Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-16 / 12. szám, szombat

Szalon 15 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 16. KÖNYV A SZALONBAN A perem-lét képkockái SZALAY ZOLTÁN A tökéletes kiszolgáltatottság, a tehetetlenség legvégső foka: a „kreatúra” éhsége, magánya és őrülete. Rögtön a halállal való szembenézéssel indul Farkas Péter új prózakötete: magasság és mély­ség találkozásával. Először a ma­gasság szemszögébe helyezke­dünk: keselyűvé válunk, amely zsákmányra les, „évezredes biz­tonsággal” (6.). Aztán aláereszke­dünk a mélységbe, ahol „Lomha Fagy és Remegés”, „bús Halovány- ság, s a böjttartó Éhség" lakik. Egy csúszómászó kreatúra útját követ­hetjük nyomon, amelynek nincs neme, neve, ahogy a történetnek sincs sem meghatározott ideje, sem meghatározott tere. Csak az éhség van, mint mindent megha­tározó hatalom. A történet leg­alább olyan szikkadt és sivár, akár a középpontját képező csonttá aszott ismeretlen lény, amelyről csak jóval később derül ki, hogy ember, akinek valaha neme volt, neve, és élete; most emlékezetét keresve vándorol a semmiben: ,,»A csordákat keresem«, mondta a férfi. »A csordák már elmentek«, mondta azöregember. »Elmentek?«, kérdez­te hitetlenül a férfi. »El«, mondta a vénember. »És azok is, akik még lát­ták acsordákat.«”( 22) A triptichon második szövegré­sze a magány címszava körül össz­pontosul, a harmadik központi fo­galma pedig a félelem. Olykor ne­hezen követhető, látomásokban tobzódó képek és történetdarab­kák, férfiakról, akik az öngyilkos­ságba menekülnek, illetve az őrü­let dönti le őket a lábukról, átutal­va lényüket a befolyásolhatatlan, megkötött kreatúra-állapotba, „Nincs semmi, csak a végtelen, fa­gyos üresség, mélyében a meg-meg- koccanó magánnyal.” (96.) S mi­közben a szerző a létezés peremvi­dékére kalauzol bennünket, iroda­lomtörténeti utazásra is invitál: a szerzői útmutatást tartalmazó fül­szöveg tudatja velünk, hogy a má­sodik és a harmadik rész központi figurája egy-egy költő: az őrület szélére sodródott Paul Celan, illet­ve Friedrich Hölderlin. Farkas Péter Kreatúra című prózakötetével ott folytatja, ahol előző könyvében, a Nyolc percben abbahagyta: az elembertelenedés stációit közelíti meg egyedi mó­don, pontos, a végtelenségig fi­nomított nyelven. A Nyolc perc­ben az öregség uralma alatt ver­gődő embert mutatta be, a Krea­túrában a rabság újabb módoza­tait és fokozatait járja végig. Far­kas Péter talán egyetértene Dosz­tojevszkijjel abban, hogy a részvét „az emberiség egyik legfőbb, talán egyetlen törvénye”. Tulajdonkép­pen ő is a részvét nyelvét keresi, miközben egy pillanatra sem vá­dolható meg elfogultsággal vagy a „tárgyilagosság” hiányával. Far­kas Péter nem „maszatol el” sem­mit, nyelvi precizitása egy pilla­natra sem hagyja cserben. A három fejezetre tagolt próza­kötet nem kis odafigyelést és nem kevés energia ráfordítását követe­li meg az olvasótól. A szövegré­szek közti rejtett összefüggések csak a könyv egyik szerkezeti alapeleme; ennél valószínűleg sokkal fontosabbak a különböző síkokon mozgó intertextuális és intermediális vonatkozások. A fülszöveg egy honlapra utal ben­nünket, ahol a szerző három kép­re - mint afféle mottókra - hivat­kozva világítja meg a szövegek forrását, ezzel tulajdonképpen az intermedialitás terébe utalva át a szöveget. Az első kép, amelynek részletes leírását megtaláljuk az első szövegrészben, magát a négykézláb a földön mászó éhe­zőt ábrázolja: James Nachtwey felvétele Szudánból. A második kép egy párizsi felvételsorozat, amely a költő Paul Celannak a Szajnába vezető utolsó