Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-15 / 11. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 15. Kultúra 9 Január végéig tekinthető meg Németh Ilona, Martin Piaček és Sugár János kiállítása Pozsonyban Iszapbirkózás a sármentesítésért Közös vonása a pozsonyi Mirbach-palotában kiállító három művész alkotásá­nak az a szándék, hogy elementáris erővel hasson. Az elementáris erő általi ráhatás ugyanis életünket nagymértékben képes be­folyásolni. Vannak rá pél­dák, amikor az igazi nagy hatás teljesen meg tud vál­toztatni bennünket, át tud­ja alakítani életünket. TALLÓSI BÉLA Erről igazából azok szoktak val­lani, akik valamilyen súlyos be­tegségből felépülve visszakapják az életüket. Ők szoktak vallani az értékek átrendeződéséről. A há­rom művész kiállítása is egy „betegségről”, egy társadalmi rák­fenéről közvetít. Alkotásaikkal vizuális eszközök tévén generált tolerancia-dózissal próbálnak meg változtatni ezen „a társadalmi rákfenén”. Elemen­táris erővel megszólító kortárs művészeti alkotófolyamat megél­hető akcióján (Németh Ilona per- formansza), illetve a kortárs művészet tárgyiasított alkotásain (Martin Piaček és Sugár János) keresztül ránk, a társadalomnak ezt a betegséget élő-szenvedő tag­jaira kívánnak úgy hatni, hogy át­értékeljük viselt dolgainkat. A toleranciával kezelendő átér­tékelés tárgya pedig ez esetben nem kisebb dolog, mint a kapcso­lataink, mivelhogy Katarína Kišová, a kiállítás kurátora szerint kapcsolatrendszerekről, társa­dalmi, nemzetközi és személyes kapcsolatokról szól a kiállítás. Az az elementáris erő - amely a kiál­lításon, illetve kiállítással megszó­lítani kíván - ezt célozza meg: ha­tást, lehetőleg erős, elementáris hatást gyakorolni e kapcsolatok jobbá rendezésére. A kiállítás létrejöttéről Németh Ilona Munkácsy-díjas képzőmű­vész szavait idézzük, aki elmond­ta, hogy: a szlovák-magyar vi­szony alakulását figyelve kereste azt a művészi formát, amellyel legkifejezőbben tudja elmondani a problémával kapcsolatos vélemé­nyét. .Amikor önálló pozsonyi ki­állításra kaptam felkérést a városi galériától - mondta -, felcseréltem arra a lehetőségre, hogy a témáról olyan emberekkel együtt mond­junk el valamit, akik ugyanúgy, mint én, rá vannak kényszerítve arra, hogy foglalkozzanak vele, il­letve véleményt alkossanak róla. így jutottam el Martin Piačekhez, aid a szlovák történelemmel fog­lalkozik, ahogy ő mondja, a szlo­vák történelem kínos helyzeteit dolgozza fel. Sugár János pedig maga keresett meg, amikor úgy döntött, hogy az ELNÉZÉST táblát, amelyet korábban magyarországi városokban csak magyarul helye­zett el köztéren, Dunaújvárosban két nyelven, magyarul és szlovákul is kirakja. Tőle ezt a kész projektet hívtam meg a kiállításra, Martin Piačeket pedig arra kértem, hogy közösen gondolkodjuk azon, mi az, amit mi ehhez a kérdéshez hoz­zá tudunk tenni.” Németh Ilona performansszal lepte meg a közönségét, egy há­rommenetes iszapbirkózással. Munkája megalkotásakor előbb a korábbi Padló-sorozat folytatásá­ban gondolkozott. ,A Padló-soro­zat bővítését mérlegelve jutottam el a sárhoz, sárpadlót, esetleg iszappadlót tervezgettem. Ettől csupán egy lépésre van az iszap- birkózás. Számomra ugyan szo- kadan, hogy performansz formá­jában mutatom be a választott témát, ugyanakkor úgy éreztem, hogy az iszapbirkózás galériában performanszként megjelenítve elementáris élményt szerez. Mivel két nőnek a birkózása a sárban, még akkor is, ha ez a női testek­nek csupán koreográfia szerinti összecsapása, mindenképpen elemi hatást gyakorol a szemlélő­jére. Függetlenül attól, hogy a né­ző tudja, amit lát, az megrende­zett akció, tehát nem spontán, nem őszinte megnyilatkozás. A maga nyersségével mégis hat az emberre, a művészi megjelenítés erejével elgondolkoztat a konkrét témáról.” Sugár János két darab ún. szabvány közlekedési táblát mu­tat be projektjével a pozsonyi kiál­lításon: az egyiken az ELNÉZÉST, a másikon a PREPÁČTE szóval. E táblák a mentális közlekedésben a laterális gondolkodásunkra apel­lálva a félreértéseket, a görcsöket mutatják ki, melyek nélkül az összeütközések elkerülhetők le­hetnek. „A laterális gondolkodás - mondta Sugár János - olyan gon­dolkodás, amely igyekszik kilépni azokból a folyosókból, azokból az ösvényekből, amiken az összes gondolkodási akut hibát elkövet­tük. Kimondani egyszer az elné­zéssel azt, hogy hibáztunk, szerin­tem óriási dolog. Főleg manapság, amikor a nyíltság, a direktség kezd eltűnni az életünkből, min­denki sokkal inkább megfontolja, hogy mit vállal, mit mond, és mit nem mond ki. Ez az egyszerű gesztus viszont valamiképpen a nyíltság felé vezet. Úgy gondo­lom, hogy ez a munka a játékos­sága, a kedvessége és az egy­szerűsége miatt, továbbá azért, hogy még mindig van benne va­lami provokatív, nagyon alkalmas arra, hogy egy picit a normalitás irányába irányítsa a gondola­tokat.” Azért is lenne ez óhajtanivaló, mivel az iszapbirkózás során nemcsak azok lesznek sárosak, akik birkóznak, hanem azok is, akikre ráfröccsen, mert nézik. Világpremier: Arnold Schönberg torzóban maradt operáját Kocsis Zoltán fejezte be Elkészült a Mózes és Áron harmadik felvonása MTl-JELENTÉS Budapest. Világpremier tanúja lehet holnap a Nemzeti Filharmo­nikus Zenekar közönsége: Kocsis Zoltán főzeneigazgató megkom­ponálta Arnold Schönberg két fel­vonás után torzóban maradt ope­rája, a Mózes és Áron harmadik felvonását, az így teljessé vált mű hangzik el (félig szcenírozva) a Bartók Béla Nemzeti Hangver­senyteremben. Schönberg három felvonásosra tervezte a Mózes és Áront, a libret­tót be is fejezte, és három biztosan azonosítható zenei vázlatot is le­jegyzett a harmadik felvonáshoz. Mint azt Kocsis Zoltán elmondta, már a Miskolci Nemzetközi Opera- fesztiválon 2009 júniusában be­mutatott előadásra készülve fog­lalkoztatta a kérdés: vajon torzó­ban kell-e maradnia a zenedrámá­nak, vagy teljessé tehető az alko­tás? „Érdekelnek a befejezetlen művek” - árulta el a zeneszerző, hozzátéve, hogy természetesen nem lehet és nem is szükséges mindent kiegészíteni. Schönberg operájának befejezése azonban azért is volt fontos számára, mert a mű nem végződhet Mózes bukásá­val, hiszen a történelem őt igazol­ta. „Schönberg soha nem jelentet­te ki, hogy nem kívánja befejezni a művet. Tudjuk azt is, hogy Schön­berg a Guggenheim alapítványtól kívánt forrást szerezni még 1945-ben a Mózes és Áron befeje­zéséhez, amit elutasítottak. És az is lehet, hogy valóban elfáradt” - fo­galmazott Kocsis. A harmadik fel­vonás megszületésének folyama­táról szólva megjegyezte: úgy érzi, mintha a nyáron egy három hóna­pos zeneszerzői kurzuson vett vol­na részt Schönbergnél. Az osztrák szerző fennmaradt három vázlata egyikéről azt írta, hogy a harmadik felvonás kezdeté­re szánja. „Ebből csináltam is egy nagyon komoly négyszólamú, a dodekafónia szigorú szabályai sze­rint megkomponált zenét, amiben tehát egy hang sem ismétlődik. Az első és második felvonást záró in­dulónak a harmadik felvonás végén is meg kell szólalnia, de ezt úgy komponáltam meg, hogy míg a má­sodikban a törzsfők szemben állá­sát, a harmadikban azt fejezze ki: Mózes követőivé váltak” - mutatott rá Kocsis Zoltán. A „torzó” tavalyi miskolci elő­adásához hasonlóan holnap Buda­pesten is Wolfgang Schöne alakítja Mózest és Dániel BrennaÁron. PENGE Zavar Kalliopé jászlában „A nyugati művészet három­negyede érthetetlen, ha nem ismerjük az Ótestamentumot és az Újtestamentumot, valamint a szentek történetét... A fiatalok miközben bemagolják Hektor halálát, nem tudnak semmit Szent Sebestyénéről” - írja egy nem régi jegyzetében (Zavar a jászolban) Umberto Eco. Vagyis az ismert író és elméleti szak­ember két dologra hívja föl a fi­gyelmet: egyfelől arra, hogy a műélvezet műveltség nélkül vagy fogyatékos tudással nem az, ami lehetne, másfelől hogy az oktatásban az ókori kultúrkör ismerete manapság fontosabb, mint a keresztényé. Nos, egyikkel sem vitatkoz­nék; egyfelől nem kell ahhoz a Bibliát vagy az Iliászt lapoznom, hogy föltáruljanak előttem is­mereteim korlátái, másfelől boldogok azok az olasz iskolák, amelyekre már csak az arányok megfelelő eltalálása vár. Az Eco- idézet azért jutott eszembe, mert valahányszor a Polgár Anikóéhoz hasonló irodalomról olvasok, szinte törvényszerűen sorjáznak az intelmek, melyek szerint a kötet főként azoknak ajánlható s azoknak jelent intel­lektuális kihívást, akik jártasak azokon a végeláthatatlan kultu­rális mezőkön, melyeket a szó­ban forgó kötet bejár, érint vagy megidéz. Ezeknek az ajánlók­nak nem csekély fölösleges elri­asztó hatásuk lehet. Mintegy azt bocsátják előre, hogy a szerző és az olvasó nem feltétlen egy súlycsoportot képviselnek. Ami persze úgy evidencia, hogy szerző és szerző, olvasó és olva­só viszonyában is igaz. Meg úgy is, hogy a súlycsoportnak nincs felső határa (meg alsó se, mind­járt példát is mondok). Most te­hát inkább csak ezzel a magam fölvetette előolvasói intelem­mel vitáznék - úgy, hogy jó szív­vel ajánlom a Régésznő köröm­cipőben című verseskötetet minden versszeretőnek. Szó szerint mindegyiknek, függet­lenül attól, jártasak-e és mennyire a görög mitológiában vagy az antik és a humanista irodalomban. (Melyek, ez két­ségtelen, ennek a kötetnek ko­rántsem csak kulisszái.) Polgár Anikó versei ugyanis tudnak valamit, amit sok vers nem: kibontani tárgyukat költé­szet által. Az olvasó felől nézve: mihelyst költészetként viszo­nyulunk hozzájuk, mellékes, mennyi bomlik ki a tárgyból. In­nen nézve nem az a kérdés, mennyire kemény dióval van dolgunk - ez egyébként sosem volt kérdés, lásd a szerző első verseskötetét (Trója, te feltört dió). Példát mondok: a Philemon és Baucis a WestEndben című vers nagybetűs szavai kelthetik ugyan idegenség hatását (rá­adásul az utóbbi kettő az Idegen szavak szótárában sem szere­Csanda Gábor kritikai rovata pel), de a vers hatását tekintve - vers arról, ahogy két homlesz boldogan ételmaradékokon osz­tozik -, Zeuszra, ennek nincs nagyjelentősége. Ami elsőként föltűnhet: Pol­gár Anikó versei úgy bontják ki tárgyukat, hogy nem belehe­lyezkednek valamely korba, hanem kibontanak egyet, ter­mészetesen nem a rég voltat, hanem a mait. Amitől ugyan­ilyen természetesen a rég volt is más oldalát mutatja. Legtöbb­ször persze, s ez óhatatlanul e versek természetrajzából kö­vetkezik, zavarba ejtő, mai ol­dalát. S a versét, még természe­tesebben, hiszen nincs nagyobb kunszt, mint eltalálni a szavak arányát, a vers súlycsoportját, a versekét, a kötet kompozíciójá­ét. A Régésznő körömcipőben versei ehhez leginkább az esen­dőnek mutatott és kiszolgálta­tott ember példatárát vonultat­ják föl, mely állapotokhoz hol a leíró tárgyilagosság szemtelen­sége, hol pedig derűs irónia rendelődik - ezzel egyszers­mind megteremtve a szerzői énen túli (inneni), a poeta doc- tusit háttérbe szorító szerzőt. Innen nézve a kötet verseit a Régésznő körömcipőben írja. Felmerülhet a kérdés (még felteszek magamnak ilyen kér­dést) : mi legyen a szülés (tovább megyek: szoptatás) misztériu­mából kirekesztett férfiakkal? (Merthogy a régésznő és a kö­römcipő között erről esik leg­többet szó a könyvben.) Hát ők se érezhetik magukat kirekeszt­ve, hiszen vers születik itt, nem más. Versek ezek, szavak. Nem vér meg tej meg víz. Teremtés. Polgár Anikó: Régésznő körömcipőben. Kalligram, 2009 Értékelés: Meghosszabbított Dúdor-kiállítás Komárom. Tíz nappal meghosszabbította a Limes Galéria az Élet­fogytiglan című Dúdor István-emlékkiállítást, amelyet a művész meg nem élt 60. születésnapja alkalmából rendeztek. Az érdeklő­dők január 20-ig, azaz jövő hét szerdáig még megtekinthetik a tra­gikusan elhunyt, gömöri származású festő- és grafikusművész al­kotásait. A tárlat anyagát magángyűjteményben, valamint a Duna Menti Múzeum, a Csallóközi Múzeum és a Kortárs Magyar Galéria tulajdonában lévő művek alkotják, (ú) „Az iszapbirkózás galériában performanszként megjelenítve elementáris élményt szerez" (Oliver Filan felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents