Új Szó, 2009. december (62. évfolyam, 277-300. szám)

2009-12-05 / 281. szám, szombat

Emlékezett az Eperjeshez közeli hegyi falucskára, ahol kétszer is nyaraltak, anyjával, Veronikával és nagyanyjával. Fűrésztelep volt, most szálloda, étterem, kurszalon, vízgyógyintézet, posta-távíró, SZALON jelmezes Anna-bálon is részt vett, elmondta, csacsifogaton. (Hát oda se mehetsz most, Medve, ahogy én se Eperjesre - mondta Rupp.) OTTLIK GÉZA: BUDA 2009. december 5., szombat 3. évfolyam, 48. szám Szinte lehetetlen megvonni a tizenkilencedik alkalommal megrendezett fényírófesztivál mérlegét, annak sokrétűsége miatt Nagy Piroska: 1989. március 15-e. Tüntetők a budapesti Lánchídon Ansel Adams képkiállítása a OMB-ben, a Pozsonyi Városi Galériában Fotóhónap, le nem csengett utózöngékkel A Prágában született, majd világpolgárrá vált Vilém Flusser írja A fotográfia fi­lozófiája című esszéjében, hogy „a képek közvetítenek a világ és az ember között. Az ember számára a világ ugyanis közvetlenül nem hozzáférhető, és így a ké­peknek kell megjeleníte­niük. A képek ezáltal a világ és az ember közé állnak.” LŐR1NCZ ADRIÁN „Az ember elfelejti, hogy ő volt az, aki a képeket létrehozta azért, hogy segítségükkel a világban tá­jékozódhasson - közli a további­akban Flusser -, de már nem tud­ja megfejteni őket, és ettől kezd­ve függővé válik a saját képeitől. Az imagináció hallucinációba csap át.” Ha hihetünk a Wittgenstein és Nietzsche nyomdokaiban porosz­káló filozófusnak, akit mintegy mellékesen a kommunikációel­mélet úttörőjeként is számon tar­tunk, úgy elégedetten nyugtáz­hatjuk: a „képírással” egy olyan eszközhöz jutottunk, mely éppen összetettsége és a benne rejlő „kódolási lehetőségek” folytán al­kalmas az elvont, szöveggel ki nem fejezhető mondanivaló meg­ragadására és közvetítésére. Fiús- sert igazolja, hogy a világot való­ban a képek és az őket közvetítő média uralja; annak okát, hogy mára mindkettő a propaganda és a manipuláció eszközévé vált, Juan Manuel Castro Prieto: A gyermek és a legyek, Lamakara igen tömören fogalmazza meg: „az objektivitás maga is csak illúzió.” így válik a művészi fotográfia a tiszta szándékú képalkotás egyet­len színterévé. Egy világklass zis Pozsonyban Maradjon örök titok, mennyire volt-van tisztában a leírt elvekkel a világ tizenhét országából össze- sereglett több mint háromtucat­nyi fotográfus, aki az idei, sor­rendben tizenkilencedik pozsonyi Fotóhónapon közel kétezer felvé­tellel képviseltette magát - ponto­sabban ars photographicáját. Aki például látta (vagy az elkö­vetkező napokban sürgősen meg­nézi) a Kaliforniában született An­sel Adams képeit felvonultató tár­latot, megbizonyosodhatott afelől, hogy a világ valójában hétköznapi csodák gyűjteménye - csak szem kell, mely ezeket meglátja. Az 1902-ben született Adams a tiszta, minden manipulációtól mentes, technikai tökélyre fejlesztett fotó­zás világklasszisa. 1927-ben tűnt fel a Yosemite Nemzeti Park ősva- donában nehéz síkfilmes felszere­lésével, majd fekete-fehér fotóival ámulatba ejtette a vüágot. Fákat, sziklákat, vízeséseket, hegyeket fo­tózott; olykor egy-egy hegy tövé­ben megbúvó települést kapott len­csevégre, embereket ritkán. Észak- Amerika nyugati partvidékének természeti csodáit több generáció az ő, eredetileg lepedő méretűre nagyított képein keresztül ismerte meg, munkásságával a tudatos környezeti viselkedés iránt fogé­kony amerikaiak ezreit volt képes megmozgatni. A képeiből rende­zett kiállítás a Pálffy-palotában te­kinthető meg december 13-áig. A rendszerváltás képekben Lévén kerek évfordulója, több hazai és külföldi alkotó a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás megörökí­tett pillanatait hozta el a fővárosba. Erről szólt a szlovák, cseh, magyar, lengyel és román fotósok képeiből összeválogatott, A kommunizmus bukása című tárlat, míg a bárso­nyos forradalom óta eltelt időszak mindennapjait több csoportos és egyéni kiállítás mutatta be. Egzoti­kumként „csapott le” a pozsonyi nagyközönségre a Koreai hullám, mely a konfucianizmus és a nyugati popkultúrák között őrlődő ország arculatvesztését mutatta be a szöu­li Chung-ang Egyetem hallgatóinak optikáján keresztül, míg az ukrán fotósok kiállítása a piktorializmus, a szociofotó, az új hullám és a rea­lizmus átfedéseiről szólt. A Fotóhónap 2009 rendez­vénysorozat november elején raj­tolt, ám számos tárlat még de­cember folyamán is megtekinthe­tő a főváros kiállítótermeiben. Ansel Adams: A fehér ház romjai, Canyon de Chelly National Monu­ment, Arizona, 1942

Next

/
Thumbnails
Contents