Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)
2009-10-17 / 240. szám, szombat
Egyszer egy lyukas kanna, tele vízzel, átment a szalonon, s összecsepegtette a kifényesített parkettát. Ezt a haszontalan kannát alighanem elfenekelték. ANATOLE FRANCE: RIQUET GONDOLATAI SZALON Csak távolról szűrődött be a földszinti zsivaj, itt csupán a szalon halk mormogása és melege érzett, melyet még fojtóbbá tett a nők tömege. ÉMILE ZOLA: HÖLGYEK ÖRÖME 2009. október 17., szombat 3. évfolyam, 41. szám A 70 éves néprajzkutató eredményei egyéniek, csak hozzá köthetők, de rendszert alkotnak, amelyben kívülről jött elemek is jelentést és szerepet kapnak Szabó László határtalan tudományossága Szabó László néprajzkutató munkásságának legfontosabb területei. Szerkesztette: Balcsók István Talán csak a népi kultúra fogalma az, aminek kapcsán a tudomány eseténél gyakrabban merül fel a kérdés: van-e határa? Vannak, akik elméletekkel, eszmefuttatásokkal, írásokkal adnak választ a kérdésekre, és vannak, akik munkásságuk egészével válaszolnak. GECSE ANNABELLA Szabó László néprajzkutató mind a tudomány, mind a népi kultúra kérdésének tekintetében az utóbbiak közé tartozik. A Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékének tanáraként, a szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársaként, de leginkább érzékeny, elkötelezett kutatóként megfordult számos szlovákiai magyar vidéken is. Ha nem keverednék ezáltal önellentmondásba, azt is mondhatnám, ez indokolja munkásságának méltatását a Szalonban. Ám ennél többről - másrészt kevesebbről van szó. Többről, mert elmélete, főleg tár- sadalomnéprajz-értelmezése vonatkozik ránk is, és „kevesebbről”, egyszerűbbről, mert tudományról lévén szó, azt földrajzi, fizikai határok nem állítják meg. Az 1939-es születésű Szabó László pályáját abban az időben kezdte, amikor arra a mainál ki- számíthatóbban lehetett felkészülni. Főbb állomásai közé tartozik, hogy 1963-ban szerzett Debrecenben magyar-történelem- néprajz szakos diplomát, és ugyanekkor került a Damjanich Múzeumba. 1968-ban doktorált, 1974-ben kandidátusi fokozatot szerzett, 1993-ban docens lett, 1994-ben habilitált, 1997-ben pedig akadémiai doktori címet kapott. Szakmájának alappillérei ezek a tudományok, de nem mellékes, hogy a debreceni Zene- művészeti Főiskolán zenei tanulmányokat is folytatott. Noha a mennyiség soha nem függ össze a minőséggel, nem érdektelen, hogy bibliográfiája - a szerkesztett munkáktól eltekintve - jelenleg 350 tételből áll, ezek között mintegy 20 önálló kötet. Tudományszemléletét, munka- módszerét és céljait is - saját bevallása szerint - korán meghatározták tanárai. Leghamarább gimnáziumi tanára, a Szabó István szellemében, történelem- szemléletével tanitó Varga Gyula. Sajnos nem mondhatja el magáról a magyar néprajztudomány, hogy munkásságának hatását igazán kibontakoztatta, használta, javára fordította volna. De miből is áll ez a munkásság? Törvényszerűen nem lehet erre a kérdésre teljes és objektív választ adni. Néhány jelentős csomópont kiragadásával azonban talán próbálkozhatunk. A néprajztudomány mára több irányzat felfutásán és hanyatlásán átesett. Kutatásmódszertanát tekintve - a jelentős egyéni teljesítmények mellett - ma is jellemzi egyfajta útkeresés. Az 1950-60-as években, külföldi párhuzamokkal egy időben és összehangolódva elévülhetetlen eredményeket hozott az ún. földrajzi módszer. A középeurópai nemzeti (néprajz)tudo- mányok szinte mindegyike alapozhat ma is ez ebben az időben, vagy ha később is, de ebben a szellemben született néprajzi atlaszokra. A teljes magyar nyelvterületet átfogó Magyar Néprajzi Atlasznak egyetlen, egy megyényi területre vonatkozó változata van, a Szolnok Megye Néprajzi Atlasza. A Csalog Zsolt és Pócs Éva nevéhez fűződő kezdeményezés kivitelezője Szabó László lett, az 1963-ban megkezdett alapfeltárások irányítását 1965-ben vette át. A megye csaknem 80 települését szisztematikusan, azonos szempontok alapján felkutatva, mai napig ez az egyetlen ilyen vállalkozás Magyarországon. Ennek a munkának csupán „mellékterméke” az az adatbázis, amely minden településről azonos történeti források adatait rendezi egymás mellé. Könyv formában megjelent eredménye az Adatok Szolnok