Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)
2009-11-05 / 256. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 5. Vélemény És háttér 7 FIGYELŐ Nem akar „díszpinty” lenni Grosics Gyula visszautasítja a Budapest díszpolgára címet, amelyet a Fővárosi Önkormányzat adományozott volna az Aranycsapat kapusának november 17-én, Budapest napján. Ezt ő maga mondta az Echo Tv egyik esti műsorában. Grosics azt mondta: amikor átnézte a névsort, az volt az érzése, hogy mint „díszpinty virít” ott, mert egyedüli jobboldaliként kapta volna meg a díjat. Az is eszébe jutott, hogy „Sztálin és annak bolsevik bandája” még most is díszpolgára a fővárosnak, ezzel a gondolattal nem tudott kibékülni, így rögtön nemet mondott. Hozzátette: egyébként megtisztelő, hogy egy ország fővárosának díszpolgára lehet, de nem mindegy, milyen körülmények között, kitől, hogyan és miért kapjaacímet. (mti)- Nem elég, hogy vészesen közeledik a disznóölés időszaka, még a parlament is megszavazta a költségvetést! (Peter Gossónyi rajza) KÉZ,IRAT HHNIHNMMIHN0HBÍ I v-"- KM Szépkorúan MIKLÓSI PÉTER Október volt az idősek hónapja. Stílszerűen az elmúlás ünnepe előtti időszak ez, hogy hatvanon fölül azért tudatosítsa mindenki: porból vétetett s porrá lészen... Megjegyzem, szociális állam ide vagy oda, Ficolandban a szépkorúak hónapjában az idén alig esett szó az idősekről és a még idősebbekről. CsakTomanová miniszter asszony tett ígéretet a 13. nyugdíjra. Majd jövőre. Viszont amire addig a halmozottan hátrányos helyzetű öregek bizton számíthatnak, az a halmozottan előnyös helyzetűek őszinte együttérzése. Ennek kormányzati logikája egyszerű, mint a pofon: ez utóbbiak élnek, mint Marci - kevesen, az öregek népes tábora viszont lássa be, hogy kis nyugdíjjal nehéz nagy veszteséget okozni! Mit tagadjam: jómagam is már csak a hármas szorzóval számolva vagyok húszéves, így nemegyszer eszembe jut, hogy visszavonulok a közügyektől, „kiszállok”, lerázom magamról a kor nyűgét, élek békésen, mint kishal az ütésbiztos akváriumban. Sőt! Az sem titok, hogy olykor bizony azon is eleltűnődöm: 2009 Szlovákiájában mire kellenek az öregek; kellenek-e egyáltalán? S itt nemcsak a párszáz eurós vagy annál is soványabb nyögdíj nyújtotta megélhetésről van szó, hanem a gyakori feleslegesség tudatáról. Mert súlytalanul ismételgethető ugyan, hogy szükség van rátok, ám ennek legfeljebb háztartási, esetleg unokagondozási szempontból lehet igazságértéke. Az öregek általánosabb társadalmi hasznosságának szükségleteiről szinte szó sem esik. Hacsak a sűrűn sorjázó választások előtt nem, amikor minden pártkampány szavazattoborzásának íratlan üzenete: Ha ön elég hülye, köztünk van a helye - szavazzon ránk! De mert a politika füttyszavára táncoló közéletben a legvitatottabb szabálysértés a szembe- menés, végre egyszer szabadjon föltennem a kérdést, hogy egyáltalán: ki öreg? Szerintem ugyanis a lélek nem öregszik, csak az agyi erek meszesedhet- nek el. És ha ez nem következik be, aggastyánként, matrónaként is olyan ötletes s alkotóképes lehet valaki, mint huszonévesen, legföljebb a teste már nem „úgy” engedelmeskedik. Legalábbis szerintem öreg az, akit már nem érdekel a világ. Aki már nem tartja érdemesnek, hogy részt vegyen az emberi viszonyok formálásában. Akinek már semmilyen jó vagy rossz hírre nem ver hevesebben a szíve. Vonatkozzék/vonatkozik ez az öregek ütésbiztos akváriumának minden lakójára. Gondolom, eddig érthető, sima az ügy, a gubanc ott kezdődik, hogy az életnek az akváriumban is megvannak a maga feltételei. A tiszta, megfelelő hőmérsékletű víz. A naponta beszórt, elegendő ennivaló. Az elég tágas tér az úszkáláshoz; társként a nem agresszív, másfajta halak. A kézenfekvő kérdések tehát: tiszta-e az akvárium közéleti vize, amelyben élünk? A szépkorúak számára nem túl hideg-e? Naponta jóllakhatunk-e? Egyáltalában, úszkálhatunk-e kedvünkre? Nem rémítenek-e minket rablóhalak? Az elsőkézből érkező válasz pedig: tájainkon a legtöbb öreg már „csak” az anyagi feltételek miatt sem juthat be ilyen jó helyekre, a zöm általában a számukra összecsa- • pott általános akváriumban vergődik, vagy akár továbbra is a tönkremenő szabad vizek lakója. Ezek a szépkorúak ritkán laknak jól a büdös vízben, ritkán tudnak felmelegedni, ritkán élnek addig, ameddig élhetnének. Egy nem éppen emberséges haszonelvű társadalomban állandóan szoronganak az egyre nagyobb pofát tátó ragadozóhalaktól, új vizekre vándorolva akár el is menekülnének a ragadozók elől, de semmilyen eszközük nincs, hogy helyzetükön változtassanak. Legföljebb álmaikban tudnak szabad halak lenni. Reggelente, álmaikból fölserkenve, tapasztalniuk kell, hogy őrült világunkban a percemberkék, a pillanat bulistái- nak kavalkádja pörög. Megkockáztatom hát, hogy az elmúlás ünnepének táján némi fekete humorral éljek. Nevezetesen, Szlovákiában már az is a szépkorúak öröme, ha temetőjárás közben még ők olvashatják és nem róluk olvassák már a fejfán: Itt nyugszol Te, olvasom én / Itt nyugodnál Te, olvasnám én! VISSZHANG Máskor engem kérdezzenek! 2009. október 30-án, pénteken az Új Szóban olyan valótlan állítás jelent meg, amely a személyemet megpróbálta megbélyegezni és a szakmai hozzáállásomat kétségbe vonni. A napilap azt állította, hogy a Híd nevezetű párt programjáról azért mondtam olyan véleményt, amilyet mondtam (Új Szó, 2009. október 28.), mert én a somoijai MKP tagja, sőt al- elnöke vagyok. Szeretném leszögezni, hogy a somoijai MKP tagságomat, látva a párt kettészakadásának folyamatát ez év június 4-én, felfüggesztettem. Egyébként sose titkoltam az MKP-tagságomat. A tavasz folyamán a sajtó szinte minden egyes kilépésről beszámolt, így okkal feltételeztem, hogy az én kilépésemet is az MKP bomlásának jeleként és egy új párt iránti igény megjelenéseként értelmeznék, noha én az MKP egybemaradását támogattam. Ezért döntöttem a tagságom felfüggesztése mellett, és kértem, hogy ezt ne hozzák nyilvánosságra. Az említett napilap engem meg se kérdezett, így közölte „szenzációként” az értesüléseit. Ha megkérdeznek, elmondtam volna, hogy a tagságomat felfüggesztettem, az alapszervezet alelnöke pedig már csak azért sem lehetek, mert az alapszervezetnek nincs is alelnöke. Szerdától hétfőig egy rangos konferencián vettem részt Hollandiában, ilyenkor telefonon nem vagyok elérhető, de az eddigiek során, ha külföldön tartózkodtam, az Új Szó SMS-ben mindig elért, és én mindig visszahívtam a szerkesztőt készségesen válaszolva a kérdéseire. Érthetetlen számomra, hogy ebben az ügyben az Új Szó miért nem tette meg ugyanezt. Arról nem is beszélve, hogy a munkatársaim a Fórum Intézetben pontosan tudták, hol vagyok és hogyan vagyok elérhető, de őket sem kereste senki. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem a személyes érintettség okán teszem ezt a nyilatkozatot, hanem egy olyan újságírói magatartás kapcsán, amely megengedhetetlen egy jogállamban, szűkén vett szlovákiai magyar közösségünk szempontjából pedig végképp nem. És még egy megjegyzés, politológusként soha nem rejtettem véka alá a nézeteimet, az MKP- ról is bírálóan nyilatkoztam nem egyszer akkor is, amikor még egy sorban ültem az MKP somor- jai alapszervezetének ülésén pl. Bugár Bélával. Politikai programok és események elemzése számomra szakmai kérdés, az Új Szóban közölt álláspontomat továbbra is fenntartom. Öllös László KOMMENTÁR Győzelmes november LOVÁSZ ATTILA A mai 35-nél idősebb korosztályok kötelező tananyaga volt a jégtörő február, „a dolgozó nép februári győzelme”, amit a hónap 25. napján ünnepeltettek velünk. Sokan évekig azt gondoltuk, a „dolgozó nép győzelme” úgy nézett ki, hogy hipp-hopp, jött Klement Gottwald, elűzte a burzsuj Benešt (igen, azt, akit magyarként nagyon kedvelünk), és másnap máris kitört a népi demokrácia, ihaj- tyuhaj, dolgozó népünk énekelve vonult a gyárakba, mezőkre, minden nagyon szép volt. Nos, utólag azért megtudtuk, hogy annyira szép mégsem lehetett, ha a rendszer hazai ellenségeit internálni kellett, esetenként a politikai gyilkosságtól sem riadt vissza a kommunizmus, és negyven év alatt megtanultuk azt is, hogy a proletárdiktatúrában amúgy igazából a proli szívta meg, hiába volt a „társadalom vezető ereje”. Es csak jóval később tanultuk meg, hogy a szabadságot - ha csak nem katonai puccs vagy külső megszálló vette el - nem egyik napról a másikra veszíti el a társadalom, hanem szépen lassan, folyamatosan, előbb kompromisszumot kötve a nagyobb falat kenyérért, a létbiztonság látszatáért, hogy a későbbiekben akár a vélemény szabad megfogalmazása is bűnözővé tegyen bárkit. Amit most a Fico-kormányzat művel a gazdasággal, az a szabadság lassú, folyamatos elveszítése. Amíg csak fenyegetőzött, csúnyán beszélt a bankokról (de a pénzügyi felügyeletet nem erősítette meg), amíg csak karvalytőke szinonimájaként fogalmazta mega magán- biztosítókat (hogy megállítva a kórházprivatizációt újra adósságspirálba kergesse az egyszer már megtisztított intézményeket), s amíg a magány-nyugdíjpénztárakat ócsárolta, de idegbajt kapott attól, hogy az emberek nem hagyják el tömegével azokat a szolidáris rendszer kedvéért, addig azt mondhattuk, politikai alternatíva, legitim kérdésekkel és válaszokkal, csak éppen nem j ó válaszokkal. Amikorazonbanakormányzatastratégiaivállaltokrólszólójogsza- bályt készítette el, ideje volt eszünkbe juttatni a győzelmes februárt, mert amit az ajogszabály-tervezet eredményezne, nem más, mint egy rendszerváltás. Mégpedig egy olyanrendszerváltás, amely a szabadságunk rovására, és már középtávon is az életszínvonalunk rovására történne meg. Az említett törvénytervezet ugyanis olyan felhatalmazásokat ad az államnak, amelyek az állam politikai jellegét változtatják meg, keményen megkérdőjelezve apiacgazdaságot. Jó lesz megemlíteni mégegy fontos szentenciát: míg a piacgazdaság működhet akár diktatúrában is (volt és van rá példa), addig a demokrácia piacgazdaság nélkül elképzelhetetlen. Tehát, ha Fico a demokratikus állam intézményeit kérdőjelezné meg (erre is volt példa), a piacnak még nem kellene megszólalnia. De ha az új törvénytervezet megvalósul, az az államosítás felé vezető út első, de legnagyobb lépése, ami viszont egyértelműen a demokráciát, mindannyiunkszabad- ságát veszélyezteti. Amit a gazdasági minisztérium törvényjavaslat formájában megfogalmazott, az a demokrácia elleni nyűt hadüzenet, korántsem csak politikai program megvalósítása, hanem egy olyan út kezdete, mint amilyen a proletárdiktatúra felé, mindannyiunk kiskorúsításának és szabadsága megvonásának irányába mutat. Ezt az irányt nem észrevenni öngyilkosság. Vagy csak a szabadon választottrabság. Egykutya. FIGYELŐ Gyanús cseh diplomák Gyanús körülmények között szerzett egyetemi diplomát több ismert cseh politikus, köztisztviselő, vállalkozó és rendőrparancsnok - állítja a prágai sajtó. A diplomákat az utóbbi években a pilseni Nyugat-csehországi Egyetem Jogi Kara adta ki - derült ki abból az ellenőrzésből, amelyet az oktatásügyi tárca rendelt el az intézménybeli botrány kirobbanása után. Miután szeptemberben a Lidové Noviny megírta, hogy Ivan Tomažič, az egyik dékánhelyettes 2006-ban megvédett doktori disszertációjának több tucatnyi oldala megegyezik egy korábbi munkával, az egyetem a sajtó érdeklődésének homlokterébe került, s folyamatosan újabb és újabb problémák kerültek a felszínre. Számos végzős diplomamunkája hiányzik a könyvtárból, mások az előírtnál jóval rövidebb munkákat adtak be, néhány százan az előírtnál rövidebb idő alatt végezték el tanulmányaikat. Problematikus volt a felvételi rendszer is, és szemet szúrt, hogy a diákok mintegy 60 százaléka fellebbezés útján került be a népszerű jogi karra. Pil- senben szerzett jogi diplomát Jan Rumi volt cseh belügyminiszter, Stanislav Gross volt kormányfő, Marek Benda polgári demokrata párti képviselő, az alkotmányjogi bizottság mostani elnöke, Ivana Rápková Chomútov romaellenes akcióiról elhíresült polgármestere. Míg Rumi és Gross diploma- munkája és tanulmányai rendben vannak, Benda diplomamunkája alig fele az előírt terjedelemnek, Rápková munkája pedig hiányzik a könyvtárból. Néhány tanár, akinél állítólag vizsgázott, azt állítja, soha nem is látta őt. Jogi diplomája van több prágai és pilseni rendőrparancsnoknak és befolyásos köztisztviselőnek. Ludék Hos- man, a pilseni rendőrség parancsnoka beismerte: lemásolt egy munkát, s annak alapján megkapta a jogászdiplomát. A legtöbb érintett azonban tagad. A dékánhelyettes - akinek a disszertációja a botrányt kirobbantotta - azzal érvelt, hogy egy másik dékánhelyettessel, Milan Kindllel való megegyezése alapján átmásolt saját munkájába idegen oldalakat, mert kíváncsiak voltak, rájön-e valaki a bizottságból, (mti)