útját örö­kíti meg, a harmadikon pedig egy Francis Bacon-mű (konkrétan a festő keresztrefeszítés-triptichon- jának részlete) látható. Ä szerző szemlátomást nélkülözhetetlen szerepet tulajdonít a mottóként megjelölt képeknek, bár ez a módszer, tehát a képek ilyetén beemelése a szövegtérbe, felvet egy alapvető problémát: az olva­sás műveletébe magát a világhá­lót vonja be a szerző, miáltal a szöveget túlságosan széttagolttá teszi; talán célszerűbb és elegán­sabb megoldás lett volna a képek közvetlen csatolása a kötethez. Az intermediális kombináció­kat lehet még tovább is fokozni: a szöveg erősen vizuális jellegét erősíti, hogy a szerző helyenként konkrét filmekre utal: jelesül Tar- kovszkij Andrej Rubljovja, illetve Inárritu 21 grammja jelenik meg egy-egy rövidebb-hosszabb jele­net erejéig, bár ez utóbbi dekódo­lásához nagy szükség van a szer­zői jegyzetekre, amelyekhez a már említett internetes forrásból juthatunk hozzá. A szövegek nyelve olykor szi­kár, máskor kifejezetten lírai: a dantei pokol mélységei és az apokalipszis világrendítő káosza keveredik, miközben a kérdés végig egyetlenegy: „Vajon mennyi ideig bírja elviselni az élő test a saját halálát?” (105.) A szöveg kézen­fekvő misztikus olvasata a terem­tő és a pusztító hatalom közti azonosságot sugallja: éppen a rontó erők hatására válik az au­tonóm lényből kiszolgáltatott kreatúra. A teremtés és a rombo­lás energiái úgy kavarognak a szövegben, akár valamiféle koz­mikus ősleves. A lények itt már/még egyenrangúak, alig van különbség szervezet és szervezet között. A gnúcsordák pusztító vonulása akár a mindent maga alá temető özönvíz, a meggyötört embervázak akár az „óriásira na­gyított botsáskák”. Mégis: itt van a kifejezés kényszere, ami Farkas Péternél a küzdelem kényszeré­vel egyenértékű. Farkas Péter prózája nem afféle becketti vagy éppen a festő Francis Baconéhez hasonlítható, hátborzongatóan idegen, mindentől elhagyatott vi­lágot jelenít meg (amiáltal a Francis Bacon-festmény mottó­ként való szerepeltetése is merő­ben más dimenziót nyer), sokkal inkább a Pilinszky-féle kreatúra- lét-felfogással rokonítható, ami­nek legfőbb bizonyítéka az első szöveg éhezőjének krisztusi sze­repben való láttatása: akárhány csapás tagiózza is le, legyen féreg, és nem több, legyen merő gyalázat és utálat, ő most már akkor is mindig fölkel, és végigjárja az utat, és tel­jessé teszi, amit visszaszerzett ma­gának.” (14.) A Nyolc perc című kötetben egyértelműen kitapint­ható menekülési útvonalak a Kreatúrában sokkal rejtettebbek, de ott vannak valahol a szöveg mélyén, a megsemmisülés szélén tántorgó kreatúrák hangtalan üvöltésében. (Farkas Péter: Kreatúra. Buda­pest, Magvető, 2009,120oldal) Palócföld TALLÓS ISTVÁN Második, befejező részével foly­tatódik Csapody Tamás interjúja Papp Lajossal, a bori tábort megjárt munkaszolgálatos nazarénussal. A versek rovata több Tandori- darabbal kezdődik, majd K. Kábái Lóránt diptichonjával folytatódik, ugyanitt Nyilas Atilla és Filip Tamás versei olvashatók, Szunyogh Páltól szintén egy vers. A Szávairatokban Szávai Attila Eperhárom című kis­prózája. A Próza és vidéke rovatban két novellát találunk, Darvasi Lász­lóét és Kiss Judit Ágnesét. Egy retro-összeállításban Ma- rafkó László tárcanovelláját talál­juk, valamint Sulyok László A re­mény és a borzalom napjai című ta­nulmánya a Magyar Politikai Fog­lyok Szövetségének (Pofosz) 1956-os emlékeiből. A Kutatóterület rovat az ötven­éves KAF-ot köszönti (Lászlóffy Aladár: A már [még] együtt töltött félévszázad) egy poétikus, napló­nak, esszének egyként olvasható szöveggel. Koós István tanulmánya a Virágzabálók című legutóbbi Darvasi-regényt vizsgálja, össze­vetve ezt a szerző első nagyregé­nyével, A könnymutatványosok le­gendájával. A rovatot Révész Anna tanulmánya (A narrátor vizsgálata Németh László Gyász című regé­nyében) zárja. Baráthi Ottó dr. Gaj- zágó Aladárral, az 1959-ben alapí­tott salgótarjáni múzeum első igazgatójával beszélget. K. Peák Ildikó írása (Mint maga az ember. Rajzok Ceredről) részint a szóban forgó kiállításhoz jó kala­uz, részint Szemethy Orsinak a la­pot illusztráló, egészen kiváló Liba­FOLYÓIRAT-AJÁNLÓ FOLYÓIRAT-AJÁNLÓ tamatikájú, alapvetően epikus kli­pek sorozata”), Vince Ferenc a Német-magyar irodalmi együtt­élések a Kárpát.medencében című Balogh F. Tamás tanulmányköte­tet, Szilágyi Zsófia pedig A koroná­zás című Akunyin-krimit. A lap fenti blokkjait két regény- részlet vezeti be, Németh Gáboré és Brenzovics Máriáimé. génye új magyar fordítását Ka- lavszky Zsófia tanulmánya értékeli (ennek a Puskin-műnek ugyanis két eredetije, két alapszövege van). Lengyel Imre Zsolt a legújabb Kiss Noémi-prózakötetet (Rongyos ék­szerdoboz. Utazások keleten.) ér­tékeli, Fogarassy Miklós a Lilla és a Prof című Kiss Mirella-versesköte- tet („bolondos szellemű, szerelmes ÍSALLIGRAM Palócföld Irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat LV. évfolyam • 2009/6. m Filip Tamás, k. kábái lóránt, Nyilas Atilla, Tandori Dezső versei Darvasi László, Kiss Judit Ágnes prózája Koós István, Révész Anna tanulmánya sor-ozat című képregényéhez nyújt hasznos támpontokat. A recenziók közt Molnár Kriszti­án a Cukor-Kreml című Szorokin- prózakötetet ismerteti, Szőke Kor­nélia a Kurt Cobaain kardigánja című Esze Dóra-novelláskönyvet, Vincze Dániel a Megtorlások év­százada című tanulmánykötetet, Shah Gabriella a Fürjesi című Für­jesi Csaba-művészeti albumot, Or­bán György János pedig a legújabb Dobroda-CD-t. A lapot Nagy Csilla beszélgetése zárja - Bucsok Lajossal, a Nógrádi Volán (ceredi származású, művészetpártoló) vezérigazgató­jával. A folyóiratot kívül-belül Fürjesi Csaba festményei illusztrálják. Kalligram SOMOGYI JUHÁSZ PÉTER A lap legújabb számát négy na­gyobb területre osztották föl: az el­sőben (Költészet/magyar) Kerber Balázs, Borbély Szilárd és Aczél Géza versei olvashatók, ezekhez társul két novella, Márius Kopcsayé (Mészáros Tünde fordítása) és Kálmán Gáboré. A másodikban (Költészet/angol) Leonard Cohen (Krusovszky Dénes) és Peter Porter (Gömöri György fordításai) versei; s ezeket is két novella követi, Kor- néli Beáé és Palágyi Ildikó Brigittáé. A harmadik DemóVerzó címen tanulmányokat közöl a digitális médiumok s irodalomtudomány (narratívák, játék, idő, videojáté­kok, digitális játék és marketing) témaköréből; szerzők: Fenyvesi Kristóf, Kiss Miklós, Markku Eske- linen (Kiss Gábor Zoltán fordításá­ban), Raine Koskimaa (Gyuris Norbert fordításában), Kiss Gábor Zoltán és Gyuris Norbert. A tárgy­körbe a blokk összeállítójának, Fenyvesi Kristófnak a dolgozata vezeti be az olvasót (Továbbra sem könnyű demokratikusnak lenni. Digitális történetmondás Kelet-Eu- rópában.) A negyedik nagyobb blokkot ta­nulmányok és kritikák alkotják. A sort Tőzsér Árpád kezdi (Az emlé­kezés mint létmód Radnóti Miklós Bori noteszének néhány darabjá­ban, különös tekintettel a Levél a hitveshez című versre). Lipták Ka­talin tanulmánya Az ajtó című Sza­bó Magda-regényt elemzi, Révész Annáé pedig e helyt is a Gyász című Németh László-regényt vizsgálja - a fokalizáció szempontjából. Pus­kinnak A kapitány lánya című re­

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents