Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)
2009-11-30 / 276. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 30. Vélemény és háttér 5 FIGYELŐ Megígérték, hogy nem lesz bővítés A német egység helyreállítását megelőző nemzetközi tárgyalásokon a Nyugat megígérte a Szovjetuniónak, hogy keleti irányban nem bővítik a NATO-t - állítja korábban titkos archív dokumentumokra hivatkozva a Der Spiegel. A hamburgi hetilap szerint a Nyugat mindent elkövetett, hogy a szovjet vezetést meggyőzze: Magyarország, Lengyelország vagy az egykori Csehszlovákia NATO-tagsága kizárt. Dmitrij Medvegyev orosz államfő a lapnak adott korábbi interjújában szószegéssel vádolta a Nyugatot a keleti irányú bővítés miatt. Az akkori szovjet vezető, Mihail Gorbacsov szerint is „volt ígéret, hogy a NATO egyetlen ujjnyival sem terjeszkedik keletre.” Gorbacsov korábbi külügyminisztere, Eduard Sevardnadze ezzel szemben azt állította, hogy a Nyugat semmiféle ilyen ígéretet nem tett. Régen advent kezdetét éjféli harangzúgás jelezte, szigorú böjtöt tartottak, hajnali misére jártak Elkezdődött az advent Ebben az évben november 29-én kezdődik az advent. A mai Szent András-ün- nephez legközelebb eső vasárnaptól Jézus Krisztus születésnapjáig, december 25-ig tartó időszak a keresztény kultúrkörben az előkészület ideje a karácsonyra. Advent első vasárnapja a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete. MTl-HÁTTÉR A liturgiában színe a lila, kivéve advent harmadik vasárnapját, amikor szabad rózsaszínt használni. A szó a latin adventus Dó- mini - az Úr eljövetele kifejezésből származik, mégpedig kettős értelemben: Jézus Krisztus megszületése Betlehemben és második eljövetele az idők végezetével. Kezdetben csak egy adventi vasárnapot ünnepeltek, a VII. században Nagy Szent Gergely pápa állapította meg négyben a számukat, s az adventi időszakot 1570-ben V. Pius pápa tette kötelezővé a katolikus egyházban. Régen advent kezdetét éjféli harangzúgás jelezte, szigorú böjtöt tartottak, hajnali misére (roráte) jártak. Advent jelképe az adventi koszorú, amelyet rendszerint fenyőgallyakból fonnak, a ráhelyezett négy gyertya közül minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. (A szokás a XIX. században jött divatba, de gyökerei még a pogány korba nyúlnak vissza. Az első, kocsikerék nagyságú adventi koszorún még 24 gyertya állt, s minden hétköznap egy fehéret, minden vasárnap egy pirosat gyújtottak meg.) A négy gyertya a világosságot jelképezi, amely Jézus születése révén szétárad a Földön, egyben a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt szimbolizálják. Az adventi koszorúkat a templomokban áldják meg advent első vasárnapján, vagy az előző szombat esti szentmisén. Adventhez több népi hagyomány kapcsolódik: az eladósorban levő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három darabot tépett, amelyeket a hajában hordott, hogy farsangkor sok kísérője legyen. Erdélyben a hajnali mise idején zárva tartották az ajtót és ablakokat, hogy az ilyenkor állati alakot öltő boszorkányok ne ronthassanak a házakba, ólakba. Az Alföldön a lányok a hajnali misére harangozáskor mézet vagy cukrot ettek, hogy édes legyen nyelvük, így férjet „édesgessenek” maguknak. Borbála napján, december 4-én Borbálaágat vágtak, majd az ágat vízbe állították, s ha kizöldült, a követő évben megkérték a lány kezét. December 13-án, Luca napján (a naptárreform előtt az év legrövidebb napján) a lányok 13 papírdarabra fiúneveket írtak, s minden nap tűzbe dobtak egyet, karácsonykor a megmaradt papír megmondta, ki lesz a férjük. Ekkor kezdték a Luca székét is készíteni, amelyre a karácsonyi misén felállva meg lehetett látni a boszorkányokat. Disznóölő Szent András napjától kezdődtek a disznótorok, de sohasem szerdán, pénteken, vagy szombaton, mert ilyenkor böjtöltek az emberek. Az adventi naptár eredeti jelentősége, hogy elvezesse a karácsonyhoz a felnőtteket és a gyermekeket. Az első nyomtatott adventi naptár 1908-ban készült Münchenben. Az „igazi” naptár minden egyes ablaka mögött a karácsonyi ünnepkörre utaló gondolattal találkozhatunk. Ez a vallási tartalom napjainkban mindinkább elhalványul - az ipar és a kereskedelem egyszerűen decemberi naptárt csinált belőle, amelynek minden egyes napját, lapját csokoládé vagy marcipán édesíti meg. JEGYZET Nyelv(fej)törő JUHÁSZ KATALIN Akarják tudni, milyen nyelvet érdemes tanulni mostanában? Lehetőleg olyat, amit kevesen beszélnek az országban. A legnagyobb munkahelykereső internetes portálon hetek óta virít egy hirdetés, egy számítógépes multicég norvégul beszélő alkalmazottat keres, 1500 eurós kezdőfizetéssel. Kis kérdezőskö- dőssel kiderítettem, hogy aki tud angolul és németül, két-három év alatt megtanulhatja ezt az északi germán típusú nyelvet, és aztán övé az álommunkahely. Egy másik hirdetésben görögül beszélőket kerestek, nyilván ilyenekből sem üldögél sok a munkahivatalok folyosóin. Bennfentesek tudni vélik, hogy a kínaiul tudó pályakezdőké a jövő, legalábbis az üzleti szférában bizonyosan. Mindez akkor jutott eszembe, amikor a minap Pozsony központjában kezembe nyomtak egy sárga cetlit, mellyel arra igyekeztek rábírni, hogy tanuljak eszperantóul. Kezemben volt a mesterséges nyelv birtoklásának lehetősége, nem is tudom, miért dobtam kukába a cetlit. Csak be kellett volna iratkoznom egy kurzusra, és fél éven belül állítólag az egész világgal kommunikálhattam volna, oly könnyű, logikus rendszerű nyelvről van szó. A röplapozó srácok ugyan semmi bővebbet nem tudtak a nyelviskoláról, eszperantóul nem beszéltek, nekik csak teríteniük kellett egy nagyobb mennyiséget a város frekventált pontjain. (Ez is munka, és nem is könnyű.) Felrémlett viszont bennem egy tíz évvel ezelőtti élmény, amikor egy bodrogszer- dahelyi és egy brit eszperantista a fülem hallatára diskuráltak kedvenc nyelvükön, én pedig a dialógus harminc-negyven százalékát érteni véltem. Hogy a fenébe lehet ez?! - tettem fel a kérdést angolul a britnek, aki elismerően bólogatott, hogy lám, megértettem a dolog lényegét. A férfi nevével később az Európai Unió bővítése kapcsán találkoztam ismét, akkor már Brüsszelben lobbizott az eszperantó nyelv jogaiért. Szerinte az uniós döntéshozók temérdek problémától szabadultak volna meg, ha valamennyi tagállam általános iskoláinak felső osztályaiban elrendelték volna az eszperantó nyelv kötelező tanítását. Ma már egy nyelven, tolmács nélkül tudna kommunikálni egy egész nemzedék. Ráadásul egyesek szerint a kis nemzetek, mint például a szlovák, a magyar vagy a norvég, száz éven belül rákényszerülnek arra, ' hogy lemondjanak anyanyelvűk elsődlegességéről, és csak mintegy szekundáris nyelvként használják. Nos, akkor felesleges igyekezet részemről, hogy tökéletesen megtanuljak magyarul - futott át az agyamon. Bár talán eleve lehetetlen feladatra vállalkoztam... KOMMENTÁR A közösség csapdája BARAK LÁSZLÓ Szociológiai közhely, hogy egy-egyközösségkollektív tudata, értékrendje épp olyan szintű, mint az adott közösség legprimitívebb tagjának egyéni gondolkodása, értékrendje. Ennyit arról, mit ér, ha a politikusok közösségi akaratból származtatják pozícióikat, vagyis hatalmukat. Mindazonáltal egyáltalán nem állítható, hogy eredménytelen cselekvés lenne a politikusok részéről, ha az általuk gyakorolt közbeszédben minduntalan, úgymond, aközösségnevében, aközös- ségre hivatkozva nyilvánulnak meg. A fenti definíció szerint ugyanis így az általuk megcélzott közösségek legprimitívebb tagjait kétségkívül képesek megszólítani. És, ami a politikusi érvényesülés szempontjából létfontosságú, aktivizálni. Erről a helyzetről tanúskodnak a megyei választások. Eredményei tehát azt (is) bizonyítják, mely politikus és pártok szimpatizánsai között leledzik pillanatnyilag a legtöbb buta ember. Legalábbis olyanok, akik kifejezetten jó ötletnek tartják, hogy hazudjanak nekik és uralkodjanakfölöttük. Mivel ügyeletes uralkodóikképesekvelük elhitetni, hogy támogatásuk fejében például bagóért megetetik őket, azaz folyamatosan gondoskodnak róluk. No és persze, nehogy eltévedjenek a való világban, mindenkor megmondjáknekik, merre hány lépés... Azon politikusok tutira szá- míthatnakfeltéden támogatásukra, akik az önzetlen és feltétlen gondoskodásnaklegalább az illúziójával képesek őket elszédíteni. Ha némiképpen körmönfontnak, elvontnak tetszik is az efféle eszme- futtatásaszlovákiaimegyei