Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)
2009-11-21 / 269. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 21. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ MAGYARNEMZET Orbán Viktor lesz a vendége az Egységes Oroszország párt szentpétervári kongresszusának, a Fidesz elnöke találkozik az orosz párt elnökével, Vlagyimir Pu- tyin kormányfővel - értesült a Magyar Nemzet. A lap azt írja, hogy a látogatás tényét a Fidesz sajtóosztályán nem erősítették meg. Az informátorok viszont azt mondták a Magyar Nemzetnek, hogy a találkozó az orosz kormányfő dácsájában lesz. A lap szerint a meghívás ténye „arról árulkodik, hogy Moszkva pragmatikusan előre tekint, s' nem számol az MSZP jó szereplésével”, (mti)- Nyugodj meg, drágám! A barátaim csak az üdvözlés világnapja alkalmából jöttek üdvözölni. (Peter Gossányi rajza) HÉTVÉG(R)E Vérvörös rendszerváltás A bársonyos forradalom 20. évfordulóján az ellenzék, a jobboldali politológusok és újságírók széles körű rágalomhadjáratot indítottak a kormányfő, a parlament elnöke és az államfő ellen, azt állítva, hogy az említett politikusoknak semmi közük a rendszerváltáshoz. Nos, aki ezt állítja, hazudik, az ország jelenlegi vezetése ugyanis csupa rendszerváltó politikusból áll. MOLNÁR IVÁN A hét bulvárhíre akár a szlovák politikai viszonyok allegóriája is lehetne. Egy ausztrál öregúr a napokban elugrott autójával újságot venni a közeibe, ám végül 9 órát vezetett és 600 kilométert tett meg kedvenc lapjáért. A 81 éves férfi azért hajtott egész estig a reggeli lapért, mert rossz helyen tért le egy autópályáról. Az említett öregúr egyetlen mentsége, hogy bevallottan szenilis egy kicsit. Ugyanezt a szlovákiai választók nem hajlandók elismerni magukról, csaknem négy évvel ezelőtt mégis olyan helyen rántották durván balra a kormányt, ahol erre semmi szükség nem lett volna. A zökkenőmentes és gyors előrehaladást biztosító autópálya helyett így most egy elhanyagolt földúton döcögünk, ahol egyre több a kátyú. Az utasok többsége már rég elfelejtette, hová is indult el húsz évvel ezelőtt, és halvány fogalma sincs arról, merre tartunk. A vezetők szebb jövőről tett ígéreteiben bízik, árulóknak tartva mindenkit, aki a jelenlegi útirány veszélyeire figyelmeztet. Az országot irányító kormánypárti politikusokat így semmi sem akadályozza abban, hogy Szlovákiát ne arra vezessék, amerre csak akaiják, és e héten kiderült, hogy az útirány homlokegyenest ellentétes azzal, amerre húsz évvel ezelőttelindultunk. Robert Fico hisztériás rohamot kapott, amikor a magyar köztársasági elnök az 1968-as orosz invázió évfordulóján akart hozzánk látogatni, a kormányfő szerint ugyanis Sólyom László ezzel megbecstele- nítette volna az ünnepet. Ugyanez a Robert Fico e héten ugyanolyan meghívót adott az oroszoknak, mint a 41 évvel ezelőtti kommunista elvtársai a Prágai Tavaszt leverő bolsevik csapatoknak. A széles nyomtávú vasút meghosszabbításának, a közös állami vállalatok alapításának, az orosz tőke nagyarányú bevonásának köszönhetően az oroszok olyan befolyásra tehetnének szert nálunk, ami az ország politikai életére is kihatással lenne. Aki figyeli az oroszországi eseményeket, az tudja, hogy az ország, Vlagyimir Putyin kormányfő vezetése alatt nem az a tipikus demokrácia. Napirenden van az újságírók, az ellenzék, a másként gondolkodók terrorizálása, soha nem látott mértékben korbácsolták fel a nemzeti indulatokat, a legfelsőbb vezetés kritizálása pedig szinte elképzelhetetlen. Hogy nálunk ez nem fordulhat elő? A szlovák választók által istenített Fico az elmúlt években mégis erre vette az irányt, és a nagy többség egyelőre nem tiltakozik. Ä szlovák kormányfő szinte hetente börtönnel fenyegeti az ellenzéket, megfélemlíti az újságokat, durván beavatkozik a magánszférába. Ráadásul, ha a Szlovák Nemzeti Párt napokban tett javaslatára rábólintanak, akkor a legfőbb állami vezetőket egyáltalán nem kritizálhatjuk, cserébe azonban a magyar iskolákban is minden tanítási napot a szlovák himnusz eléneklésével és a szlovák zászló felvonásával kezdhetnek a gyerekeink, a többi hungarofób, soviniszta intézkedésről már nem is beszélve. Szlovákia az elmúlt pár évben 180 fokos fordulatot vett. Mi ez, ha nem rendszerváltás? Ki meri ebben az országban továbbra is azt hazudni, hogy Robert Fico, Pavol Paška, Ivan Gašparovič és társaik nem rendszerváltó politikusok? Washington első reakciója sokk és csalódottság volt, amerikai tisztviselők elképedésüknek adtak hangot Nem egy „álomtrojka” az EU új tisztségviselői MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Nagyon kritikusan fogalmazott tegnap a francia és a brit sajtó az Európai Unió új tisztségviselőiről: a lapok többsége úgy véli, a belga Herman Van Rompuynél kevésbé karizmatikus politikust nem is találhattak volna a tagállamok az EU első elnökének. A Libération „díszelnöknek” és „helyi érzéstelenítőnek” minősítette abelga kormányfőt, aki nyilvánosan még nem beszélt európai kérdésekről. Van Rompuy és a brit Catherine Ashton, az új európai külügyminiszter „nem létező”, „karizma nélküli” politikus a nemzetközi színtéren. Az unió kormánya az új tisztségviselőkkel és Jósé Manuel Barrosóval az Európai Bizottság élén „nem az a trojka, amelyről Európa legambici- ózusabbjai álmodtak”. A Le Figaro szerint Van Rompuy a német-francia páros választása volt: ő az a diszkrét ember, aki nem vet árnyékot Párizsra és Berlinre. Catherine Ashton „külügyminiszteri” jelölésével a briteket kompenzálták, amiért Tony Blair nem lehetett az EU első elnöke. Ugyanakkor „nincs márványba vésve”, hogyVan Rompuy inkább szervező jellegű elnök lesz vagy egyenrangú vezetőként fog az amerikai vagy a kínai elnökkel tárgyalni. A Libération szerint minden csütörtök délután dőlt el, amikor hat baloldalikormányfő-abrit, agörög, a magyar, a portugál, a spanyol és a szlovén - egyhangúlag Ashtont támogatta a külügyminiszteri posztra. A csúcsra akkreditált brit újságírók azonnal „katasztrofális választásnak” nevezték Ashtont, aki szerintük nem ért a diplomáciához. ,A britek semmissé akarták tenni a posztot, sikerült is nekik” - idéz egy brüsszeli diplomatát a Libération. A Le Monde honlapján az új elnökről közölt a Belga joker című portréjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a visszafogott nagypapa hírében álló, gyakorló katolikus, kiváló intellektuális képességű és „kedves Herman”, aki megmentette a belga költségvetést, nagyban hozzájárult elődje, Yves Leterme megbuktatásához. „Látszólagos szerénysége és humora mély cinizmust rejt... Nyomtalanul állítja félre riválisait ... Tud rugalmatlan is lenni, de nagyon jól tárgyal” - idéz belga politikusokat a Le Monde. A lap arra is felhívta a figyelmet, hogyVan Rompuy meggyőződéses flamand, aki mindenekelőtt saját közössége ér- dekeitvédte a vallonokkalszemben. A Financial Times Herman Van Rompuyről és Catherine Ashtonról azt írta: egyikük sem nagy formátumú politikai személyiség, és nincs nemzetközi elismertségük. Mindketten klasszikus konszenzuskereső figurák, akiktől