Új Szó, 2009. december (62. évfolyam, 277-300. szám)
2009-12-31 / 300. szám, csütörtök
6 Gazdaság és fogyasztók - hirdetés ÚJ SZÓ 2009. DECEMBER 31. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Jövőre erősödik a cseh korona Prága. Jövőre még kevésbé éri meg Csehországban vásárolnunk, hiszen az elemzők szerint 2010-ben a cseh korona tovább erősödik az euróval szemben. Míg jelenleg 26,40 koronát adnak egy euróért, jövőre ez már csak 24,60 korona lesz, vagyis visszatér az egy évvel ezelőtti szintre. Peter Sklenár, az Atlantik társaság elemzője azonban nem zárja ki azt sem, hogy az árfolyam akár 24,20 korona/euró szintre is erősödhet. (TASR) Még olcsóbb lehet a földgáz Pozsony. A Szlovák Gázművek (SPP) jövőre a gázárak stabilizálásával számol, nem zárjuk ki azonban az árak enyhe csökkenését sem - nyilatkozta Ondrej Šebesta, a társaság szóvivője. Szerinte a kőolaj világpiaci árának a csökkenése miatt a gáz piaci ára jelenleg 34%-kal alacsonyabb az év elejéhez képest. A gazdasági válság rányomta a bélyegét az SPP-re is, hiszen a gáz- fogyasztás a szóvivő szerint idén jelentős mértékben csökkent, Šebesta azonban pontos számot nem árult el. (SITA) Erdőbe az állástalanokkal! Pozsony. A földművelésügyi tárca által kidolgozott projektnek köszönhetően az állami erdészeti vállalat 2400 új munkahelyet hozhatna létre - nyilatkozta Vladimír Chovan földművelésügyi miniszter. Ehhez a pénzügyminisztériumtól jövőre 8 millió eurót kellene kapniuk, és hasonló összeget kellene felszabadítania az erdészeti társaságnak is. A miniszter szerint ennek köszönhetően az olyan, nagy munkanélküliséggel küszködő régiókban sikerülhet csökkenteni az állástalanok számát, mint LiptóésGömör. (TASR) Már nincs pénz a hőszigetelésre Pozsony. Kedden elfogyott az a 71 millió euró, amit az Állami Lakásfejlesztési Alap a lakóházak hőszigetelési programjára különített el. Az alap az említett összegből 347 kérvényt elégített ki, aminek köszönhetően 14 775 lakás hőszigetelését végezhetik el - nyilatkozta Zuzana Korma- nová, az alap igazgatója. A július elején beindított programban egyébként 505 kérvény érkezett az alaphoz, 97,89 millió eurós igénnyel. (TASR) Az Opel tiltakozik a leépítésekében Berlin. Az Opel dolgozóit képviselő szervezet szerint az alkalmazottak nem fogadják el a 9 ezer fős leépítést, amelyet a General Motors javasolt. Az anya- vállalat szerint a cég átalakításának költsége 3,2 milliárd eurót tesz ki. A nehézségek ellenére az eladások a roncsprémium révén 31%-kal növekedtek Németországban tavalyhoz képest. Az Opel idén 339 ezer autót értékesített, ezzel 2005 óta a legjobb évét tudhatja maga mögött, (m) Már magára talált a cseh ipar Prága. A cseh ipari termelés az októberi 7,2%-os visszaesés után novemberben 0,2%-kal meghaladta az egy évvel korábbit - j elentette be tegnap a statisztikai hivatal. A novemberi adat 13 havi visszaesés után az első, amely éves szinten növekedést jelez, (t) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 0,9040 Lengvel zlotv 4,1249 Cseh korona 26,400 Magvar forint 272,10 Horvát kuna 7,3066 Román lei 4,2325 Japán ien 132,35 Svájci frank 1,4878 Kanadai dollár 1,5039 USA-dollár 1,4338 VÉTEL - E LADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,47-1,39 27,22-25,64 284,09-259,62 OTP Bank 1,48-1,39 27,23-25,65 280,02-263,90 Postabank 1,48-1,38 27,35-25,50Szí. Takarékpénztár 1,48-1,38 27,12-25,61 283,93-259,47 Tatra bankaDexia banka 1,47-1,40 27,09-25,71 279,18-265,03 Általános Hitelbank 1,47-1,39 27,17-25,67 284,94-260,40 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) A világgazdasági válság miatt a büszke tátrai tigris pár hónap alatt sebeit nyalogató kismacskává vedlett Euró, gázhiány, autócsere, recesszió Akár a gazdaság hangulatát is jelezhetné az autótemető. A lerakat az autóvásárlási lázat eredményező roncsprémium hordaléka. (Ján Krošlókfelv.) Pozsony. Az elmúlt évek szinte álomszerű sikertörténetét követően Szlovákiánakidén keserű tapasztalatok árán keUett tudomásul vennie, hogy a gazdasági élet sem mindig fenékig tejfel. A világméretű gazdasági válság miatt a büszke tátrai tigris pár hónap alatt sebeit nyalogató kismacskává vedlett. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az erősen exportorientált szlovák gazdaság számára a legtöbb gondot a külföldi kereslet csökkenése okozta, ami jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a gazdaság idén közel 5%-os zuhanást, könyvelhet el. Az ipar teljesítménye az ötödével, az autógyártóké a felével esett vissza. A cégek többsége a takarékoskodás legkönnyebb módját választotta: az alkalmazottaiknak csökkentették a fizetését, visszafogták a prémiumokat, és persze drasztikus elbocsátásokba kezdtek. Idén több mint 100 ezer ember került utcára, 340 ezerre duzzasztva az állástalanok táborát. A munka- nélküliség aránya így a korábbi 8%-ról 12,5%-ra nőtt. A szlovák kormány, a világ többi országához hasonlóan, kétségbeesett lépéseket tett a gazdasági növekedés fenntartása érdekében, ezzel azonban csak azt érte el, hogy a hatalmas állami kiadások miatt az államháztartás hiánya meghaladja a 4 milliárd eurót, vagyis az ország éves termelésének a 6,3%-át. Pénztárcánkban az euró Az év szó szerint legelső, és egyben legfontosabb gazdasági eseményének természetesen az euró bevezetése számított. Szlovákia, az előző kormány gazdasági reformjainak köszönhetően, a visegrádi országok közül elsőként vezethette be a közös európai fizető- eszközt, viszonylag erős, 30,126 korona/euró átváltási árfolyamon. Az eurózóna 16. tagállamának lakóiként leginkább attól féltünk, hogy az euró bevezetése miatt drasztikus áremelések várnak ránk. Az eurót korábban bevezető országok tapasztalatainak a fényében ez a félelem normális esetben teljesen jogos lett volna, a bökkenő csupán annyi, hogy az idei évet nem lehet teljesen normálisnak nevezni. A gazdasági válság miatt nem csak hogy nem nőttekjelentő- sebb mértékben az árak, hanem októberben, Szlovákia történetében először, az egy évvel korábbiakhoz képest csökkentek. Az erős átváltási árfolyam, és a környező országok valutáinak az elértéktelenedése miatt ugyanakkor az első félévben tömegek „zarándokoltak” a szomszédos országok üzleteibe, az olcsóbb bevásárlás reményében. A bevásárlóturizmus csak a forint, a cseh korona és a zloty erősödését követően hagyott alább. Tavaly decemberben leginkább még attól féltünk, hogy idén januárban lesz-e elég centünk és kisebb címletű eurónk a pénztárcánkban, és egyáltalán hogyan leszünk képesek átállni az euróra, január elejére az átállás körüli gondokat azonban elfeledtette velünk a hirtelen kirobbant gázválság. A pénztárcánkban lévő aprópénzek helyett sokkal inkább az foglalkoztatott bennünket, hogy megfagyunk-e vagy sem. A soha véget nem érő orosz-ukrán vitára Európa fázott rá, hiszen az oroszok két hétre leállították a hozzánk irányuló Barátság gázvezetékben a szállítást. A válságot főleg azok az országok sínylették meg, amelyek teljes mértékben az orosz gázra vannak utalva. Közéjük tartozik Szlovákia is, a nagyobb cégek így kénytelenek voltak leállítani a termelésüket, ami aztán az ország gazdasági teljesítményén is meglátszott. A gázválságnak egy pozitívuma mégis volt. A politikusokat és az energiacégeket ráébresztette az orosz függőség hátrányaira, így újra napirendre került a gázszállítás diverzifikációja, a kormány pedig olyan energiatörvényt fogadott el, amelynek köszönhetően könnyebben átvészelnénk egy lehetséges jövőbeni gázválságot. Pénzszóró roncsprémium Míg korábban a Fico-kormány abban reménykedett, hogy a gazdasági válság Szlovákiát elkerüli, tavaszra kiderült, hogy a világméretű járvány ellen a tátrai tigris sem ellenálló. A választók megnyugtatása érdekében, a világ többi kormányához hasonlóan a miénk is a legkönnyebb megoldást választotta: az adófizetők pénzét néhány kiváltságos ágazatba pumpálta. Ezzel ugyan nem sokat ért el, de legalább senki sem mondhatja, hogy tétlenül ültek. A leglátványosabb ilyen pénzszórásnak a roncsprémium bevezetése számított. A márciusi első fordulóban 1000-2000 eurós dotációt kaptak az új kocsijuk megvételére azok, akik a 10 évnél öregebb autójukat a roncstelepre vitték. A 30 millió eurós dotációt két hét alatt szétkapkodták, és hasonló gyorsasággal fogyott el az áprilisi második forduló 22 millió eurója is. A szakemberek szerint a szlovák roncsprémiumnak alig volt valamilyen