Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)

2009-10-31 / 252. szám, szombat

10 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 31. www.ujszo.com Tóth Orsi: „Ha a nagy semmit látnám, az nyomasztana. Bár ahogy ismerem magam, akkor sem unatkoznék. Valamit biztosán kitalálnék. Dolgozni mindig lehet..." Cannes és Velence óta folyamatosan külföldön forgat Marrákesben és Casablan­cában forgatott a Nők férfi­ak nélkül című iráni film­ben, Lourdes-ban az azo­nos című osztrák produkci­óban. Velence idei mustrá­ján ezzel a két alkotással volt jelen Tóth Orsi, s ez idő tájt is két külföldi ren­dezővel dolgozik. SZABÓ G. LÁSZLÓ A Mundruczó Kornéllal forga­tott filmek (Szép napok, Kis apok­rif no.2, Johanna, Delta) után ide­gen vizeken evez, de ugyanazzal a bátorsággal és biztonsággal, mint itthon. „Öntörvényű ember - véleke­dik Tóth Orsiről főiskolai osztály- főnöke, Hegedűs D. Géza. - Jó humorú, ugrifüles, ám a dolgokat nagyon komolyan vevő teremtés volt, amikor elkezdtünk dolgozni, meglepetést rendszerint azzal okozott, hogy minden helyzet- gyakorlatban mélyen őszinte, hi­hetetlenül személyes volt. Hogy mindent a saját életéből hozott. Már a főiskola első éveiben su­gárzott róla, hogy egészen külön­leges személyiség. Változást a Szép napok forgatása után érez­tem nála. Elveszett belőle az ug- rifülesség, hiszen egy olyan ta­pasztalati úton ment át, ami az önfegyelemnek és a befelé fordu­lásnak egy más minőségét jelenti. Odaadó volt és nagyon kreatív. Minden érzékszervét, szellemi antennáját, az egész idegrend­szerét kínálta fel, hogy élhessen vele a partnere. Nagyon szeren­csés, aki együtt dolgozhat vele, hiszen igényes és érzékeny mű­vésszel áll szemben, aki lenyűgö­zi és lefegyverzi az elfogulatlan nézőt. Büszke vagyok rá, csodá­latos ékkő a szememben.” Cannes és Berlin után, még mindig csak huszonévesen, Ve­lencét is kipipálhatta már. An­nak idején ez még a fiatal Törőcsik Marinak sem adatott meg. Ez most egy más rendszer... ... de ebből sem jut el min­denki Európa legrangosabb filmfesztiváljaira. Hogyan dol­gozza ezt fel magában? Úgy, hogy nem törődöm vele. Csak így lehet? Hát hogy?! Három napig ott va­gyok, élvezem, és megyek tovább. Tök jó, de ennyi. Egy kicsivel sem több. Amúgy meg minden feszti­vál egy kicsit más. Ha össze kelle­ne hasonlítanom a hármat, Berlin a legemberibb. Ott nincs az a fe­lesleges felhajtás. Nem csinálnak dupla akkora ügyet belőle. Cannes: parasztvakítás. Túlzás. Amire azt mondom: minek? Mert nem a szakmáról, a filmekről szól, ha­nem arról, hogy kinek mennyi pénze van, mekkora partit ad, és ki milyen ruhában pompázik. Én meg ennek nem dőlök be. Mi kell ahhoz, hogy az ember ilyen higgadtan szemlélje a dol­gokat? Néha haza kell menni. Dolgoz­ni. Kétkezi munkát. Akkor aztán rájössz, hogy van ez és hogy van az, és nagyon jó, hogy van mind­kettő, de ne felejtsük el, hogy az élet nem arról a kint töltött pár napról szól. S Velencét hová könyvelte el? Cannes és Berlin közé. Az elvi­selhető kategóriába. Szervezett­ség nincs benne semmi. Olaszok. Az ő koncepciójukban nincs kon­cepció. Ők biztosan átlátják így is, én inkább nyaraltam. A két film vetítése között hat napom volt. Kellemes holtidő. Az egyik stáb elment, a másik még nem jött meg. Délig aludtam, utána le­mentem, és ittam egy kávét, az­tán irány a tengerpart, és alud­tam tovább. Nem is vágytam többre, csak hogy aludhassak az árnyékban. Nagyon élveztem. Nem hívott fel a huszadik ember, ki tudtam kapcsolódni egy kicsit. Egy tenyérnyi szigeten laktam, a Lídótól egy megállóra hajóval. Öt turista volt