Új Szó, 2009. december (62. évfolyam, 277-300. szám)
2009-12-12 / 287. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2009. DECEMBER 12. www.ujszo.com Az etnikai térszerkezet szempontjából Nógrád nem olyan egyszerű terület, mint ahogy ezt eddig véltük... Állam- és nyelvhatárokon átnyúló néprajzi kutatás Nógrádban CSANDA GÁBOR Élvezetes lapszám került ki a Kal- ligram műhelyéből az év utolsó hónapjában; talán csak a véletlen műve, de olyan ez a decemberi, 104 oldalas folyóirat, mintha kifejezetten karácsonyra készült volna: csupa izgalmas, jó szöveg. Bő egy héttel azután, hogy kézbe vettem, s azóta is forgatom-olvasom, még mindig akad benne tartalék olvasmány kora reggeli meddő időkre vagy lámpaoltás előtti órákra. Az is mily régen volt, hogy Grendel Lajossal kezdődött a Kalligram: most ismét-Négy hétazéleteimmel az ő regényrészletével nyit a lap, s igen sajnáljuk, hogy nem rögtön két fejezetet kaptunk; hiába, válság van, be kell osztani a jót. Amint a cím is sejteti, zárt időben játszódik a történet, mert hogy történetmondó szövegről van szó, azt tán mondanom se kell. Grendelre vall, hogy a főszereplő (Sanyi) ismét olyan helyszínre kerül, ahol az események jórészt már megtörténtek, s mintegy a hely szelleme hívja őket életre. Ebben a megelevenedő múltban megint úgy jönnek-men- nek az emberek (a kommunisták jönnek, a polgári származásúak mennek, természetesen), mintha csak ez volna a vüág legtermészetesebb dolga - s megint megcsodálhatjuk azt a nem egykönnyen megfogható technikai (nyelvi) bravúrt, amelynek láttán úgy tetszhet, nincs is a világon természetesebb és egyszerűbb dolog a regényírásnál. Nemcsak a szövegnek van hangulata, hanem a mondatoknak is, kü- lön-külön a szavaknak; a deszkabudik árnyékától Bundzsák közlekedési rendőrig akkora kíváncsisággal olvassuk bele magunkat Sanyi családtörténetébe, mintha a miénk volna. Külön élvezet, hogy az egyébként kényelmes medrű mesélés az elhallgatásoknak és sej- tetéseknek köszönhetően csupa feszültség, valamint hogy humorának táptalaja legtöbbször maga a szöveg, élét pedig gyakran az irónia adja: „A köztiszteletben állásba az ember belenő, mint az ápoladan körömahúsba.” A lap három Barak László-verset hoz, ebből kettőben az 1992-es Inzultusok kora című kötet Barak-lí- rájának legfőbb ismérveit nyugtázhatjuk; ez tematikailag valahol az elvágyódás („Nem esteledhet ránk egy nagy folyó partján”) és az otthon (egy családra nyíló ajtó / mint jóvátehetetlen örömforrás”) közti identitáskeresésben ragadható meg, rezignáltan sztoikus, ugyanakkor dalszerűen könnyű narratívával („Olyan régen meghaltam, / hogy jó is lehetek már.”) Na most e két utóbbihoz képest, melyek a vers és a költő közti kapcsolat közvetlenségét azzal az apró poétikai rafinériával igyekeznek kijátszani, hogy az egyes személyű megszólaló fölé harmadik személyű címet helyeznek (a ...láthatott egyets mást s a... nincs kinek üzennie című versekről van szó), a ...bosszú helyett című fenekestül átrendezi az „én” szerepét és jellegét. Itt a második személyű megszólított szakaszát egy olyan első személyű kétsoros előzi meg („Árnyékom elfoglalja nem létező szobámat - betolakodó. / De hát semmi értelme fölhánytorgatnom árulását.”), mely referenciafosztó szi- mulákrummá teszi a verset, s így lesz az énsokszorozó nyelvi konstrukcióból annak látszata. A vers végső soron a csalimesék klasszikus mintájára nemcsak a megszólalás misztériumát iktatja ki, hanem a világét is, melynek költői megragad- hatóságát úgy tagadja, hogy épp ezáltal viszi sikerre. A szépirodalmi traktusból föltét- len szólni kell még arról a prózaösszeállításról, melynek címe a folyóirat borítój ára is fölkerült (Fehér cseresznye) - kitűnő összeállítás kínai elbeszélőktől. A tanulmányok, recenziók, ismertetők közt ezúttal színikritikát is találunk: a Metanoia Artopédia nevű formáció Kispendrjav, avagy a szegedi panyiga című előadását Kérchy Vera, Lanczkor Gábor és Orcsik Roland elemzi. November végén Füleken került megrendezésre az Észak-Nógrád interetnikus kutatása című néprajzi szeminárium, mely egy hosszú távú kutatási program első megállója volt. A konferencia, melyen szlovákiai magyar, szlovák és magyarországi kutatók vettek részt, egyfajta kiindulási helyzetet volt hivatott felvázolni abban a tekintetben, hogy mit is tudunk ma a történeti Nógrád megye néprajzáról. PUSKO GÁBOR Egy kora tavaszi, gödöllői konferencia szünetében merült föl, hogy a nevezett térségről és annak néprajzáról, bár az elmúlt 150 esztendőben folytak itt kutatások, nem rendelkezünk átfogó ismeretekkel. Ez pedig azért baj, mert a hagyományos paraszti életmódot már csak cserepeiből összerakva lehet megrajzolni, hiszen azok, akik ezt még megélték, már nagyon kevesen vannak. Nemcsak az a gond, hogy hagyományos kultúránk egy része így feledésbe merül, egy korrekt, összefoglaló munkára a későbbi összehasonlító kutatások miatt is szükségünk volna. Bár megemlíthetünk néhány olyan munkát, könyvet, amely vizsgálja a történeti Nógrád - és itt szándékosan hangsúlyozzuk a „történeti” jelzőt - falusi/paraszti népének életét, különböző okok miatt egyik sem nevezhető teljesnek. Balassa Iván (A határainkon túli magyarok néprajza, Budapest, 1989), Kosa László (Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon 1880-1920, Debrecen, 1990), valamint Liszka József (A szlovákiai magyarok néprajza, Budapest-Dunaszerdahely, 2002) munkái összefoglalják a vonatkozó ismereteket, de mivel nem csak Nógráddal foglalkoznak, így az összegzést értelemszerűen nem bonthatták le kistájak, esetleg települések szintjére. A magyarországi és a szlovák nyelvű összefoglaló munkák pedig csak a legritkább esetben lépik át az országhatárt annak ellenére, hogy 1918-ig egységes tájegységről beszélheHana Zelinová tünk, mely a megváltozott körülmények ellenére több tekintetben ma is szerves egészet alkot. A néprajz egy-egy területéről, ha egyenetlenül is, de rendelkezünk többkevesebb információval, elsősorban a folklór (Manga János, Ág Tibor, Csáky Károly, Magyar Zoltán és Varga Norbert), a népi építészet, lakásbelső és népi textíliák (Böszörményi István, Duray Éva), zöldségtermesztés (Paládi-Kovács Attila, Erna Kahounová-Drábiko- vá), népi vallásosság és szakrális kisemlékek (Limbacher Gábor, Lengyel Ágnes, Liszka József), a temetők néprajza (Puntigán József és Puntigán Tünde), a megye szlovákok által lakott térségének néprajza (elsősorban Ján Botík jóvoltából) és a népi teherhordás (Liszka József) területéről. A magyarországi Nógrád területén több jelentős munka is született, elsősorban a gyermekkor néprajza, a folklór, a népi vallásosság, a népi építészet, a díszítőművészet, a hagyományos gazdálkodás és a történeti néprajz tárgykörében. Mindezekkel együtt hiányzik a térséget egységes egészként szemlélő áttekintés, melyben az állam- és nyelvhatárok legfeljebb epizód- szerepet kapnak, s nem behatárolják a vizsgált területet, az ott élő közösségeket vagy éppenséggel a kutatott témát, hanem legfeljebb tájékozódási pontként szolgálnak. Losonc és Fülek, 1880-1950 Ilyen megfontolásokból és előzmények után március végén került sor arra a találkozóra, melyen a füleki Szülőföld Polgári Társulás, a tornaijai Kulturális Antropológiai Műhely és a Füleki Vármúzeum munkatársai, szakemberei vettek részt. A tervezett „alapkutatás” földrajzi és időbeli határait a következőképpen határozták meg a résztvevők: a kutatás központi térségei Losonc és Fülek természetes vonzáskörzetei, időben pedig főleg az 1880 és 1950 közötti időszakra kívánnak fókuszálni. Fontos kritérium, hogy a kutatás északon átlépje a magyar-szlovák nyelvhatárt, délen pedig a szlovák-magyar államhatárt. A vizsgálódás során kiemelt hangsúlyt kap az interetnikus kapcsolatok feltérképezése, valamint a lokális és közösségi identitástudat vizsgálata. A találkozó résztvevői megegyeztek abban, hogy a területre vonatkozó táji tagolódás, valamint a kistájak körülhatárolása, a meghatározás szempontjainak egységesítése és a kutatási területre vonatkozó szókészlet tisztázása, ebből kifolyólag pedig egy általánosan vállalható terminológia elfogadása megkerülhetetlen. Az itt meghatározott szempontok alapján vázolták a kutatás fő irányvonalait is: hagyományos gazdálkodás, melyen belül kiemelt figyelmet kapnak a térségben tevékenykedett bolgár kertészek, az erdőgazdálkodás és a Fülek környéki szőlőtermesztés, narratív folklór, népi vallásosság és szakrális kisemlékek, valamint három kiemelt alapanyaghoz - kő, agyag, fa - kapcsolódó mesterségek és háziipari termelés. Mindezekhez egy szociolingvisztikai felmérés is kapcsolódik, melynek keretén belül elsősorban a köszönési és megszólítási formulák felmérése kerül sorra. A feladatok között szerepel a korabeli sajtótermékek vonatkozó anyagainak áttekintése és egy irodalomjegyzék elkészítése a hazai „magyar” tanszékeken leadott szakdolgozatokból. Tekintettel a kutatás interetnikus és határon átnyúló jellegére, nagy hangsúlyt kapott a hazai magyar, szlovák és magyarországi partnerintézmények megszólítása és a kutatásba történő bevonása is. Bár a közös nyári néprajzi gyűjtőtábor nem valósult meg, egyénileg több vizsgálódás is elkezdődött: Agócs Attila a korláti olasz kőfaragók, Hana Zelinová a bozitai telepesek körében kutatott. Illés Gábor a Fülek környéki szőlőtermesztés, Puskoné Bodnár Enikő és Pusko Gábor pedig Rapp és Kalonda térségében végeztek adatgyűjtést a köszönési és megszólítási formulák, valamint a hagyományos gazdálkodás, ezen belül is a kertészkedés témakörében. Varga Norbert korábban megkezdett monda- és mesegyűjtését folytatta. Észak-Nógrád interetnikus kutatása A fentiek szellemében és az első tapasztalatok összefoglalása céljából került megrendezésre november 20-21-én Füleken az Észak-Nógrád interetnikus kutatása című konferencia. Az első napon Varga Norbert (Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszer- dahely) Szövegfolklór hagyományok a Fülek vidéki palócok körében címmel tartott előadást. Ennek során számba vette a Fülek környéki monda- és mesekészletet. Rámutatott, hogy - bár nem meglepő módon - a vallásos tematikájú mondák igen változatos képet mutatnak a nevezett térségben. A történeti mondák közül elsősorban az általánosan elterjedt, az egész magyar nyelvterületen ismert formulák maradtak fenn. Már ebben az első előadásban is felmerült a nagytáj mikrorégiókra történő betagolásának mikéntje és azok megnevezése. Varga Norbert úgy véli, hogy mivel a folklórkutatások terén jelentős eredményeket felmutató Csáky Károly az Ipoly és annak egyes szakaszai mentén tagolja a térséget, nem lenne szerencsés újabb felosztással próbálkozni, ezért elfogadja s használja is Csáky terminológiáját. Agócs Gergely (Hagyományok Háza, Budapest) Zenei átjárhatóság és átjárhatatlanság Nógrád szlovákiai részén című előadásában szintén az Ipolyt tekinti olyan földrajzi képződménynek, mely mentén - legalábbis a népzene tekintetében - megrajzolhatóak az egyes kistájak határai. Elmondta, hogy a nógrádi hangszeres népzenét, s természetesen ehhez kapcsolódva a vokális népzenét is, épp ez a folyócska osztja, választja el. Míg az Ipolytól keletre eső rész népzenéje erőteljesen kötődik a gömöri zenéhez, a nyugati területek zenéje - a magyar és a szlovák egyaránt - régebbi stílusú, s elsősorban a pásztorok által játszott zene jellemzi, ezekből a hagyományokból táplálkozik. A konferencia második napján elsőként a balassagyarmati Palóc Múzeum munkatársa, Lengyel Ágnes tartotta meg előadását, melynek címe A szakrális nyomtatványok népi használata Nógrád és Hont megyében a 19. század közepétől napjainkig volt. Mint azt az előadás címe is mutatja, a nevezett megyékben előforduló szakrális nyomtatványokról kapott áttekintést a hallgatóság. Lengyel Ágnes használatuk és témájuk szerint külön kategóriákba sorolta az egyes kiadványokat, egyúttal felvázolta azokat a központokat és alkalmakat, ahol ezek készültek, illetve ahol ezek a falusi lakosság kezébe kerültek. Az előadásból és a hozzá fűzött kommentárból kiderült, hogy a szakrális nyomtatványok igen nagy területet „képesek bejárni”, egy-egy nyomdához vagy vallási központhoz (búcsújáróhely, kegytemplom stb.) kapcsolódó nyomtatvány több esetben is igen széles területen terjedt el.