Európa nemzetállami vezetőinek nem kell tartaniuk, s akikről nehezen elképzelhető, hogy vetélytársaikról magukra irányítják a rivaldafényt. Kiválasztásuk arra vall, hogy az uniós vezetők szándékosan kerülték az olyan •nagy, megosztó személyiségeket, amilyen Tony Blair vagy egykori svéd kollégája, Carl Bildt. Van Rompuy, aki a belga miniszterelnöki tisztséget is alig egy éve tölti be, még nem elég régi szereplője az európai politikának ahhoz, hogy ellenségeket szerezhetett volna magának, ugyanez elmondható Lady Ashtonról is - írta a Financial Times. Az újság úgy tudja: Washington első reakciója „a sokk és a csalódottság” volt, és az európai politikát közelről figyelő amerikai tisztviselők „elképedésüknek adtak hangoť’ e viszonylag ismeretlen figurák felbukkanása láttán. A The Guardian szerint öt év perlekedés után sem sikerült kielégítő választ találni arra a kérdésre, amelyet Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszternek tulajdonítanak: kit kell felhívni, ha az ember Európával akar beszélni? Herman Van Rompuyt saját hazájában is alig ismerik, Catherine Áshton pedig „tehetséges, de ismeretlen munkáspárti bárónő”. Egyikük neve hallatán sem áll meg a forgalom még Brüsszelben sem, nem beszélve Pekingről - írta a legnagyobb baloldali brit napilap. Ä The Guardian szerint ezzel elhalt az a remény, hogy Európa nagyobb figyelmet tudjon magára irányítani a világban. A francia-német összejátszás „egy ismeretlen belga érdekében” pontosan tükrözi a dolgok hagyományos menetét: mintha a svédek, a lengyelek és a többiek soha nem is csatlakoztak volna a klubhoz. Fehér füst ugyan nem szállt fel, de a 27 büszke demokrácia döntésének titokzatoskodó módja mellett „még a Vatikán is szinte átláthatónak tűnik” - írta a brit napilap. Herman Van Kicsoda? SERES LÁSZLÓ Én akkor most ígérem, véget vetek szűklátókörű, ostoba euroszkep- szisemnek, és abbahagyom az aggódást egy szocialista-paternalista európai szuperállam kialakulása miatt. Nem esetem a Lisszaboni Szerződéssel létrejövő egyre föderálisabb struktúra, nem gondolom, hogy léteznek az alapchartában foglalt ún. „szociális jogok” - de hogy félni nem fogoka jövő Európájától, az tuti. Időm se maradna a röhögéstől. Mert mi történt legutóbb is Brüsszelben? Legutóbb az történt Brüsszelben, hogy egy last minute válságkezelés keretében összeült a 27 csúcsvezető, hogy nem szakmai szempontok alapján döntsön két csúcspozíciójú szakmapolitikai jelölt személyéről és feladatairól. Az EU átláthatóságának és demokráciájának növelése érdekében jól félrevonultak egy sötét szobába, és megbeszélték. Minden előjött, aminek köze sincs a komolysághoz: ha az egyikkonzi, akkor a másik legyen balos. Ha az egyik pasi, a másik legyen nő. Ha ez egyik kis országbóljön, akkor a másikjöjjön nagyból. Ha az egyik meleg roma mozgássérült, akkor a másik legyen heteroszexuális északsvéd fókakutató. Nagyjából ilyen eredményre is jutottak: az EU jövendő elnöke (EU Observer: „Hermán Van Kicsoda”) egy barátságos, joviális nyugdíjas, aki bármikor szétválasztja a játszótéren verekedő gyerekeket, és akitől szívesen vennénk használt autót. Annyit tud, hogy egy éve kormányozza Belgiumot, ezt bármelyikünk meg tudná csinálni. Belső autonómiájára, mindig szuverén személyiségére jellemző, hogy míg néhány éve közölte, ellenzi Törökország felvételét az EU- ba, most már meghunyászodva azt mondta: „személyes véleményemet teljes mértékben alárendelem az Európai Tanács álláspontjának. Nem az a lényeg, hogy én mit gondolok”. A furcsa az, hogy mindenki őróla, az elnökről beszél, pedig ő csak egy kb. húszfős apparátust eligazgató konferenciaszervező lesz, néha fontos vágóképként funkcionál a híradókban - szembena valódi hatalmat birtokló angol bárónővel, aki hamarosan hétezer diplomatát, szakértőt igazgat, külügyi, katonai és rendészeti kérdésekről is döntenie kell, és ha nem is élet-halál ura (ilyen súlyú kérdések nincsenek az EU nevű szociáldemokrata projektben), de azért az övé valóban hatalmi pozíció. Kissinger tehát jól teszi, ha eleve őt hívja a belga nyugdíjas helyett, ez így rövidebb, mint ha a titkárnők átkapcsolnák. A gond csak azt, hogy az angol bárónőnek az égvilágon semmi külpol tapasztalata, gyakorlata nincsen, az egyetlen, amire büszke, hogy Dél-Koreával nemrég tető alá hozott egy szabadkereskedelmi megállapodást, ennél azért hangyányival több kell, pláne ha ki akatjuk védeni azt az aljas vádat, hogy valójában Berlinben és Párizsban mozgatják a zsinórokat, amiken mozog. Az Európai Unió nevű gigaképződménynek tehát mostantól van „elnöke”, így, idézőjelben, és van „külügyminisztere”, ugyancsak idézőjelben, mert hogy valójában persze nincs. Továbbra is a 27-ek rakják össze, mit értsünk közös külpolitikán, de hát ehhez ugye elvek és eszmék kellenének, morál kellene, világos vízió és stratégia kellene. Európa mint szuperállam? Még a birodalomépítés rémálma is legalább egy világos, átgondolt elképzelés lenne ahhoz az egyre elmosódottabb, értékvesztettebb izéhez képest, amit most Európai Uniónak nevezünk. Vagy ön pl. most így kapásból meg tudná mondani, mi az unió közös álláspontja az iráni atomról? A jövőbeli gazdasági válságok kezeléséről? A bevándorlásról, a muszlim lakosság társadalmi integrációjáról? Azt hiszem, nincs egyedül. Ennyit az európai szuperállamról. Szolgálati kocsinak mindkét politikusnak a Smartot javasolnám, az lenne az adekvát. A szerző a Hírszerző főmunkatársa FIGYELŐ __________________ 15 ezer 585-ször szavazott A 92 éves Robert Byrd szenátor lett az amerikai törvényhozás leghosszabb ideig szolgáló tagja, 20 774 napja dolgozik kongresszusi tagként a Capitoliumban - jelentette az ABC televízió. A nyugat-virginiai demokrata párti szenátor ezzel az 56 év és 320 nappal a Carl Hayden arizonai szenátor által tartott korábbi rekordot döntötte meg. A szenátus tagjai felállva tapsolták meg a politikust, aki 1953. január 3-án kezdte meg képviselői munkáját, amikor több mai honatya még világra sem jött. Hat év múlva lett szenátor. Byrd, akinek 2012-ben jár le a mandátuma, 2006-ban vált minden idők leghosszabb ideig szolgáló szenátorává. Hosszú felsőházi tagsága alatt minden más szenátornál többször, állítólag 15 585-ször szavazott. Az egész kongresszust tekintve a rekordot szerdáig tartó Hayden szenátor 1912-től 1969-ig, 56 évig és 319 napig dolgozott a törvényhozásban. Byrd az 1940-es években a fajüldöző Ku Klux Klan tagja volt, amiről később azt mondta, hogy megbánta, bár az 1960-as években más déli törvényhozókkal együtt időhúzási taktikát alkalmazva akadályozta a polgárjogi törvények elfogadását. Később jelentékeny szerepet vállalt annak a pénznek az előteremtésében, amelyből Martin Luther King fekete polgárjogi harcos washingtoni emlékművét finanszírozták. Tavaly az első afroamerikai elnökké választott Obama kampányát támogatta. A szenátor szerdán a felsőházban köszönetét mondott nyugat-virginiai választóinak, akiknek hála - mint fogalmazott - a történelem széles panorámájának lehetett szemlélője és résztvevője, (mti)