még a szállodában raj­tam kívül, és a szigeten sem volt más, csak ez a hotel meg egy mú­zeum. Azt mondtam: na, ez az én helyem! Amúgy meg sem az iráni, sem az osztrák filmben nem bír­tam nézni magamat. A Deltát sem láttam még teljes . egészében. Mindig félrevágom valahol a fe­jem. Vagy a cipőm orrát bámu­lom, vágy a plafont. Shirin Heshattal, az iráni ren­dezőnővel dolgozott már koráb­ban is. Egy rövidfilmet készítet­tek együtt Zarin címmel. A Nők férfiak nélkül négy nő története. Én egy prostituáltat ját­szom, aki elkerül a bordélyházból, és kiköt egy paradicsomi kertben, ami szimbolikus hely, és az én ol­vasatomban belehal a szerelembe. De hogy aztán mi van ebből a fűm­ben, azt nem tudom. Egy biztos: hálás szerep. Megszakad a lány szíve. Nem őijöng, nem öngyilkol, egyszerűen csak megszakad a szí­ve. Ezt csak finom eszközökkel le­het megmutatni, mert „nagyban” hiszti lenne. S az osztrák film? Abban egy tolókocsis lány va­gyok, aki teljesen béna. Nagyon drámázni abban sem lehetett. Nem is kellett. Elég drámai a lát­vány, ha valaki mozdulatlanságra van ítélve. A Deltát sem láttam még teljes egészében. A/Vindig félrevágom valahol a fe­jem. Vagy a cipőm orrát bámulom, vagy a plafont. Szöveg? Az iráni filmben négy mondat, az osztrákban semmi. Szeretem az ilyen szerepeket. Ajánlanék egyet: Yvonne, bur­gundi hercegnő. Gombrowicz darabja. Abszolút főszerep. Az osztrák filmet egyébként eredeti helyszínen vettük fel. Lourdes a katolikus Disneyland. Nagyon bizarr hely. Divatos szó­val élve: durva. Az édesanyja és a nagymamá­ja miképpen élik meg Békéscsa­bán, hogy ilyen nagy köröket tesz a világban? Egyszerűen. Felfogják egyáltalán, hogy hol tart a pályán? Az anyukám nagyjából követi, de a nagymamám nem. Néha eljut hozzájuk egy újságcikk, vagy a szomszéd néni mesél valamit. Ők akkor is szeremének, ha otthon él­nék és kapálnék. Kapált egyáltalán valaha? Elég sokat. De szedtem hagy­mát és krumplit is, törtem kuko­ricát... és örülök, hogy nekem ez mind megvolt. Tudom, hogy mi az, amit ezáltal kaptam. Most hol forgat? Mivel két fűmben játszom pár­huzamosan, két helyszínen. Rot­terdamban és Bécstől másfél órá­nyira, fent a hegyekben. Holland fűm az egyik, osztrák a másik. A holland Locarnóból jött, ahol zsű­riztem nemrég a fesztiválon, és ott ült mellettem a holland fűm pro­ducere. Látott a Szép napokban és a Johannában, megkérdezte, mi­kor vagyok szabad, és megkaptam a szerepet. The Silent Ones a film címe, két lányról szól. Mind a ket­ten máshol akarnak lenni, mint ahol vannak, és a történet végén találkoznak. Az osztrák film egy második világháborús zsidótörté­net. A haláltábor felé tart a menet, amikor húsz embert kiválaszta­nak, és egy osztrák falu pajtájába terelik őket. Húsz ember összezár­va, lássuk, mi lesz. Az osztrák film Volt egy kis főzőfülkém a lakásban, de már nincs. Kiraktam. Foglalta a he­lyet. Nem nagy az a la­kás, nem kellett az oda. rendezője Berlinben szólított meg, de nem ő talált rám, hanem az író. Nagyon akarta, hogy benne legyek a fűmben. És hogyan viseli a filmbeli lány az elkülönítést, a bezártságot? Pontosan úgy, mint ahogy én vi­selném. Tűr, tár, majd robban? Nem biztos, hogy robban. In­kább reagál. Feladja vagy ne? Ho­gyan billen át ebből abba? Mindig a lelkiállapota húzza ide vagy oda. Érdekes szerep. Akkor hol Rotterdam, hol az osztrák hegyek? Közben haza, fél napra. Gyorsan kimosom a ruháimat, vizesen bera­kom a bőröndbe, és a szállodában teregetek. S az évad? Itthon? Szeptemberben nem volt még előadás, illetve a Frankenstein- terwel, amelyben átvettem egy szerepet, épp