Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-16 / 12. szám, szombat

10 Szombati vendég

ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 16. www.ujszo.com

Hunčík Péter: Ma nincs erőszakos asszimiláció, igaz, mi önként és dalolva asszimilálódunk, úgy, hogy közben verjük a mellünket, és üvöltünk, hogy „rohadt tótok"

Nem csak nálunk történnek nagy hülyeségek

(Somogyi Tibor felvétele)

A tavalyi évet az egyre feszültebb szlovák-magyar viszony és a három választás jellemezte. Ivan Gašparovič további öt évig Szlovákia köztársasági elnöke lesz, mindhárom választáson a kormánykoalíciót alkotó pártok szerepeltek jobban. Kettévált a magyar kisebbség politikai érdekképviseletét ellátó Magyar Koalíció Pártja, létrejött a Híd.

LAJOS P. JÁNOS

Az egység elvesztése egyesek szerint tragédia, mások szerint a választás lehetőségét adja a magyar választók számára. Jövőre parlamenti választások lesznek Szlovákiában. Hunčík Péter pszichiátert, konfliktuskezelő szakembert, közéleti személyiséget arról kérdeztük, hogyan hatott, hat mindez Szlovákiára és a magyar kisebbségre.

Választási év volt a tavalyi, és idén is két fontos választás vár ránk. Mit mutattak meg ezek a választások - amelyet a koalíciós pártok nyertek meg - Szlovákiáról?

Azt, hogy milyen Szlovákia lakosságának többsége, milyen értékeket képviselnek, milyen képviselőket választanak maguknak. A két legnagyobb támogatottságnak örvendő politikus Ivan Gašparovič államfő és Robert Fico miniszterelnök. Hogy ez nekem tetszik-e vagy sem, az más kérdés, nyilvánvalóan én is szerettem volna, ha Iveta Radičová nyeri a köztársaságiel- nök-választást, az ember gyakran nem veszi figyelembe a realitást. Mai napig gondolkodom azon, vajon alkatilag igazi vezető tudott-e volna lenni, mivel szerintem nem az az átütő erejű, agresszív, „húsevő” típus, aki megy a célja után. Szembe kell nézni azzal, hogy nagy változások nem várhatóak a szlovák politikai életben, köszönhetően részben annak is, hogy nincsenek igazi személyiségek.

Meglepőnek tartja, hogy a sokak szerint teljesen „szürke” Ivan Gašparovič le tudta győzni Iveta Radičovát?

Nem, ez várható volt, a miniszterelnök és az államfő személye pontosan tükrözi az ország mentalitását. A többségnek Gašparovičra van szüksége. Szlovákia mentális értelemben ezt tudja teljesíteni, ezt kívánja. Szürkék vagyunk, unalmasak, nem teljesítettük azokat az elvárásokat, melyeket magunkkal szemben megfogalmaztunk. Az uniós csatlakozásunkkor, 2004-ben azzal biztattuk az unió régi tagjait, hogy gazdasági előny nem származik ugyan a csatlakozásunkból, de majd a szürkeállományunk potenciálja kárpótolja őket. A szürkeállományból azonban csak a szürkeség maradt meg, ezt hoztuk magunkkal az unióba. Ez nem csak ránk vonatkozik, ugyanez mondható el a csehekről, a lengyelekről, a magyarokról, talán Szlovénia kivétel, mely jobban alkalmazkodott az uniós körülményekhez. Ezek az országok szürkeséget, bizonytalanságot, vitákat, belső feszültséget hoztak az unióba, de semmiféle katalizáló erejük nem volt. Ebbe a képbe pontosan beleillenek olyan személyiségek, mint amilyen az országot

képviselő első számú polgár, vagyis az államfő. Gašparovič szürkesége, fujarázása, autóversenyzése, még az értékrendje is megfelel ennek. A második ember, Robert Fico pedig a mai agresszív, kemény, gátlástalan politika tipikus megtestesítője.

Mivel magyarázható ez a szürkeség? A négy évtizedes kommunista hatalommal? 1989 óta már eltelt 20 év.

Azt nem szabad elfeledni, hogy azok döntő többsége, akik jelenleg hatalmon vannak, még a kommunista rendszer „szülöttei”. Ugyan ez az utolsó generáció, a múlt század hatvanas éveiben születettek, akik még a kommunizmusban szocializálódott, akkor voltak huszonévesek, majdnem harmincasok. A következő generáció, a hetvenes évek közepén születettek, akik már a rendszerváltás után váltak felnőtté, várhatóan mást hoznak majd. Kérdés természetesen, mi lesz az, amit ők tudnak. Sokan közülük már a modern világban megszokott körülmények között nőttek fel, külföldön is tanultak. A fiataloknak van összehasonlítási alapjuk, élményekkel gazdagodnak.