megye történetéből két kötete. Szabó László kezdeményező muzeológusi alkata nélkül nem született volna meg az Európa Könyvkiadó magyarországi megyék népművészetét bemutató kiadványsorozata sem. A Népművészeti Örökségünk című vállalkozás első kötete, Szolnok megye népművészete címmel irányadóként készült, Szabó László útmutatásával, és elsőként, 1987-ben jelent meg. Muzeológiai és alkotói munkájának valamennyi vetülete és tudományos teljesítménye is magán viseli ezt a fajta kezdeményező, eredeti és a kultúra lényegi vonásait megragadni és megmutatni, értelmezni törekvő látásmódot, ám ezeket felsorolni lehetetlen. Mégsem hagyhatjuk említés nélkül legalább a Jászság kutatását. Különösen fontosak ennek eredményei számunkra, hiszen éppen a palócföldi kapcsolatok kimutatása volt ennek egyik első eredménye. 1974-ben Jászdózsa és a palócság címmel Egerben jelent meg az a kötet, amely történetiségében és szerkezetében is végig- elemzi a török korban a Felvidékre menekült, majd az itteni (leginkább gömöri) népességgel ke- verten visszatért jászok kultúrájának sajátosságait. A jászsági kulturális elemek útját Szabó László már az 1980-as években mesz- szebbre is, a Kaukázusig, Oszétiá- ig követte, sőt őszét kutatók, elsősorban Kaloev eredményeivel igazolta sajátjait. A jász etnikai csoport című kétkötetes munkájában a néprajzi tudományos kutatómunka legnagyobb kihívásaira és legizgalmasabb kérdéseire adott immár megkerülhetetlen válaszokat - leginkább a néphit, a táplálkozás, a kereszténységhez való viszony területén. Közelebb áll a szlovákiai magyar tájakhoz is, de minden más vidékhez is sajátos társadalomnéprajza. Tudományos pályája kezdete óta folyamatosan foglalkozik a munka kutatásával. A tár- sasmunkák kutatásának történetéből kiindulva, leginkább - a tájainkon egykor szintén sokat kutató - Fél Edit eredményeihez csatlakozva a magyar nyelvterület egész Dunán inneni részén vizsgálta a munkaszervezeti formákat. Ezek a kutatások, az ezekből levont következtetések indították el azon az úton, amelynek során a társadalomnéprajz fogalmának új, csak hozzá köthető értelmezést adott. Számára a (népi) társadalom nem csupán tárgya a kutatásnak, hanem - őt idézve: ,A társadalomnéprajz a kultúrát társadalmi jelenségként értelmezi, s dinamikus oldaláról közelíti meg. Nem kész produktumok, hanem az azt létrehozó tevékenység oldaláról vizsgálja a paraszti (népi) kultúra egészét...” Erre az értelmezésre természetesen rímel Szabó László kultúradefiníciója, mely szerint „a kultúra az emberi tevékenység és annak minden eredménye”. Társadalomnéprajzát, munka- szervezeti kutatásait mindig saját gyűjtőmunkájára alapozta. Ennek az országnyi területet átfogó terepmunkának nem jelentéktelen része szlovákiai magyar tájakhoz kötődik. A teljes magyar nyelvterületre vonatkozó, rokonsági rendszerről szóló alapmunkában is felhasználja a Garam mente, Ipoly mente, a Bódva-völgy és Gömör társadalmának kutatási eredményeit. Egyik legfrissebb munkája a történeti Gömör megye társadalmáról szól, a debreceni Gömör Néprajza című sorozatban jelent meg. Gömör társadalmát ilyen szempontok szerint ilyen mélységben még senki nem vizsgálta. Számtalan, felsorolhatadan eredménye és következménye van számunkra is munkájának, sok olyan is, amiről csak a jövőben fog kiderülni, mit is jelent. Eddigi tudományos életútja egy olyan tudósé - jóllehet a tudósként viselkedésnél semmi sem áll távolabb személyétől -, aki sem a felkészülés, sem a munkavégzés során nem spórolt erejével. Manapság talán már az egyénekre bomlott közösségek és társadalom korában, a tudományos útkeresés időnként célt tévesztett tévelygései idejében él, de feladatára koncentrálva nem ahhoz igazodik. Soha nem szobatudósként dolgozott, eredményei egyéniek, csak hozzá köthetők, de rendszert alkotnak, amelyben - adaptív erejénél fogva - kívülről jött elemek is jelentést és szerepet kapnak. ADALÉKOK A NYELVTORVENYHEZ Nomen est ARDAM1CA ZORÁN Az árvái (Orava) születésű szlovák Jerguš Ňergeš és a debreceni (Debrecín) magyar Szedlár Emőke Bécsben (Wien, Viedeň) egyetemi hallgatókként ismerkedtek meg. Nemsokára megtetszettek egymásnak, s az osztrák város német nyelvű közegében - míg nyelvük csókjaik közepette össze nem forrt egy közös nyelvvé, a szerelem nyelvévé - németül beszélgettek. Tanulmányaik befejeztével Bécsben telepedtek le, de szlovák és magyar állampolgárságukat megtartották. Mindketten hagyománytisztelő, konzervatív fiatalok voltak, előre gondoltak szerelmük majdani gyümölcseire, s házasságkötésük után olyan közös nevet választottak maguknak és megszületendő gyermekeiknek, amely mindkettőjük családi és nemzeti tradíciója hordozójaként az utódok identitását is kifejezheti. így aztán hagyományosan a félj nevével az előtagban s az asszonykáéval az utótagban, valamint az -óvá végződéssel a női változatban felvették a Ňergeš-Szed- lár, illetve a Ňergeš-Szedlárová vezetéknevet. E nevet a későbbiekben büszkén viselték bécsi gyermekeik is. Amikor a család hazalátogatott Szlovákiába vagy Magyarországra a szülőket és nagyszülőket meglátogatni, mindenki boldogan nyugtázta, milyen szép is a tolerancia és a szerelem, s főleg milyen szépek a Ňergeš-Szedlár gyerekek. Kurtossyova Maria és Krtyísan Zoltán montreali (Montreal) fiatalok voltak, mindketten európai bevándorlók gyermekei. Családjuk négy generáció óta Kanadában élt, Maria és Zoltán már nem beszélték az ük-ükszülők nyelvét. Egy utcában nőttek föl, ugyanazokba az iskolákba jártak, folyton együtt lógtak, s ez a gyermekkori barátság lassanként szerelemmé nemesült. Mivel a fiatalok liberális elveket vallottak, s ragaszkodtak eredeti nevükhöz, házasságkötésük után kompromisszumos megoldásként a Krtyísan-Kurtossyova vezetéknevet vették fel. így lett belőlük Krtyísan-Kurtossyova Maria és Krtyísan-Kurtossyova Zoltán. Sajnos, nemsokára kiderült, nem lehet gyermekük. Örökbe fogadtak hát egy Kanadában született afroamerikai és egy kínai árvát, a göndörke Michaeli és a mosolygós Liánt. Családot, szeretetet, megélhetést, iskolát, jó és demokrata nevelést biztosítottak számukra. A gyermekek, Krtyísan-Kurtossyova Michael és Krtyísan-Kurtossyova Lián büszkén viselték nevelőszüle- ik nevét. A történelem során tízezrek költöztek valamilyen okból más országba vagy kontinensre. Ma a statisztikák szerint Indiában számos Kováč-Kovácsová, Pakisztánban Mačka-Macska, Angolában Smrek- Fenyo él. Japánban a keresztneveket is számba vették, s a kutatások 3 Boróka Borovicsková, 2 Botond Jánošík, sőt 1 Ludovit-Lajoš Tzig- gan létezésére derítettek fényt. A világméretű globalizációnak, a közép-európai nemzetek expanziójának és sosem látott nagyságú emigrációjának a következő évszázadok során csupán egy kis régióban sikerült ellenállni. A Föld történészei a Mars-kolóniák szakembereivel közösen rendezett konferencián jelentették be, hogy két néhai ország még néhaibb határterületén ma is erős az ellenállás az idegen nevekkel szemben, még a háziállatokat is az itt valaha élő ősi nemzetek neveivel illetik. A bejelentést az az intergalaktikus relációban is híres tudós férfi tette, akinek felmenői minden jel szerint éppen ebből a régióból származtak, s a XXI. század etnikai összecsapásai elől menekülve kerültek előbb a Hold, majd a Mars kolóniáiba. Ó prof. Isac Káló Szlovack-Magyaro- va Omenovitsch Schtuurkoššuthy. Kiderítette, hogy saját neve is több átalakuláson ment keresztül, míg elnyerte jelenlegi alakját. A kutatások bizonyították, hogy az elődök között a legelterjedtebb családnevek a Dunajplavba és a Hülyeliba voltak, a legtöbb férfit Bozsenká- nak nevezték, a nőket pedig általában úgy hívták: Ďeremáide. A tudományos bejelentés nem rázta meg különösebben a világ közvéleményét; hiszen nem hozott a mindennapi életet befolyásoló változásokat. Csupán egy furcsa természetijelenségre figyelhettünk fel. Az említett régióban rövid időre meghajoltak a villanyoszlopok, több helyen megrepedt a talaj, a folyók vize megvörösödött, az égből izzó kövekként békák hullottak alá, a szeszgyárak kéményeire sáskarajok ültek, kiszáradt az utolsó eperfa, a könyvtárak polcai pedig összeros- kadtak a könyvek rettentő szellemi súlya alatt. Mindez csupán addig tartott, nug Ján Mišove és Budai Szilárd az ajtó melletti asztalnál le nem hörpintették aznapi sörüket a fü- lekpüspöki (Filakovské Biskupice) kocsmában. Akét jó barát, valamint községük nevének eredetéről a tudományjelenlegi állása szerint már semmit sem tudunk.
