Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-15 / 11. szám, péntek
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 15. www.ujszo.com SZEMSZÖG Nyelvtörvény - útmutató nélkül A rendszerváltás óta kevés jogszabály okozott annyi bonyodalmat, mint a nyelvtörvény júniusi módosítása. Véleményem szerint az emberek azzal foglalkoznak sokat, amit feleslegesnek tartanak és amit rájuk kényszerítenek, vagy amit nagyon fontosnak éreznek, de amivel az illetékesek nem törődnek. A módosított nyelvtörvényre az első állítás igaz. A szlovákiai politikai elit hatalmat gyakorló részén kívül senkinek nem jutott eszébe, hogy ez a jogszabály-módosítás szükséges vagy nélkülözhetetlen a mindennapi élethez. Volt itt jogszabály a kisebbségi nyelvhasználatról, meg a hivatalos nyelvről - ha úgy tetszik, államnyelvről - és működött a .sokoldalú párbeszéd a társadalomban, ha nem is teljesen hibátlanul, de békésen. Hogy a gazdasági, társadalmi és erkölcsi válság kellős közepén ezen a törvényen kellett változtatni, csak az állíthatja, aki azt akarja, hogy a baj még nagyobb legyen. Az is lehet, hogy ez volt a cél és akkor elérte/elérték, vagy éppen a tehetetlenség tengerében eredménytelenül vergődve figyelemelterelő, ócska manővernek szánták. A hatalomgyakorlást és a hatalmaskodást minden értő ember meg tudja különböztetni, csak az értetlenkedő és viszály- kodó nem. A politikai csatározások során sok példa volt már 1989 novemberétől, hogy politikai tőkét lehet kovácsolni a szlovákiai magyar nemzetrész szo- rongatásából. Mivel ez - az esetek többségében - sikeres volt, most a nyelvhasználatot, az ember egyik legérzékenyebb tartozékát célozták meg. A külföld ellenszenvének spontán megnyilvánulásait, azonnal a magyar nemzetrész politikai képviseletének rótták fel. Az Európai Unió nyelvtörvényügy- ben megkérdezett illetékes tisztségviselőinek óvatos és nagy politikai tapintatra utaló - egyébként tárgyilagos - vélekedését diplomáciai sikerként könyvelték el és az ügyet lezártnak tekintik. Természetes, hogy nem így gondolják, hiszen a jogszabály társadalmi érvényesítése csak idén kezdődik. Még nem lehet tudni, mi lesz a vége e meggondolatlan politikai kalandnak, de néhány tényt meg lehet erősíteni és a következtetést le lehet vonni. A nyelvtörvényt erőszakolok tábora stabil ugyan, de várhatóan nem növekszik, mert Szlovákia olyan vüág- és európai szervezetek tagja, amelyeknek szabályzatával és jogrendjével a diszkrimináló törvények ellentétben vannak. S akkor vagy a tagság, vagy a rossz törvény. A szerzők megtorpanása is könnyen azonosítható a fokozatos és elhúzódó bevezetés alapján, hiszen a törvény már 2009. szeptember 1-jén hatályba lépett, s a rengeteg magyarázkodáson kívül tulajdonképpen még semmi nem történt. Ellentétben a törvénypártiakkal - a diszkrimináló intézkedések bevezetésével - erősödni és növekedni fog az ellenzők tábora itthon is, külföldön is, és a törvény kontraaktivitásának veszélye is fenyeget. Az is lehet, hogy a legvégén a kisebb halnak kell felfalnia a nagyobbat, ami eddig még nem sikerült. A politikai kalandorság nem hoz mindig örömöt, tartósat pedig biztosan nem. A jogalkotásnál a jogállamban a jogalkotóknak jó lenne ismerni és tisztában lenni a jogállamiság fogalmával. Nehogy valaki kétségbe vonja, hogy Szlovákia jogállam. Jóba Mihály (TASR-felvétel) A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. OLVASÓI LEVÉL ____________ »V ; '.