Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)

2009-11-09 / 259. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 9. Sportvilág 15 1. labdarúgóliga, 16. forduló: idegenben döntetlenezett a losonci LAFC és a vágsellyei Duslo Már csak 3 pont a Púchov előnye Három pontra csökkent a listavezető Púchov előnye az aranyosmarótiak előtt, mivel a ViOn legyőzte a ri­maszombatiakat. A puhói- ak szabadnaposak voltak a fordulóban. ÖSSZEÁLLÍTÁS A harmadik helyre a nagymihá- lyiak ugrottak fel, miután 2:0-ra nyertek a rózsahegyi B csapat el­len. Értékes gólnéküli döntetlent ért el Trencsénben a losonci LAFC. „Az első félidőben mi voltunk a jobbak, Hricovnak két tiszta gól­helyzete is volt. A második félidő­ben a trencséniek voltak aktívab­bak, a meccs vége felé több nagy helyzetük is akadt, de a szerencsé­nek is köszönhetően mentettünk. Igazságos a döntetlen, bár ha Hri- cov nem hibázik, akár nyerhettünk is volna...” - mondta Vladimír Rusnák, a losonciak vezetőedzője. A vágsellyeiek Liptószentmikló- son szereztek pontot, ezen a mér­kőzésen sem született gól. Takács Tibor, a Duslo alelnöke így látta a mérkőzést: „Az első félidőben fö­lényben játszottak a hazaiak, Kol- mokov a meccs elején két nagy zic­cert is megfogott. Ezután a két ti­zenhatos között folyt a játék. A szü­netben a csatársorunkban Kubát Petővsky váltotta, aki új színt ho­zott a játékba, de három lépésről nem találta el az üres kaput.” (bt) A nagymihályiak 2:0-ra nyertek (SITA-felvétel) Tovább folytatódik a rimaszombatiak szenvedése: zsinórban három bajnokin nem találtak a hálóba Pavelka góljával győzött a ViOn ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Aranyosmarót. Miféle bajnok­ság az olyan, ahol a forduló rang­adóját két hosszú ideje nyeretlen csapat játssza? A szlovák I. ligában ez is előfordulhat: a 16. forduló­ban az aranyosmaróti ViOn (leg­utóbbi győzelem dátuma: 2009. szeptember 19.) és a rimaszomba­ti MŠK (legutóbbi győzelem dátu­ma: 2009. augusztus 8.) összecsa­pása volt a slágermérkőzés. Az első félóra igazolta is az el­várásokat: szinte minden táma­dásból tiszta gólhelyzet alakult ki, az ember alig győzte kapkodni a fejét. Rögtön az 1. percben Cand- rák került Kuciak elé, de a rima­szombati kapus nagy bravúrral védett. Az ellentámadásból Zvara centikkel lőtt a kapu fölé, a 3. percben pedig Husaník a kapufát találta el. A 8. percben a hazai Tomko (aki legszebb időszakát a rimaszombatiak támadósorában élte, Piszárral az oldalán) négy ember között lőhetett, de nem ta­lálta el a kaput, a másik oldalon Husaník remek átadása után Gi- bala (aki aranyosmaróti színek­ben még az UEFA-kupában is gó­lokat lőtt) került helyzetbe, de a kapussal együtt