Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)
2009-11-30 / 276. szám, hétfő
4 Külföld UJSZÓ 2009. NOVEMBER 30. www.ujszo.com Állítólag neonácik állnak a Nyevszkij expressz kisiklása mögött, a hivatalos szervek azonban ezt nem erősítették meg Merénylet volt, nem vonatszerencsétlenség Szigorú ellenőrzés a moszkvai pályaudvaron (TASR/AP-felvétel) Mesterházy szinte biztos Budapest. Az MSZP országos elnöksége és választmánya közös javaslatként terjeszti a december 12-i pártkongresszus elé Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségét. Mesterházy a szocialista frakció vezetője, a fiatal generáció képviselője. (MTI) Bíróságon Koszovó kérdése Belgrád. Borisz Tadics szerb államfő bízik benne, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság országa számára kedvezően foglal állást Koszovó függetlenségének kérdésében. Belgrád szerint a volt szerb tartomány függetlenségének egyértelmű kikiáltása sérti a nemzetközi jogot. Az eljárás holnap kezdődik, várhatóan 11 napig tart, a két érintett félen kívül 29 ország fejti ki a véleményét. (MTI) Rajtaütés, tálib halottak Hoszt. Legkevesebb 27 tálib harcos vesztette életét szombat éjjel egy afganisztáni határőrposzt ellen intézett sikertelen támadásban a Pakisztánnal szomszédos Hoszt tartományban. A megölt lázadók többségükben külföldi állampolgárok. A Hoszttal szomszédos, törzsek által uralt pakisztáni térségben bujkálnak az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat harcosai és a velük szövetséges tálib lázadók. (MTI) Összecsapások Svájcban Genf. Bankok, üzletek ablakait, kirakatait törték be, autókat gyújtottak fel tüntetők szombaton a svájci Genf központjában a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) ellen tiltakozva. A mintegy háromezer fős tömeg a WTO ma kezdődő tanácskozása elé időzítette megmozdulását. A hatóságok rohamrendőrséget vetettek be. A fórumon az USA, Kína és számos más ország tárgyal a világkereskedelem felélesztéséről. (MTI) Irán megint fenyegetőzik Teherán. Az iráni parlament elnöke arra figyelmeztetett, hogy országa „komoly mértékben csökkentheti együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel”. Ali Laridzsáni kijelentette: Az iráni parlament figyelmezteti az Egyesült Államokat és az 5 + 1 csoport (a Biztonsági Tanács öt állandó tagja és Németország) többi tagját, hogy nem szabad azt hinniük, ezzel az idejétmúlt játszadozással új esélyt kapnak a tárgyalásokra. (MTI) Moszkva. Pokolgép okozta a pénteki vonatszerencsétlenséget a Moszkva-Szentpéter- vár szakaszon. A robbantásnak legalább 25 halálos áldozata és mintegy száz sebesültje van. A Combat 18 elnevezésű, a Vér és Becsület katonai szárnyának tartott neonáci szervezet vállalta a felelősséget a merényletért. ÖSSZEFOGLALÓ A pokolgép hatóereje 7 kilogramm TNT (trinitro-toluol, ismertebb nevén trotil) robbanóanyagnak felelt meg. A Combat 18-cal kapcsolatos információt a Mozgalom az Illegális Bevándorlás Ellen (DPNI) elnevezésű szélsőjobb szervezet egyik funkcionáriusa tette közzé honlapján, s erről a közönség számos orosz hírportálon értesülhetett. Később azonban a DPNI cáfolta az értesülést, s a nyomozó szervek azt közölték, hogy egyelőre nem rendelkeznek olyan adattal, amely a Combat 18-ra utalna. A Nyevszkij expressz ellen 2007. augusztus 13-án elkövetett - halálos áldozatot nem köGenf/Bem. A svájciak több mint 57 százaléka támogatásáról biztosította a tegnap tartott népszavazáson azt a kezdeményezést, hogy tiltsák meg az új minaretek építését az országban. Az állam- szövetséget alkotó 26 kanton közül mindössze négyben utasította el a többség a jobboldali konzervatív Svájci Néppárt (SVP) és a vallási ihletésű Szövetségi Demokratikus Unió (EDU) politikusai által kezdeményezett építési tilalmat. Elemzők egybehangzóan hatalmas meglepetésnek nevezték ezt az eredményt, mivel az ellentmond a közvélemény-kutatásokBukarest. A romániai elnökválasztás második fordulóján, december 6-án a szavazás nem két személyről szól, hanem arról, hogy kinek milyen víziója van az eljövendő Romániáról, és hogy lehet-e Klaus Johannis személyében egy kisebbségi politikus Románia miniszterelnöke - mondta Markó Béla. A Romániai Magyar Pécs. Nem a pécsi egyetem igazságügyi orvostani intézetének szakemberei, hanem független szakértők végzik el az egy ember halálával és három súlyos sérülésével járó csütörtöki pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottjának elmeorvosi vizsgálatát. A két független szakértő felkérésével a rendőrség még az elfogultság látvetelő - hasonló merénylettel kapcsolatban is felmerült a gyanú a neonácikkal szemben, de végül kaukázusiak kerültek az ügyben bíróság elé. A Moszkva és Szentpétervár között közlekedő expresszvonat péntek este kisiklott a Moszkvától 350 kilométerre északra fekvő Uglovka településnél. A tegnap délutáni adatok szerint a halálos áldozatok száma 25, eltűnt 25 ember, s 92 személyt szállítottak kórházba. Az adatok azonban még változhatnak, mivel a helyszínen különböző azonosítatlan testrészeket is találtak. A kórházba kerültek közül 21 ember állapota súlyos. A szerelvényen 682 utas és 29 főnyi személyzet volt. A súlyos, de szállítható állapotban lévő sérülteket szombaton estére légi úton moszkvai, illetve szentpétervári kórházakba vitték. Az eredetileg kórházba szállítottak közül azonban sokakat az elsősegély után nyomban elengedtek. Ä halottakat a tveri központi kórház hullaházába szállították, ahol tegnapra már több mint 60 hozzátartozó gyűlt össze. A rokonoknak a rendkívüli helyzetek minisztériumának külön ilyen helyzetekre kiképzett pszichológusai nak. A jelek szerint a Svájci Néppárt, amely soha nem hagy ki egyetlen alkalmat sem a külföldiekkel való riogatásra, meggyőzte a svájciak többségét Ä zöldek pártja közölte, beadványt tervez benyújtani az emberi jogok európai bíróságához az európai emberi jogi konvencióban garantált vallásszabadság megsértése miatt. Az ENSZ genfi székhelyű Emberi Jogi Tanácsa is elítélte a referendumot. Hasonlóan nyilatkozott a katolikus és a protestáns egyház, a zsidó és a muzulmán közösség is. Különösen a kormány emelt szót még a népszavazás előtt a javaslat ellen, attól tartva, hogy az igen győzelmét, a Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke leszögezte: a szövetség „a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) közösen azt a jelöltet támogatja, aki kiáll a mi elképzelésünk mellett, és ez a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje, Mircea Geoana”. Közben Romániát két táborra osztotta az a videofelvétel, amelyet az egyik hírtelevízió immár harmadik napja vetít szünet nélkül, és amelyen Traian Basescu jeszatát is el akarja kerülni. A rendőrség által eddig felkért szakértőknek azt a kérdést kellett megválaszolniuk, hogy a gyanúsított egészségi és pszichés állapota a fogdái elhelyezést lehetővé teszi- e, ennek megfelelően először a fogdában, majd a büntetés-végrehajtási intézményben helyezték el. A sérülteket még nem tudták kihallgatni, de megteszik, amint arra lehetőség lesz. nyújtanak segítséget. A halálos áldozatok családjait és a sérülteket jelentős segélyben részesíti a kormány és külön az orosz vasúttársaság is. A sérültek között van egy olasz, egy belga és egy azerbajdzsáni állampolgár. minaretépítés tilalmát az arab világhoz fűződő kapcsolatok romlása, sőt akár terrormerényletek követhetik. A szavazói részvétel magasvolt. A 7,5 millió lakosú Svájcban a legutóbbi statisztikai adatok szerint mintegy 400 ezer muzulmán él, közülük 50 ezer gyakorolja hitét, s ezzel az iszlám a második legelterjedtebb vallás az országban a kereszténység után. Mindeddig csupán négy minaret épült mecsetek mellé Svájcban. Egy ötödikben, Langenthal városban júliusban engedélyezte az önkormányzat, hogy minaretet és mecsetet építsenek, de a döntést megfellebbezték. lenlegi elnök, Geoana ellenfele látható, amint az öt évvel ezelőtti elnöki kampánya idején megütni látszik egy gyereket. Ä videofelvételt a Gardianul című napilap internetes oldalára tették fel eredetileg, a Realitatea hírtelevízió onnan vette át. Basescu először meglepődött, s nem nyüatkozott az ügyről, később azonban cáfolta, hogy megütötte volna a gyereket, szerinte a felvétel hamisítvány. A pécsi egyetem biofizikai intézetében egy 23 éves hallgató csütörtök délben maroklőfegyverrel megölte egy csoporttársát, életveszélyesen megsebesített egy másik, 19 éves fiatalembert, továbbá a lövöldözésben súlyos sérülést szenvedett egy 36 éves, laboránsként dolgozó férfi és egy 54 éves takarítónő. A gyilkost húsz percen belül elfogták, a motívumot egyelőre nem ismerik. A Szentpétervár-Moszkva vonalon mintegy 1000 méter hosszúságban károsodtak a sínek. A történtek miatt mintegy 30 ezer utassal 67 szerelvény vesztegelt sokáig, majd fokozatosan, kerülő utakon indulhatott tovább. Moszkvában kormánybizottsáLondon. Abu Dzabi, az Egyesült Arab Emírségek legnagyobb tagállama feltételekkel ugyan, de támogatni fogja adósságproblémákkal küszködő kisebb társállamát, Dubajt - áll londoni elemzők hétvégi helyzetértékelésében. A Perzsa-öböl mentén fekvő Dubaj a múlt héten sokkolta a piacokat azzal a bejelentéssel, hogy legnagyobb állami vállalatának, a holdingként működő Dubai World- nek adóssághaladékot kért. Az OPEC-tag Egyesült Arab Emírségek kitermelhető olajvagyona nagyságra az ötödik a világon, de ebből Duhajban viszonylag kevés van. Dubaj ezért az idegenforgalomra és adósságból fedezett, hatalmas értékű luxusingatlan-be- ruházásokra alapozta gazdaságának fejlesztését. A Dubai World vállalatbirodalmába tartozó ingatlanfejlesztő cégek a világ pénzarisztokráciájának felső néhány ezrét célozták meg merész beruházásaikkal. A legnagyobb ilyen vállalkozás az a mesterséges szigetcsoport, amely a partok előtt, a tengerre épült, és a világ földrészeinek térképét rajzolja ki. Ezeken a szigeteken lehet több millió dolláros luxusotthonokat vásárolni; a Prága. Karel Schwarzenberg szenátor, volt külügyminiszter lett a TOP 09, a közelmúltban megalakult új jobbközép cseh párt első elnöke. Erről a párt alakuló kongresszusa döntött Prágában. A TOP 09 jelenleg a negyedik legnépszerűbb politikai párt Csehországban. Támogatottsága megközelíti a 15 százalékot. Ennél nagyobb támogatottsága csak a szociáldemokratáknak (ČSSD), a got hoztak létre a baleset következményeinek felszámolására. Az orosz tévéállomások - állami és magánadók egyaránt - a szerencsétlenség miatt sorban bejelentették, hogy törlik a következő napokra adásaikból a szórakoztató műsorokat. vevők listáján Hollywood legnagyobb sztárjainak és a legjobban fizetett futballcsillagok nevei sorakoznak. A pénzügyi válság miatt azonban a luxusingatlan-szektor forgalma is szinte elapadt, az építkezések leálltak, és a hitelből dolgozó fejlesztők gyakorlatilag egyik napról a másikra bevételek nélkül maradtak. Csak a Dubai World adósságát különböző becslések 30 és 60 milliárd dollár közé teszik; Dubaj bruttó államadóssága 88 milliárd dollár, amelynek jelentős része a következő két-három évben esedékessé válik. Londoni elemzők azonban az ügy kipattanása óta higgadtságra intenek. Általános az a vélemény a Cityben, hogy Dubaj formális szuverén nem fizetővé válása erősen valószínűtlen, mert ezt sem Abu Dzabi - az Egyesült Arab Emírségek „fővárosa” és jegybankjának székhelye -, sem a jelentős dubaji befektetésekkel és kinnlevőségekkel bíró Szaúd-Arábia nem hagyná. Abu Dzabi máris igencsak aktív: Dubaj februárban indított 20 milliárd dolláros kötvénykibocsátási programjának első, 10 milliárd dolláros részletét az Egyesült Arab Emírségek központi bankja jegyezte le - áll egy elemzésben. polgári demokratáknak (ODS) és a kommunistáknak (KSČM) van. Az új pártot Miroslav Kalousek volt cseh pénzügyminiszter, parlamenti képviselő alapította, aki júniusban kilépett a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppártból (KDU-ČSL). Megfigyelők szerint a TOP 09 léte hosszabb távon elsősorban a Polgári Demokratikus Párttól von el választókat. Schwarzenberg az új pártot „konzervatívnak és Európa-pár- tinak” minősítette. Az ENSZ genfi székhelyű Emberi Jogi Tanácsa elítélte a referendumot Nem épülhetnek Svájcban minaretek MTl-HÍR Markó Béla: a választás arról szól, lehet-e nemzetiségi kormányfője Romániának Gyereket vert Basescu, vagy sem? MTl-HÍREK A rendőrségnek a sérülteket még nem sikerült kihallgatnia Elmeorvosok vizsgálják a pécsi gyilkost MTl-HÍR Londoni elemzők szerint nincs akkora baj Abu Dzabi kisegíti Dubajt MTl-TUDÓSÍTÁS Karel Schwarzenberg a jobbközép párt első elnöke Létrejött a TOP 09 MTl-HÍR