Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)
2009-10-24 / 246. szám, szombat
Egyszer egy lyukas kanna, tele vízzel, átment a szalonon, s összecsepegtette a kifényesített parkettát. Ezt a haszontalan kannát alighanem elfenekelték. ANATOLE FRANCE: RIQUET GONDOLATAI SZALON A szalonban, ahol egy díványon heverve fogadja a Waffen-SS tisztjeit és férjét, táborparancsnokot, hogy meghallgassák valamelyik tisztet, amint elzongorázik egy románcot... KERTÉSZ IMRE: A KUDARC 2009. október 24., szombat 3. évfolyam, 42. szám Sok száz év múltán a szent könyvek között tarthatná számon a historiográfia... Egy kötetnyi szünet Többször is eltűnődtem már azon, hogyan reagálna az olvasóközönség, ha egyszer a könyvkereskedések polcain egy olyan kötettel találkozna, melybe egy betűt sem írt senki. HORVÁTH GERGŐ így hát sem szerzője, sem tartalomjegyzéke, sem korrepetitora, sem fordítója vagy felelős vezetője nem lenne, talán csak címe. Egy kötetnyi szünet. Volna-e valaki, aki leemelné a polcról, kisétálna vele az első útba eső padra vagy kávéházba, majd nekiülne, és minden oldalt tisztességgel végigolvasna. Nézné az üres papirosokat, és sehova sem sietve, perceket időzne egy-egy oldal felett, sőt néha akár még vissza is lapozna, ha a gondolatiságot már követni nem tudná. Ekkor megnedvesítené ujjhegyét, egy pár lapot ismét előrehaladna, és könyvjelzővel jelölné a helyet, ahol éppen tart, nehogy véletlenül ne emlékezzen rá, mikor majd újra előveszi. Hisz, mint bármely más kötetet, ezt sem lehetne percek alatt elolvasni, mert ugyan ki ne tudná, mennyire nem egyszerű az üres lapokkal számot vetni. Azt olvasni bennük, amit olvasni szeretnénk, csak ideig-óráig vagyunk képesek. Idővel aztán már egyre többször azt, amivel sokszor talán annyira fájóan tudunk azonosulni, önmagunkat. És ami a legfel- emelőbb és egyben legmegrázóbb is, hogy mindig újra lehetne olvasni, és jelen esetben kár is a megengedő kifejezésmód. Nemcsak hogy lehetne, hanem kis idő elteltével már-már kötelességünk is volna, hiszen máskülönben miért is emeltük volna le a polcról. Van néhány egészen különleges szerző, aki tudott élni a legkevesebb betű hatalmával. Rilke, Böhme vagy Exupéry. Valóban, mind mennyire kevés betű. Az ő tiszteletükre megjelenni, és az ember javára válni vajon képes lenne-e ez a könyv? Igazolná-e ez a kötet Radnóti, az emberséghez méltó értelembe vetett bizodalmát, avagy már az értelmiségi sajtó is csak megvonná a vállát, és értetlenségében nem tudna kihez fordulni. A kritikusok minden bizonnyal meredten bámulnának egymásra, és megcsúfoltnak, fölöslegesnek éreznék magukat egy ismeretlen szerző által. Kire, kikre szórnák szitkaikat az egyetemes meg nem értés nevében? Egy lehetséges forgatókönyv szerint azonban el is maradhatna a felháborodás, a könyvből bestseller válhatna, és idővel mindenkinek a kezébe kerülne legalább egyszer. Kölcsönkérné, ajándékba kapná, netán kivenné a legközelebbi könyvtárból. Újranyomnák, egyre több kiadást érne meg, és sok száz év múltán a szent könyvek között tarthatná számon a historiográfia. Az elgondolható variációk száma végtelen, az el- képzelhetőké ezzel szemben már véges, hacsak nem akarunk túlságosan kicsinyesek lenni. Nem is kell messzemenőkig előrelátónak lennünk, hogy tudjuk, ez a könyv feltehetően sosem fog megjelenni. Ennek talán legfőbb oka azonban az, hogy már önmagában elgondolni is elégséges lehet az elgondolás hatalma révén. Szétnézve tehát, bárki az önmagában hordozott és megtestesült emberiség szerint, vajon nem lenne-e már szükség egy kötetnyi szünetre? Gondoljuk csak el, mit olvasnánk ki belőle. Remdk Béla Szürke című kiállítása november 8-ig látható a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban SZALON-KERTÉSZ Még októberben is a kertben ETUD Keksz OKTÓBER Azt mondják, októberben a természet aludni tér. A kertész jobban tudja, mi az igazság, ó azt mondja, az október éppen olyan hasznos hónap, mint az április. Ha nem tudnátok: valójában az október az első tavaszi hónap, a föld alatti saijadás, csírázás, a rejtett rügyfakadás hónapja. Túrjatok csak bele egy kicsit a földbe, ott vannak az ujjnyi vastagra duzzadt rügyek, a zsenge csírák és a mohó gyökerek - semmi kétség, itt a tavasz; eredj csak, kertész, ültess! A hónapok közül tehát az október a kiültetés és átültetés hónapja. Kora tavasszal ott áll a kertész az egyik ágyás fölött, s nézi, hogy csak itt-ott bújik elő a földből egy-egy hajtás csúcsa, s elmerengve szól: Ez itt egy kicsit kopár és üres, valamit kell még ide ültetnem. Vagy egy hónap múltán újra ott áll a kertész ugyan a fölött az ágyás fölött, csakhogy időközben kétméteresre nőttek a delfiniumok, a margitvirá- gokból szülte dzsungel, a harangvirágokból őserdő lett, s a jó ég tudja, még mi nem tenyész ott, s akkor a kertész merengve szól: Ez itt egy kicsit túlságosan zsúfolt és sűrű, ezt itt ki kell... igen, kiritkítom és szétültetem. Októberben megint csak ott áll a kertész a fölött a bizonyos ágyás fölött, s látva, hogy csak itt- ott kandikál ki belőle egy-egy száraz levél vagy csupasz virágszál, merengve szól: Ez itt egy kicsit kopár és üres, ültetek ide valamit, mondjuk, hat floxot vagy talán egy nagyobb fajta őszirózsát. Megy és legott megteszi. A kertész élete tele van változatossággal és cselekvőkészséggel. Titkos elégedettséggel hüm- mögve fedez fel a kertész októberben a kertjében kopár helyeket. Te- ringettét, mondja magában, itt alighanem kipusztult valami, no, várjunk csak, ültetnem kell ide, erre az üres helyre... mit is?... Mondjuk, aranyvesszőt, vagy talán inkább poloskafüvet, azaz Cimicifu- gát, az még nálam úgysincs, de a legszebb mégis egy asztübe, azaz hogy a csótárvirág lenne ide, csakhogy őszre talán a legjobban illenék egy tiszaparti margitvirág, viszont tavaszra a zergevirág, a Doronicum sem lenne rossz... hopp, megvan, egy ápolkát teszek ide, vagy Sunset, vagy Cambridge Scarlet változatot... ami azt illeti, a sáslüiom is megfelelne... Mélyen elgondolkodva lépeget a kertész hazafelé, s útközben még eszébe jut, hogy a Morina is hálás növény, nem szólva a szépecskéről, de a tisztesfű sem megvetendő. S aztán valamelyik kertészetben hamar rendel aranyvesszőt, poloskafüvet, asztilbét, margitvirágot, zergevirágot, ápolkát, sásliliomot, szépecskét, tisztesfüvet, s ezekhez hozzáíija még az atracélt és a zsályát. Néhány napon át mérgelődik, hogy nem és nem küldik a megrendelt virágokat. Végül mégiscsak hoz a postás egy nagy kosarat, s a kertész mohón nekiront az ásóval annak a bizonyos kopár helynek. Nyomban az első ásócsapásra kifordul a földből egy sűrű gyökérgubanc, amelyből kövér rügyek egész bokra törtet felfelé. Jézusmáriám, jajdul fel a kertész, hiszen ide ültettem annak idején a zergeboglárt! Az ősz igen termékeny időszak; hozzá képest a tavasz úgy mondhatnám, egy cseppet kicsinyes. Az ősz nagy méretekben szeret dolgozni. Hát megtörténik valaha, hogy az ibolya három méter magasra nő, vagy hogy a tulipán csak nő, növekszik, míg túlnövi a fákat? No, ugye! De az bezzeg megesik, hogy tavasszal elültettünk egy őszi Astert, és októberre kétméteres őserdő lesz belőle, amelybe belépni sem merészel az ember, mert nem találna ki belőle. Vagy például áprilisban elültettem a Helenium, azaz napfényvirág egy incifinci gyökerét, most meg szinte gúnyosan bókolnak aranysárga virágai a fejem fölött, és lábujjhegyre állva sem érem el őket. Lépten-nyomon megesik a kertésszel, hogy egy kicsit elveti a sulykot. Ezért aztán ősszel sor kerül a virágok költöztetésére: a kertész minden évben máshova hordja az évelő virágokat, viszi őket szépen, mint macska a kölykét, s minden évben elégedetten mondja: így, most már mindent elültettem, minden rendben van. A következő évben megint csak így sóhajt fel. A kert ugyanis soha sincsen készen. E tekintetben hasonlatos a kert az.em- beri világhoz és minden emberi vállalkozáshoz. Karel Čapek: Aszenvedelmes kertész (1929). MayerJuditfordítása TAKÁCS ZSUZSA Drága Anyu! Eléggé sokáig tartott, mire sikerült felderítenem a jelenlegi címedet, ugyanis az elmúlt három hétben többször meglátogatott a postás. Na, csak semmi személyesség, tudom ám, hogy most hova fordulnak a gondolataid: csupán visszahozta az elkóborolt leveleim, amiket a te nem létező címedre küldtem. (Különben is nős és mostanában született meg akisfia.) Igazán szólhattál volna, hogy elkötöztél a mennyországba, megkímélhettem volna magam annyi idegeskedéstől és aggodalommal dúsított naptól. Hisz tudod, hogy telefonon mindig elérhetsz, legfeljebb pár perc múlva visszahívlak. Na jó, fátylat rá, csak többször ne forduljon elő! Hétfőtől már gyalog teszem meg az utat munkába menet, a buszon való zötykölődést örömmel lecseréltem a reggeli anyag- és információgyűjtésre. Van egy hosszú, élettel teli, zsibongó utca, aminek örömmel vágok neki, mikor keresztezi az utam. A legtöbb autó elhalad mellettem, és bár a város leghangosabb szakaszának mondható, engem ez csöppet sem izgat, mert van valami mámorító a jobb oldalon elkerített kertben. A magas fák és a mindent körbevevő bokrok miatt nem is láthattam az ott rejtőzködő emberi csoportot, de üvöltéseik révén hangjuk rázúdult fülemre, bekebelezte hallójárataimat, és észrevehetőnek bizonyult. Óvatosan belestem, majd másnap is, s már egyre több időt töltök el ott. Most is épp onnan jövök. Még csak ruhát sem cseréltem, de a fényképezőgépet már rácsatlakoztattam a számítógépre. Különleges információk birtokában vagyok, anyu, de felfedezésemet még senkinek sem említettem, félek, hogy őket avagy magamat bajba sodornám, jobb az ilyesmit nyilvános helyeken nem kikotyogni. Majd küldök róluk fotókat, mert ezt neked is látnod kell! Több tucat férfi zöld egyenruhában dagadó izmokkal futkározott fel s alá, kezükben valami fekete csővel, ami durrant is, és akkor lyukakat vájt egy karton formájú emberen (legalábbis a kilógó cigarettából erre következtettem). Magukat csak „katonáknak” nevezték, és a főnök szigorban ostorozta őket szavaival. Az önfegyelmet és a kiirtandó célpontot emelte ki, szinte már beléjük sulykolta, mint a legfontosabb feladatot. Furcsa szavakat is használt az a legöregebb és legrémisztőbb dirigens, a szótárban azonban alig találtam magyarázatot értelmükre. Példának okáért megemlíthetem az „ölj”, „pusztíts” vagy „gyilkolj” felkiáltásokat, amelyek mind elhangzottak. Remélem, jól jegyeztem fel őket, mert úgy remegett a kezem az izgalomtól, hogy saját betűim tekintetében bizonytalan vagyok. Ajánlom, hogy te is jegyezd meg ezeket a kifejezéseket, hátha még jól jönnek majd neked a közeljövőben. Egyébként minden más változatlan az életemben, hamarosan meglátogatlak. Nagyon hiányzol, és kétségkívül még sok mindenről be kell számolnom. Üdv: zsuzsi, a semlegességből
