Új Szó, 2009. december (62. évfolyam, 277-300. szám)
2009-12-19 / 293. szám, szombat
Holnap lesz Karácsony, és a cselédek a szalonban terítenek majd, a feldíszített fa mellett, persze csak azután, hogy megjött a család a templomból. SZALON A nyitott ablakon a hószaggal együtt berepülhettek az angyalok. Karácsony az Jézus születésnapja. KÖRÖSI ZOLTÁN: ORROCSKÁK 2009. december 19., szombat 3. évfolyam, 50. szám ETŰD SANZON Tálcán kínálom TAKÁCS ZSUZSA Vészesen közeledett a kilincs, a pillanat, amikor aztán minden erőmmel lenyomtam és szétnyitottam az ajtót, hogy végre ledobhassam vállamról a súlyos kilókkal kitömött táskámat és letéphessem a fujtogatóan meleg kabátomat. A küszöböt átlépve legnagyobb meglepetésemre minden álmomat felülmúló csodás illatok férkőztek szaglásom tudatába. A konyha irányába fordultam önkívületi állapotban, és még az ordító tévére is szemet hunytam, mikor elsuhantam a szoba mellett. Fülig érő szájjal tártam ki a konyha ajtaját, hogy kifejezhessem hálámat a tökéletes illatok megteremtéséért. A mosoly azonban az arcomra fagyott, mikor egy nőt láttam matatni a tűzhely körül. Az érkezésemre persze felfigyelt és csupa boldog érzésekkel vi- szonoztajelenlétemet. Ki maga? A kérdésemet meg sem hallotta, helyette két puszit nyomott az arcomra üdvözlésképp és leültetett az asztalhoz. Talán egy kicsit zavarban volt vagy csak megrészegítette az öröm, hogy hazaérkeztem. Feltűnt, hogy remeg a keze, s önmagához képest nem bír elég gyorsancselekedni. A kedvencedet főztem - próbálta kicsit oldani a feszültséget. Még mindig kérdő tekintettel bámultam rá, hogy mit keres a konyhánkban és miért tesz úgy, mintha olyan régóta ismernénk egymást, de ő zavaromat mit sem sejtve álla irányával csak a tányérom felé mutatott. Lehajtottam a fejem, hogy összetúrjam az ételt és utána drámaian elviharozzakelőle. A látványtól azonban megnémul- tam és megdermedtem, mert megannyi kis hangya, kullancs és katica mászkált előttem a tésztacsövekjá- rataiban. A szék támlájához nyomtam magam rémületemben, de az a nő még mindig ott téblábolt körülöttem izgatottan és folyton sürgetett, hogy egyek már. Sírva rohantam a szobámba, amely még mindig ugyanolyan volt - ellentétben a húgommal, aki háromszorosára nőtt és küszködve szuszogott hájjal bélelt orrán, miközben elterült az ágyán. Egy üres csokoládészacskót szorongatott kezében, melynek látványára végül hisztis rimánko- dás és sírás lett úrrá rajta. Az arcán legördülő könnycseppeket jóízűen lenyalta. Az ágyamhoz siettem, magamra húztam a vánkost és kérve kértem a családok védőszentjét, hogy szabadítson meg ettől a förte- lemtől. Másnap reggel csörömpölésre és kiabálásra riadtam fel. A szívem csak akkor kezdett hevesen verni, mikor tudatosult bennem, hogy talán már megszűnt a korábbi összkép, és a konyhai jelenet örökre elmosódott. Csak egy szvettert húztam magamra és már rohantam is, hogy köszönthessem a valódi családomat. De - és bizony de, megint csak a borzalom lihegett körülöttem. Egy újabb asszony járkált fel- alá, ezúttal mérges tekintettel és katonás fegyelemmel. Felöltözni! - ordította, és felém indultak el léptei. Karjában cipelt ostorával vészjóslóan fenyegetett, én pedig futottam vissza reszketni a takaró alá. A rémálom azonban itt sem ért véget, mert az én kedves kis oltalmazó szobám most kék színekben pompázott, csupa ízléstelen bútorral feltöltve. Lerogytam a földre és vártam, hogy a könnyek álomba ringassanak. A harmadik napon remegő kézzel kapaszkodtam a kilincsbe és győzködtem magam fél órán keresztül, hogy ki merjek lépni a folyosóra. Legkisebb meglepetésemre ismeretlen hangokat hallottam a hálószoba felől, de még mindig jobban féltem, semhogy tovább maradjak. Az ajtó kulcsra volt zárva, csak nagy csörömpöléssel tudtam kinyitni. Már lenyomtam a kilincset, mikor egy középkorú nő német akcentussal azt kérdezte, hova