs veszélyben a szénbányászat Pozsony. A gazdasági tárca javaslata szerint Szlovákiában minimum 2020-ig, de akár 2035-ig az itthon kibányászott szenet is felhasználnák az áramtermelésben. A miniszté­rium elemzése szerint a szlovák bányák által felszínre hozott 31 ezer kilótonnányi szénből 2011 és 2035 között több mint 29 te- rawattórányi villanyenergiát ál­líthatnának elő. (SITA) A Topvar sörgyár végnapjai Nagytapolcsány. A Topvar sörgyár tegnap megkezdte a ta­valy meghirdetett elbocsátáso­kat, amely során február végéig 175 alkalmazottjától válik meg. A 11%-os munkanélküliséggel rendelkező nagytapolcsányi ré­gióban a munkaügyi hivatal alig 50 szabad munkahelyet képes felajánlani számukra. A Topvar február végén a sörpiac vissza­esésére hivatkozva zárja be az 1957-ben alapított nagytapolc­sányi gyárát, nagysárosi üze­mükben azonban folytatják a gyártást. (TASR) Északi Áramlat: a felét már eladták Moszkva. A Gazprom a ter­vezett északi-tengeri gázveze­ték szállítási kapacitásának több mint a felére talált már megren­delőt. „Már több mint 21 milli­árd köbméter gázra kötöttünk szállítási szerződést dán, német, francia és brit megrendelőkkel” - mondta Matthias Wamig, az Északi Áramlat üzemeltető tár­saságának igazgatója. A konzor­cium áprilisban kezdi meg a gázvezeték lefektetését és az el­ső szállítmányokat 2011-ben tervezi megindítani Oroszor­szágból a német Greifswald mel­letti terminálhoz. (MTI) Idei kilátások a turizmusban Madrid. Idén az idegenfor­galmi ágazat 3-4%-os növeke­dést is elérhet a világban - állít­ja a Turisztikai Világszervezet. Tavaly a 4%-os visszaesés is már kisebb volt a vártnál, mivel az utolsó negyedévben beindult a növekedés az ágazatban. Az elmúlt évben világszerte 880 millió külföldi turistát regiszt­ráltak. A tavalyi utolsó negyed­ben a válság a közép- és kelet­európai régió turizmusát sújtot­ta a leginkább, (č, m) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 0,8795 Lengvel zloty 4,0227 Cseh korona 25,889 Magvar forint 267,75 Horvát kuna 7,2893 Román lei 4,1053 Japán jen 130,33 Sváici frank 1,4745 Kanadai dollár 1,4741 USA-dollár 1,4369 VÉTEL - ELADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,48-1,40 26,68-25,12 279,42-255,35 OTP Bank 1,48-1,40 26,62-25,12 275,21-259,32 Postabank 1,49-1,39 26,80-24,99­Szí. Takarékpénztár 1,49-1,39 26,60-25,12 279,12-255,08 Tatra banka 1,48-1,40 26,56-25,21 277,70-256,60 Dexia banka 1,47-1,40 26,56-25,22 274,71-260,79 Általános Hitelbank 1,48-1,40 26,63-25,15 279,21-255,16 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) A havi díjat azoknak engedik el, akik aktívan használják a számlájukat, és ezen nagyobb összeget tartanak Az ingyenes számlavezetés feltétele Olcsó vagy ingyenes folyószámlát kínálnak a diákoknak és a nyugdíja­soknak, és azoknak, akik nagyobb összeget halmoznak fel (Képarch.) Pozsony. A szlovákiai pénzin­tézetek a folyószámlákra nem csupán katasztrofálisan alacsony kamatot kínálnak, hanem még a borsos számla- vezetési díjat is beszedik az ügyfelektől. Többségük ugyan lehetővé teszi, hogy ezt a díjat akár nullára is csökkentsük, ám ennek szi­gorú feltételei vannak. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A bankok nagy része azoknak kínál kedvezményes díjú vagy akár ingyenes számlavezetést, akik a számlát aktívan használják. Több­nyire az ügyfél által megvalósított tranzakciók számát, és a számlára rendszeresen utalt minimális pénzösszeget veszik figyelembe. Fontos kritériumnak számít azon­ban az is, hogy mekkora összeg szerepel a kontónkon. Nagy álta­lánosságban elmondható, hogy azok számíthatnak ingyenes folyó­számlára, akiknek ezen több ezer vagy akár tízezer eurójuk van. Olcsóbb vagy ingyenes folyó­számlát kínálnak a diákoknak és a nyugdíjasoknak is. Mindezt ter­mészetesen nem önzetlen céllal teszik. A fiatalokat így akarják magukhoz édesgetni, hogy a bankhoz a későbbiekben is hűek maradjanak. Az idősebbek a kon­zervativizmusukkal számítanak vonzó ügyfeleknek. Többségük csak azért nyit folyószámlát, hogy erre utalják a nyugdíját, sok tranzakcióval nem terhelik a ban­kot, ráadásul többnyire a számlán nagyobb összeget is képesek összekuporgatni. Az egyedüli ha­zai pénzintézet, amely semmit sem követel meg ahhoz, hogy in­gyenes folyószámlát nyissunk ná­luk, az mBank. Ez utóbbinál azonban egy ilyen számla tulaj­donosa havonta csak háromszor vehet fel pénzt hazai bankauto­matákból, miközben a számlaki- vonatot interneten keresztül kül­dik meg számára. Pozitívumnak számít azonban, hogy a kártyával ingyen fizethetünk, és ingyenesen használhatjuk a külföldi bankau­tomatákat is. Nagy bankok, nagy elvárások A hazai nagybankok között je­lentős különbségek vannak az in­gyenes számlavezetés szempont­jából. A Szlovák Takarékpénztár az új Személyi számla esetében te­szi lehetővé a havidíj elengedését. A bank személyi számlájának az előnye, hogy minden egyes kár­tyás fizetésnél a fizetett összeg fél százalékát írják hozzá a betétünk­höz. Ha egy ilyen számlához, amely normál esetben havonta 4,90 eurójába kerül az ügyfélnek, ingyen szeretnénk hozzájutni, ha­vonta legalább 980 eurót kell el- költenünk a kártyánkkal. Elenge­dik a havidíjat azonban azoknak is, akiknek a számlájukon minimum 10 ezer eurójuk marad, és nem fi­zetnek a diákok sem. Az Általános Hitelbank (VUB) szintén a számlájukat aktívan használókat részesíti előnyben. Azoknak, akik flexiszámlát nyit­nak a banknál, és havonta leg­alább 12 tranzakciót hajtanak végre, miközben a számlájukra minimum 497 euró érkezik, a VÚB a számlán lévő összegre 6 százalékos kamatot kínál. Az ügy­felek ilyen módon havonta legfel­jebb 2,43 eurót kereshetnek. Azok számára is ingyenes lehet a szám­lavezetés, akiknek jelenleg 6,21-8,53 eurós havi díjú flexi- számlája van, ehhez azonban leg­alább 33 193 eurónak kell marad­nia a számlánkon. ATatra banka ügyfelei, akikTat- ra Personal csomagot fizettek elő, 50-100%-os kedvezményben ré­szesülhetnek. A számlavezetési díj felét engedik el számukra, ha ha­vonta legalább tízszer fizetnek a kártyájukkal, vagy ha két hitelük van a pénzintézetnél, esetleg, ha Tatra Business vállalkozói számlá­juk is van a banknál. Ha a felsorolt feltételek közül kettőt teljesítenek, akkor a számlavezetés ingyenes. Nem fizetnek havi díjat azonban azok sem, akiknek a banknál az előző hónapban legalább 10 ezer eurójuk volt. Ingyenes számlaveze­tést kínál a Pohoda szolgáltatás­csomag előfizetőinek a ČSOB is. Ennek a feltétele azonban, hogy az előző hónapban legalább egy átuta­lási megbízást adtunk, a számlára legalább 500 eurónak kell érkez­nie, a számlán szereplő összeg pe­dig nem eshet 300 euró alá. Ingye­nesen jutnak hozzá a szolgáltatás­csomaghoz a ČSOB azon ügyfelei is, akiknek legalább 40 ezer euró van a számlájukon. Mit követelnek a többiek? Az UniCredit Bank a 26 évnél fi­atalabbak számára kínál ingyenes folyószámlát, a standard számla- csomagokhoz azonban az ügyfe­lek nem juthatnak hozzá díjmen­tesen. Hasonló a helyzet