Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)
2009-10-03 / 228. szám, szombat
Egyszer egy lyukas kanna, tele vízzel, átment a szalonon, s összecsepegtette a kifényesített parkettát. Ezt a haszontalan kannát alighanem elfenekelték. ANATOLE FRANCE: RIQUET GONDOLATAI Börtönnek érezte a szalont. Inkább szerette volna a paraszti életet. A nótáikat is danolta, ha odabent nem hallották, vagy ha maga volt odabent. GÁRDONYI GÉZA: SZUNYOGHY MIATYÁNKJA 2009. október 3., szombat 3. évfolyam, 39. szám SANZON Öregember nem biturbó SZÁVAI ATTILA Gondoltuk, hogy talán az ilyen népies dolgok, a népzene, a leányszoknyák galaxis-pörgése majd visszahozza a papit közénk. ♦ ♦ ♦ Van valami a nagypapival. Legtöbbször csak néz kint az udvaron, minta falnak támasztott trágyázóvilla. Nagyanyóval is beszéltünk már róla, hogy valahogy újra fel kellene tekemi a hangerőt nagypapi lelkében, mielőtt teljesen beleveszik önmaga kihűlt bányatavába. Utóbbit csak azért mondom így, mert egyszer a papi mondta a világra, hogy olyan, mint egy langyos bányató, ahol dinamittal horgásznak a pogányok. Kérdeztem aztán személyesen is, mint unoka, hogy mi van vele, remélve: látja rajtam a belőle is fakadó generációt, tehát a jövőt. Hogy látja rajtam a reményt, a genetikai továbbhaladást is, ha kövér, ha láb- szagú is, ha rögös, gáncsos is, de az utat. Végül azonban csak sóhajtott, hogy az élet nem sztráda, ahol lézeres sebességmérővel mérnek az angyalok, hanem hogy leginkább árokszél, törött kútgyűrű, kétkezi aknamunka. Valószínűleg látni vélte rajtam a tanácstalanságot, leültetett maga mellé, mondván, meg szeretné nekem tanítani, hogyan kell nézni úgy órákon át a baromfiudvart, hogy közben a világot lássad, az univerzum kéklő ködeit, Istenkét, ahogy tekeri a hangerőt a csillagokra, amiket angyalok tüsszentettek az égnek boltozatára. ♦ ♦ ♦ Amikor így beszél, mindig meghatódom, a templomban se mondanak ilyeneket, ott is csak az van, hogy bűnös vagy. Ez az alapszitu: bűnös vagy. Nem mondom, nagypapi sem volt gyerekkorában egy mézzel kikent IFA-karburá- tor, pláne nem volt vattacukorból a szíve, de az, hogy bűnös, az azért túlzás lenne. Jó-jó, ki nem gondol néha illetlenségekre, pontosabban, bátrabb, merészebb dolgokra. Mindenkiben ott lakik a kisördög, hogy néha összefossa a lélek egy távolabbi sarkát, hoppáré. Nézd el, kérlek nekem. Nagypapi is csak úgy el szokott nézni, mikor mondja a rádió a vihart, recsegi a kormányprogramot, vízállásjelentést, vagy éppen tör kifelé a nyári vihar. Újabban kifejezetten kedveli a viharokat, dörög kettőt, és már siet, csoszog is ki a sámlival az udvarra. Leül és vigyorog, mint akit fényképeznek. Nagyi szerint legalább megspórolják a fürdést, nem kell annyi szappant elkenni a nehéz szőrökön, durva végtagokon. Ázik csontig a mosolygó nagypapi, folyik róla a lé szépen a disznóól alá, ez a miniatűr nehézszagú Amazonas. ♦ ♦ ♦ Nagymamit kértem, miközben mosogatott, mondja ki hangosan, amire gondol. Azt mondta miért is ne, mire is gondolna már negyven éve minden mosogatáskor. Csak erre a rozzant öregemberre. „Kiülni kis sámlira az udvar árnyékos részére, mintha ez az egész falu, az egész életünk nem az árnyékos oldalon volna, ahová Isten is csak néhanapján világít be zseblámpával, teliholddal, karbidszemű angyalokkal. Túrni egész nap a langyos, nehéz, keserű fülzsírt hurkapálcával, százas szöggel, bicikliküllővel. Csak ez megy a papinak. Az udvarra kiülés, a ká kiülés.” És hozzátette még a nagyi, hogy papi ilyenkor kicsit kiül a megszokott világból is, a hétköznapokból, kolbászszagból, a disznók alatti szaft súlyából (mely nem csekély). ♦ ♦ ♦ Gondoltuk, hogy talán az ilyen népies dolgok, a népzene, a leányszoknyák galaxis-pörgése majd visszahozza a papit közénk. Kérdeztük a szomszéd állatorvost is, ha már ilyen