Új Szó, 2009. december (62. évfolyam, 277-300. szám)
2009-12-05 / 281. szám, szombat
12 Szalon UJ SZÓ 2009. DECEMBER 5. www.ujszo.com Tunézia Amit a Tűhegyek sem látnak SZABÓ G. LÁSZLÓ Hassern a berberek földjéről, Tunézia déli dűnéi mögül jött Tabarkába, az ország egyik legszebb, északnyugati kisvárosába. Tegnap délben még olasz turistákra vadászott a Hotel Mehari előtt, háromkerekű járgányával furikáz- ta volna őket a közeli dombokon, porrá égett, téglavörös utakon. Hassern jóvágású, delfintestű fiú, buknak rá a külföldi nők. A helybéliek figyelemre se méltatják, az ő szemükben „olyan, mint a többi”. Vérpiros trikójában, agyonmosott farmeijében, hófehér tornacipőjében bódít úton-útfélen. Most egy francia lányba zúgott bele, de csak egy hétre. Eddig tart a nagy lamúr, aztán el is felejti a madmazellt, jöhet a következő. Akinek szintén majd csak éjszakánként foghatja a kezét, amikor senki nem látja. Hassern az egész nyarat így múlatja. Nappal nyeregben, este tüzes ölekben. Természetesen „támogatásért”, ahogy ő mondja, egy kis fizetségért, ami sörre, cigire és kávéra elég. így járkál peckesen a gyönyör titkos ösvényein. Hassern most itt ül mellettem, az Andalusia teraszán, Tabarka legnyüzsgőbb pontján. Előttem gránátalma bíbor szörpjével ízesített tea, ő a kapuszánját kortyolgatja már vagy fél órája. Kicsi a pohár, piciket iszik belőle, és a történetei sem nagyok. Lent délen, a szülei mellett nem olyan izgalmas az élet, mint itt, Tabarkában, közel az algériai határhoz. Ott munkát sem talál, ha velük töltené az egész évet, az agyát is szétégetné a nap, mondja három nyelvet keverve. Az angolt még gyűri, a franciát ropogtatja, az arabot az én kedvemre hinti bele. Szóval, hogy jobb neki itt, a tengerparton. Áprilistól októberig. Mert ez itt a szezon. Ilyenkor pezseg az élet. Ilyenkor rántja nagy kalandokba. Főleg éjszaka, amikor minden eladó. Még az ölelése is. Na és a francia lány?, kérdezem. Penget ő is, amennyit csak kérek, kacag fölényesen. És mutatja a karját, megfeszített izmait, meg hogy ő így ölel és úgy szeret. De ennek ára van, Allah sem ad semmit ingyen. Szeretem az Andalusiát. Délelőtti óráiban ugyanúgy, mint késő délután, vagy kettő felé, az éjszakában. Az Andalusia Tabarka lüktető szíve. Itt nem számít az idő, csak a tér, amelybe az egész utca, az egész város, az egész ország, egész Afrika, az egész világ belefér. Az Andalusia nem pusztán kávézó. Treffpunkt a németnek. Meeting point az angolnak. Zarándokhely az ország távoli pontjairól érkező idegennek, tárgyalóhely a város lakóinak, pihenőhely a környékbelieknek, a fiatalok számára a végtelen ábrándok, az öregek életében a határtalan merengések színhelye. Nekem érzelmi kikötő. Mindennapi előadás általam kiválasztott főszereplőkkel, váradanul feltűnő epizodistákkal és állandóan változó statisztériával. Reggelente, közvetlenül a nyitás után a halászoké a terasz. A gazdag fogásért hálálkodó, Allah nemes szívét dicsőítő halászoké, akik a fél éjszakát a vízen töltötték, kifeszített hálóik közt reménykedve, hogy a tenger, a mindenható tenger most sem lesz fösvény velük szemben. S miután a zsákmány már a helybéli boltosoké, vagy éppen ott kínálja megvételre magát a szűk, vagyis a piac terebélyes asztalain, ők az Andalusia teraszán megpihenve, álmosan szívják a vízipipát. Dél felé azonban átadják helyüket a kilométereket taposó kucsébereknek, akik kosarukból vagy éppen köny- nyű sportszatyrukból szedik elő portékájukat. Főleg cigarettát, egész kartonnal, övét, strandpapucsot, teniszcipőt, napszemüveget, kagylókból fűzött karkötőt, feliratos trikót. Fügét és datolyát, narancsot és banánt, szőlőt és szilvát. Három-négy óra felé új arcok ülnek a kifakult napernyők alatt. Ez a szieszta ideje, a legnagyobb hőségé, amikor csak azok dolgoznak, akiknek nagyon muszáj. Asztalom mellől belátok a közeli utcába. A sarki gyorsétterem kiszolgálói szünet nélkül tömik a ba- getteket. Majonéz, pirított hagyma, padlizsánkrém, főtt tojás, reszelt sajt, tonhal, csípős paprika. Lehet választani. A bagett mellett pedig ott a kemencében sült, lapos, kerek berber kenyér. Szemközt, a hibiszkuszvirágoktól pirosló házban éjjel-nappal nyitva tartó vegyesbolt, odébb, a járda szélén, zöld mandulát árul egy tízéves kölyök. Allah kertjéből hozta, mondta, mikor elsétáltam mellette. Ott terem a szerelem is, súgta tegnapelőtt Monji, majd kézen fogott, és vitt, vitt, árkon-bokron át, hogy megmutassa. Megmutatta. Elképedve bámult ránk a hold, majd leesett az égről. Büszke fenyők, kíváncsi jázminbokrok illatától elbódulva feküdtünk a fűben. Most perzsel a nap, lukasra égeti fölöttem az ernyőt. Balról az első utcában zöldfűszerárusok kémlelik az eget, mikor ad végre enyhet, petrezselyemcsokraikat tízpercenként locsolgatják. Mentát, bazsalikomot, citromfüvet is árulnak, bár vevő egy szál sem. Csak a halasnál, árnyékot adó, tenyérnyi üzletében. Kókadtan várja alkalmi vevőit a szőnyegárus is. Boltjába engem is többször bekönyörgött már. Miután látta, hogy minden erőfeG. M. Gébleux tunéziai akvarelljei