Rotterdamban ven­dégszerepeltünk. Mundruczó Kornél rendezte a darabot, és Monori Lili is játszik benne, aki a Deltában az édes­anyját alakítja. Talán nem téve­dek, ha azt mondom: színésze­tük egy tőről fakad. Nincs olyan, hogy kicsit próbál­junk, aztán csináljuk. Vagy csiná­lod, vagy nem. Mondod, vagy nem mondod. Ennyi. Nagyon nincs mit gondolkodni. Vagy őszinte vagy, vagy nem. Nekem bejön ez a stílus. Monori Lilivel és Derzsi Jánossal játszani nagyon szeretek. Ezért ér­demes ezen a pályán lenni. Van egy pont, amikor már te sem tu­dod, hogy ezt most komolyan mondod, vagy csak játszol. Amikor már nem tudod, mi van. Gáspár Sándor is csak annyit mondott a minap, amikor a Del­táról beszéltünk, hogy „Orsival nagyon jó játszani”. Amikor elkezdtünk forgatni, éreztem, hogy nehezen indult. Ta­lán félt. Nagyon akart valamit. Azon a napon aztán, amikor az erőszakot vettük fel, láttam, hogy nagyon elszakadt nála valami. Ab­ban nagyon sok volt. Korábban ta­lán rengeteg mindent nem hasz­nált abból, amit ott megmutatott. Lüivel köszöntünk egymásnak, hogy hello, hello, és tettük a dol­gunkat. Sose úgy ugrok neki, hogy előbb barátkozzunk össze. Dolgo­zunk, aztán ha úgy jön ki, lehet, hogy jóban leszünk. Ez egy idő után úgyis kiderül. Magától. Ölyan nincs, hogy mi most együtt fogunk dolgozni, legyünk hát jó barátok! Kornéllal is ez volt. Elkezdtünk dolgozni, volt egy közös célunk, a legjobb tudásunk szerint létrehoz­tunk egy filmet, és a munka kap­csán jó viszonyba kerültünk. Sokat tanultunk egymástól. Kornél most a Frankenstein- tervet viszi filmre. Jelezte már, hogy... ... majd ha lesz valami, szól. Én addig is végzem a dolgomat. Szorokin darabja, Ajég a Tra­fóból került be a Nemzetibe, Al­földi Róbert választása alapján. Abban is játszik. Eleinte furcsa volt, de nem a hely miatt. A közönség más. Nem tudom, mit értenek belőle, vagy hogyan értelmezik. Nagyon bátor húzás volt ez a Robi részéről, hogy bevitt egy kész előadást a Nemzeti­be. Megfogalmazott valamit arról, hogy mit akar csinálni. Én szere­tem A jeget. Jó játszani. Az étteremben, ahol alkalom- adtán felszolgál, stabil még a he­lye? Ennyi utazás mellett nem nagyon számolhatnak önnel. Azt mondták, visszavárnak. Majd meglátjuk. Nem tudom, mi lesz. Ve­lence előtt alaposan meghajtottam a végét. Hetente hat napot dolgoz­tam. Hétköznap este hatkor nyi­tunk, de ötre már bent kell lenni, éj­jel tizenegykor próbálunk bezárni, de mire kitakarítunk, és kész a kasz- sza, fél három is van már. Hétvégén meg délben nyitunk. S olyankor irány a konyha? Igen, főzök is néha. De inkább felszolgálok. Majd télen többet fő­zök. Akkor van igazán szezonja a levesnek. Ez alatt a négy nap alatt, amit most itthon töltött két utazás kö­zött, hányszor főzött? Egyszer sem. Nincs is konyhám. Volt egy kis főzőfülkém a lakásban, de már nincs. Kiraktam. Foglalta a helyet. Nem nagy az a lakás, nem keűett az oda. A gázsütőről is le­mondtam. Minek? Úgysem sütöt­tem soha. Legfeljebb teát főzök, de azt is csak vízforralóban. Mi következik a két film után? Újabb munka vagy... ... jó lenne egy hétig aludni. Túdnék. Simán. Nagyon fáradt va­gyok. Ebből a négy napból is kettőt teljesen átaludtam. Felkeltem, et­tem, aztán visszafeküdtem és alud­tam. A sok utazás is kimerít. Nem látom a végét. Mire vágyik akkor? Három hét lébucolásra? Kibírnám azt is. Csak tudnom keű, mi jön utána. Ha a nagy sem­mit lámám, az nyomasztana. Bár ahogy ismerem magam, akkor sem unatkoznék. Valamit biztosan kita­lálnék. Dolgozni mindig lehet. Ha máshogy nem, a két kezemmel. < < Í 4 «

Next

/
Thumbnails
Contents