Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)
2009-10-17 / 240. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 17. www.ujszo.com Keleti Éva A tehetség szépsége SZABÓ G. LÁSZLÓ Színház és színész között ő az egyik legfontosabb kapocs. A fotográfus. A fotóművész. Színháztörténeti momentumok megörökítője, őrzője, továbbadója. Varázsos pillanatok örökös megmentője, megbízható dokumentátora. Alkotói kínok, főpróbák, bemutatók alázatos tudósítója, öltözőben kivárt másodpercek gyors reflexű vadásza. Film, Színház, Muzsika, Tükör, Ország-Világ. Letűnt idők, hosszú évtizedek lelkes munkája. Fotó: Keleti Éva. Negyvenkét kép a falon, a Bécsi úti Symbol Art Galériában, ötvenöt egy tetszetős, két tenyérben elférő albumban, a Magyar Távirati Iroda gondozásában. Keleti Éva és Törőcsik Mari. Kiállítva, könyvbe zárva. „Kettőnk ifjúsága nagyon kötődik egymáshoz - állapítja meg a fotográfus. - Én is akkor kezdtem el a pályámat, amikor Mari. Együttműködésünk hosszú ideig sikeres volt. Én örültem, hogy fotózhatom őt, neki pedig tetszettek a címlapképek és a színházi riportfelvételek, amelyeket én készítettem róla. Igen, emlékszem, hogyan toppant be az életembe. Az független a fotózástól. Az én férjem operatőr volt a Magyar Televízióban, és Wiedermann Karcsival dolgozott nagyon sokat. És egy nap azt mondta Karcsi: Gyertek, bemutatok nektek egy főiskolás lányt, aki Magyarország legnagyobb színésznője lesz. El is veszem feleségül. Majd egy Bécsi úti cukrászdában bemutatta Marit, akivel két napig élt házasságban. Ez az első emlékem róla. Ez alapján készült az első képem, még főiskolás korában, az Erzsiké presz- szóban. Cigarettafüst, félhomály, és két főiskolás barátnőjével ott fagyizik Mari. Nem akarom fényezni magam, de az első perctől fogva hittem benne, hogy tényleg nagy színésznő lesz. Gellért Endre is hitt benne a Nemzetiben. Úgy hitt benne, mint színpadi színésznőben. Ami akkor, a Körhinta után még nem igazán ment neki. Vékony hangja volt, nem nagyon jött át a színpadon, de Gellért, mint egy oroszlán, harcolt érte. Emlékszem a Peer Gynt egyik próbájára, Mari Solvejget játszotta. A büfében mondtam a színészeknek, hogy: Gyerekek, ebben a lányban valami olyan csoda van, hogy ha a fényképezőgép elé kerül, egyszerűen megdermedek, mert valami olyan árad belőle, amit én nagyon ritkán érzek. Pedig akkor még egy mosolygós kislány volt, olyan szaladj ide, szaladj oda, tele energiával. Én nagyon szépnek láttam őt, amit most igazolva is látok az egymás mellé rakott képeken. Millió arca volt és nagyon szép. De nem az a szabályos szépség, hanem a tehetség szépsége. S bizonyos dolgokban már akkor is ugyanolyan volt, mint most. A látszat, a fiatalsága ellenére hallatlanul tudatos, és nagyon jó ember. A fodrászával, az öltöztetőnőjével szemben is mindig türelmes. Próba közben folyamatosan a miérteket kereste. Nem azt mondta, hogy rossz az anyag, írják át, gondolkozott és kérdezett. Nem kötött bele a szövegbe, pusztán meg akarta érteni. Okos, eszes, jó ember volt már fiatalon is. Én Solvejgként is meggyőzőnek láttam, nem véletlen, hogy Major Tamás is hitt benne. Nagyon szerették őt a Nemzeti tagjai.” A kiállítás fotóinak és az album képeinek kiválasztásához több ezer képet nézett meg Keleti Éva. Mint mondja: nem volt könnyű döntenie, hogy melyik kerüljön a falra és melyik a könyvbe. „Csupa jó fotót találtam róla. MiUió-egy gesztusa, arca van, a mimikája olyan kifejező! Vagy az arca és a keze együtt. Ahogy megsimítja a haját, ahogy hozzáér egy kendőhöz. Azzal annyi mindent ki tud fejezni. Ő az egész testével játszik. Van olyan színész, aki a hangjával, a másik a gesztusaival hat. Mariban minden együtt van. Nekem mindig Audrey Hepbum jut róla eszembe, bár Mari a vígjátéktól a drámáig mindent el tud játszani.” Külföldi vendégszereplések emlékét is több fotó őrzi. A legérdekesebb talán az, amelyik 1970 tavaszán a Szovjetunióban készült. Ez a könyvben is megtalálható. „A Nemzeti vezetősége reprezentálni akarta, hogy Törőcsik Mari a társulat tagja. Az ember tragédiájával vendégszerepeit a színház Moszkvában. Mari azt mondta, ő nem hajlandó úgy kiutazni, hogy nem játszik az előadásban. így kapta meg a virágáruslány szerepét a londoni színben. Egyetlenegyszer formálta meg, és akkor sem itthon. Szólt is az öltözőben Moszkvában, hogy: Gyere, fényképezz le, ez az a szerep, amelyet sosemjátszottam. Mára ez is színház- történet.” Magánemberként is többször megjelenik az albumban Törőcsik Mari. Például Tordy Gézával és Kállai Ferenccel a Nemzeti siófoki üdülőjében. Fiával és lányával egy őszi parkban. Egy kalapszalon kirakata előtt. A Rátkai klubban, a Nemzeti farsangi bálján. „Én ez utóbbi képet is nagyon szeretem. Mari önfeledten táncol, valaki éppen pörgeti, amikor lefényképeztem. Emlékezetes pillanat számomra az is, amikor a Pesti Színházban bemutatott Kozmában fotóztam. Akkor igazolódott vissza minden, amit én Mariról tudtam, abban a szerepben, a pártkáder megözvegyült feleségében. Két fiatal színésznővel, Pap Verával és Eszenyi Enikővel játszott fürdőruhára vetkőzve. Ahogy lekrémezte az arcát, ahogy összetörtén ott áll viruló pályatársnői mellett, ezek nagyon erős képek. Számomra ez volt a beteljesülés 1988-ban. Korban ezzel zárul minden, amit Mariról gondolok. A kiállításon egyébként nem azt akartam megmutatni, hogy hány arca van, hanem hogy a derű miképpen kíséri végig a pályáját. Pedig neki is voltak gondjai, de még a legdrámaibb képeken is látom a jellegzetes mosolyát. És a nagy bajban szerintem mindig ez segítette át, ez a belső harmónia. Marit nagyon könnyű fotografálni. Tökéletesen fotogén arca van, ha csak az ajkát fényképezném, az is mindent elmondana róla. Nyugodtak a vonásai, a szeme, a szája nagyon kifejező, az orra érdekes.” Sztárfotó a könyvben, 1964 májusából. A kalapos portré, Keleti Éva másik nagy kedvence. „Mari nagyon szereti a kalapokat. Megfigyeltem: színben és formában mindig olyat viselt, amilyen szakaszát élte az életének. Kicsi és nagy karimájú kalapok, vicces vagyok, szomorú vagyok, boldog vagyok, kiegyensúlyozott vagyok, a kalap mindent elárult. Lehet, hogy ez nem volt tudatos nála, de visszafelé nézve, a mából, a képek magukért beszélnek. Ekkor volt bajban, ekkor volt új szerelem, a kalapok semmit sem titkolnak. Amikor megismertem őt, még nem volt kalapmániás, az csak később, a hatvanas évek első felében kezdődött nála. Mostanában viszont már nem is nagyon hord kalapot. Ő amúgy sem egy öltözködős színésznő, sosem az volt a legfontosabb számára, hogy milyen ruha van rajta, és a hajával is mindig baj volt. Ennek ellenére mégsem egy hétköznapi jelenség. Egy csodálatos nő és egy különleges színésznő, aki mindig más és más dimenzióba viszi el az embert.” Hogy miképpen reagált Törőcsik Mari Keleti Éva gondosan kiválogatott fotóira? „Tényleg nem is voltam olyan csúnya! Utánam soha nem fordultak meg a fiúk középiskolás koromban. Mindig azt hittem, engem másért szeretnek, de így visszanézve ezeket a képeket, meglepődtem. Néha kicsit tetszem magamnak.” Színháztörténet? Kétségtelen. Ám ami még ennél is több: száz élet plusz egy. Az övé. A legszebb. A leggazdagabb. A legszínesebb.