tanult ember lakik mellettünk, hogy szerinte mit lehetne még kihozni a papiból. Ő javasolta a folklórt mint menekülési útvonalat, mint vészkijáratot, tűzlétrát, kirobbanó légzsákot. Hogy szerinte ez kell a papinak, hegedűszó, rámás csizma, ha csak nézni is, öregember nem biturbó. Elég, ha csak a színpadon táncoló ifjakat nézi, és gondol a régi szép időkre, mikor még nagymamival együtt sírtak, együtt nevettek, szaggatták a közös nokedlit, csinálták a közös tüzet, a közös gyereket, kutyaólat, tanácsi hitelt házra, autóra, kislibákra. Gondolni szépen arra, mikor a szerelem úgy járt-kelt bennük, mint egy nagy tehervonat, megrakva marcipánnal, tejszínhabos szalonnával. Mintha az egész életünk nem az árnyékos oldalon volna... (AP Photo/Vadim Ghirda (AP Photo/Matthias Rietschel) ETUD A pottyantott koktél TAKÁCS ZSUZSA Hát persze hogy díszes ereklyés templom. A ruhám a habos-babos, nagyobb is, mint a normál méretem. Csipkés, ami bök, de még a fátyol is olyan súlyos. Hátrahúzza a hajam, a fejbőrömhöz tűzött csatok pedig már vért szivárogtatnak. És akkor még nem is akarok igent mondani. A hamis vőlegényem otthon felejtette a protézisét, direkt, azért is, hogy még inkább tudjam, miért nem lennék jó mennyasszonynak. Se feleségnek. Egy öreg ismeretlenhez fogok feleségül menni, én leszek a neje. Jaj, anyu ne hatódj meg, nincs miért. A pap kérdez: mondtam már, hogy nem kell!, mégis hivatalosan igennek veszik. Szegény ember, úgy remeg a keze, hogy fel se tudja húzni az ujjamra a karikagyűrűt. Kikapom a kezéből és félrehajítom, de mindez hiába. Éljen az ifjú pár! - ordítja már a részeg vendégsereg. A csokrom azért szép tulipánhalmaz, nem dobnám el. Lassan kell kisétálni, s minden lépéssel belenőni a házassági kötelékbe. Undorodom a ruhámtól, csak nagyon szépen kérem, könyörgöm, hogy TÉPHESSEM MÁR LE! Senki nem hallja meg, mindenki mosolyog, villan a vaku, nem is tudom, hova nézzek. Félreállok, gond nélkül, és elkezdem leszaggatni magamról a tapadó ruhácskámat. Nem jön, szétszakad, húzom, jön vele a bőröm is. A hasamnál kiszakad a hús, nini: látni a reggelim! Minden izom együtt hasad a ruhámmal, jaj, hisz néznek... egy fátyolhoz csatolt csontváz vagyok. Nagy szemekkel pislogó csontlény, de csak megszabadulni tetszettem a gönceimtől. Kitárom a karom és nevetek, kell az ölelés. A család rohan, a vőlegényem meg... Heti közéleti-kulturális mozaikok Szalonképtelen Újabb sajtópert nyert Štefan Ha- rabin, a Legfelső Bíróság elnöke. Négy évvel ezelőtt azért perelt be egy hetilapot, mert szerinte annak állításai rontottak jó hírnevén. A pozsonyi búóság első fokon 52 ezer korona erkölcsi kártérítést ítélt meg neki; ezt Harabin kevesellte. Most a Legfelső Bíróság is megerősítette 31 ezer eurós (egymillió korona) igényét, mert a hetilapban megjelentek után (idézet az ítéletből): „sok rokona, barátja és ismerőse megvetette őt és közeli hozzátartozóit. Ügyvédi körökben csökkent a tekintélye és a szavahihetősége”. Szalonképes Ismét látogatható Kassa egyik legnevezetesebb történelmi épület- együttese. Jelentős külföldi támogatással felújították és a héten átadták a nagyközönségnek a Hóhérbástya és a Miklós-börtön épületeit. Szebbé lett a köztük elterülő belső udvar - a hóhér Fazekas utcai háza (az egykori középkori városvédő fal harminckét tornyának egyetlen megmaradt darabja) pedig modernebb külsőt kapott. Az állandó kiállítás mozgássérültek számára is hozzáférhető, a kísérőszövegek szlovák, angol és magyar nyelven tájékoztatják a látogatót. Heti happy Nyolcvan év elteltével hétfőn kerül a brit könyvpiacra A. A. Milne Micimackójának első, hivatalosan engedélyezett folytatása A százholdas pagony visszatér címen. (Szöveg: David Benedicts, rajzok: Mark Burgess.) Fotók: 1. Pavol Funtál felvétele 2. ČTK/Peter Lázár 3. REUTERS/Mark Burgess
