Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)
2009-10-24 / 246. szám, szombat
wvw.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 24. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ FTP A tél közeledtével Európa egyre jobban tart attól, hogy újabb földgázkonfliktus alakul ki Oroszország és Ukrajna között - írta a Financial Times Deutschland, utalva arra, hogy Moszkva és Kijev kapcsolatai mélyponton vannak. A német napilap idézte Varga István gazdasági minisztert is, aki egy düsseldorfi rendezvényen kételyeinek adott hangot az Ukrajnán keresztül való orosz szállítások megbízhatóságával kapcsolatban. Idézte a lap a legnagyobb német gázimportőr, az E.ON Ruhrgas beszerzési igazgatóját is, aki szerint az orosz-ukrán konfliktus bármikor újrakirobbanhat. (mti) _____ ______________________________ HÉTVÉG(R)E i ffirriimnrirrTľm'TiiiíirifTniiiini bwiuhttt •TitiniMiffiiriißirTTimnflPMßiimiiniiiiiimiiiiniinTiMffifffflfff» Fasiszta hazudozók vagyunk Kik is vagyunk mi, szlovákiai magyarok? A kérdésre az elmúlt kilencven évben írók, politikusok, egyszerű emberek keresték a választ. A mozaikot e héten Fico és Maďarič rakta össze. Szerintük fasiszta hazudozók vagyunk. MOLNÁR IVÁN Robert Fico a hét elején megjelent videóblogjában próbált meg segíteni nekünk az önmeghatározásban. A szlovák kormányfő beszédében - melynek a lényege, hogy ha Csehország a Lisszaboni Szerződés ügyében a Beneš-dekré- tumokkal kapcsolatos garanciákat kap, Szlovákia ugyanolyanokat követel - megjegyezte, hogy a szlovákiai magyarságot kollektív bűnösnek kikiáltó és teljes vagyonától megfosztó dekrétumokkal „a háború utáni Csehszlovákia csak az ellenségeivel és a fasiszta rendszer kiszolgálóival számolt le”. A dekrétumok továbbra is jogrendünk részét képezik, a szlovák parlament így helyesen járt el, amikor nemrég külön határozatot hozott a rendeletek megmásíthatatlansá- gáról és eltörölhetetlenségéről. A miniszterelnök logikája szerint fasiszta árulók vagyunk, a szlovák nép ellenségei, a még alig gügyögő csecsemőktől a halálos ágyukat nyomó aggastyánokig. Miért? Mert magyarok vagyunk, és a magyarok fasiszták. Ez a magát baloldalinak nevező kormányfő számára ugyanolyan természetes, mint az, hogy reggel felkel a nap. És mivel a baloldal antifasiszta, Fico baloldali kormányfőként léphet fel a magyarok ellen. Hogy a magyarok többsége ugyanolyan ártatlan áldozata volt a második világháborúnak, mint a szlovákok? Fico szerint ez nem igaz, ezért szerinte jogosan fosztották ki a magyarokat, és nem hogy kárpótlás, de még egy bocsánatkérés sem jár nekünk, fasisztáknak. A jelenlegi szlovák kormány - a második világháború utáni elődeihez méltóan - folytatja az „antifasiszta” harcot. Most nem a vagyonúnkat, nem a földjeinket akarják elvenni tőlünk, hanem a nyelvünket. És ugyanúgy, ahogy a második világháború után, most sem engedik, hogy beleszólhassunk sorsunk alakításába. A kisebbségeket másodrangú állampolgárokká degradáló nyelvtörvény kidolgozásánál is megkerültek bennünket, és nem szólhatunk bele a törvény módszertani útmutatójának kidolgozásába sem. Marek Maďarič kulturális miniszter szerint a szlovákiai magyar választók nagy többsége által a parlamentbe juttatott Magyar Koalíció Pártja képviselőinek a véleményére nem kíváncsiak, hiszen azok piti kis hazudozók. „A csillagokat is lehozhatnánk nekik az égről, akkor is azt állítanák, hogy a magyar kisebbség helyzete rossz Szlovákiában” - vallja Maďarič. Nos, a csillagos eget nem kell lehozniuk, egyelőre azzal is megelégednénk, ha nem fasiszta hazudozókként, hanem egyenrangú állampolgárokként tekintetének ránk. Igazságtalanok lennénk azonban, ha azt állítanánk, hogy e héten semmilyen pozitív előrelépés nem történt a kisebbségi jogok terén Szlovákiában. A parlament csütörtökön második olvasatba utalta azt a törvénytervezetet, amely szerint a belügyminisztérium az országból kiutasított idegeneket a kiutasítás okairól olyan nyelven lesz köteles tájékoztatni, amelyet a kiutasított megért. Ha a szlovák kormány egyszer mégis úgy dönt, hogy egy ilyen fasiszta és hazudozó népcsoporttal nem lehet együtt élni, és elődeikhez hasonlóan megvonják tőlünk az állampolgárságot, ötvenkilós batyukkal dobálva át bennünket a magyar határon, legalább magyar nyelven lesznek kötelesek utánunk kiabálni, hogy miért nem szeretnek bennünket. KOMMENTÁR Hogyan ne lobbizzunk? SERES LÁSZLÓ „Erősen kétséges (...), hogy az egyéni szabadság és a nemzeti szuverenitás barátai - bármelyjogos és racionális érveik vannak is - jót tesznek-e a szabadság és a demokrácia eszméjének, ha időhúzással és trükközéssel akarnak megakadályozni valamit, amire egy egész kontinens igent mondott” - így zártam legutóbb, még az ír népszavazás előtt keltezett Új Szó-kommentáromat (Bazi nagy lisszaboni buli, szept.26.), leginkább a cseh elnökre utalva, napokkal azelőtt, hogy kiderült volna: Václav Klaus nem mást, mint a beneši dekrétumok sérthetetlenségét védi a Lisszaboni Szerződéstől. Elfogult vagyok Klausszal: imponál szabadpiaci kiállása, klímaszkepszise, a szocialista szuper-EU-tól való félelme, de ez esetben azt gondolom: a cseh elnök elvetette azt a bizonyos sulykot, és a szuverén jogállamiságot egy totális történelmi jog- és igazságtalanság talaján védi. Számos, teljesen legitim aggály merülhet fel Lisszabon és az alapjogi charta beemelésével kapcsolatban: pl. nem intézményesednek-e a parttalan szociális jogok; nem hat-e az amúgy sem fényesen teljesítő, túlontúl bürokratikus európai gazdaság fellendülése ellen, ha a munkavállalókat mostantól még nehezebb lesz elküldeni; és főleg: nem ölti-e Lisszabon mégiscsak egyfajta összeurópai állam alkotmányának jellegét, felülírva szuverén tagállamokjogrendjét, alaptörvényét? A német alkotmánybíróság józan, racionális döntése fényében (Lisszabon nem alkotmányellenes, de azért lassan a testtel) pláne legitimnek kell neveznünk eme aggodalmakat. Egyvalamitől viszont biztos nem kell félni: attól, hogy a háború után a kollektív bűnösség elve alapján elűzött, kisemmizett németek és magyarok milliói elhatározzák, várnakjó hatvan évet, amíg jön egy európai kvázialkotmány, és akkor a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságon keresztül jól visszaperelik a jussukat. Kárpótlás, kártérítési perek eddig is voltak, Lisszabonra pedig sok rosszat lehet és kell is mondani, de nem visszamenőleges hatályú. Hát akkor mit akar Klaus, ha nem pusztán időt húz? És hogy jutott eszébe a kongeniális Robert Ficónak, hogy a szlovák ratifikáció megtörténte után opt out-oljon Lisszabonból, és elkezdjen félni a (nyilván magyar) kártérítési láztól? Két hete még azt nyilatkozta a szlovák külügy: nem osztják Klaus aggodalmát. „Nem volt, és nincs is aggályunk azzal kapcsolatban, hogy a dokumentum alapján lehetőség lenne a háború utáni rendből adódó problémák megoldására. -Szlovákia kezdettől fogva a jóváhagyott Lisszaboni Szerződés érvénybe lépése mellett van.” Mi történt eme október 9-i nyilatkozat és Fico október 18-i tévészereplése között, ahol előadta, ja, bocs, mi is tartunk Beneš revíziójától? És mire gondol Balázs Péter magyar külügyminiszter, ha a BBC-ben arról beszél, „van mód arra, hogy megadják Prágának és Pozsonynak a jogi és erkölcsi biztosítékokat az uniós reformszerződéssel kapcsolatban általuk felvetett problémákra”? Mondja ki az EU, hogy az unió mind a négy szabadságát megsértő Beneš-dekrétum úgy oké, ahogy van, és erre külön Klaus-ulában áldásunkat is adjuk? Az EU-nak annyira fontos a gyors ratifikáció (mert a Nizzai Szerződés alapján nincs élet), hogy kész legitimálni egy múltbeli súlyos jog- és méltánytalanságot? Hol vannak a szabadság és a demokrácia európai barátai, amikor szükség lenne rájuk? A szerző a Hírszerző főmunkatársa eiosszA Szlovákia és a sajtószabadság LUBALESNÁ ARiporterekHatárokNélkülnem- zetköziszervezetfelmérése alapján Szlovákia a sajtószabadság terén a hetedikhelyről a negyvennegyedikre esettvissza. Szlovákiában ennekkövetkeztében vita alakult ki asajtószabadságról. Az újságíró- szervezetekúgy vélik, a visszaesés oka elsősorban az új sajtótörvény, amely kötelezővé teszi a cikkre küldöttválaszpublikálásátakkor is, ha a cikk valós volt. Az újságíró-szervezetek és természetesen a média is tisztán emlékszik Robert Fico kormányfő újságírókat szidalmazó szavaira. Arra is emlékeznek, hogy Fico a véleményformáló napilapok kérdésére nem válaszol, de arra is, hogy a fontos vitaműsorokban csak Fico és a riporter szerepel, nincs politikai ellenfele. Fico szerint az újságírók idióták, hiénák, és csak akkor válaszol a kérdéseikre, ha az adott sajtó „nem használja ki a kormány ellen az információit, megtanul objektiven tájékoztatni”. Úgy, ahogy ő óhajtja. Vajonezértcsakaminiszterelnök és a kormánykoalíció felelős? Umberto Eco nemrég megjelent kijelentése (Sme, 2009. szeptember 8.) jut eszembe: „Haasajtószabad- ságnakügyvédrevanszüksége, az semmijót nem mond sem a társadalomról, semasajtójáról-mondta, majd folytatta:- Az egészséges demokráciában nem kell védeni a sajtószabadságot, mert még álmában semjutna eszébe senkinek, hogy korlátozza.” Szlovákiafelkészültarra, hogy a sajtó szabad legyen? Hogyanlehet- séges, hogyaparlamentelfogad egyolyan törvényt, amelymegölia sajtószabadságot? Hogyanlehetséges, hogy a szlovákbíróságok olyan gyakran adnak igazat a kormánykoalíció tagjainak, akikmeg- sértődnekazon.mikéntímakróluk asajtóban, és alapoklététfenyege- tőbüntetéseketrónakkiaszerkesz- tóségekre? Müyen állapotban van a szlovák demokrácia? Miként Umberto Eco meggyőződése, hogy Olaszországban nem csakakormányfő, Silvio Berlusconi a gond, nekem is meggyőződésem, hogy Szlovákiában sem csupán Robert Fico és kor- mánykoalíciójaaprobléma. A legégetőbb kérdés Szlovákiában elsősorban a jog tiszteletben tartása, a jogi elvek betartása. A korrupció mérhetetlenül elhatalmasodott. Ráadásul mintha a szlovák társadalom lemondott volna a politikai erkölcsről. Az alatt a húsz év alatt, amely a totalitárius rendszer bukása óta eltelt és a plurális rendszer kezdett kiépülni, Szlovákia képtelen volt tisztázni, hol beszélhetünk fontos politikai kompromisszumról, mikor, miben kell megegyezni, és hol léptük át a jogállam határait vagy az erkölcs kereteit. Sem a jelenlegi kormánykoalíció pártjai, sem az előző kormány tagjai még csak föl sem vetették az erkölcs szerepét, helyzetét a politikában. Szlovákiában-hála Vladimír Mečiamak- a múlt század kilencvenes éveinek közepén kísérletet tettek az egyeduralomra. Nemegyszer olyan módszerekkel, amelye- ketademokrácianemtűr. Mečiar és a mečiarizmus kemény bírálatával kerültek kormányra 1998-ban a jobbközép pártok, élükön Mikuláš Dzurindával. Dzurinda kijelentette, Mečiar felelős a privatizáció idején elkövetett csalásokért, az SIS-ügyekért, és kétségbe vonta azt is, hogy a tren- csénteplici Elektra villa felépítéséhez szükséges több tízmilliót tisztességes úton szerezte. Egész Szlovákia emlékszik, hogyan tartóztattákle 2000-ben, zöldcsütörtökön Mečiart. Akommandósok megszállták azElektrát,kivezették Mečiartavillájából, és rendőrségi kísérettelPozsonyba vitték. Ugyanazonanaponhazaengedték. Minden nyomtatott és elektronikus sajtó rengeteginformációthozott erről az eseményről. Műiden sajtótermékrészletesen beszámolt arról, hogyan csaltaka vállalatokma- gánosításakoraMečiar-kormány idején. Részletesen tájékoztattak az SIS-ügyekről. Robert Remiáš meggyilkolásáról. Mečiarmégmindigparlamenti képviselő, a kormánykoalíció egyik pártjánakelnöke. MáraDzurinda- kabinetidejénenyhültekatámadá- sokkormányfőitevékenysége, módszerei ellen,mígszép lassan abbamardtak. Ráadásul számos, a reforomot szolgáló törvényt, amely felfrissítette a szlovák gazdaságot, és amelyet DzurindaSDKÚ-jaterjesztette elő, Mečiar HZDS-e képviselőinek támogatásával szavazott megaparlament. Etörvényekkö- zülnemegy segített abban, hogy Szlovákia az euroatlantistruktúrák tagja legyen. AMeéiar-korszakügyei közül a mai napigegyetsembüntetettabíró- ság. Aprivatizációs ügyekközül csakapoprádiTatravagónka ügyét említem. A magánosítás folyamatában az üzem két tulajdonosát megölték, egy ellenmerényletet követtekel. Miniszterelnökösködése vége felé Dzurinda megváltoztatta retorikáját, és néhányszor kijelentette, Mečiar pártja az SDKÚ lehetséges partnere a következő választások után. Miért szükséges vagylehetségesez apragmatizmus, és mennyire rengeti meg éppen a jogállam alapjait és őrli fel a társadalom erkölcsi értékeit? Erre a kérdésre a szlovák társadalom nem tudja a választ. Az ellenzékben levő parlamenti, tehátjobboldaliparlamentipártok, az SDKÚ, aKDH és azMKP aránylag következetesenfigyelmeztetneka kormánykoalíció korrupciós ügyeire. Az a gond, hogy az SDKÚ és a HZDS fű alatti együttműködése miatt ez a kritika hamisan cseng. Közben aláássákaz állam jogi alapjait. Csak néhányat említek. Abün- tetőszervekhozzáállása differenciálódik, holott az egyenrangúság alkalmazása fontos a fejlett jogállamban, és Az emberi és szabadság- jogok egyetemes chartájais tartalmazza. Emlékezzünkpéldául az ismert ügyvéd, Emest Valko elleni, konstruáltügyre. Sok minden intézése hosszadalmas. GondoljunkMalina Hedvig ügyére. Atörvényekbetartásátmegkíván- ják az egyszerű földi halandótól, de amint olyan emberekről van szó, akik a politikától függnek, ez az elvárás nem érvényes. Sőt, ők büntetlenül meggazdagodhatnak a közvagyonból. Emlékezzünk a Zerge- hegyen elterülő, hatalmas szőlősre, amely eredetileg az állam vagyona volt, s amelyet Alexander Rozin szerzett meg, ún. kitartás révén. Közönséges földi halandót nyilván megbüntettek volna, az ügyészség az ismert újgazdag ügyét eltussolta. És így tovább. A sajtó szabadsága és a társadalom viszonya a sajtó szabadságához valóban az egész társadalom állapotának tükörképe.
