Új Szó, 2009. december (62. évfolyam, 277-300. szám)

2009-12-17 / 291. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. DECEMBER 23.

Karácsonyi vendég 21

Karácsonyi beszélgetés Écsi Gyöngyivel arról, mit jelent számára kiállni a színpadra, és hogy a látszat ellenére ő nem sokfélét, hanem csak egyetlen dolgot csinál

Az „üzenet” a fontos

Békésen sétálgató bárányok és egy barátságos kö- lyökpuli az udvaron. A he- tényi lelkészlak fényben úszó, virágokkal teli, meghitt légkört árasztó nappalijában maga szedte kakukkfűből készített, illatos teával fogad bennünket Écsi Gyöngyi.

MISLAY EDIT

Féijével, Palcsó Attilával lelkészként hét éve a hetényi gyülekezetét gondozzák. Gyöngyit előadóművészként is jól ismeri a közönség itthon és a határokon túl. Sokoldalú személyiség - sok mindennel foglalkozik: hosszú évek óta gyűjti és tolmácsolja magával ragadóan a magyar népdalokat, varázslatos közvetlenséggel és derűvel adja át hallgatóságának a magyar népmeséket, bábművészként pedig a gyerekeket bűvöli el. Több önálló műsor van a tarsolyában, és jó néhány lemeze jelent meg, legutóbb idén nyáron az Énekelt imádság című, amelyen egy szívéhez nagyon közel álló műfaj, a Kárpát-medencei magyar népi vallásos énekek szépséges darabjait szólaltatja meg. 2003-ban Budapesten elsőként kapta meg a legjobb bábelőadásért a Micbel Indali-díjat, 2007-ben ő volt az első kitüntetettje a hazai Mikola Anikó-díjnak. Jártas a népi gyógyászatban. Jelenleg mentálhigiénét tanul. Két gyermek édesanyja. S mindemellett vagy talán inkább mindenek előtt: lelkész. Beszélgetésünk során elárulta: gyerekként az volt az álma, hogy orvos lesz. Ez a terve nem vált valóra. Illetve más formában: mert kifejezetten lélekgyógyító hatása van annak, amit és ahogyan a színpadon - és azon kívül - Écsi Gyöngyi művel.

Hiheteden, hogy ennyi minden belefér az életedbe. Az emberben óhatatíanul felmerül a gyanú: neked 36 órás a napod?

A vasalást nem győzöm, meg a portörölgetést sem - állítja nevetve. - Nekem is csak 24 órából áll a napom. Nincs több, se kevesebb. Ennyi viszont mindenkinek van. Csak én inkább nem nézek tévét. Egyébként sem látom úgy, hogy annyi mindennel foglalkoznék. Nekem minden ugyanarról szól. Azt hiszem, szeretnék semmi olyat nem csinálni, amiről úgy gondolom, hogy valamire nem jó, tehát valaki nem örül neki, vagy nem lesz szebb tőle a világ, szóval, hogy nem gyönyörködik benne az Úristen. Ha tebát csupa ilyesmivel foglalkozol, az egyszerre nagyon sok és nagyon kevés.

Mi az, ami most a legfontosabb az életedben?

Elég sokáig kerestem az utat, hogy mi az, amivel foglalkoznom kellene. Amíg csak magamat „keresgéltem”, nem tudtam, hogy nem én vagyok fontos, hanem azok a közösségek, amelyekbe „beleélhetek”. Nem én választottam, egyszerűen léteznek ezek a közösségek, vagy pedig létre lehet őket hozni. Egy énekkari közösséget, egy gyerekbábcsoportos közösséget, egy betlehemes közösséget, ezek segítségével ápolni egy gyülekezeti közösséget. Megvan az az erő, az Úristen szeretete és elfogadása, ami által nagyon sok kisebb-nagyobb „családot” lehet létrehozni. Amennyiben ez lehetőségünkben áll, úgy gondolom, ennél nincs is szebb feladat.

A közösséget emeled ki, pedig sok esetben egyedül állsz a színpadon. Számodra már nem ez a része fontos a dolognak, hogy te állsz ki a színpadra?

Egészen bizonyos, hogy nem. Például most, karácsony előtt bet- lehemezni, adventi koncertezni járok. Nemrég a rimaszombati templomban voltam, készülök Vajánba és Szomotorra is, ahol játékos karácsonyi koncertet adok a gyerekeknek. Amikor elindulnak a pásztorok, bevonom őket az előadásba. Kapnak bajuszformát, kalapot meg botot is, és elmegyünk egészen Betlehemig, hogy megnézzük, mi is történt ott. Ok azt gondolják persze, hogy csak passzív hallgatók. S talán ez a fontos, ahova eíkereke- dünk, hogy a közönség nem passzív hallgató, hanem valami történik vele. Én csupán egy eszköz vagyok, hogy történjen vele valami.

A mesélés, bábozás, éneklés közül mi áll közelebb hozzád?

Egyformán kedves mindegyik. Sokat gondolkoztam rajta, nem lenne-e jobb, ha valamit kihagynék. Biztosan több időm lenne, de nem tudom melyiket kihagyni. Mert mindegyik ugyanarról szól. Lehet az Úristent a templomban imádni, lehet hirdetni az Igét, de ez az Ige rettentő sok formában itt van közöttünk. Mindenhol. Nincs olyan hely, ahonnan az Úristent ki lehetne szorítani. Viszont sok olyan hely van, ahol meg kell találni. Azt gondolom, bármihez nyúl az ember tiszta, építő szándékkal, az életre keltés szándékával, egy szobrász, egy munkáját jól végző irodai ember, aki tudja, hogy abból valami jó származik, az mind egyformán Isten országának az építése. Ha már tudatosan kell megfogalmazni. De nem mindig kell. Van úgy, hogy jobb, ha az ember csak úgy énekel, csakjátszik, és ebben mindenhol benne van az élet. Van az ősmagyaroknak egy csodálatos díszítési formája, az indák, nagyon szeretem őket. Az indák érdekesen végződnek. Van, amelyik virágmintában, és van olyan virág, amelyiknek szárnya vagy csőre van. Vagy a madárnak agancsa. Gyönyörű dolgok. Erősen bele van kódolva a magyarságba az élet, vagyis hogy bármiből bármi lehet. A formáknak nagyon erős üzeneteik vannak, és én a munkámban ugyanezt érzem. A lényeg az, hogy ez egy nagyon életerős dolog. Én nagyon keresem az örömet, és így könnyebben megtalálom. Mert sose volt még ilyen vidám életem, mint amióta mesét mondok, bábozok és koncertezek, egyedül vagy gyülekezeti közösségben. Nem kell a sok fekete, go- molygó kis depressziót ápolgatni. Abból valahogy ki kell lépni, mert nem vezet sehova.

Említetted, hogy sokáig bizonytalan voltál, mi is a valódi hivatásod. Akik azonban figyelik a pályádat, biztosan egyetértenek abban, hogy sikerült megtalálnod azt, amiben otthon érzed magad.

Ez nekem is nagy élmény, mert soha nem akartam mesét mondani vagy színpadra állni és énekelni. Teljesen komolyan mondom. Engem is meglepett, hogy az üzenetátadásnak ez a módja működik.

Gyerekkoromban nem tudtam, hogy van ilyen, hogy mesemondás. Városi gyerekként nőttem fel egy lakótelepen, bár a szüleim nem városiak, csak mint pedagógus házaspár kerültek Vágsellyé- re, illetve édesapám szenei polgár volt. De mindig tudtam, hogy a városban én nem vagyok a helyemen. Ezért is menekültem mindig elfelé, oda, ahol levegő, tér és föld-, fűszag van.

Ami megkapó, hogy amikor mesét mondasz, nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is be tudod vonni a játékba.

A magyar népmese felnőtt műfaj. Ma a felnőttek sokszor úgy állnak hozzá, hogy „a gyereket elküldjük majd mesére, mi meg addig beszélgetünk”. Régen nem így volt. Sőt, időnként a gyerekeket küldték ki, amikor a mese egy olyan témához ért, amiről úgy gondolták, esetleg megzavarná őket. A mesével a felnőttet is meg lehet szólítani, s rögtön képes magára érteni. Nagyon kevés ember van, aki nem kezd el mosolyogni, vagy nem szól oda. Nem marad külső szemlélő, hanem amint felteszek egy kérdést, máris ő is ott van velem. Egy csónakban ülünk - nem biztos, hogy evezünk, ugyanis van, aki nem akar evezni, mert nagyon bátortalan és nincs hozzászokva, hogy véleménye lehet, vagy, hogy örülhet és játszhat. De megkönnyebbül, ha valamire mégiscsak rábírom. Nem is én, a mese bírja rá. Ez valamiféle magyar ősi technika lehet emberek közti kapcsolatfelvételre és tapasztalatátadásra. Ez a magyar mesemondás.

A népi kultúra, a néphagyomány lelkes ápolója vagy. Mi az, ami miatt ennyire közel áll hozzád?

Két oka van. Az egyik, hogy nem én választottam, hanem kaptam ezt az eszközt vagy adottságot. A másik, hogy ha az ember pedagóguscsaládba születik, hagyomány- és értékmegőrző, illetve azt fontosnak tartó közegben nő fel, megtanulja a fontosságát az üzenetátadásnak. Csak az a kérdés, mi az üzenet, és miért az. Én nem látom sok és különböző üzenetnek azt, amit át kell adni. Minden nagyon múlónak tűnik, mint a divat. Én azt próbálom továbbadni, amiben az ősök „életről” szóló üzenete benne van, akár észrevesszük, akár nem. Ez olyan, mint amikor leülünk itt a házban, és tőlünk függetlenül körülöttünk nagyon sok dolog történik, működik. Kérdés, hogy észre- veszem vagy sem. Meghallom-e, hogy a madár énekel, hogy nő a fű. Attól, hogy nem veszem észre, a madár még énekel, és nő a fű. Meg kellene tanulnunk az arra érdemes dolgokra figyelni, hogy ne pazaroljuk az időnket olyasmire, ami valójában nem érint meg bennünket, amitől nem leszünk teljesebb emberek. Azt gondolom, mindenki(Somogyi Tibor felvétele)

nek az élete célja az, hogy önmagából minél többet felfedezzen, rájöjjön, kicsoda ő, és mit is kell tennie. Ezt ki-ki csak az Isten tükrében vizsgálódva láthatja meg, azt is csak homályosan, de az O utasításai érthetőek. Nem kell félni, hogy magunkra maradunk, hanem lelki füleinkkel és szemeinkkel inkább rá kell hangolódni az Ó „csatornáira”. A népdalok, a népmesék hordozzák azokat az ősi igazságokat, amelyek segítenek nekünk az életben. Nehéz megfogalmazni, mert bizonyos gondolatokat szavakkal nem lehet elmondani. Ott lapul a sorok közt. Mert sokszor nem jók a szavak. Ezért jó énekelni. Igazság? Mi az, hogy igazság? Neked ez, másnak amaz. Jézus eligazít, azt mondja: én vagyok az igazság. De akkor hogy is van? Ha Jézus az igazság, akkor az számunkra mit jelent? Mindenkire rá van bízva. Tessék elindulni, azért van az életed, keresd meg! Én nem tudom elmondani, csak segíteni tudok. Ha a színpadon állok, és csinálok egy kis mesét, az nem a viccről szól. Hanem valami másról, amit tessék megkeresni és megtalálni.

Két CD van előttünk az asztalon: az Énekelt imádság az idén nyáron megjelent szólóalbumod, és a Követem a pásztor lábnyomát című, amelynek zenei szerkesztője, rendezője vagy, és amelyen hetényi gyerekek énekelnek.

A gyerekcédé különösen nagy örömöm, mert négy évig készítettem, a hetényi gyülekezet gyerekeinek közreműködésével. Sok-sok ének meg imádság van rajta, köztük olyan dalok is, amelyeket én „raktam össze”. Egy kicsit oktató jellegűnek is szántam. Hét éve, mióta itt vagyunk Hetényben, foglalkozom az itteni gyerekekkel, énekeltetem őket. A magaméival kezdtem, akkor még picik voltak, azóta megnőttek, pápai kollégisták mindketten. A fiam gitározik és furulyázik, a lányom, Annácska hegedűn játszik. A CD-re készülő anyaghoz idén apróbb gyerekekkel is készítettem felvételt, mert a nagyobbak már túl „profik”, és azt szerettem volna, hogy „kicsi hangok” is legyenek a CD-n, hogy különböző korú gyerekeket szólítson meg.

Az énekelt imádság című CD-n népénekeket énekelsz.

Ez is hosszú évekig készült, mindig akkor, amikor volt egy kis időm egy kicsi pénzem, mert se szponzorom, se pályázati pénzem nincs. A magyar népének az egyházi zene és a népzene határvonalán mozgó műfaj, és szűk hitvalló közösségekben született. A CD-re a Kárpát-medencei népének című kiadványból válogattam egy csokorra valót, és ismertetőt is írtam hozzá. Sok anyagot Ág Tibor bácsitól kaptam, és olyan énekeket válogattam, amelyekbe bele tudtam illeszteni a személyes tapasztalataimat. Nagyon sok Zobor-vi- déki, gömöri ének van az albumon, de például moldvai is. Szerettem volna, ha ez a hangzóanyag üzenetet is hordoz. Reggeli imádsággal kezdődik, estélivel végződik. Egy lelki utazásnak nevezném. Aki hallgatja, annak egy kicsit olyan, mintha Igét hallgatna, kicsit olyan, mintha koncertet, és kicsit olyan, mintha azon gondolkodna, hogyan is kellene beszélgetni az Úristennel. Mert a régiek azt csinálták. Nem volt könyvük, lehet, hogy nem tudtak írni, olvasni, a szószéken elhangzott Igét egyszerűen hazavitték, és ami ennek nyomán belül megfogant bennük, az kivirágzott. Mint az inda. Senki sem tanította nekik ezeket az énekeket. Azt tartották, hogy az ember „nem hangval, hanem lélekvel” énekel. Hát nem varázslatos, hogy ilyen lehet az ember lelke? A ma embere már csak kintről befele hallgatja a zenét, és nem bentről születik meg kintre. Ezek a népénekek pedig bentről születtek meg. És nekem ezért volt nagyon fontos. Hova jutottunk mi ezektől az emberektől? Fényévnyire vagyunk attól, hogy a mezőn sétálgassunk és közben ilyen énekeket énekeljünk.

Nálatok hogyan zajlik a karácsony?

A karácsonyi készülődésem első adventnál kezdődik, mert decemberben általában egész hónapon át rengeteg iskolában és templomban szolgálok. Otthon is készülődünk természetesen, az ügyes nagylányom elkészíti a díszeket, az adventi koszorút, az ajtódíszt, de a nagyobb figyelem a gyülekezetre irányul. Összeállítjuk a műsort, hogy melyik osztály mit fog énekelni, a gyerekek gitároznak, furulyáznak, történeteket játszanak, egy héttel karácsony előtt a betlehemes csoporttal készülünk karácsony első ünnepére, amikor járjuk a falut, a gyerekek be vannak öltözve, nagyon szépek. A mi karácsonyunknak ez része. Mindennap van két istentisztelet, vendégünk a legátus, aki hirdeti az Igét. Az ünnepre a családnak igyekszem a megszokott, hagyományos ételeket elkészíteni, és rengeteg éneklés és zene van nálunk. Rettentően szeretem, ha karácsonykor minél többen vágjunk. Amikor eljönnek a barátaink, ha nem is 24-én, de másnap. Azok a legszebb karácsonyaink, amikor sok ember gyűlik össze nálunk.