indulok. Az utolsó, legapróbb remény hitében fordultam felé, hogy az ő arcát is megszemlélhessem, oldalt azonban a tükörbe ütközött tekintetem: sötétebb színekbe burkolózott a szemem, tíz centimétert megnőttem, és kopasz fejtetőmről visszaverődött a lámpa fénye. Aznap volt a születésnapom. Karácsony SCHREIBER LÁSZLÓ Búvady kilépett a panzió kapuján. A főutca üres volt, mintha kijárási tilalom volna, csak a nyers decemberi szél flangált az egyemeletes, öreg házak között. Karácsony másnapja lévén, a felvidéki városka lakói az ünnepi ebédre készülődtek, a boltok, a vendéglők is egytől egyig zárva voltak. Végigballagott a hosszú sétálóutcán, hogy legalább egy kávét kapjon valahol. Meg talán egy borovicskát. Mert a hideg alattomosan kerülgette, és szépen lassan besi- multakabátjaalá. Ha nyitva van egy kocsma is ebben a városban, az csak a lakótelepen lehet, gondolta éppen, amikor kiszaladt a lába alól a járda. A halvány, erőtlen nap nem olvasztotta fel a befagyott pocsolyákat, úgyhogy Búvady egy pillanatig nagyjából vízszintes testhelyzetben lebegett a föld fölött, aztán a hátára esett, mint egy óvatlan bogár. A lakótelephez vezető utca végén álló Kotva is zárva volt, a kerthelyiség barna faasztalai nedvesen csillogtak a kopasz sövény mögött. Majd lesz nyár megint, gondolta bizonytalanul. A behavazott lakótelepben volt valami biztató. Nem csak nyitva tartó sörözővel biztatott, valahogy jó volt tudni, hogyemberekjönnek- mennek egymás fölött, alatt, mellett. Több százan vagy ezren. Mindenféle emberek. Szép nők és becsületes kis öregemberek. Apák és fiúk. Nagymamák és unokák. Furcsa, nem? Búvady legalábbis meghökkent néha azon, hogy mindenhol élnek emberek. Mindenféle emberek. Ugyanez van Vlagyivosztokban, Békéscsabán és Santiagó- ban is. Egyszerűen ott élnek. És ha odamegyünk, akkor szembe jönnek az utcán. Esztergályosok, könyvelők, sofőrök, mérnökök, tanítónők, pincérekés diáklányok. A panelházak között színes garázsok álltak, mint kabinsorok az uszodában. Nyári szellő téli tájon, gondolta Búvady, és bizalmadanul nézett a földszintes, lapos tetejű kiskocsma felé, amely a rejtélyes REgo nevet viselte alacsony homlokán, de a helyiek természetesen csak Rigónak hívták. Nemcsak a magyarok, a szlovákok is. Búvady felnézett a nyolcemeletes házra, ahol azok a mindenféle emberek motoszkáltak karácsonyi fények között, és valami kis könnyű, nyugodt érzés támadt benne. És még a kocsma is nyitva volt Rendes kis helyi söröző, nem turistáknak való. De Búvady nem is érezte magát turistának, már több mint egy éve lakott a városban. A helyiség egyébként olyan volt, mintha egy lakótelepi iskola egyik osztálytermét alakították volna át ivóvá. A fehér ablakpárkányokon cserepes virágok álltak, fölöttük reluxa, a lapok résein át lehetett látni a kosárlabdapalánkot és a gyűrűn a hó puha karimáját. Éenyőpálinka, igazi karácsonyi ital. A kávét a sör után itta meg, hamar átmelegedett, csak a háta fájt egy kicsit. Rágyújtott, és csak nézett ki az ablakon. Erikával itt, a lakótelepen, egy hatodik emeleti lakásban csókolták meg először egymást rendesen, még a nyáron. Régóta nem beszéltek már, Búvady csak egy szűkszavú esemest kapott tőle néhány nappal azelőtt. A szomszéd város kórházából írta, de ő úgy meredt a néhány szóra, mintha a Holdróljött volna az üzenet. Nekem mindegy, hogy egy, két, három vagy négy melled van - írta vissza, de Erika erre már nem válaszolt. Búvady csak nézett ki a reluxa résein, azt sem tudta, hogy hazaen- gedték-e már a lányt a kórházból. Már majdnem visszaért a panzióhoz, amikor egy rongyos, koszos férfi tántorodott elé.- Adjál pár koronát - mondta szörcsögve. Karácsony van, gondolta Búvady, és egy százkoronást tett a férfi fekete, ragacsos tenyerébe.- Boldog karácsonyt, vazze - mondta, és ment is tovább, észre sem vette a nyitott bicskát az ember másikkezében. Oscar Munoz alkotása (Képarchívum) KARÁCSONY A SZALONBAN Engedjétek hozzájuk a meséket KÖVESDl KÁROLY Óvodás gyerekekkel találkozni mindig rejtélyes, de kétesélyes dolog. Elsősorban azért, mert ezek a kis olvasók még nem olvasók. Még nem tudják megfejteni a betűket, tehát nem tudnak olvasni. Azért hozta el őket az óvó néni a könyvtárba, hogy azokká váljanak. Hogy megérintse pici lelkűket a hely szelleme, a polcokon sorakozó könyvek varázslatos világa, amely hol madarakat röptét, hol a legkisebb szegénylegény kalandos útkeresését vetíti eléjük, hol a gyufaárus kislány könnyeit kell felszántaniuk. Magyarán: hogy az elektronika csábos világában se tévelyedjenek el, hanem- miután megtanulták, hogyan kell az egymás után sorakozó betűket értelmezni - emberséget tanuljanak. Szomorúságot és kacagást, kalandot és igazságot. Mert a mesékben, bármily gonosz erőkkel kell megharcolni, mindig az igazság győz. Ül velük szemben a költő bácsi, és a gyermekkoráról mesél. Furcsa, felfoghatatlan dolgokat mond. Olyan távoli világból érkezett, amely a mai gyerek számára elképzelhetetlen: a bácsi gyerekkorában nem volt televízió, sőt sokáig villanyfény sem, petróleum- lámpa imbolygó lángocskája alatt olvasott. Nem volt számítógép, mobiltelefon és rajzfilm. Elektronikus játékok se voltak, se Minimax, se PlayStation. Papír volt és ceruza, Hetvenhét magyar népmese, meg odakint a természet; mezők, vizek, erdők, az erdőkben kacskaringós ösvények, az ösvény mentén szamóca gubbasztott a fűben, s a füvön harmatcsepp hintázott. Micsoda atavisztikus világ... Az író és a majdani olvasók találkozója azért nem sikerült teljesen rosszul, mert kiderült, hogy a gyerkőcöknek nem idegen Weöres Sanyi bácsi neve, és a nagymama udvarán is élnek állatok. A költő bácsi hazamegy, kinyitja az intemetkeresőjét, és olvassa: „Nathan Drake visszatér az Uncharted 2: Among Thieves epizódban, amely egy adrenalinfokozó akció-kalandjáték a díjnyertes Naughty Dog műhelyéből, kifejezetten PlayStation 3-ra.” Mivel a költő bácsi dörzsölt, öreg róka az egyre kulturálatlanabbá váló kultúra világában, azonnal felfogja a reklám üzenetének lényegét: a gyerekek fejlődő szervezetében is van adrenalin, amelynek szintjét fokozni lehet. És kell, mert a biznisz alapja a függőség. A költő bácsi nem orvos, sem pszichológus, de mivel sok éve tapossa a vén föld sarát, van némi fogalma a stimulálásról és a függőségről. Amely a dohány, az alkohol és a drogok melegágya, a lehetséges devianciák kiskertje. Költő bácsi tovább olvas: „Ezen a varázslatos karácsonyi oldalon együtt játszhatsz a két kismalaccal, Dudával és Pocsolyával.” Már meg sem lepődik a földhözragadt, bugyuta, fantáziátlan nevek láttán, hiszen ezt is lehet fokozni: „Új mesehősöd, Noddy...” Sőt: „Bibi Blocksberg játékok” - olvassa lejjebb. És gondolkodóba esik. Ki lehet ez a titokzatos, kimondhatatlan nevű Bibi Blocksberg? És ki lehet Koala Brothers? Bibi talán egy távoli országban élő gyermek, ajá- ték alkotójának unokája. A koala közismert, bár a Brothersszel párosítva nem sok köze lehet a vitéz szabólegényhez. Egy sorral lejjebb jön a lényeg: „Teszteld magad kőkeményjátékunkban.” „Memória, gyorsaság, 1 kis mértani ismeret + acélozott kötélidegek”. Nesze neked, Vük, Süsü, Micimackó! Ijedten csukja be a honlapot, amelyen nem mellesleg az egyik gyorsétkeztető élelmiszerlánc hirdeti magát. S nem mer belegondolni, milyen világban nőnek fel a mai gyerekek. Kissé szégyenkezve gondol vissza a délutánra, mivel etette ő az apróságokat. A fentieket látva őslénynek tűnhetett, hiszen a világ röpke néhány évtized alatt fényéveket száguldott előre. De leginkább az nyugtalanítja, hogy ehben az örvénylő, mindent elsöprő fejlődésben vajon hány apuka és anyuka veszi a fáradságot, s a napi taposómalom és kenyérhajszás robot után, kisimítva a lélek ráncait, kíván jó éjszakát meseolvasással a gyermekének?