í".. ■ * "ú " -ss''. Önkéntes nyelvrendőrök Sajátos ügyfélpolitikája van a galántai T-Com telefonszolgáltatónak - jelszavuk: Na Slovensku po slovensky!, és ehhez tartja is magát valamennyi alkalmazott a cég galántai fiókjában. A múlt héten intéztem (volna) ügyes-bajos dolgomat, és magyarul kezdtem mondókámba, mire egy hölgy illedelmesen válaszolt: ő sajnos nem tud magyarul. Mielőtt azonban megszólíthattam volna huszonéves kollégáját, az gúnyos mosollyal csak annyit mondott: Na Slovensku po slovensky. Természetesen nem hagytam szó nélkül, de eltartott egy darabig, amíg magamhoz tértem a döbbenettől. Hogy ebben a városban, ahol a lakosok fele magyar, ilyet hallok, egy fiúcskától, aki az unokám lehetne, mert jómagam a hatvanas éveimben járok! A fiatalember védelmére kelt egy kollégája, aki megtoldotta azzal, hogy Magyarországon sem beszélnek szlovákul. Azt a kis különbséget azért még elmagyaráztam nekik, hogy ők csak vendégek Magyarországon, míg én itt itthon vagyok, nekem ez a hazám. Másnap a lányom is bement, hogy kikérje magának az én nevemben ezt a gyalázatos bánásmódot, de a főnöknőjük válasza se volt akármi: No áno, a kde žijeme? És semmi kivetnivalót nem talált beosztottjai hozzáállásában. Tisztában vagyok azzal, hogy a telefontársaság nem állami hivatal, nem kötelesek magyarul beszélni, de arra se jogosítja fel őket semmi, hogy velem így beszéljenek, méganyelvtörvényüksem. Ezek után nem tudok mást tenni, minthogy az egész családom lemondja a T-Com vezetékes telefonját. Úgy látszik, nekik nincs szükségük a magyarul beszélő ügyfélre. Elmentem az egyik mobilszolgáltató helyi irodájába, ahol külön ügyelnek arra, hogy magyarul beszélő alkalmazott is legyen, hiszen az idősebb emberek a mobiltelefonos előfizetéssel kapcsolatos bonyolult dolgokat sokszor még anyanyelvükön is nehezen értik meg. A nyelvtörvény szigorításával pontosan ezt akarta elérni a szlovák kormány. Hogy a magyarok féljenek megszólalni magyarul ott is és akkor is, amikor joguk van ehhez, és bármelyik szlovák feljogosítva érezze magát arra, hogy rájuk szóljon, ha magyarul beszélnek. Éppen ezért fontos, hogy mindenki bátran használja magyar anyanyelvét, mert ez a természetes, mert joga van hozzá, és magánszemélyeket egyébként sem lehet megbüntetni a nyelvtörvény alapján. Chudý Erzsébet, Galánta Karácsonyi ajándék? A rendszerváltás után lehetőség nyüt arra, hogy nagyobb ünnepeinken a Felvidéken is szabadon énekelhetjük nemzeti imánkat, a magyar himnuszt. Ez a szép szokás 20 éve beköltözött a mar- celházai római katolikus templomba is. Természetesen csak a legnagyobb ünnepeken énekeltük. Évente négyszer-ötször. Ennek most vége. 2009 karácsonyán hiába vártuk, hogy felgyulladjon a záróének száma, a kijelző sötét maradt. Óriási volt a csalódottság. Nem volt elég, hogy a legutolsó templomfestéskor az összes magyar nyelvű felirat eltűnt a falakról. Egy betű sem maradt meg még hírmondónak sem - most már száműzték a himnuszt is a templomból. Mi jön még? Vajon miért szakadt meg a két évtizedes hagyomány. Az esetnek talán köze van a hírhedt szlovák nyelvtörvényhez? A marcelházai templomban évente többször elénekeltük a Himnuszt. Január 1-jén, húsvét vasárnap, december 25-én, valamint a két búcsúkor, júniusban és októberben. Idén ősszel a Komáromi járásban majdnem minden katolikus papot áthelyeztek. Mi is új papot kaptunk. Az őszi búcsúkor már ő szolgált Marcelházán, és elmaradt a magyar himnusz. Mivel én nem voltam akkor templomban, a hívek beszámoltak a történtekről, pontosabban arról, ami nem történt meg, de nem jelentkeztem egyik újságnál sem, mivel én csak akkor