Közel hat éve az unió tagjai vagyunk. Hogyan hatott ez a tagság Szlovákiára?

Ha kategóriákra bontva nézzük, akkor természetesen sok pozitívumot találunk. Az eurót bevezettük, és ennek köszönhetően nagyobb megrázkódtatások nélkül élünk, nem kell az állandó árfolyam-ingadozástól rettegni, mint Magyarországon vagy Csehországban. Szlovákia gazdasági eredményei is pozitívak, az, hogy most romlott a gazdaság, nem a Fi- co-kormánynak köszönhető elsősorban, hanem a válságnak. Vagyis vannak eredmények is. A negatívum az emberi tényezőben rejlik. A jogrendet hiába egységesítik, ha ugyanazok a bírák ülnek a bírói székekben, akik még az előző rendszerben szocializálódtak. Nemcsak a szlovák-magyar viszonyról van tehát szó. Elég csak Štefan Harabin volt igazságügyi miniszterre, a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnökére gondolni. Ä személyi kérdésekben itt a csőd. De ez jellemző egész Közép-Európára, mely mindig kicsit megkésve és mindig akarata ellenére vette át az európai szellemi áramlatokat. Ez volt a humanizmussal, a felvilágosodással, az ipari forradalommal és sorolhatnám. Mindig volt egy látens időszak, amikor már ezek az áramlatok jelen voltak Nyugat-Eu- rópában, de nálunk még nem, majd egészen egyszerűen át kellett venni őket, mert Nyugaton már ezek voltak az uralkodó áramlatok. Szerintem 1989-ben is ez történt. Nem vagyok biztos benne, hogy újra a kommunizmus kisöprése mellett döntene a lakosság Közép- és Kelet-Európábán, ha most megszavaztatnánk. A kommunizmus vége is egy kicsit muszájból jött el. Ha tudtuk volna, hogy a nyugati országok demokratikus rendszere az ember egészen más típusú kihasználásával jár együtt, hogy naponta versenyezni kell, naponta meg kell küzdeni a társadalmi helyzetért, hogy munkanélküliség és bizonytalanság lesz, hogy társadalmi egyenlőtlenségek alakulnak ki, akkor sokan nem akarták volna a változást. Ezt figyelembe véve én nem tartom Szlovákiát a sorból kilógó országnak, nem csak itt történnek nagy

hülyeségek. Az van, amire az ország mentálisan képes, és amire ez a térség mentálisan képes. Nem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak, mint a térség átlaga.

Európa nyugati országaiban sokan meglepődnek a Szlovákia és Magyarország közötti feszültségen. Ez a naivitásuk miatt van, vagy tudtak a látens feszültségről, csak úgy gondolták, hogy majd magától elmúlik?

Nevezhető naivságnak is, de szerintem tudtak erről. Ebben az esetben is arról van szó, amit az unió alapokmánya is tartalmaz, amiért az uniót létrehozták. Németország elveszítette a II. világháborút, és néhányan, például Konrad Adenauer, úgy gondolták, hogy ebből elég volt, még egy pofont nem akarunk kapni Európa többi országától. Tudták, hogy a német népből nem tudják kiirtani az uralkodási vágyat, de átformálták azt: nem a Tigris tankokkal kell győzni, hanem a német gazdaság erejével. Rájöttek arra, hogy a jól működő gazdaság lefegyverzi a legvadabb németet és a legvadabb franciát is. Hiszen Európában nem a szlovák-magyar ellentét volt a legnagyobb, hanem a francia-német. Áz ellentétek feloldása azonban időbe telik. Ez a kiegyezés a II. világháború után következett be,

20-25 éves folyamat volt, és kellettek hozzá a jó gazdasági eredmények, az, hogy sokkal jobban éltek az emberek, mint korábban. Ez még nálunk nem történt meg. A rendszerváltozásnak köszönhetően sokan jobban élnek, de talán még többen rosszabbul. Ha mindenkijobban élne, most nem lenne feszült a szlovák-magyar viszony. Az unió régi tagállamainak többsége azt hitte, ez a folyamat

gyorsabb lesz, és automatikus. Nem megy automatikusan, és nem is gyors. Egyrészt sokáig a szőnyeg alá söpörték ezeket a témákat, másrészt más a mentalitásunk is, kicsit a Balkán kapuja vagyunk. Ez egy nehéz lecke Európának. Emlékszem azoknak a nyugat-európai, elsősorban liberális politikusoknak a szavaira, akik 1989 után azt mondták nekem, hogy „majd meglátod, rendeződik a gazdasági helyzet, és eltűnik a szlovák-magyar konfliktus is”. Egyrészt a gazdasági helyzet nem rendeződött, másrészt az etnikai jellegű konfliktusok bonyolultabbak annál, hogy gazdasági eszközökkel meg lehessen azokat őket. Elég csak az írekre vagy a baszkokra gondolni.