a kaput is átemel­te. Ezután Tomko remekül helye­zett fejese következett (a lelkesen drukkoló aranyosmaróti polgár- mester asszony már gólt kiáltott), ám Kuciak ismét brillírozott. A 32. percben aztán már a rimaszomba­ti kapus is tehetetlen volt: Náther szabadrúgása után a vendégvéde­lem nem tudott tisztázni, a labda Pavelka elé került, aki közelről nem hibázott-1:0. A gól egyáltalán nem tett jót a meccsnek, leült a játék, a második félidő feleannyira sem volt izgal­mas, mint az első. Az aranyosma­róti drukkerek ugyan fel-fel- szisszentek egy-egy Piszár-beíve- lést és Geri-fejest látva, de csak azért, mert ők nem tudják, a rima- szombatiak jó ideje ennél jóval nagyobb helyzetekből sem lőttek gólt. Ez volt zsinórban a harmadik bajnoki, amelyen Piszárék nem ta­láltak a hálóba, ez utoljára Líškának sikerült, aki jelenleg sé­rülés miatt nem játszhat. A 85. percben Kuciak még egyszer megmutatta, hogy milyen jó ka­pus: Pavelka léc alá tartó lövését tolta szögletre. A 90. percben Gi- bala elé pattant a labda, de az aranyosmaróti kapus gyorsabb volt. Marián Kudlík, a rimaszombati­ak edzője rezignáltan értékelt: „Ta­nácstalan vagyok. Már az edzése­ken is szinte csak a kapura lövése­ket gyakoroljunk, a meccseken mé­gis kihagyjuk a helyzeteket. Hiába voltunk a mezőnyben egyenrangú ellenfelei a ViOnnak, ha képtelenek vagyunk gólt lőni...” (bt) A 16. FORDULÓ KRÓNIKÁJA MFK Dolný Kubín-FKM Prievidza 0:1 (0:0) Góllövő: M. Oršula (70.). Sárga lap: P. Cicman, L. Bakos, ill. Šlosár, Krško, J. Pekár, D. Oravec. Játékvezető: Vnuk, 400 néző. MFK Liptovský Mikuláš-Slovan Duslo Šaľa 0:0 Sárga lap: Tufegdič, ill. Kuba, Zajac. Játékvezető: Prešinský, 1200 néző. ŠAĽA: Kolmokov-Obert, Mujkoš, Krajník, Benko-Uzola, Vyskoč, Zajac, Čirik (65. Tomiš)-Lancz-Kuba (46. Peťovský). Zemplín Michalovce-MFK Ružomberok B 2:0 (2:0) Góllövők: Gamkrelidze (36.), Ljubarszkij (41.). Sárga lap: M. Pyr- ka, ill. L. Ľupták, R. Jendrišek. Játékvezető: Šuniar, 668 néző. AS Trenčín-LAFC Lučenec 0:0 Sárga lap: Mázán, Baéz, ill. Dojakovics. Játékvezető: Smolák, 312 néző. LAFC: Michalík-Gonos, Golian, Hlavatovič, Kamendy- Hloušek, Boháčik, Ďurica, Hoferica, Dojakovics-Hricov (88. Dobročka). ViOn Zlaté Moravce-MŠK Rimavská Sobota 1:0 (1:0) Góllövő: Pavelka (32.). Sárga lap: Kuračka, Candrák, ill. Janečka, Juhász, Zsivanovics. Játékvezető: Samotný, 732 néző. RIM. SO­BOTA: Kuciak-Rubint, Geri, Zsivanovics, Juhász-Sihelský (81. Morháč), Zvara, Piszár, Janečka-Gibala, Husaník (85. Vargic). Szabadnapos: Púchov. APodbrezová kilépett a bajnokságból, eredményeit törölték. TÁBLÁZAT. MŰSOR A bajnokság állása ÍO.