írok valamiről, ha a saját szememmel látom vagy a saját fülemmel hallom. December 25-én megtapasztaltam a szomorú valóságot. Jalsovszky Vilmos Marcelháza KÁRPÁT-MEDENCEI KITEKINTŐ Állhat a Gu§á-szobor Elutasította a Maros megyei törvényszék Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd azon kérését, hogy a per lejártáig függesszék fel a §tefan Gu§á-szobor felállítását engedélyező tanácsi határozatot. „Úgy látszik, Temesvártól eltérően Marosvásárhely még nem szabadult fel a kommunizmus alól” - fogalmazott az ítélet- hirdetés után Kincses Előd, aki keserű szájízzel vette tudomásul, hogy a törvényszék zöld utat engedett a szobor felállításához. Kincses attól tart, hogy amíg végleges döntés születik az önkormányzat ellen indított perben, Dórin Florea polgármester és a temesvári áldozatok életéért felelős tábornokról elnevezett alapítványelhelyezi Gu§á mellszobrát. A vársétányon már több mint tíz éve éktelenkedik az a talapzat, melyre a 90-es években a retrog- rád-nacionalista erők Ion Anto- nescu háborús bűnös marsallnak emeltek volna emléket, most pedig a ’89-es mészárlás egyik el- rendelőjének adna helyet. Maria Ristache bírónő figyelmen kívül hagyta Kincses érveit, melyek szerint a szobor felállításából és esetleges utólagos eltávolításából mindkét félnek komoly hátránya származik. A kezdeményezőket anyagi, a várost pedig erkölcsi kár éri. A döntéshozót az a karszalag sem hatotta meg, amivel Kincses Előd érkezett a törvényszékre, és amelyen a „Temesvár, az első kommunistamentes város” felirat állt. Ezzel szemben Ristache figyelembe vette Dórin Florea polgármester beadványát, melyben §tefan Gu§á már a város díszpolgáraként szerepelt - anélkül, hogy ezt az önkormányzat valaha is megszavazta volna. Az ítélet ellen fellebbezni készülő Kincses Előd „pofátlannak” nevezte a Maros megyei törvényszék döntését, de megjegyezte, hogy a jogi lépéseken túl ő a politikai hátszélre is kíváncsi lenne. „Hallani szeretném, hogy ezek után miben egyezik meg Románia demokrata-liberális párti (PDL) miniszterelnöke, aki a szoborállító polgár- mester felettese és miniszterelnök-helyettese, Markó Béla, aki elítélte a tanácsi határozatot szemrebbenés nélkül megszavazó RMDSZ-es városatyákat” - jegyezte meg az ügyvéd. A Krónika kíváncsi lett volna, ezek után a kezdeményezők mikorra tűzik ki a szobor felállításának időpontját. A §tefan Gu§á Alapítvány bukaresti székhelyén azonban sem Ana Maria Gu§át, a tábornok lányát, sem a szervezetet irányító Niculae Spiroiu tábornokot nem sikerült elérnünk. Az egyesület be nem mutatkozó titkárnője pedig meglepődésének adott hangot, hallván, hogy „bizonyos gondok övezik a szoborállítást”. A §tefan Chitackal és Victor Atanasie Stánculescuval egyetemben, az 1989-es temesvári forradalom megtorlásával vádolt, de időközben elhunyt Gubának azok után emelnének szobrot Marosvásárhelyen, miután az ősz folyamán a helyi tanács egyhangúlag megszavazta a polgármester és a tábornokról elnevezett alapítvány javaslatát. Utólag a sajtó és a közvélemény nyomására az RMDSZ tíz képviselője megpróbálta érvényteleníteni a tanács korábbi döntését, azonbansikertelenül. A szoborállítás mellett kardoskodó román tanácsosok azzal érvelnek, hogy egyetlen törvényszék sem bizonyította §tefan Gu§a állítólagos bűnösségét. A tábornokot, aki ellen elkészült a vádirat, valójában a korai halál mentette fel a per és a rá váró esetleges ítélet alól. Két társát, Mihai Chitackot és Victor Atanasie Stánculescut 15-15 év börtön- büntetésre ítélték. (Krónika)
