Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-16 / 12. szám, szombat
16 Szalon ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 16. www.ujszo.com A világ legnagyobb városa az ötvenes években: a 14 millió lakosú New York Márai Sándor: A teljes napló, 1952-1953 - „Amerika soha nem lesz a hazám, mert haza csak egy van" Egy magyar író New Yorkban „Az olasz eget nézem és csorognak a könnyeim” - írja naplójába Márai Sándor 1952januáijában, miután feleségével és fogadott fiával együtt megkapta az amerikai bevándorlási vízumot. GAZDAG JÓZSEF A Márai család végül áprilisban hagyja ott Nápolyi a Constitution nevű hajón. Az elutazás előtt a szomszédok és az utcabeliek - a boros, a szenes, a halas - sírva szorongatják Márai kezét. Ő is hasonlóképpen érez („ez a három és fél év az élet legnagyobb ajándéka volt”), mégis menniük kell, mert Olaszországban három év után is csupán „megtűrt, gyanakvással szemlélt menekültek”. „El kellett szánnom magam erre az útra, mert a hazátlan- ság állapotából ki kellett lépni, s az egyetlen, amit Jánosnak adhatok, az amerikai állam- polgárság. .. Ha kiértünk oda, és viszonylagos biztonságba helyeztem Lolát és a gyereket, végre jogom lesz meghalni.” (Márai feleségéről, az ugyancsak Kassáról származó Matz- ner Loláról és fogadott fiukról, az akkor 11 éves Babócsay Jánosról van szó.) Európát mindenesetre nehezen hagyja ott, olyannyira nehezen, hogy még centimétert, hőmérőt és államilag hitelesített literes üveget is visz magával az útra, mert attól fél, hogy az európai mértékrend nélkül támolyogni fog az inchek, gallonok és Fah- renheit-fokok vüágában. Az utazás során Camus esszékötetét, A lázadó embert olvassa (franciául), de amíg lehet, a fedélzeten áh, és távcsővel figyeli a partot (a cádizi világítótorony az utolsó, amit Európából lát). A hajón „szomorú emberi hulladékkal” utaznak együtt, kivándorlókkal és bevándorlókkal, olasz szélhámosokkal, akiket az új világ csábít. „Nagy Éji vacuum cleaner Amerika: minden szemetet magába szív.” New York azonban - legalábbis eleinte Márait is elbűvöli. Néhány nappal megérkezésük után elégedetten állapítja meg, hogy egy nyilvános könyvtárban megtalálható több tucat könyve, a város rendezett („olyan, mint egy tökéletes mértani ábra”), s még az éjjeli New York is imponál neki, eszelős fényeivel és szikrázó ordenáréságával együtt. Véleménye hamar megváltozik. Két hónappal később már arról ír, hogy szervezete nehezen búja a New York-i nyarat (a levegő pára- tartalma 100%-os), az utcák pedig embertelenül sivárak („akár egy állandósult, gigászi Rákóczi-út”), s az ember légszomjasan kapkodja a fejét, „úgy keres egy fát, egy arcot, valami emberit”. Lola és János 1953 karácsonyán. Márai felesége egy New York-i varróműhelyben vállalt munkát, 75 centes órabérért. „Három dolog, amit nehéz kibírni Amerikában: a klíma, a lárma és az amerikaiak.” A frappáns megállapítás később kiegészül: nehéz kibírni a magyarokat is. Magányos sétálásai során Márai gyakran hall magyar szót a New York-i utcákon, felfedezi a 113. utca sarkán álló Kossuth-szobrot, meglepődik a Second Avenue-n előbukkanó magyar cégtáblák láttán, s végül ő is részt vesz a Szent István-napi szentmisén. Tapasztalatait az emigráns magyarokról egy mondatban foglalja össze: „Mint a veszett farkasok, úgy maiják egymást.” A mizantróp, társaságba ekkor már egyáltalán nem járó Márai egyik első amerikai feljegyzése volt: „a magyarokat elkerülni, ha lehet”. A lakás, amelyet Máraiék két évre bérelnek ki, Manhattan északi végén, a Central Park környékén