Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)
2009-10-31 / 252. szám, szombat
10 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 31. www.ujszo.com Tóth Orsi: „Ha a nagy semmit látnám, az nyomasztana. Bár ahogy ismerem magam, akkor sem unatkoznék. Valamit biztosán kitalálnék. Dolgozni mindig lehet..." Cannes és Velence óta folyamatosan külföldön forgat Marrákesben és Casablancában forgatott a Nők férfiak nélkül című iráni filmben, Lourdes-ban az azonos című osztrák produkcióban. Velence idei mustráján ezzel a két alkotással volt jelen Tóth Orsi, s ez idő tájt is két külföldi rendezővel dolgozik. SZABÓ G. LÁSZLÓ A Mundruczó Kornéllal forgatott filmek (Szép napok, Kis apokrif no.2, Johanna, Delta) után idegen vizeken evez, de ugyanazzal a bátorsággal és biztonsággal, mint itthon. „Öntörvényű ember - vélekedik Tóth Orsiről főiskolai osztály- főnöke, Hegedűs D. Géza. - Jó humorú, ugrifüles, ám a dolgokat nagyon komolyan vevő teremtés volt, amikor elkezdtünk dolgozni, meglepetést rendszerint azzal okozott, hogy minden helyzet- gyakorlatban mélyen őszinte, hihetetlenül személyes volt. Hogy mindent a saját életéből hozott. Már a főiskola első éveiben sugárzott róla, hogy egészen különleges személyiség. Változást a Szép napok forgatása után éreztem nála. Elveszett belőle az ug- rifülesség, hiszen egy olyan tapasztalati úton ment át, ami az önfegyelemnek és a befelé fordulásnak egy más minőségét jelenti. Odaadó volt és nagyon kreatív. Minden érzékszervét, szellemi antennáját, az egész idegrendszerét kínálta fel, hogy élhessen vele a partnere. Nagyon szerencsés, aki együtt dolgozhat vele, hiszen igényes és érzékeny művésszel áll szemben, aki lenyűgözi és lefegyverzi az elfogulatlan nézőt. Büszke vagyok rá, csodálatos ékkő a szememben.” Cannes és Berlin után, még mindig csak huszonévesen, Velencét is kipipálhatta már. Annak idején ez még a fiatal Törőcsik Marinak sem adatott meg. Ez most egy más rendszer... ... de ebből sem jut el mindenki Európa legrangosabb filmfesztiváljaira. Hogyan dolgozza ezt fel magában? Úgy, hogy nem törődöm vele. Csak így lehet? Hát hogy?! Három napig ott vagyok, élvezem, és megyek tovább. Tök jó, de ennyi. Egy kicsivel sem több. Amúgy meg minden fesztivál egy kicsit más. Ha össze kellene hasonlítanom a hármat, Berlin a legemberibb. Ott nincs az a felesleges felhajtás. Nem csinálnak dupla akkora ügyet belőle. Cannes: parasztvakítás. Túlzás. Amire azt mondom: minek? Mert nem a szakmáról, a filmekről szól, hanem arról, hogy kinek mennyi pénze van, mekkora partit ad, és ki milyen ruhában pompázik. Én meg ennek nem dőlök be. Mi kell ahhoz, hogy az ember ilyen higgadtan szemlélje a dolgokat? Néha haza kell menni. Dolgozni. Kétkezi munkát. Akkor aztán rájössz, hogy van ez és hogy van az, és nagyon jó, hogy van mindkettő, de ne felejtsük el, hogy az élet nem arról a kint töltött pár napról szól. S Velencét hová könyvelte el? Cannes és Berlin közé. Az elviselhető kategóriába. Szervezettség nincs benne semmi. Olaszok. Az ő koncepciójukban nincs koncepció. Ők biztosan átlátják így is, én inkább nyaraltam. A két film vetítése között hat napom volt. Kellemes holtidő. Az egyik stáb elment, a másik még nem jött meg. Délig aludtam, utána lementem, és ittam egy kávét, aztán irány a tengerpart, és aludtam tovább. Nem is vágytam többre, csak hogy aludhassak az árnyékban. Nagyon élveztem. Nem hívott fel a huszadik ember, ki tudtam kapcsolódni egy kicsit. Egy tenyérnyi szigeten laktam, a Lídótól egy megállóra hajóval. Öt turista volt még a szállodában rajtam kívül, és a szigeten sem volt más, csak ez a hotel meg egy múzeum. Azt mondtam: na, ez az én helyem! Amúgy meg sem az iráni, sem az osztrák filmben nem bírtam nézni magamat. A Deltát sem láttam még teljes . egészében. Mindig félrevágom valahol a fejem. Vagy a cipőm orrát bámulom, vágy a plafont. Shirin Heshattal, az iráni rendezőnővel dolgozott már korábban is. Egy rövidfilmet készítettek együtt Zarin címmel. A Nők férfiak nélkül négy nő története. Én egy prostituáltat játszom, aki elkerül a bordélyházból, és kiköt egy paradicsomi kertben, ami szimbolikus hely, és az én olvasatomban belehal a szerelembe. De hogy aztán mi van ebből a fűmben, azt nem tudom. Egy biztos: hálás szerep. Megszakad a lány szíve. Nem őijöng, nem öngyilkol, egyszerűen csak megszakad a szíve. Ezt csak finom eszközökkel lehet megmutatni, mert „nagyban” hiszti lenne. S az osztrák film? Abban egy tolókocsis lány vagyok, aki teljesen béna. Nagyon drámázni abban sem lehetett. Nem is kellett. Elég drámai a látvány, ha valaki mozdulatlanságra van ítélve. A Deltát sem láttam még teljes egészében. A/Vindig félrevágom valahol a fejem. Vagy a cipőm orrát bámulom, vagy a plafont. Szöveg? Az iráni filmben négy mondat, az osztrákban semmi. Szeretem az ilyen szerepeket. Ajánlanék egyet: Yvonne, burgundi hercegnő. Gombrowicz darabja. Abszolút főszerep. Az osztrák filmet egyébként eredeti helyszínen vettük fel. Lourdes a katolikus Disneyland. Nagyon bizarr hely. Divatos szóval élve: durva. Az édesanyja és a nagymamája miképpen élik meg Békéscsabán, hogy ilyen nagy köröket tesz a világban? Egyszerűen. Felfogják egyáltalán, hogy hol tart a pályán? Az anyukám nagyjából követi, de a nagymamám nem. Néha eljut hozzájuk egy újságcikk, vagy a szomszéd néni mesél valamit. Ők akkor is szeremének, ha otthon élnék és kapálnék. Kapált egyáltalán valaha? Elég sokat. De szedtem hagymát és krumplit is, törtem kukoricát... és örülök, hogy nekem ez mind megvolt. Tudom, hogy mi az, amit ezáltal kaptam. Most hol forgat? Mivel két fűmben játszom párhuzamosan, két helyszínen. Rotterdamban és Bécstől másfél órányira, fent a hegyekben. Holland fűm az egyik, osztrák a másik. A holland Locarnóból jött, ahol zsűriztem nemrég a fesztiválon, és ott ült mellettem a holland fűm producere. Látott a Szép napokban és a Johannában, megkérdezte, mikor vagyok szabad, és megkaptam a szerepet. The Silent Ones a film címe, két lányról szól. Mind a ketten máshol akarnak lenni, mint ahol vannak, és a történet végén találkoznak. Az osztrák film egy második világháborús zsidótörténet. A haláltábor felé tart a menet, amikor húsz embert kiválasztanak, és egy osztrák falu pajtájába terelik őket. Húsz ember összezárva, lássuk, mi lesz. Az osztrák film Volt egy kis főzőfülkém a lakásban, de már nincs. Kiraktam. Foglalta a helyet. Nem nagy az a lakás, nem kellett az oda. rendezője Berlinben szólított meg, de nem ő talált rám, hanem az író. Nagyon akarta, hogy benne legyek a fűmben. És hogyan viseli a filmbeli lány az elkülönítést, a bezártságot? Pontosan úgy, mint ahogy én viselném. Tűr, tár, majd robban? Nem biztos, hogy robban. Inkább reagál. Feladja vagy ne? Hogyan billen át ebből abba? Mindig a lelkiállapota húzza ide vagy oda. Érdekes szerep. Akkor hol Rotterdam, hol az osztrák hegyek? Közben haza, fél napra. Gyorsan kimosom a ruháimat, vizesen berakom a bőröndbe, és a szállodában teregetek. S az évad? Itthon? Szeptemberben nem volt még előadás, illetve a Frankenstein- terwel, amelyben átvettem egy