választások okán, alátámasztja: a Smer győzelme nagyrészt annakaténynekköszönhető, hogy frontembere, Robert Fico közvetve az ország lakosságának (közösség) a szellemileg legkevésbé eleresztett individuumaival kommunikál. Követke- zésképpenképes őket aktivizálni és arra ösztönözni, hogymegtart- sák őt és kollégáit a hatalomban. Sovány vigasz, sót tragikomikus tény, hogy a parlamentáris demokráciákban, már amelyekben nem állampolgári kötelesség, hanem csupán állampolgárijoga választásokon való részvétel, a fent vázolt módon aktivizált, jellemzően primitív kisebbség választhatja a vezetőket a többségszámára is. A választási aktust ignoráló „többségi közösség” tehát mielőbb elgondolkodhatna azon, mit jelent számára, ha önként mond le arról, hogy legalább bizonyos időközönként vegye a fáradtságot, és a saját jól felfogott érdekébenvéleményt nyilvánítson a közügyekben. Egyközös- ségnek persze nem lehetnek saját jól felfogott érdekei- legalábbis normális körülmények között. Ha ugyanis vannak, akkor, ugye a közösségi érdek azonos lesz az adott közösség legbutább emberének érdekeivel. Választani ezért kell szigorúan individuális meggondolások alapj án. Vagyis a választásnak szigorúan egyéni gesztusnakkell lennie. Mert közösséget egyének alkotnak. Akik egyenként már korántsem sebezhetőek annyira, mintegyközösség.Amelynekkollek- tív tudata, értékrendje épp olyan szintű, mint az adott közösség legprimitívebb tagjánakegyéni gondolkodása, értékrendje. 7:1 LOVÁSZ ATTILA 7:l-esgyőzelemrőlszámoltbeFico, bárbiztos rettentően ideges, hogy Pozsonytnemsikerültmegszereznie.7:l-es vereségről számolhat be az ellenzék, ha kizárólag a megyei elnököket nézzük. A rettentően alacsony részvétel mellett elfilozofálgathatunk arról, hogy ez az eredmény nem jelenthet valódi választási preferenciákat és nem kell mindjárt átvetíteni a jövő évi parlamenti választásokra. Valóban nem, hiszen a megyei önkormányzati választás többségi rendszerű, és más eredményt hoz, mint az arányos. De a végered- ményígyislegalábbisdöbbenetes. Döbbenetes, mert addig, amíga kampányokban populista szólamok sorát hallj uk, még gondolhatjuk, hogyjó, ezt akarja a polgár hallani, hát hallja. De most már megéltük, hogy félbolsevik módszerek bolsevik narratívával karöltve mekkora károkat okoznakegy országnak, s a választó mégis a közvetlen károkozókat részesíti előnyben. Nehezen, mégis érthető ez az állapothúsz évvel a rendszerváltás után az előző rendszer nem referencia, és ha igen, akkor nosztalgikus, feledve a rosszat. Arendszerváltás vélt vagy valós veszteseire senki nem kíváncsi, s most már tudhatják ugyan, hogy semmüyen kormány nem segít rajtuk, de bíznak, mert semmi jobbat nem tudnak. Túl sokat hallották a reform, a gazdasági emelkedés, a jobb életszínvonal szavakat, de ezekből vagy nem kap- taksemmit, vagynem tudják, hogy kaptak. Gondolják csak el, egy ország választóinakjelentős része elhiszi, hogy a komcsibanjobb volt. Mi lenne, ha holnaptól azt szajkóznánk, a közös államban jobb volt, minden baj okozója az önálló államiság. Tizenöt évenátvoltlegalább rövid távú jövőkép, mozgósító erő. Privatizáció, vállalati átalakítás, gazdasági átalakítás, adóreform, szociális reform, ajövőkép nagy reménye az unióésaNATO.ahovámi akartunk belépni. Milyenjövőképe lehet ma egy szlovák választónak? Van önálló állama, saját maga által választottparlamentje, önkormányzata, elmentekaz oroszok, elmentek a csehek, a magyarok egyre kevesebben, és csak nem akar jobb lenni, csaknem akar bejönni a good live. Addig-addig érveltek a politikai elitek az életszínvonallal és a gazdagsággal, mígnem ezek az érvek kifogytak. Ebbe rondított bele a válság (a dubaji folytatásról még sejtelmünk nincs), s most nincs mit kínálni. Csak az úgy látszik megunhatatlan gyűlöletet az, amire ma a választó vevő. Valamintvevő arra, hogy nem saját erejéből, hanem megfelelő helyi, megyei elvtársak segítségével, másokrovására érje el, amit akar. Lassan a néhai lakáskiutalások, egyetemi felvételik, munkahelykeresé- sekjutnak a krónikás eszébe, és csak abban bízhat, hogy a következő válsághullám karizmatikus erejűlesz. Hanem, önerőhői építjüklea jobb élet reményét is.