Tehát a jelenlegi gazdasági válság is hozzájárult ahhoz, hogy a szlovák-magyar viszony pattanásig feszült?

A szlovák-magyar konfliktus részben a gazdaságban gyökerezik, nagy része azonban abban áll, hogy a nagyon pontosan fogalmazó, szilárd értékrendű személyiségek nem kerültek megfelelő pozícióba. Olyan emberekre gondolok, akik világosan meg tudtak volna fogalmazni néhány ellentétet a mítosszal, mítoszokkal szemben. Az olyan mítoszokkal, mint hogy mi vagyunk a kiválasztott nép, a bűn- telen nép, akit mindig csak bántottak, mi sosem akartuk másét, csak a magunkét, de azt erősen stb. Ezek a mítoszok ugyanúgy élnek a magyarok, mint a szlovákok között, és a negyven évig tartó elfojtás után elemi erővel törtek elő. Ezeknek a felszámolásához kellenének az erős személyiségek. Ha azonban a jelenlegi helyzetet összehasonlítom az 1989 előttivel, akkor nem vagyok pesszimista. Ma nincs erőszakos szlovák asszimiláció, igaz, hogy mi önként és dalolva asszimilálódunk, úgy, hogy közben verjük a mellünket, és üvöltünk, hogy „rohadt tótok”. Ugyanezek az emberek aztán szlovák iskolába adják a gyereküket, nem olvasnak magyar újságot, nem foglalkoznak a magyar közügyekkel, legfeljebb leáru- lózzák Bugár Bélát. Ezeknek a szinte ösztönszerű reakcióknak remek táptalaja a gazdasági válság. Ezért szimpatikus nekem, amit Bugár Béla tesz. Volt benne erő - és nem érdekel, hogy közrejátszhatott benne a hatalomféltés is -, hogy kimondja: nem vagyunk képesek egyedül megmenteni a kisebbséget, és nem számíthatunk Magyarország segítségére sem, ezt bizonyítja az elmúlt húsz év, hiszen mi húsz éve fogyunk. Kell a szlovákok segítsége. Van egy egyetemünk, amit - mondjuk így - az „ellenségünkkel”, a szlovákokkal közösen hoztunk létre, hiszen a parlamentben ők is megszavazták. Ezt nagyon nehéz lenyelni a magyaroknak, de ez ugyanúgy vonatkozik a szlovákokra is. Most például Szlovákiának is rá kell döbbennie arra, hogy Magyarország rossz gazdasági helyzete müyen hátrányokat jelent számára. Elég csak arra gondolni, hogy hány szlovákiai veszítette el munkahelyét Magyarországon. Nem feltétlenül kell szeretni egymást, elég, ha tiszteljük egymás jogait, mégha fogcsikorgatva is.

Említette Bugár Bélát. Sokan azt kifogásolják, hogy éppen azért nem hiteles a Híd, mert ő hozta létre.

Én 2007-ben írtam, hogy itt lenne az ideje egy regionális jellegű, nem nemzetiségi alapon szerveződő dél-szlovákiai párt létrehozásának. Ehhez hasonló a Híd, tehát furcsa lenne, ha én támadnám. Amikor elképzelésemet elmondtam másoknak, a legtöbben azt mondták, ehhez Bugár Bélára lenne szükség, mert ő meg tudja szólítani a szlovákokat is. Körülötte kialakult egy ilyen mítosz. Nem az én dolgom Bugár Béla motivációját vizsgálni. Természetesen úgy is lehet magyarázni a Híd létrehozását, hogy röviddel azután, hogy őt egy demokratikusan szervezett kongresszus leváltotta a pártelnöki posztról, alapít egy új pártot. Úgy is lehet magyarázni, hogy sértődöttségében döntött így, úgy is, hogy azért kell neki az új párt, hogy a gazdasági érdekeit meg tudja valósítani. Ezekre a felvetésekre Bugár Bélának kell választ adnia. De maga a gondolat, a szlovák-magyar párt szerintem az egyetlen járható út a konfliktusok elkerüléséhez és az identitásunk megőrzéséhez. Nagy a felelőssége annak a társaságnak, mely a Hidat mozgatja, mivel ha nem sikerül a kezdeményezés, akkor az hosszú időre, legalább 3-4 választási időszakra el is temeti ezt a gondolatot. Nem történt tehát tragédia azzal, hogy az MKP-ból kiszakadt egy csoport, az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a választóinak mintegy 35-40 százalékát viheti magával. A maradéknak elégnek kell lennie ahhoz, hogy az MKP bejusson a parlamentbe. A Hídnak viszont a mintegy 3-4 százaléknyi magyar választó mellé legalább 2 százalék szlovák választót is kell szerezni. Ha erre nem képes, akkor nem életképes az elképzelés. Most már csak az kellene, hogy hagyják abba az árulózást, és kezdjenek dolgozni.

Ezt a kérdést tehát meglehetősen optimistán látja. Az elmúlt évet sem tartja tragikusnak a nyelvtörvény elfogadásával, a szlovák-magyar viszony romlásával?

Azt a szót, hogy tragikus, a témával kapcsolatban felejtsük el. Ami itt történik, annak a tragédiához semmi köze. Nézzünk kicsit körül! Tragédia most Haitin történt, ahol több tízezer ember halt meg. Kisebbségi jellegű tragédiák is máshol történnek, szerencsére. Nekünk legfeljebb nehéz a helyzetünk, de még mindig sokkal jobb helyzetben vagyunk, mint a világ többi részén élők, leszámítva Észak-Amerikát. Az önsajnálatot hagyjuk meg a 18. századi népdaloknak, most már sokkal jobban ismerjük a világot ahhoz, hogy saj- náltassuk magunkat. Természetesen nem tartom jónak a nyelvtörvényt, teljesen felesleges norma, elfogadása kimondottan a pótcselekvés kategóriájába tartozik, rosszindulatból, korlátoltságból fakad. Az SNS-t a korlátolt, elvakult düh jellemzi, a Smer inkább rosszindulatú. De ilyenkor meg kellene kérdezni magunktól is, hogy a mi pótcselekvéseinknek müyen a hatásuk. Példa erre a Beneš-dekrétu- mok ügye, 2007-ben eszébe nem jutott volna a parlamentnek határozatban megerősíteni azokat, ha mi nem nyitjuk mega témát (Csáky Pál egy interjúban - szerk. megj.). Mikor tudjuk már abbahagyni a „minél rosszabb, annál jobb” filozófiáját? Miért kell mindig szenvednünk? Ki tud szeretni egy szenvedő embert? Vegyük észre, hogy nem jön a részvét sem, nem működik ez a dolog. Azt látom, hogy az emberek az alapproblémát nem bírják megérteni. Áz egyik oldalon van a kitűzött cél, a másikon pedig az adott konfliktushelyzet. Nem értik, hogy az adott konfliktusban a másikat legyőzni, és a célomat elérni - az két különböző dolog. Az embereknek elemi vágyuk, hogy a konfliktusban a másikat legyőzzék, földbe döngöljék, megalázzák, miközben hagyják elúszni a céljukat. A célt nagyon gyakran csak úgy érhetjük el, hogy az ellenféllel vagy az ellenséggel kell leülnünk, és elmagyarázni, miért lesz jó neki is, ha én elérem a célomat. Ha képletesen mondva Csáky azzal fog foglalkozni, hogy legyőzze Bugárt, vagy fordítva, akkor elúszhat a célul tűzött parlamenti képviselet. Ha Szlovákia Magyarországgal fog küzdeni, akkor nem jönnek befektetések ebbe a régióba. Ez a régió már Németországból nézve is homogénnek tűnik, Amerikából még kevésbé tudnak különbséget tenni az országok között.

Milyen lesz az idei év? Enyhülhet a feszültség, vagy a választások miatt csak rosszabbra számíthatunk?

A választásokig mindenképpen nőni fog a feszültség, utána az eredmények függvényében alakul. De itt van egy újabb mítosz, ezúttal Robert Ficóról. Nem hiszem, hogy találnék olyan szlovákiai magyart, aki azt mondaná most, hogy ez egy jó fej. Meg vagyok azonban győződve arról, hogy ha az MKP vagy a Híd olyan helyzetbe kerülne, hogy Fico felajánlaná neki a kormányban való részvételt, akkor mindkettő igent mondana. Hajlandók lettek volna ugyanis erre 2006-ban is. Ha ez megtörténne, akkor mindjárt megváltozna a magyarok véleménye Ficóról.