szerepet, épp Rotterdamban vendégszerepeltünk. Mundruczó Kornél rendezte a darabot, és Monori Lili is játszik benne, aki a Deltában az édesanyját alakítja. Talán nem tévedek, ha azt mondom: színészetük egy tőről fakad. Nincs olyan, hogy kicsit próbáljunk, aztán csináljuk. Vagy csinálod, vagy nem. Mondod, vagy nem mondod. Ennyi. Nagyon nincs mit gondolkodni. Vagy őszinte vagy, vagy nem. Nekem bejön ez a stílus. Monori Lilivel és Derzsi Jánossal játszani nagyon szeretek. Ezért érdemes ezen a pályán lenni. Van egy pont, amikor már te sem tudod, hogy ezt most komolyan mondod, vagy csak játszol. Amikor már nem tudod, mi van. Gáspár Sándor is csak annyit mondott a minap, amikor a Deltáról beszéltünk, hogy „Orsival nagyon jó játszani”. Amikor elkezdtünk forgatni, éreztem, hogy nehezen indult. Talán félt. Nagyon akart valamit. Azon a napon aztán, amikor az erőszakot vettük fel, láttam, hogy nagyon elszakadt nála valami. Abban nagyon sok volt. Korábban talán rengeteg mindent nem használt abból, amit ott megmutatott. Lüivel köszöntünk egymásnak, hogy hello, hello, és tettük a dolgunkat. Sose úgy ugrok neki, hogy előbb barátkozzunk össze. Dolgozunk, aztán ha úgy jön ki, lehet, hogy jóban leszünk. Ez egy idő után úgyis kiderül. Magától. Ölyan nincs, hogy mi most együtt fogunk dolgozni, legyünk hát jó barátok! Kornéllal is ez volt. Elkezdtünk dolgozni, volt egy közös célunk, a legjobb tudásunk szerint létrehoztunk egy filmet, és a munka kapcsán jó viszonyba kerültünk. Sokat tanultunk egymástól. Kornél most a Frankenstein- tervet viszi filmre. Jelezte már, hogy... ... majd ha lesz valami, szól. Én addig is végzem a dolgomat. Szorokin darabja, Ajég a Trafóból került be a Nemzetibe, Alföldi Róbert választása alapján. Abban is játszik. Eleinte furcsa volt, de nem a hely miatt. A közönség más. Nem tudom, mit értenek belőle, vagy hogyan értelmezik. Nagyon bátor húzás volt ez a Robi részéről, hogy bevitt egy kész előadást a Nemzetibe. Megfogalmazott valamit arról, hogy mit akar csinálni. Én szeretem A jeget. Jó játszani. Az étteremben, ahol alkalom- adtán felszolgál, stabil még a helye? Ennyi utazás mellett nem nagyon számolhatnak önnel. Azt mondták, visszavárnak. Majd meglátjuk. Nem tudom, mi lesz. Velence előtt alaposan meghajtottam a végét. Hetente hat napot dolgoztam. Hétköznap este hatkor nyitunk, de ötre már bent kell lenni, éjjel tizenegykor próbálunk bezárni, de mire kitakarítunk, és kész a kasz- sza, fél három is van már. Hétvégén meg délben nyitunk. S olyankor irány a konyha? Igen, főzök is néha. De inkább felszolgálok. Majd télen többet főzök. Akkor van igazán szezonja a levesnek. Ez alatt a négy nap alatt, amit most itthon töltött két utazás között, hányszor főzött? Egyszer sem. Nincs is konyhám. Volt egy kis főzőfülkém a lakásban, de már nincs. Kiraktam. Foglalta a helyet. Nem nagy az a lakás, nem keűett az oda. A gázsütőről is lemondtam. Minek? Úgysem sütöttem soha. Legfeljebb teát főzök, de azt is csak vízforralóban. Mi következik a két film után? Újabb munka vagy... ... jó lenne egy hétig aludni. Túdnék. Simán. Nagyon fáradt vagyok. Ebből a négy napból is kettőt teljesen átaludtam. Felkeltem, ettem, aztán visszafeküdtem és aludtam. A sok utazás is kimerít. Nem látom a végét. Mire vágyik akkor? Három hét lébucolásra? Kibírnám azt is. Csak tudnom keű, mi jön utána. Ha a nagy semmit lámám, az nyomasztana. Bár ahogy ismerem magam, akkor sem unatkoznék. Valamit biztosan kitalálnék. Dolgozni mindig lehet. Ha máshogy nem, a két kezemmel. < < Í 4 «