található, a Hudson folyó partján. A nápolyi szegénység után New York más dimenziókat jelent: vesznek porszívót, villanyborotvát, televíziót, magnót (Márai szavaival: egy tape recorder nevű hangrögzítő találmányt) és egy Remington márkájú írógépet, amelybe négy hétig tart beszerelni az ékezetes billentyűket. Kivárja. Nem engedi, hogy „nevéről lehulljon az ékezet” - amikor névjegykártyát akar készíttetni, több nyomdánál is próbálkozik, míg végül az egyik hajlandó ékezetes betűkkel kinyomtatni, hogy Márai Sándor. Magyarországon a kommunista kultúrpolitika tiltása miatt már nem jelenhetnek meg könyvei; ezért a Béke Ithakában című regényét Londonban adják ki magyarul. A kézirat német fordítását elküldi egy amerikai kiadónak is, amely válaszlevelében sajnálattal tudatja, hogy a regény „túl magas ismereti igényeket támaszt az amerikai olvasóval szemben”. Az élet megpróbáltatásait (Lolát egy brooklyni kórházban megoperálják) zokszó nélkül viselik. Kristófra emlékezik, kisfiúkra, aki néhány hetes korában belső vérzésben elhunyt, s akit még nem Márai, hanem Grosschmid néven temettek el Budapesten, 1939- ben. „Nincs honvágyam. De a legjobb lenne mégis: hazamenni, néhány fröccsöt inni, magyar verseket olvasni, megfürödni a Lukácsuszodában, aztán lefeküdni a Farkasréten, apám és fiam között, s egy nagyot aludni.” (Márai Sándor: A teljes napló, 1952-1953; Helikon Kiadó, Budapest, 2009,448 oldal) Sorozatunk korábbi részei: Márai Sándor: A teljes napló, 1943-44 „Minden perc ajándék” (Új Szó/Szalon, 2009. január 24.) Márai Sándor: A teljes napló, 1945 „Pogány és barbár nép maradtunk” (Új Szó/Szalon, 2009. február 7.) Márai Sándor: A teljes napló, 1946,1947 „Túl aljas minden, s túlságosan fáj” (Új Szó/Szalon, 2009. február 21.) Márai Sándor: A teljes napló, 1948 „Meri jogom van itt élni...” (Új Szó/Szalon, 2009. április 4.) Márai Sándor: A teljes napló, 1949 Aki lyukas cipőben járt, amikor Nobel-díjra javasolták (Új Szó/Szalon, 2009. december 5.) Márai Sándor: A teljes napló, 1950-51 „Már csak nagyon kevés emberhez van közöm" (Új Szó/Szalon, 2009. december 19.) Márai Sándor portréja az ötvenes évekből RÉSZLETEK A NAPLÓBÓL Nem lehet elég rendszeresen olvasni Vörösmartyt és Aranyt, mert hihetetlen, milyen gyorsan sorvad idegenben a nyelvi öntudat. Amerikában nincs szabadság. A tömegeket teljesen elbutítja a televízió, a sport, a legalacsonyabb rangú tömegszórakoztatás. A könyv, a szellemi ember gyanús. Teljesen műveletlen emberek kezében van a színház, a könyvkiadás, minden szellemi kísérlet. A kietlenségvilága ez. Az ember egy napon már nem Amerikában hazátlan, hanem a világűrben. A posta ma születésnapi üdvözlőkártyát hozott Ez meglepett, mert New Yorkban csak Lola és János tudták, hogy születésnapom van. Az üdvözlőkártyát az életbiztosító küldte. Ez a cég számon tartja személyi adataim. A szerencsekívánatok őszinték voltak: az élet- biztosító itt Amerikában őszintén kívánja, hogy sokáig éljek, mert ha meghalok, akkor nekifizetni kell. Délben tizenegykor kezdi mutatni a televízió Eisenhower elnöki beiktatásának washingtoni műsorszámait. Az emberi történelemben ez az első alkalom, amikor egy világeseményt a kortárs a cselekmény pillanatában szobájából, karosszékben nézhet. Valószínű, hogy egy napon így mutatják majd be a világvégét. A moderátor, két szappanreklám között figyelmezteti a „Channel-4” nézőit, hogy a világvége következik. A napnyugati civilizáció Leonardo da Vinci műhelyében kezdődött. Lehet, hogy a General Motors műhelyében ér véget. ateues NAPLÓ márai Sándor 1952-1953
