Új Szó, 2009. december (62. évfolyam, 277-300. szám)
2009-12-05 / 281. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ'SZÓ 2009. DECEMBER 5. www.ujszo.com RÖVIDEN Elhuny Vjacseszlav Tyihonov Moszkva. Elhunyt Vjacseszlav Tyihonov orosz színész, A tavasz 17 pillanata című klasszikus orosz tévéfilmsorozat Stirlitz kapitánya. Az Oroszországban máig rendkívül népszerű 81 esztendős színészt pénteken érte a halál egy moszkvai kórházban, ahová a közelmúltban szállították be szívinfarktussal. Pályafutását az ötvenes években kezdte, több tucatnyi szovjet, később orosz filmben szerepelt. Gyakran formált meg olyan szovjet hősöket, akik a kommunista eszmék győzelméért küzdenek. Egyik leghíresebb szerepét A tavasz 17 pillanata című 12 részes orosz tévéfilmsorozatban játszotta el. A széria 1973-ban készült Julian Szemjonov regénye alapján, Tatyjana Lioznova rendezésében. A magyar nézők egy évvel később láthatták. Tyihonov Makszim Makszimovics Iszajev őrnagyot, a zseniális orosz kémet alakította, aki Max Otto von Stirlitz néven férkőzött a náci vezetők közelébe. Stirlitz valóságos népi hős lett: Borisz Jelcin elnöksége idején egy felmérés kiderítette, hogy az orosz filmhősök közül a választók legszívesebben Stirlitzet látnák az elnöki székben, (mti) Roman Polanski házi őrizetben Gstaad. Megérkezett gstaadi villájába Roman Polanski, aki több mint két hónapi fogva tartás után került házi őrizetbe pénteken Zürich közeli börtönéből. A világhírű rendezőt hárommillió eurós óvadék fejében engedték ki a börtönből. Polanskit rendőrségi konvoj kíséretében szállították Gstaadba. Két lánya, a 9 éves Elvis és a 16 éves Morgane, illetve felesége, Emmanuelle Seigner már türelmetlenül várta a művészt az 1800 négyzetméteres, kertes faházban. A rendőrségi járművek egyenesen a villa garázsába hajtottak, a rendezőt nem lehetett látni az elsötétített ablakok mögött. A hatóságok azonban később megerősítették, hogy Polanski valóban a kocsik egyikében ült. A járművek az érkezés után 20 perccel már el is hagyták a nyaralót. A 76 éves Roman Polanski mindaddig házi őrizetben marad, míg a svájci hatóságok eldöntik, eleget tegyenek- e az amerikai kiadatási kérelemnek. A rendezőnek addig is elektronikus megfigyelőként szolgáló karkötőt kell viselnie, és nem hagyhatja el házát, (mti) A Becstelen Brigantyk a legjobb film Pozsony. Az ötéves hagyománynak megfelelően ezúttal is a Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál részeként tartották meg a legolvasottabb internetes szlovák filmes újság, a Kinema.sk díjátadó gálaestjét, amelyen nyilvánosságra hozták a Kinema - az év filmje idei versenyének eredményeit. A projekt célja, hogy az éves termés közül válogatva felhívja a figyelmet a hazai mozikban bemutatott mozgóképek legjavára, illetve értékelje a hazai filmforgalmazók, fordítók, mozitulajdonosok munkáját. Az év legjobb szlovák filmje kategóriában, melyben Jaroslav Vojtek A határ, valamint Marko Skop Osadné című filmje is esélyes volt, végül Peter Kerekes Hogyan főzték a történelmet? című alkotása került ki győztesen. A hazai mozikban bemutatott filmek közül pedig Quentin Tarantino Becstelen Brigantyk című alkotása bizonyult a legjobb filmnek. A leglátogatottabb mozgókép kategóriában a Jégkorszak 3 - A dínók hajnala végzett az első helyen, (t, tb) Vujity Tvrtkóval, a TV2 Pulitzer-emlékdíjas riporterével találkozhatott a közönség csütörtökön a Somorjai Művelődési Központban. A riporter bemutatta legújabb, Menekülés a pokolból című könyvét, valamint annak szlovák fordítását, amely Útek z pekla címmel jelent meg. (Somogyi Tibor felvétele) Születésnapi beszélgetés Fukári Valéria művelődéstörténet-kutatóval, filológussal a Múzeumi Szalonban A balsors iskolája mindig jó iskola A beszélgetés nem az ő műfaja, „a szám helyett a szememmel tájékozódom”, állítja. Nem tudom, higgyünk-e neki, hiszen amikor hajlandó beszélgetni, lebilincselően és nagyon érdekes dolgokról beszél. Fukári Valéria művelődéstörténész, filológus éppen 75. születésnapja elő-előestéjén, december 2-án volt a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma beszélgetősorozata, a Múzeumi Szalon vendége a pozsonyi Brámer-kúriában. MISLAY EDIT „Sokakat sokszor szembeállító korunkban, amely sajnos magyar-szlovák viszonylatban sem problémamentes, ritkaságnak számít egy olyan ember, aki nyíltan vállalja, hogy elkötelezettje mindkét népnek, mindkét kultúrának. Nem úgy Fukári Valéria irodalomkritikus és művelődéstörténész, a magyar-szlovák kulturális kölcsönösség, a közös történelmi múlt alapos kutatója” - jellemezte az est vendégét a házigazda, Miklósi Péter publicista, aki életének sorsfordulóiról, tudományos-kutatói munkájának hátteréről és eredményeiről faggatta Fukári Valériát, akinek érdekes irodalom- és művelődéstörténeti tárgyú, kutatási eredményeit közreadó cikkeivel lapunk hasábjain is nemegyszer találkozhattak (annak idején pályáját is a szerkesztőségben kezdte). Sok-sok éves levéltári kutatásainak eredménye az a két hiánypótló, a Kalligram Kiadónál megjelent kötet is, amellyel az utóbbi években gazdagította irodalmunkat: az Egy régi alma mater a híres pozsonyi evangélikus líceum utolsó negyven évét dolgozza fel (falai közt tanult többek közt Schöpflin Aladár is, Fukári Valéria kritikusi „idolja”), a Felső-magyarországi főúri családok című kötete pedig a Zayak és rokonaik történetébe nyújt betekintést, három évszázadon át végigkísérve a család életét. Roppant izgalmas munka a kutatás, állítja Fukári Valéria, és ha a MkJ Miklósi Päer és Fukári Valéria (Somogyi Tibor felvétele levéltárba megy, a mai napig izgul, hogy mire bukkan rá, mi kerül eléje. Olyan ez számára, „mint egy nagy szerelmi találka”. Pedig eleinte egyáltalán nem a kutatás volt a szíve vágya. Először külkereskedelmi iskolába jelentkezett, mert, árulta el, „mindig azt hittem, hogy az életemet a világ különböző tájain fogom leélni”. Ehhez képest, tette hozzá, azt az időszakot leszámítva, amit Prágában töltött, születése óta Pozsonypüs- pökiben éli az életét. Az a szeretet és melegség, amellyel kézműves őseit, kovácsmester édesapját idézte meg, jelzi, hogy nemcsak kutatóként, hanem magánemberként is rendkívül fontos számára a múlt. „A jelen csak egy pillanat. A múlt a jövővel köt össze” - vallja. Annak idején magyar-szlovák és filológia szakos diplomával a kezében az irodalomkritikusi pálya vonzásában élt, mesélt arról, mivel keltette fel kutatói érdeklődését Štefan Krčméry (akit Babits Mihállyal rokon léleknek tart), valamint arról, hogy a művelődés- történet, a levéltári kutatás felé 1968 „térítette el”. A 68-as események után került feketelistára, nem publikálhatott, az útlevelét is elvették. Maradt tehát a kényszerhallgatás - és a kutatás. Fukári Valériában a húszéves elhallgattatás miatt ma sincs gyűlölet (véleménye szerint az nem visz előbbre, és csak további gyűlöletet szül), és nem érzi úgy, hogy pályája másképp alakul, ha publikálhatott volna az elnémítás éveiben, mert mint megjegyezte, a bőréből nem tudott volna kibújni, és nem tudott volna a múlt rendszerben használt frázisokban írni. Mindenből lehet tanulni, állítja, egy francia mondást idézve, mely szerint a „a balsors iskolája” a legjobb iskola. Mégsem tekinthető Fukári Valéria pályája kényszer- pályának, mert talán azon kevesek közé tartozik, akiket a konszolidációs évek „regulázása” nem tört meg, és a sors keze olyan pályára terelte, amelyben ki tudta teljesíteni tudását, tehetségét. Nem lehetett ez véletlen, biztos vagyok benne. Milyen más, megfelelőbb pályán is végezhette volna az a hajdani pozsonypüspöki kislány, aki a szülői ház padlásán érezte magát a legjobban, mert ott volt a „nagyszülők emlékezete”, a hajdan volt nagyapa céhes ládája, tele az általa írt, gyönyörű levelekkel, amelyeket az első világháborús frontról küldött, és amelyeket olyan nagy élvezettel, érdeklődéssel olvasott. A kutatómunkának köszönhetően egészen közelről láthatja a történelmet, mondja, és ez egészen más rálátást nyújt, mint az a mód, ahogyan az iskolákban oktatták az ő korában (és talán sok helyen még ma is). így nem csoda, hogy diákként nem szerette és nem is tanulta a történelmet. (De mint tudjuk, sok nagy szerelem kezdődik úgy, hogy a páros eleinte gyűlöli egymást.) Fukári Valéria szíwel-lélekkel a hivatásának él, a levéltárak számára igazi kincsesbányák. Legalább ötvenévnyi kutatásra elegendő anyag van csak azokban, amelyekbe ő jár. Egy picit aggódik is a jövőbeli kollégái miatt, hiszen, mint megjegyezte, mit fognak kutatni? Mi marad fenn számukra korunkból, az esemesek és e-mai- lek korából? George Clooney és Morgan Freeman az év legjobb színészei, a legjobb filmrendező pedig Clint Eastwood Az Amerikai Filmkritikusok Szövetségének díjai MTl-TU DÚSÍTÁS Los Angeles. George Clooneyt és Morgan Freemant választotta az idei év legjobb színészeinek az Amerikai Filmkritikusok Szövetsége (National Board of Review). George Clooney az Egek ura című komédia sokat repülő üzletemberének szerepével, Morgan Freeman pedig az Invictus című drámában Nelson Mandela megformálásával érdemelte ki a megtisztelő címet. Az Egek ura több díjat is bezsebelhet idén. A legjobb film és a legjobb forgatókönyv-adaptáció kategóriában is elhódította a legfőbb trófeát, a legjobb női mellékszereplőnek járó kitüntetést pedig Anna Kendricknek ítélték oda a George Clooney partnereként nyújtott alakításáért. A legjobb filmrendező díjában Clint Eastwood részesült az In- victusért. Az új évad első filmes díjait gálaműsor keretében január 12-én adják át New Yorkban. A kitüntetéseket filmtörténészek, filmszakértők és egyetemisták ítélik oda az általuk legjobbnak tartottaknak. Minden évben az NBR-nyertesek ismertetésével veszi kezdetét a díjátadók szezonja, amelynek záróeseménye az Oscar-díj átadása Los Angelesben márciusban. Az Amerikai Filmkritikusok Szövetsége által az elmúlt két évben legjobbnak ítélt filmek - a Nem vénnek való vidék és a Gettó milliomos című alkotások - a legjobb film kategóriájában Oscar- díjat is nyertek. Ennek alapján az Egek ura is nagy eséllyel indul a filmipar legnevesebb kitünteté- Ceorge Clooney (SITA/AP-felvétel) séért. Morgan Freeman (ČTK/AP-felvétel)