Šafa 15 3 5 7 7:22 14 11. Ružomberok B 15 2 5 8 9:24 11 1.Púchov 14 8 4 2 18:10 28 2.1. Moravce 14 7 4 3 23:14 25 Következik 3. Michalovce 15 5 6 4 16:12 21 4. Trenčín 14 4 8 2 19:11 20 16. FORDULÓ - nov. 21. szóm­5.Lučenec 15 4 7 4 20:14 19 bat, 13.00: Michalovce- Púchov, 6. L. Mikuláš 14 5 4 5 16:15 19 Šaľa-D. Kubín, Prievidza-Z. Mo­7. Rim. Sobota 15 4 7 4 12:15 19 ravce, Rim. Sobota-Trenčín. Nov. 8. Prievidza 15 4 6 5 12:16 18 22., vasárnap, 10.30: Rúžom­9. Dolný Kubín 14 4 4 6 15:14 16 berokB-L. Mikuláš. HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás ANGLIA, 12. FORDULÓ: Aston Villa-Bolton 5:1, Q.: Young (5.), Agbonlahor (43.), Carew (53.), Milner (72.), Cuellar (76.), ill. Elmander (45.); Blackburn-Portsmouth 3:1, g.: Roberts (53., 86.), Nelsen (73.), ill. 0 Hara (15.); Manchester City-Burnley 3:3, g.: Phillips (43.), Toure (55.), Bellamy (58.), ill. Alexander (19,11-esböl), Flet­cher (32.), McDonald (87.); Tottenham-Sunderland 2:0, g.: Keane (12,), Huddlestone (68.); Wolverhamp­ton-Arsenal 1:4, g.: Craddock (89.), ilj. Zubar (28, ön­gól), Craddock (35, öngól), Fabregas (45.), Arsavin (66.); Hull-Stoke 2:1, g.: Olofinjana (62.), Hesselink (90.), ill. Etherington (29.); West Ham-Everton 1:2, g.: Hibbert (65, öngól), ill. Saha (27.), Gosling (64); Wigan-Fulham 1:1, g.: Boyce (14.), ill. Dempsey (39, 11-esbol); Chelsea-Manchester United 1:0, g.: Terry (76.). Terry volt a Chelsea nyerőembere a United ellen (TASR/AP-felvétel) (38.); Mönchengladbach-Stuttgart 0:0; Hannover- Hamburg 2:2, g.: Ya (26.), Stajner (88,11-esböl), ill. Jansen (15.), Elia (44.); Hertha-Köln 0:1, g.: Novakovic (79.); Bremen-Dortmund 1:1, g.: Ozil (36.), ill. Barrios (54.). SPANYOLORSZÁG, 10. FORDULÓ: Getale-La Coruna 0:2, g.: Mista (13.), Filipe (59.); Tenerife-Malaga 2:2, g.: Roman (18.), Alfaro (27.), ill. Edinho (29.), Lopez (77.); Barcelona-Mallorca 4:2, g.: Pedro (11, 41.), Henry (44.), Messi (87., 11-esbol), ill. Nunes (20.), Keita (90 ); Atletico—Real Madrid 2:3, g.: Forlán (79.), Agiiero (81.), ill. Kaká (5.), Marcelo (25.), Higualn (64.); Almeria-Osasuna 2:0, g.: Uche (1., 82); Santander—Bilbao 0:2, g.: Gurpe- gi (31.), Iraola (75., 11-esbol); Gijon-Espanyol 1:0, g.: Bilic (3); Valladolid—Xerez 0:0. OLASZORSZÁG, 12. FORDULÓ: Catania-Napoli 0:0; Atalanta-Juventus 2:5, g.: Valdes (51.), Ceravolo (71.), ill. Camoranesi (36, 37.), Melo (55.), Diego (85.), Trezeguet (87.); Bari-Livorno 1:0, g.: Allegretti (5.); Bologna-Palermo 3:1, g.: Zalayeta (42, 49.), Di Vaio (90.), ill. Kjaer (45.); Cagliari—Sampdoria 2:0, g.: Conti (85.), Matri (89.); Genoa-Siena 4:2, g.: Crespo (2,18.), Pal- ladino (35.), Floccari (90.), ill. Paolucci (80.), Maccarone (82.); Lazio-AC Milan 1:2, g.: Thiago (64, öngól), ill. Thiago (21.), Pato (35.); Parma-Chievo 2:0, g.: Zaccardo (4L), Lanza- fame (72.); Udinese—Florentina 0:1, g.: Vargas (84.). CSEHORSZÁG, 14. FORDULÓ: Liberec-Olomouc 0:4, g.: Ordoš (29.), Suites (33, 60.), Silva (53.); Ostrava-Kladno 2:0, g.: Stmad (35.), Reznik (75.); Teplice-Jablonec 1:0, g.: Mahmutovic (48.); Budl- jovice—Ml. Boleslav 1:3, g.: Ondrášek (44.), ill. Kulič (10,51.), Fabian (61.); Bohemians Praha-Brno 2:1, g.: Jeslinek (13.), Ďobeš (64.), ill. Dalmo (57.); Bohemians 1905-Prfbram 1:0, g.: Kaufman (32.). FRANCIAORSZÁG, 12. FORDULÓ: Le Mans-Auxerre 0:1, Lorient-Boulogne 5:0, Monaco-Grenoble 0:0, Nancy-St. Etienne 0:1, Paris SG-Nice 0:1, Valenciennes-Montpellier 1:1, Sochaux-Lens 1:2, Lille-Bordeaux 2:0, Tou- louse-Rennes 3:2. NÉMETORSZÁG, 12. F0RDULÖ: LeverkuseiFFranklurt 4:0, g.: Kiessling (2.), Reinartz (6.), Kroos (11.), Bender (86 ); Bayern München-Schalke 1:1, g.: van Buyten (31), ill. Matip (43.); Bochum-Frelburg 1:2, g.: Kli- mowitz (65.), ill. Butscher (23.), Reisinger (90.); Hoflenheim-Woltsburg 1:2, g.: Ibisevic (23.), ill. Misi- movic (52.), Grafite (57): Mainz-Nürnberg 1:0, g.: Soto HOLLANDIA, 13. FORDULÓ: Gröningen-Almelo 4:1, Arnhem-Venlo 2:0, Sp. Rotterdam-Kerkrade 1:2, Nijme- gen-Waalwijk 0:1, Breda-Tilburg 4:0, Alkma- ar-Feyenoord 1:1, Den Haag-Eindhoven 1:5, Utrecht- Heerenveen 2:3, Twente-Ajax 1:0. BELGIUM, 14. FORDULÓ: CharlerohGent 0:2, Cercle Bruges-Westerlo 2:1, Beerschot-St. Truiden 4:1, Meche­len-Mouscron 0:1, Lokeren-Kortrijk 0:0, Roesela- re-Waregem 2:0. AUSZTRIA, 11. FORDULÓ: Mattersburg-Kapfenberg 4:1, Austria-Sturm Graz 1:0. SKÓCIA, 11. FORDULÓ: Hearts-Hibernian 0:0, Aberde- en-St. Johnstone 2:1, Hamilton-Motherwell 2:2, Kilmarnock-Dundee 0:2, Rangers-St. Mirren 2:1, Falkirk-Celtic3:3. OROSZORSZÁG, 28. FORDULÓ: Himki-Tomszk 1:3, Rosztov-Szaturn 1:2, Szamara-Szpartak 2:1, Kraszno- dar-FC Moszkva 3:3, CSZKA-Kazany 0:2, Nal- csik-Dinamo 2:4, Szentpétervár-Groznij 2:0, Lokomo- tiv-Perm 1:0. (td) ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS: Bahrein-Togo 5:1. ■Jégkorong NÉMET KUPA, München: Németoiszág-USA 2:3 (0:1, 2:1,1:1 - 0:0,0:1) - rávezetésekkel; Svájc-USA 2:3 (0:1, 0:0,2:1 - 0:0,0:1) - rávezetésekkel; Szlovákia-Némel­ország 1:2 (0:0,1:0,0:1 ■ 0:0,0:1), g.: Bartovič (30.) ill. Schmidt (41.) - sorsdöntő rávezetés: Wolf; Némelország-Svájc 5:1 (3:1,1:0,1:0). A Szlovákia-USA mérkőzés lapzárta után ért véget. PANNON KUPA: Szlovénia-Horvátország 4:0; Magyarország-Olaszország 6:1 (1:1,3:0,2:0), g.: Hegyi (15.), Palkovics (21.), Fekete (29.), Vas (39.), Borbás (54.), Martz (55.) ill. Fontanive (9.); Szlovénia-Olaszország 3:1 (0:0,2:0,1:1); Olaszország- Horvátország 7:0. NHL - péntek: New Jersey-New York Islanders 2:1, Carolina-Toronto 2:3, Buffalo-Philadelphia 2:5, Florida-Washington 1:4, Dallas-Vancouver 2:1, Colorado-Chicago 4:3 - rávezetésekkel, Svatoš (Colora­do) 0+1. Szombat: Los Angeles-Nashville 1:3, Boston-Buffalo 4:2, Chára (Boston) 1+1; Toronto-Detroit 5:1, Montreal-Tampa Bay 1:3, Ottawa-New Jersey 2:3, NY Islanders-Atlanta 6:3, Philadelphia-St. Louis 2:1 - ráve­zetésekkel, Washington-Florida 7:4, Columbus-Carolina 3:2, Minnesota-Dallas 3:2, Calgary-NY Rangers 3:1, Gá- borik (Rangers) 0+1, Anaheim-Phoenix 4:3, San Jose-Pittsburgh 5:0. ■Kosárlabda NBA - péntek: Charlotte-Atlanta 103:83, Indiana-Washington 102:86, Philadelphia-New Jersey 97:94, Orlando-Detroit 110:103, Boston-Phoenix 103:110, Miami-Denver 96:88, New Orleans-Toronto 90:107, New York-Cleveland 91:100, Minnesota-Milwaukee 72:87, Houston-Oklahoma City 105:94, LA Lakers-Memphis 114:98, Portland-San An­tonio 96:84, Golden State-LA Clippers 90:118. Szombat: Atlanta-Denver 125:100, New Jersey-Boston 75:86, Chicago-Charlotte 93:90, Dallas-Toronto 129:101, Milwaukee-New York 102:87, Utah-Sacramento 99:104, Los Angeles Clippers-Mem- phis 113:110. ■ Műlesiklás ALPESI S( EB, Amneville, nők, műlesiklás, döntő: Vero­nika Zuzulová (szlovák) 37,20 - Nastasia Noens (francia) 38,21, Zuzulová Európa-bajnok. A 3. helyért: Marion Pel- lissier (francia) 37,91 - Denise Karbon (olasz) 38,45. Férfiak, döntő: Grange (francia) 34.54- Innerhofer (oszt­rák) 34.78. ■Tenisz VALENCIAI FÉRFI TORNA, páros, elődöntő: František Čermák, Michal Mertinák (3. cseh. szlovák)-Victor Hanescu, Horia Tecau (románok) 7:5, 6:3; döntő: František Čermák, Michal Mertiŕák-Marcel Granollers- Pujol, Tommy Robredo (spanyolok) 6:4,6:3. FED CUPA, Reggio di Calabria, döntő: Olaszország-USA 4:0, Olaszország megnyerte a sorozatot. Flavia Pennetta-Alexa Glatch 6:3, 6:1; Francesca Schiavone-Melanie Oudin 7:6 (2), 6:2; Flavia Pennetta-Melanie Oudin 7:5, 6:2; Sara Errani, Roberta Vinci-Liezel Huber, Vania King 4:6,6:3, (12-10). NÓI TORNA, Bali, döntő: Aravane Rezai (10., francia)-Marion Bartoli (1., francia) 7:5 - Bartolj sérülés miatt feladta. ■Autósport KASSAI RALLY: 1. ifj. Béres, Müller (szlovákiaiak, Peuge­ot) 1:01:22,0; 2. Hadik, Juhász (magyarok, Subaru) 1:04:20,8; 3. Rzeznik, Browinski (lengyelek, Suzuki) 1:05:16,5. SZLOVÁK RALLY KUPA: 1. ifj. Ujpál, Ujpál, (Renault Clio) 18:53,5; 2. Fecko, Suttner, (Subaru Impreza) 19:02,3; 3. Gembický, Bednár (Mitsubishi Colt) 19:17,7. ■ Kosárlabda NŐI EXTRALIGA, 1f. forduló: MBK Agrotrade Rožňava-Dobrí anjeli Košice 50:114 (25:62), legered­ményesebbek Beňušková 14, ill. Mlchulková 28; Slovan Bratislava-MBK Ružomberok 47:83 (19:46), Malinková 