Új Szó, 2009. december (62. évfolyam, 277-300. szám)
2009-12-19 / 293. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. DECEMBER 19. Szalon-hirdetés 15 úgy döntött, hogy a losonci eztán csak fiúgimnázium lesz. S minden fölöslegessé vált tanerőt máshová helyeztek. Önt hová? Szombathelyre. Még örültem is, hogy közel a határ, akármikor át- mehetekBécsbe. De nem mehetett akármikor, ugye? Hát persze hogy nem. Akkoriban nem lehetett szabadon jönni-men- ni, közlekedni a határon át. Szombathelyen a szakjait tanította, a franciát és a magyart? Igen. De mindig mindenütt rám osztották a latint is. Tekintettel arra, hogy a francia szakosoknak kellett latin vizsgát is tenniük az egyetemen. De latinunk volt már a komáromi gimnáziumban is. Mindig tanítottam latint is. A nyugati határtól hogyan került Erdélybe? Úgy, hogy ott hiány mutatkozott tanárból. Magyartanárból. Családosokat pedig nem nagyon mozgattak, hiszen családos embert áthelyezni sok bonyodalommal jár. Viszont én szabad voltam, így helyeztek Désre. Nagyon jól éreztem ott magam. Szerettem Erdélyt. Be is jártam keresztül-kasul. Ez a Dés Kolozsvár mellett van, ugye? Persze. Hát Kolozsvárra heten- kint eljártam. Színházba rendszeresen bejártam Kolozsvárra. Nagyon szép emlékeim vannak Erdélyről. Azt hiszem, két évig tanítottam Désen. A Délvidéken is szükség volt magyartanárra... Igen. Désről Muraszombatba helyeztek. Egyedül voltam, nem kötött család, hát engem küldtek. A Mura menti magyarok nagyon rendesek és kedvesek voltak. De ott is csak két évet tölthettem. Onnan a front zavart el. Muraszombatból jöttem haza, akkor már megint Csehszlovákiába. Muraszombat is határváros egyébként. Ausztrián keresztül jöttem, gyalog. Egy évet töltöttem ott. Találkoztam ugyanis egy családdal. Csehszlovákiából menekült kárpáti németek voltak. A férfi jószágigazgató volt a Tátra alján, egy német birtokon. A felesége meghorvát nemzetiségű. Németül beszéltek, természetesen. Megkértek, hogy maradjak velük. Három szép gyerekük volt, gondolták, egyedül vagyok, tanár vagyok, foglalkozzam a gyerekeikkel. Három német kisgyerek: Erika, Péter... Nem. Péter, Erika, Herbert. Ebben a sorrendben, nagyság szerint. Én foglalkoztam velük. Nagyon megszerettem őket, és ők is engem. A legkisebb, a Herbert például mamának hívott. Hogyan került haza? Lehetett jelentkezni, Csehszlovákiába, vissza. S én jelentkeztem. Ausztriából Prágába. Onnan gyorsvonattal haza, Korlátiba. Első nem tanári állása Pozsonyba hozta: 1948 decemberében, tehát a lap indulásakor került az Új Szóba. Igen. Lőrincz Gyulát, a lap főszerkesztőjét még prágai diákként ismerte: ő hívta el az Új Szóba? Nem, nem ő, valaki más. Már nem emlékszem. De Lőrincz megörült nekem. Egyáltalán annak, hogy élek. Mit csinált az Új Szóban, Edit néni? Lektor voltam. Tudja, mi az? Mindennek, ami kiment, annak az én kezemen keresztül kellett mennie. Hát, voltak nagy hülyeségek... Akkor kezdtek szerkesztőket keresni, bevonni a munkába, az újságírásba. És bizony, mindenféle népség akadt köztük. Miért nem önt tették meg szerkesztőnek? Mert polgári származású voltam. És nem voltam párttag. És belépni sem akartam a pártba. Akkor ez így volt logikus. Különben nem sokat győzködtek. Valaki kijelentette, hogy ne erőltessük, az üyen- ből úgyse volna jó párttag. Ami igaz is volt. Milyen volt a munka az Új Szóban? Sokat kellett dolgozni. Akik bekerültek, bizony, gyengék voltak. Eleinte. Voltak jók is, akik tudtak írni. Például a stószi remete... Nem jut eszembe a neve. Ki még? Volt több jó is, de nem jutnak eszembe a nevek. Ma már ezen gondolkodtam. Tudtam, hogy kérdezni fog, és eszembe jutott a sportrovat szerkesztőinek a neve. Az egyik Zala volt, a másik pedig... Na? Elfelejtettem? Kollár. Kollár Jóska. Zala Jóska és Kollár Jóska, az Új Szó két sportszerkesztóje. Csak olvasószerkesztője volt a lapnak, vagy fordított is? Csak olvasószerkesztő. Fordítók külön voltak. Az volt a hivatásuk. Látja, Lőrincz Laci remekül fordított. Lévai fiú volt. Lőrincz László. Ő még utánam is ott maradt az Új Szóban. Ön meddig dolgozott ott? Onnan mentem nyugdíjba, 1973-ban. Tehát huszonöt évig dolgoztam az Új Szóban. A sok munkán kívül mi volt még az Új Szóban? Mire emlékszikszívesen? A sok munkára is szívesen emlékszem. De különösen eleinte nagyon sok volt. Boldog voltam, ha olyan valakinek a munkája akadt a kezembe, ahol élveztem az olvasást. Jó barátságban voltam mindenkivel. A műveltségének, nyelvtudásának vette hasznát? Az Új Szóban? Ott nem. Ha kellett valami, akár magyar nyelvből vagy latinból vagy franciából, akkor jöttek, és megkérdezték, hogy ez hogy van, vagy az hogy van, de egyébiránt nem. És végül én is meguntam, mert őszintén szólva lektorként túl sok volt a munkám. Sokszor éjfél után egykor, kettőkor fejeztük be. Akik ott maradtak, azokat már autó vitte haza, éjjel. És hát nekem mindig ott kellett maradnom, mert én lektor voltam. A szövegért feleltem. Említette, hogy rossz a látása. Már nem is olvas? Nem tudok már olvasni. Nem látom a betűket. Az Új Szóban a nagy betűket tudom csak, a címeket. A kisebb betűket végképp nem. Hol van valami olvasnivaló? Adjon va- lamitakezembe! Ez a mai szám címoldala. Na, lássuk. Új Szó. Minden... de... delegál... Minden drágább lesz... Hát látja. így vagyok vele. Ha meghozzák, fogom a nagyítómat, és olvasok belőle, de csak a címeket, anagyonnagy betűket. Nagy olvasmányélményeire emlékszik? Hogyne. Van kedvenc szerzője? Nem mondhatnám. Én sosem az írót kedveltem, hanem ezt vagy azt a művet. Egy német regényt olvastam utoljára. Most nem jut eszembe a címe. Franciául is olvasott, ugye? Hogyne. Sok francia kedvencem volt. Pierre et Luce. Úgy kezdődik, hogy... Pierre s’engouffra... Na látja, nem jut eszembe. Pierre... Elnyelte a metró, a vad, lázas tömeg... Mivel telnek most a napjai? Reggel kilenc is van, mikor kimászom az ágyból. Aztán a főzőcske körül segítek. Természetesen csak úgy, hogy megmondják: ez ez, az az. Néha egész jói megy. Találtam a kiadóban két személyt, akik emlékeznek önre. Szabó Joli és Császár Klára. Sok szeretettel üdvözlikEdit nénit. Jézus. A Szabó Jolika. A Császár Klári. Köszönöm szépen. És dolgoznak még? Ne mondja. Hát persze hogy emlékszem rájuk. Császár Klárival aztán már nem találkoztam sokat, de a Szabó Joli még fölkeresett engem. Amikor már nem csináltam semmit, tehát otthon voltam. Fölkeresett. Szerettek engem, hál’istennek. A karácsonyt itt és együtt tölti a család? A fiával és a két unokájával lesz? Igen, együtt. így, négyesben. Korábban karácsonykor mindig hazautaztam Korlátiba. Mindig. Képes voltam vasárnap is dolgozni, hogy összegyűljön annyi szabadnapom, amennyit Korlátában tölthettem, otthon. Mert a rendes szabadságra más miatt volt szükségem, azt a fiamnak szenteltem. Ha összegyűlt pár nap ezekből a vasárnapokból, fogtam a gyereket, s mentünk Korlátiba. Nem csak karácsonykor. Fényképek iránt érdeklődöm. Éva hozza őket. Egy nagy fióknyi. Csoportosítva, rendszerezve. Iskolái szerint is. Válogatunk, keresgélünk a rengetegben. Albumok is vannak. Nézegetünk. Ahhoz kicsik és rossz minőségűek, hogy bármelyiket is felismerje. Ez én vagyok?, kérdi unokájától, egy képet nyújtva felé. Nem, mama, ez a te anyukád. Még ilyet!, ingatja fejét. A losonci gimnáziumot viszont már ő mutatja. Ez az a gimnázium, amiről beszéltem, mutatja lelkesen. És emlékszik egy olyan képre, amelyik az Új Szóban készült, a Gorkij utcai szerkesztőségben: mindenld rajta van, s a hátulját is mind aláírta. Visszaadjuk a fiókot az unokának. Szedelőzködöm, simogatom a vállát. Ö meg hirtelen két tenyerébe veszi a fejem, így akar megismerni. Csodálkozik a szakállamon. A szakáll nem praktikus, mondja. Sokat kell foglalkozni vele. Ismét az előszobában állunk. Azt hiszem, egy éve nem voltam a kapun kívül, jut eszébe. Igaz, hogy nem is engednek el, nem mehetek ki. Csak ha kell. Hajat vágatni, például. Akkor is el kell engem vinni, ott megvárni és hazahozni. Ez például most is esedékes, látja a hajam? Tudja, szokták mondani, hogy szép az öregség. A nyavalyát szép! Nem is jó. Nem vagyok kibékülve az öregséggel. Az Új Szót itt hagyja? Köszönöm. De nem muszáj, Évike mindig hoz nekem. Hol is dolgozik Évike... Nem jut eszembe. Ön hol dolgozik? Az Új Szóban, azt értem, de müyen rovatban: sport? Hát igen. A kultúra rovatban is dolgozott egy művelt ember. Hogy is hívták... Látja, nem tudom máreztse.Naés nyert valamit? Úgy értem, azzal, hogy idejött? Minek örül íGÉLY'D°B°z \ Asztali lámpa 5 előfizetés 100 EURŐ q Stetes Egészség könyvsqí VÉS ELŐFIZETÉS ^, -J tékben KÖNYVVÁSÁRLÁSI u Porszívó A KARÁCSONYI JÁTÉK NYERTESEI Uj Szó EGYÉVES ELŐFIZETÉS: Spek Iveta, kőhídgyarmat Vasárnap egyéves előfizetés: ALMÁS! LÁSZLÓ, CSALLÓKÖZKÜRT PORSZÍVÓ: LÉNÁRT ZSUZSANNA, DUNASZERDAHELY MOBILTELEFON: ÁRMAI JÚLIA, KÜRT ASZTALI LÁMPA: Tóth Zoltán. Pozsony 20 kötetes Egészség könyvsorozat: PöLiöNisz György, Krasznahorkaváralja Horváth Katalin, Galánta mészáros Eleonóra. Komárom BŐRÖND: molnár Katalin, Illésháza Benedek Mária, Tallós vicena Erzsébet, nemesócsa 100 EURÓ KÉSZPÉNZ: Károlyi Gyula, Dobóruszka LlSZKAI MÓNIKA, BODROGSZENTES Ligárt Gyula, Sajószentkirály 20 EURÓ ÉRTÉKŰ KÖNYVVÁSÁRLÁSI UTALVÁNY: KISS ANTAL. HEGYSÚR füle Judit, Szentpéter Kemény József, Érsekújvár Nagy Endre, Vásárút BUGÁR PÁL, DlÓSPATONY Autós elsósegélydoboz: Sendrei László, füleksávoly BARTÓK ÉVA, TORNA Drappan Ondrej, Bés SZALAI MIKLÓS, VÁGSELLYE Mag Ilona, Zsére Bodzási László, Fülek BuKOvič Ilona, Rozsnyó demjanics Ferenc, zselíz Pásztor István. Vaján Závonik Ferenc, Csallóközaranyos A NYERTESEKNEK GRATULÁLUNK NYEREMÉNYEIKET POSTÁN KÜLDJÜK EL. Támogató a somorjai +LEKÁREŇ SAMARIA GYÓGYSZERTÁR + Ez a lap jár Önnek! lliásfaM
