Új Szó, 2009. december (62. évfolyam, 277-300. szám)
2009-12-05 / 281. szám, szombat
10 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2009. DECEMBER 5. www.ujszo.com Szécsi Katalin: „Én még mindig szenvedek Palika halála miatt. Gyakran rágódom azon, vajon csinálhattam volna-e valamit másképp?..." Szécsi Pál és Dómján Edit „egyszervolt” szerelme Harmadik könyvét írja Szécsi Katalin. A harmadikat, amely minden bizonynyal az első párja lesz. Az első ugyanis - Palika címmel - az öccséről, a harmincöt éve halott, ám azóta is halhatatlan népszerűségnek örvendő tánc- dalénekesről szól. Ez a készülő pedig Szécsi Pál és Dómján Edit szerelméről. SZABÓ G. LÁSZLÓ Hirtelen fellobbanó, majd nagy lánggal égő szerelem volt ez. „Tündének voltak együtt, aranyosak - emlékezik Bodrogi Gyula. - Két sugárzóan tehetséges, sikeres, szép ember.” Dómján Edit, Mensáros László szavai szerint, rettenetesen szerelmes volt Szécsi Pálba. „Végzetes, furcsa ember volt mindkettő. Az öngyilkossága napján Edit ellenőriztetni akarta, hogy Szécsi disszidált-e, mert úgy tudta: kiment külföldre, és ott akar maradni. És mivel akit megkért, hogy ezt ellenőrizze, az jóhiszeműen téves információval szolgált, ebből arra következtetett, hogy vagy elment, vagy öngyilkos lett.” Kállai Ferenc emlékezetében mély nyomott hagyott a pár. „Feljöttek hozzánk egy előadás után. Ott ültek egymás mellett, és Edit szeme olyan fénnyel csillogott, hogy látni lehetett, nagyon szereti ezt a fiút. Bár erről sem beszélt soha, az egész lénye ezt sugározta. Alázatos volt hozzá, éppen olyan odaadó, mint a színpadon.” Szécsi Katalin hosszú utat jár most be a múltban, hogy ezt a nagy szerelmet, ezt a legendás, ám rövid ideig tartó kapcsolatot pontosan tálalja olvasói elé. Önök ketten, Dómján Edit és ön, mikor találkoztak először, milyen alkalomból? Az első találkozásunk akkor volt, amikor Palika hirtelen beállított Edittel a Rákóczi téri lakásunkba. Zavarba hoztak, mert nem voltam úgy öltözve. Aztán Edit bejött hozzám a Gongba, ahol pincérnő voltam. Fent ültettem le az emeleten, nem akartam, hogy neki szégyellnie kelljen magát. Nagyon rossz emlékű hely az életemben a Gong. Állt előtte az utcán egy dupla telefonfülke, és ott tudtam meg, hogy Palika elment. Egy szabadnapon levő kolléganőm keresett, beszélni akart velem. Felhívtam őt a fülkéből, és azt mondta: „Kati, nem akarlak idegesíteni, de a párom, a Sanyi hallotta a taxitelefonban, hogy a Palikával történt valami.” Én rögtön autóbalesetre gondoltam, hogy ugyan már, megint egy pletyka, nincs is autója. De azért nagyon ideges voltam, és hívtam Palika lakását. Nem vették fel. Aztán S. Nagy Istvánt hívtam, hogy mit hallottam, ugye, nem igaz? - De igaz! - felelte. Mi igaz? - Végre sikerült neki, ami annyiszor nem. - Rohantam be a fülkéből, ordítottam, mint az anyaoroszlán. Taxit rendeltem, és úgy mentem fel Palikához. Ezzel kezdődik a könyv, az Egyszervolt szerelem, amelyet most írok. Egyébként majdnem minden éjjel Palikáról vagy Editről álmodom, amióta ez a könyv leköt, és mindig színesben álmodom, s mindketten úgy néznek ki, mint amikor utoljára láttam őket. Mennyire ismerte Dómján Editet, még mielőtt Palika révén találkoztak volna? A rádióból nagyon jól ismertem a hangját, láttam őt Az üvegcipőben, tehát tudtam, hogy kicsoda. Azt is tudtam, hogy ők ketten hogyan ismerkedtek meg egy rádiós műsorban. Edit nem véledenül volt ott, ő ezt előre kitervezte, s volt is egy nagyon jó indoka ehhez, de ez benne lesz a könyvben, nem mondom el. Ők ezt együtt, kacagva mesélték el nekem, hogy ezt előre megbeszélték. Ezek szerint Dómján Edit „kinézte magának” Szécsi Pált? Nincs ebben semmi. És ha egy férfi néz ki magának egy nőt? Nekem megvan ez a felvétel, megvettem a Magyar Rádiótól. És amiről nem is tudnak az emberek, hogy egy dalt Szécsi Pál és Dómján Edit közösen énekelnek. Duett egy zenés játékból, és nem manipulált, valóban felénekelték. „Megtaláltam, most megtaláltam az igazit!” - lelkendezett Palika. Soha nem vontam kétségbe a szavait. Nem is voltam vele szemben cinikus vagy szkeptikus soha, nem lehettem, megbántódott volna. Akárcsak én, hasonló helyzetben. Emlékszem, ültünk egymással szemben a kopott fotelben, amikor ezt bejelentette, és kimondta Edit nevét. „Nem is érek rá, megyek találkozni vele” - és már el is rohant. Egy hét sem telt el, amikor egy este csöngettek. Palika máskor is így jött, nem volt telefonunk, nem kellett bejelentkeznie hozzám. Csakhogy most nem egyedül jött. Biztosan citeráztak a lábaim, amikor megláttam mellette Dómján Editet. Nagyon zavarba tudok jönni, pillanatok alatt nyakig vörös vagyok. De ahogy ő megölelt! Abban a pillanatban, amikor ötvenhatban rájöttem, hogy mi egyedül maradtunk, belőlem kinőtt egy anya. Mindegy, hogy milyen. Én abban a pillanatban tudtam, hogy a három évvel fiatalabb öcsémnek én lettem az anyja. Viszont az egyetlen pillanat, amikor azt éreztem, hogy Szécsi Pál óv engem, az volt, amikor átölelt. Abban az ölelésben volt valami. Soha nem bújtam oda, nekem ez kellett, amikor ő hozzám lépett és átölelt. És ott állt mellette Dómján Edit. Hogy milyen beszélgetés zajlott köztünk? Edit arról faggatott bennünket, hogy mi, Palika és én, akik nem együtt nőttünk fel, mitől vagyunk ilyen bensőséges viszonyban, mitől ez a fantasztikusan erős kapcsolat köztünk? Palika ugyanis elmesélte neki, hogy ő tizenkét éves volt, én meg tizenöt, amikor hazajöttem Temesvárról, és megint elszakítottak bennünket egymástól. Palika egyéves volt, amikor engem elcibáltak Temesvárra, nem is emlékezhettünk egymásra. Bennem is csak a sziréna hangja maradt meg, és ahogy egy üvegfalú lépcsőházban rohantunk lefelé a pincébe. Palika benne volt egy kosárban, de nem mózeskosárban, nem volt az nekünk! Bevásárló kosárba vitte őt az anyukám vagy apu, nem tudom... és később aztán leveleket írtunk egymásnak. Palika levelei! Nagy betűkkel írta, hogy „Itt jó idő van, tegnap esett az eső, de Éehér bácsi azt mondta, hogy holnap nem fog esni az eső. Ott milyen idő van? Szeretettel csókol Palika.” Ezzel ugrattam egész életében. Hogy ő meteorológiai jelentéseket írt. Arra nem emlékszem, hogy én milyen hülyeségeket írtam. Mi szerettük volna megmagyarázni Editnek ezt az erős kapcsolatot, ami köztünk, testvérek között volt, de nem tudtuk. Ö sokszor visszatért erre, anélkül, hogy elárulta volna, neki van-e testvére. Most is hallom a hangját, a nevetését, mintha minden nap beszélnék vele. Palika hangját is hallom. Amikor már kocsija volt, megállt az ablak alatt, és iszonyúan dudált. Kiabálta fel nekem, hogy: „Kapj magadra valamit, elviszünk ebédelni.” Egyszer a Balatonon is lent voltunk hárman, és akkor is nagyon sokat nevettünk. Arról beszélgettek, hogy vesznek maguknak egy telket, és ott építkeznek. És mondta a Palika, hogy: „Neked majd hozzáépítünk valamit, ott fogsz lakni velünk!” Fel is vittek egyszer arra a nadrágszíjnyi telekre, és azt hittem, oda legfeljebb egy klozetot lehet építeni, nem egy tudom is én, müyen házat. De tervezgették, hogy kutya is lesz, meg hogy sárga rózsákat ültetünk. Edit a tearózsákat szerette, mint én. Mennyi időt töltöttek végül is együtt Palika és Edit? 1972. január 17-től az év december első napjai ig tartott a kapcsolatuk, Edit tragikus haláláig. Nem egészen egy esztendeig. Közös képet sosem láttam róluk. Más kor volt az, nem fényké- pezkedtünk. Rólunk, kettőnkről is csak az van közös, ami az én születésnapomon készült. De azt sem nagyon szeretem közreadni. Amatőr felvétel. Emlékszem egy lemezborítóra, amelyen ott a „két összeillő ember”. Összemontírozva. De legalább együtt vannak. Négy évszak adatott nekik, nem egész egy év. Erről szól majd a könyv. Edit mosolyáról például két oldalon írok, mert az olyan mosoly volt. A hangjáról mindent elmondtak már, nekem még hozzá kell tennem valamit. A magamét. Alaposan bele kell bújnom a történetbe. A lényükbe. Edit mesekazettáját is újra meghallgattam. Az emlékezőtehetségem szerencsére nagyon jól működik. Tényfeltáró íróként megírom az egészet, aztán már nem változtatok rajta. Nagyon kevés fantáziát szövök bele, éppen csak annyit, amennyi fogyaszthatóvá teszi a dokumentumokat, s hogy olvasható, szép könyv legyen. Újabb és újabb borítékokat nyitok fel, amelyek továbbvisznek az írásban. Edit levele pedig ott van a számítógépemben. Palika személyes tárgyai közül melyiket sikerült megőriznie? Több mindent. De már nincs túl sok. Amikor a világvesztemet éreztem, több tárgytól megszabadultam. Nagyon bánom, de megtörtént. Van egy vasúti piros lámpám is, amelyet Ászódon lopott el Palika piásan egy fellépés után. Aztán megvan a pülangóbross, amelyet tőle kaptam. Beállított, hozta dobozban. De van egy-két papír is, hogy fellépésre hívják, levelek, amelyeket nekem üt Németországból, egy névjegykártya, amelyre ráírta a nevemet. Egyszer fent volt, és otthagyta, jelezvén, hogy ott járt, és én nem voltam otthon. Vannak persze dolgok, amelyek visszahozhatatlanok. Palika mindig velem volt, és most is velem van. Azt szoktam mondani: mi ketten itt lettünk felejtve. S amikor kamerák kísérete nélkül visszamentem anyánkhoz Amerikába, hogy utoljára lássam és elbúcsúzzam tőle, azt mondtam neki, hogy mi ketten mindig is szerettünk, ne érezd bűnösnek magad semmiért, élj békés, boldog megnyugvásban. Most pedig, hogy Gergely Róbert főszereplésével évek óta nagy sikerrel fut egy színdarab Szécsi Pálról, úgy érzem, Palika még inkább itt van velem. Csak az ülatát nem érezhetem. Pedig ha elment tőlem, az illata mindig ott maradt a szobában. Müyen volt? Vannak pillanatok, amikor visz- sza tudom idézni. Nem fűszeres, keleti illat volt, az biztos. Könnyű, nyugati lehetett. Sokszor jártam a fürdőszobájában, a tükröt, a mosdót, a polcot pontosan látom magam előtt. Dómján Edit előtt a leghosz- szabb, legkomolyabb kapcsolatát egy lengyel manökennel élte meg. A Royal Szállóban volt a divat- bemutató, amelyen megismerkedtek. Minden olyan viharosan zajlott, volt egy öngyilkosság is, mert nem lehetett olyan gyorsan keresztülvinni a dolgot. Kiutaztak Lengyelországba, aztán vissza, haza, Palika hozta Grazynát, 1962. június 17-én esküvő. Úgy volt, hogy itt fognak élni, de a Grazyna kalapdobozai nem fértek be a lakásba, s akkor kimentek. Körülbelül két évig lehettek együtt. Palika az orosz meüett a lengyelt is megtanulta, később német nyelvtudását is tökéletesítette. Ezt a képességünket a szüléinktől örököltük. Mindkettőjüknek remek nyelvérzékük volt. Apukánk, Szécsi Ferenc szótárakat írt, idegen szavakat, szállóigéket gyűjtött kötetbe, több nyelven beszélt, anyukám is négy nyelven kommunikált folyékonyan. Kicsit magasabb volt ez, mint egy középpolgári család, ahol figyeltek arra, hogy a gyerekek nyelveket beszélnek. A muzikalitás is innen ered, hiszen a zenei érzék és a nyelvérzék testvérek. És mi ezt mind a hárman örököltük. A nővérem is több nyelven beszél Amerikában. Palika minden nyelvet nagyon könnyen elsajátított. Ő volt az első táncdalénekes, aki táncolni mert a színpadon. Édesanyjuknak Amerikába Szécsi Pál-dalokat vitt. Müyen gyakran haügatta őket? Anyám akkor már borzasztóan rosszul hallott. Nekem is hangosan keüett beszélnem hozzá. Nem hallgatott ő lemezt, neki ez a zene abszolút idegen volt, mindig is a komolyzenét szerette. Szerintem a nővérem sem hallgatta meg a lemezt, bár eltette. Palika, Tarkaszámyú pülangó, Egyszervolt szerelem... mind a három kötete az öccséhez köti. Bár a második nem róla szól, de abban is megidézi. Mintha ma is fogná a kezét. Én még mindig szenvedek Palika halála miatt. Gyakran rágódom azon, hogy vajon csinálhattam volna-e valamit másképp? Nem tudom, tényleg nem, bármennyit is töprengek.