13, ill. Podešvová 19; BK PU Prešov-ŽBK Whirlpool Pop­rad 84:68 (43:39), Wirthová 27, ill. Kmetová 21; UKF Nltra-BSS Košice 78:77 (38:48), Mračnová, Oravcova és Liblčová 17, ill. Lásková 23. FÉRFI EXTRALIGA, 12. forduló: Rieker Komárno-lnter Bratislava 82:61 (36:31), Žilina-Pezinok 80:89 (43:42), SPU Nitra-Banská Bystrica 87:74 (58:40), Svit-Handlová 72:69 (35:36), Prievidza-Astrum Levice 79:63 (44:34). ■Röplabda NŐI EXTRALIGA, 7. forduló: UKF Nitra-Žiar nad Hronom 2:3 (-25, -23,19,17, -14), Senica-Spišská Nová Ves 3:1 (18,20, -20,11), C0P Nitra-VFC Pezinok 3:2 (-16, -24, 24,24,10). FÉRFI EXTRAUGA, 8. forduló: Lokomotíva Zvolen-PU Prešov 3:0 (22, 21,14), Nové Mesto nad Váhom-COP Trenčín 3:1 (27,24, -19,23), Svidník-STU Bratislava 3:2 (24, -23,21, -21,11), Slávia Svidník-Nové Mesto nad Vá- hom 3:0 (16,23,13), VŠK Púchov-VKP Bratislava elha­lasztva. ■Kézilabda FÉRFI EXTRAUGA, 11. forduló: Považská Bystrica-Tatran Prešov 32:36 (17:20), MŠKHlohovec-TJ Štart Nové Zámky 31:26 (15:14), Edymax Bardejov-HK 47 Trnava 21:20 (10:8), MHK Košice-ŠKP Bratislava 35:31 (18:12). FÉRFI BL, 4. forduló, A csoport: Pick Szeged-Valladolid (spanyol) 23:30 (12:15); B csoport: Velenje (szlovén)-MKB Veszprém 27:28 (14:13). NŐI EHF-KUPA, a 16 közé jutásért: Pare Sagunt (spanyol)-Mondi-Békéscsaba 26:24 (14:16); Randers (dán)-FTC-RightPhone 33:27 (16:14), a Békéscsaba és az FTC is kiesett. NŐI KÉZILABDA KEK. a 16 közé jutásért: Olomouc (cseh)-DVSC-Aquaticum 25:28 (12:17). A DVSC tovább­jutott. Zaglebie Lubin-luventa Michalovce 32:24 (17:12), a Michalovce kiesen. ■Vízilabda LEN KUPA, selejtezők, 2. forduló, I csoport: ČH Hornets Košice-A.S.D. R.N. Sori (olasz) 16:9 (4:2, 4:1, 3:3, 5:3). A kassaiak második helyen végeztek csoportjukban és nem jutottak tovább. Szeged Betoo-Duisburg (német) 14:9 (3:2,5:2,3:3,3:2), FTC Fisher Klíma-Oradea (ro­mán) 11:10 (4:1,4:4,1:3,2:2), a Szeged és az FTC to­vábbjutott. ■ Motorsport GYORSASÁGI VB, Valenciai Nagydíj, MotoGP: 1. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 46:47,553 min, 2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 46:50,183,3. Jorge Lorenzo (spa­nyol, Yamaha) 46:50,466... 16. Talmácsi Gábor (Scot Racing Team, Honda) 48:01.958. A világbajnokság végeredménye: 1. Rossi 306 pont, 2. Lorenzo 261,3. Pedrosa 234, ...17. Talmácsi 19. 250 kem: 1. Hector Barbera (spanyol, Aprilia) 44:10,601, 2. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 44:14.264,3. Raffaele De Rosa (olasz, Honda) 44:16.266... 13. Németh Balázs (Balatonring Team, Aprilia) 45:16,615... 19. Tóth Imre (Team Tóth Aprilia) 45:42,307. A világbajnokság végeredménye: 1. Aojama 261 pont, 2. Barbera 239, 3. Marco Simoncelli (olasz, Gilera) 231, ...18. Talmácsi (Aprilia) 28, ...22. Tóth 12,23. Németh 11. 