pozitív hatása a szlovák gazdaságra, hiszen a nálunk gyártott autók alig 2 százaléka talál gazdára Szlovákiában. Robert Fico kormányfő közben nem feledkezett meg arról sem, hogy a választásokat eredetileg erős baloldali ígéretekkel nyerte meg. Az energiavállalatok, üzletláncok és bankok elleni verbális támadások mellett néhány fenyegetését valóra is váltotta. A Szociális Biztosító bevételeinek a csökkenése miatt átfogó harcot indítottak a második nyugdíjpillér ellen, megfosztva a nyugdíjpénztárakat a fix illetékekből származó bevételeik egy részétől. Emellett június 30-ig újra megnyitották a második nyugdíjpillért, és mindent megtettek a nyugdíjpénztárak lejáratásának az érdekében, abban bízva, hogy legalább 150 ezren hagyják ott a második pillért. Ez végül nem jött be, hiszen alig 65 ezren tértek vissza az első pillérbe. Bújtatott államosítás Valóra vált a külföldi befektetők és a hazai nagyvállalatok tulajdonosainak a rémálma is, a parlament ugyanis - a gazdasági válságra hivatkozva - elfogadta a stratégiai vállalatokról szóló jogszabályt, amely a jövő év végéig marad érvényben. A törvény szerint azon csődeljárás alatt álló cégeknek a vagyonára, amelyeket stratégiainak minősítenek, az államnak elővásárlási joga van. A kormány stratégiainak minősíthet minden olyan csődeljárás alatt álló céget, amelynek több mint 500 alkalmazottja van, és az energetikában vagy más, az állam működése szempontjából fontos ágazatban .tevékenykedik. A cég csődbiztosa a csődeljárás során meghatározott áron köteles felkínálni a cég vagyonát az államnak, és az ő kötelessége annak a megakadályozása is, hogy a cégnél ne kerüljön sor indokolatlan elbocsátásokra. A törvényt eddig azonban csupán a Nyitranováki Vegyiművek esetében alkalmazták. Az év egyik legnagyobb bukásának a SkyEurope csődje számított. A diszkont légitársaság gépei augusztus 31-én szálltak fel utoljára, a csődbiztos ugyanis elrendelte a szlovák fapados légitársaság fel- számolási eljárásának elindítását, mivel nem sikerült áthidaló finanszírozást találni a vállalat működésére. Emiatt mintegy 280 ezer olyan utas maradt hoppon, aki már korábban megvette a jegyét A bíróság a napokban leállította a csődeljárást, mivel Ľubomír Bugáň csődbiztos szerint a társaság vagyona alig 5,69 millió eurót tesz ki, ami a csődeljárás költségeire sem elég. A döntés miatt a cég alkalmazottai és az utasok és a hitelezők is keresztet vethetnek a pénzükre. A bírósági döntés ellen ezért egész biztosan fellebbeznek, (mi, s, t, ú) Az év gazdasági kronológiája Januári.: Szlovákia bevezette az eurót Január 7.: A két hétig tartó gázválság nyitánya, az orosz-ukrán vita miatt Szlovákia földgáz nélkül maradt Március 6.: A roncsprémium meghirdetésének első fordulója, az állami dotáció 1500 euró volt, a második fordulóban 1000 euró. Május 20.: A kormány 71 millió eurót különített el a lakások hő- szigetelési programjára, a keret december 29-én merült ki. Július 22.: Tiltott árkartellezés miatt az Európai Bizottság 19,6 mülió euró pénzbírságot rótt ki a Nyitranováki Vegyiművekre. A cég a fizetésképtelenség határára került, ezért ősszel a kormány elfogadtatta a stratégiai vállalatokról szóló törvényt, hogy segítsen a bukás előtt álló nagyvállalaton. Szeptember 1.: Leállt a hazainak számító SkyEurope légitársaság November 4.: A parlament elfogadta a 2010-es állami költségvetést, amely minden korábbinál nagyobb, 3,7 milliárd euró hiánnyal számol. December 10.: A parlament döntése értelmében jövőre Jozef Ma- kúch lesz a Szlovák Nemzeti Bank elnöke, (ú) Felhívás Szerkesszünk együtt Új Szót! A keddi regionális kiadások januártól nagyobb teret szeretnének adni azoknak a témáknak és kérdéseknek, amelyek leginkább foglalkoztatják Önt, ezért bátran Szóljon bele! Induló rovatunkba várjuk olvasóink hozzászólásait az adott régióból: • írja meg észrevételeit, tapasztalatait, tanácsait! • Fejezze ki egyetértését, és mutasson rá wKKtK/K/KtKttKKL.. a hiányosságokra. wKtKf/KtKKKtKKKKKÍ A beérkezett anyagok megjelenéséről a szerkesztőség dönt. írásaikat és fényképeiket postán vagy e-mailben küldhetik: Redakcia Új Szó, „Régió", Lazaretská 12, 8n 08 Bratislava; e-mail: regio0ujszo.com Közösen-jobbat!