a Posta­banknál is, ahol a diákok mellett a nyugdíjasok számíthatnak ingye­nes számlára. Az OTP Banka ügy­felei a Base csomaghoz juthatnak hozzá ingyen, ha az előző hónap­ban legalább 330 euró érkezett a számlára. A Plus, Extra és Max számláknál 100%-os kedvez­ményt kínálnak, ha a számla for­galma meghaladja az 1500 eurót, a számlán szereplő összeg pedig 15 ezer euró felett marad. A Volksbank az Active, a Complete és a VeB konto csomagokat előfi­zetőknek engedi el a havi díjat, ha az előző hónapban legalább 4979,09 euró maradt a számláju­kon. Ingyenes számlavezetésre számíthatnak a Volksbanknál azonban a diákok is, hasonlóan, mint a Dexiánál, amely ezen felül még az önkormányzatoknak kí­nálja ezt a lehetőséget, (t, s, mi) Máig reális a veszélye annak, hogy az eladósodott kormányzatok további megszorításokra kényszerülnek Akár 18 hónapig is elhúzódhat válság a régiónkban ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Tokió. A globális gazdasági fel­lendülésnek egyértelmű jelei mu­tatkoznak, ám a tartós javulás még várat magára - derül ki a világ leg­nagyobb pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezete az ACCA legfrissebb felméréséből. Térségünk, Közép- és Kelet-Európa a politikai instabi­litás és a pénzszűke miatt még mintegy 18 hónapon át fog „lábadozni”, ezen belül Szlovákia viszonylag gyorsan magára talál, idén már 1,9%-kal növekedhet a gazdasága - állapítja meg a felmé­rés. Az ACCA-tagok között eleve pesszimista a hangulat. Nem hisz­nek ugyanis abban, hogy a nyugati országok képesek lesznek tartani a versenyt a jóval dinamikusabb ázsiai gazdaságokkal. A munka- nélküliség még mindig emelkedik, és az államháztartás helyzete to­vábbra is sok elemzőt tölt el aggo­dalommal. Reális a veszélye ugyan­is annak, hogy az eladósodott kor­mányzatok további megszorítások­ra kényszerülnek. A globális gazda­sági fellendülés nagyobb lesz a ko­rábban vártnál - jelentette ki vi­szont Tokióban a Nemzetközi Valu­taalap (IMF) vezérigazgatója. Do­minique Strauss-Kahn szerint a nö­vekedés éllovasa Kína lesz. (Ng, m) Az euróbán vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2010. január 17-től) Bank 7 nap 1 3 hónap hónap 6 hónap 12 24 hónap hónap L_ .... ~ . Lakossá­gi folyó számla ČS0B 0,05-0,10 0,10-0,20 0,200,50 0,500,80 1,80 2,50 0,150,80 Privatbanka 0,80 1,10 1,45 3,33 0,10 OTP Bank 0,20 0,25 0,70 1,10 2,51 3,31 0,000,20 Komerční b. 0,05 0,05-0,25 0,050,45 0,050,60 0,050,90 0,050,10 Volksbank 0,000,30 0,000,60 0,000,90 0,001,20 0,002,30 0,10 UniCredit Bank 0,300,40 0,500,90 0,801,05 1,001,20 2,002,60 0,000,05 Dexia banka 0,250,35 0,550,65 1,001,10 1,201,30 2,202,35 0,05 Tatra banka 0,05 0,100,20 0,400,50 0,800,90 1,201,30 2,50 0,100,50 Slovenská sporiteľňa 0,15 0,300,35 0,700,75 1,10 2,40 0,100,30 Všeobecná úverová banka 0,10 0,100,25 0,350,50 0,700,85 1,101,20 2,152,30 0,106,00 Poštová banka —­mmmĹm mšäLm wJämm 1,40 ammms mmmm A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2010. január 17-től) Bank Felmondási határidő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 18 hónap hónap 2 év Felmon­dási idő nélkül Privatbank 1,10 1,20­1,30­1,50 0,10 OTP Bank 0,80 1,00 1,00 1,25­1,30 0,10 Volksbank 0,40 0,70­1,00­1,40 0,10 UniCredit Bank ; 0,60­1,00 1,00 0,10 Poštová banka 1,20 1,40­1,50­1,50 0,ÖÍ Dexia banka 0,75 0,75 0,75 0,75­0,75 0,10 Tatra banka­­­­­­0,40 Slovenská sporkeľňa '­­0,10-2,50­0,10 Všeobecná úverová banka ! 0,40 0,75 1,10 1,10 0,10

Next

/
Thumbnails
Contents