126 kem: 1. Julian Simon (spanyol, Aprilia) 41:17,553,2. Bradley Smith (brit, Aprilia) 41:17,773,3. Pol Espargaro (spanyol, Derbi) 41:29.676. A világbajnokság végeredménye: 1. Simon 289 pont, 2. Smith 223,5,3. Nicolas Terol (spanyol, Aprilia) 179,5. ■Műkorcsolya NHK TROPHY, japán GP-víadal, végeredmény, léniák, 1. Joubert (francia) 232,70 pont; 2. Weir (amerikai) 217,70, 3. Bfezina (cseh) 217,48; nők: 1. Ando (japán) 162,55; 2. Leonova (orosz) 160,85; 3. Wagner (amerikai) 155,99; páros: 1. Pang, Tong (kínai) 199,65; 2. Kavaguti, Szmir- nov (orosz) 193,05,3. Inoue, Baldwin (amerikai) 158,78; jégtánc: 1. Davis, White (amerikai) 201,97; 2. S. Kerr, J. Kerr (brit) 177,73,3. Crone, Poirier (kanadai) 165,89. ONDREJ NEPELA EMLÉKVERSENY, Pöstyén, végered­mény, férfiak: 1. Nakaniva (japán) 187,03; 2. Pfeifer (osztrák) 184,23; 3. Othman (svájci) 173,11; nők: 1. Taka- jama (japán) 140,82,2. Frank (osztrák) 126,96,3. Pie- mann (belga) 124,42; páros: 1. Hausch, Wende (német) 139,80,2. Seremetyjeva, Hudin (orosz) 135,48; 3. Crens­haw, Cagrisz (görög) 113,25; jégtánc: 1. Hoffmann, Za- vozin (magyar) 154,35, 2. Ch. Beier, W. Beier (német) 145,93; 3. Hájková, Vincour (cseh) 145,35. ■Sportfogadás L0T0 45. játékhét (vasárnap) I. húzás: 9,10,11,37,40, 43; pótszám: 21. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyer­tes; 3. díj: 1625,20 euró (11 nyertes); 4. díj: 25,80 euró (1000); 5. díj: 3,55 euró (22 080). JACKPOT: 3000 000,00 euró. II. húzás: 2,7,17,21,33,38; pótszám: 41. NYERE­MÉNYEK: 1. díj: 365 021,74 euró (1); 2. díj: 3972,70 euró (3); 3. díj: 436,00 euró (41); 4. díj: 12,65 euró (2034); 5. díj: 2,50 euró (31 236). JACKPOT: 300 000,00 euró. JOKER-szám: 016248. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. dl): 3300,00 euró (1); 3. díj: 330,00 euró (15); 4. díj: 33,00 euró (172); 5. díj: 3,30 euró (1777). JACK­POT: 30 466,35 euró. L0T0 5 a 35-ből: 1,11,15,21,32. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 148,65 euró (55); 3. díj: 3,30 euró (2052). KENŐ -szombat: 1,5,7,20,23,28,29,38,39,41,42,51, 54,59,60,61,63,68,72,79. KENŐ plusz-szám: 1. Va­sárnap: 1,5,6,12,16,26,31,32,39,45,47,48,49,50, 52,58,71,72,73,80. KENŐ plusz-szám: 1. ÖTÖSLOTTÓ: 6,32,57,66,77. Telitalálatos szelvény nem volt. A négyesek 1270 526, a hármasok 15 235, a kettesek 1080forintot érnek. JOKER-szám: 448186. Egy darab teli­találatos szelvény volt, nyereménye: 45 929 235 forint. HATOSLOTTÓ: 1,5,19,32,37,38. Hattalálatos szelvény nem volt. Az ötösökre 349 135, a négyesekre 6570, a hármasokra pedig 1240 forintot fizetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents