Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)

2009-10-17 / 240. szám, szombat

6 Külföld RÖVIDEN Lezárult az ír ratifikáció Dublin. Mary McAleese ír államfő aláírta a Lisszaboni Szerződés ratifikációját lehe­tővé tevő alkotmány-kiegészí­tést, ezzel Írországban hivata­losan is lezárult az unió intéz­ményrendszerét megreformá­ló dokumentum megerősítése. Az október 2-i, megismételt re­ferendumon az írek kétharma­dos többsége az EU-szerződés elfogadása mellett szavazott. Európa már csak Václav Klaus cseh államfőre vár. (MTI) Wilders újra Londonban London. Londonba érke­zett tegnap, és sajtótájékozta­tóján védelmébe vette a Ko­rán betiltását szorgalmazó ál­lásfoglalásait Geert Wilders, az iszlámellenes nézeteiről ismert holland parlamenti képviselő, akit az év elején egyszer már kitoloncoltak Nagy-Britanniából. Wilders Fitna című filmjében egyebek mellett elhangzik, hogy az iszlám szent könyve, a Korán fasiszta írás. A politikus be­utazását a brit belügyminisz­térium annak idején megtil­totta, ezért toloncolták ki. A brit bevándorlási hatóság fel- lebbviteli fóruma azonban nemrég megsemmisítette a kitiltó határozatot. (MTI) Fura lesz a megbékélés Párizs/Kairó. A szélsőséges Hamász október 25-én aláírja apalesztinokközöttimegbéké- lésről szóló, Egyiptom közvetí­tésével kidolgozott megálla­podást - közölte egy palesztin illetékes. Igaz, Mahmúd az- Zahar a Libérationnak kijelen­tette: ,.Aláírni egy dokumen­tumot nem nehéz. A valódi megbékéléshez viszont megfe­lelő légkör kell. És ez most nem az a pillanat.” Hozzátette: a Hamász még mindig azon az ál­lásponton van, hogy a Mah­múd Abbász elnök vezette rivá­lis Fatah mozgalom „részt vett a palesztin nép elleni ag­resszióban”. (MTI) Elhárult egy akadály Washington. Engedélyez­te az amerikai törvényhozás alsóháza a belbiztonsági tárca költségvetésének elfogadása keretében, hogy a guantána- mói börtöntáborban fogva tartott terroristagyanús őrize­teseket az USA-ban bíróság elé állítsák.- A döntés elhárít egy akadályt Barack Obama elnök azon törekvése elől, hogy felszámolja a külföldi bí­rálatok célpontjává vált tá­bort. Az engedélyt még a fel­sőháznak is jóvá kell hagynia, s Obama aláírásával emel­kedhet törvényerőre. Obama hivatalba lépése után egy nappal rendelte el a Kuba szi­getén kialakított börtöntábor egy éven belüli bezárását, ami azonban számos jogi, politikai és diplomáciai akadályba üt­közik. (MTI) ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 17. www.ujszo.com Hiába tiltakozik Karzai, a csalás gyanúját nem mossa le magáról - nem tetszik a pakisztáni tisztikarnak az új amerikai segélycsomag Megnyugtatná a kedélyeket a második választási forduló ÖSSZEFOGLALÓ Washington/Kabul/lszlámá- bád. Valószínűleg második fordulót írnak ki a csalások gyanújával beár­nyékolt afganisztáni elnökválasztá­son az ország washingtoni nagykö­vete szerint. Szaid Tajib Dzsavad er­ről helyi idő szerint csütörtökön Wa­shingtonban tartott előadásában beszélt. Ö az első Hamid Karzai hivatal­ban lévő afgán államfő környezeté­ből, aki nyíltan utal arra, hogy Ab­dullah Abdullah volt külügyminisz­ter - Karzai kihívója - elegendő szá­mú szavazatot szerezhetett ahhoz, hogy 2. fordulóra kényszerítse az el­nököt. A nagykövet mindazonáltal azt állította, erre vonatkozóan nem kapott konkrét tájékoztatást az af­gán hatóságoktól. A The Washing­ton Post viszont azt írta a független panaszbizottság számításait ismerő tisztségviselőkre hivatkozva, hogy a szavazatok újraszámlálása követ- keztébenaKarzairaleadottszavaza- tok aránya 47 százalékra apadt, így mindenképpen szükség lesz a 2. for­duló megtartására. A lap szerint az ENSZ által támogatott testület teg­nap véglegesítette számításait, s az eredményt ma teszikközzé. Az augusztusi elnökválasztás hi­vatalos végeredményét máig nem tették közzé. A nem hivatalos ered­mény szerint Karzai a szavazatok 56,4százalékátszereztemeg-vagy­Kabuli utcakép. Hamid Karzai már Amerikának is súlyos teher. (SITA/AP-felvétel) is első fordulós győzelmet aratott -, Abdullah pedig 27,8 százalékot ka­pott. A választási megfigyelők sze­rint a voksoláson tömeges csaláso- katkövettekelKarzaijavára. Dzsavad nagykövet felhívta a fi­gyelmet arra, hogy kemény munkát igényelne minden érintettől a vá­lasztás 2. fordulójának zökkenő- mentes lebonyolítása. Ha november végére csúszna a szavazás, gondot jelentene, hogy Afganisztán egyes részein már nagyon hideg lesz, s a rossz közutak és nagy távolságok miatt a szavazóknak gyakran nagy távolságot kell megtenniük a szava­zófülkéig. Másrészt - Dzsavad sze­rint-katasztrófával érne fel a 2. for­duló elhalasztása tavaszra. Négy amerikai katonával végzett egy út mentén elhelyezett pokolgép Afganisztán déli részén - jelentette be tegnap az amerikai hadsereg. A NATO vezette nemzetközi bizton­sági erő (ISAF) közölte, hogy még egy külföldi katona meghalt, az ál­lampolgárságát nem hozták nyilvá­nosságra. Az év eleje óta 414 külföldi katona halt meg az ázsiai országban. Többségük halálát a tálibok által há­zilagkészített pokolgépek okozták. A szomszédos Pakisztánban, ahol már valóságos polgárháborút rob­bantottak ki a tálibok, Pesavarban ismét egy rendőrségi épület mellett robbant tegnap pokolgép. A detoná­ció a szomszédos mecsetet is súlyo­san megrongálta. A tucatnyi hatott és még több sérült között vannak a rendőrségi épületben fogva tartott őrizetesek is. A hatóságok szerint kettős öngyilkos merénylet történt, és az egyik támadóegynő volt. Ame- rényletsorozatok pár nap alatt már több mint 170 halálos áldozatot kö­veteltek. Barack Obama amerikai elnök csütörtökön aláírta a Pakisztánnak nyújtandó 7,5 milliárd dolláros nem katonai segélycsomagot, amely pa­kisztáni katonai vezetőkszerint sérti országuk szuverenitását. A csomag öt éven keresztül évi másfél milliárd dollárt biztosít gazdasági és szociá­lis programokhoz. Pakisztáni kato­nai vezetők szerint Washington a terrorellenes erőfeszítések fejében és egyéb feltételek mellett nyújt tá­mogatást. Elemzők úgy vélik, az Obama- kormány a segélycsomaggal erősí­teni kívánja az általa támogatott, gyenge polgári kormányt Iszlámá­bádban, egyúttal ösztönözni akarja a pakisztáni fellépést az afgán határ közelében az al-Kaida fegyveresei és a tálib erők ellen. A törvényt jegyző John Kerry szenátor és Howard Berman képviselő a dokumentum­hoz fűzött szokatlan nyilatkozatban leszögezte: a törvény bármilyen ér­telmezése, amely azt sugallja, hogy az USA nem ismeri el és nem tartja tiszteletben Pakisztán szuverenitá­sát, ellentétes a kongresszus szán­dékával. (MTI,ú) Václav Klaus cseh elnöktől függ, hogy mikor lesz az uniónak új kormánya Szükséghelyzet: tovább marad a mostani EB Brüsszel. Minden bizonnyal ügyvivőként helyén marad az Európai Bizottság jelen­legi összetételű testületé mandátumának lejárta, ok­tóber 31. után is. Ezt teg­napjelentette ki a testület szóvivője. ÖSSZEFOGLALÓ Johannes Laitenberger az uniós kormány sajtótájékoztatóján el­mondta, az új testület összeállítá­sa csak azután kezdődhet meg, ha annak jogi alapja egyértelművé válik, azaz biztosan tudni lehet, hogy a Lisszaboni Szerződés vagy a jelenleg érvényes szabályzat, a Nizzai Szerződés alapján kell-e majd működnie. Ezt a feltételt megerősítette az uniós tagorszá­gok állam- és kormányfőinek leg­utóbbi hivatalos tanácskozása, a június végi EU-csúcs is. A szóvivő magától értetődőnek mondta, hogy október végén még nem lehetséges beiktatni az új bi­zottságot. A reformszerződés életbe lépése azon múlik, mikor írja alá Václav Klaus cseh államfő a dokumentumot. A Lisszaboni Szerződés alapján a bizottság tag­jainak létszáma megegyező ma­rad az uniós tagországok számá­val, bár a biztosok egyike az új külpolitikai főképviselő lesz, míg a nizzai szöveg azt írja elő, hogy a tagok számát (legalább eggyel) csökkenteni kell. Az ügyvivőként működő EB tehát egészen a maj­dani új testület beiktatásáig hiva­talban marad. „Jogi szempontból egyértelmű, hogy november elsejétől kezdve a bizottság feladata a folyó ügyek intézése lesz” - szögezte le Lai­tenberger. Mint hozzátette: poli­tikai szempontból viszont kedve­ző, hogy a következő bizottság el­nökét már kijelölték, mert ezzel a folyó ügyek kategóriája tágabban értelmezhető. Ezzel együtt úgy vélte, szükség- helyzetről van szó, amelynek a bi­zottság álláspontja szerint a lehető legrövidebbnek kell lennie. „Eset­ről esetre kell eldönteni, hogy a fo­lyó ügyekhez tartozó, azonnali lé­pést igénylő problémáról van-e szó, vagy pedig olyan kérdésről, amelynek kezelése a következő, teljes mandátumú bizottsági testü­letre hagyható” - magyarázta a szóvivő. (MTI, ű) Goldstone-jelentés Diplomáciai bohózat Genf/Jeruzsálem. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa tegnap elfo­gadta a palesztinok által kezdemé­nyezett határozatot, amely jóvá­hagyja a tényfeltáró bizottság ún. Goldstone-jelentését. A Richard Goldstöne dél-afrikai bíró vezetésé­vel készített anyag szerint az izraeli hadsereg és a palesztin fegyveresek egyaránt követtek el háborús bű­nöket az év elején a Gázai övezetben lezajlott offenzíva idején. A harcok­ban csaknem 1400palesztin és 13iz- raeli vesztette életét. A jóváhagyó dokumentumot 25 szavazattal 6 el­lenében, 11 tartózkodás mellett fo­gadták el az arab és muzulmán or­szágok, az el nem kötelezettek és az afrikai országok támogatásával. Iz­rael és az USA elhibázottnak minősí­tette a jelentést. Az izraeli belügy­miniszter egyenesen diplomáciai bohózatnak minősítette a történte­ket, és azt állította, hogy az izraeli hadsereg „bársonykesztyűs kézzel” bánt a gázai civilekkel. (MTI) Kiakasztották Obamát Washington. „Miért utálnak téged az emberek?” - szegezte a kérdést egy negyedikes tanu­ló Barack Obama amerikai el­nöknek egy lakossági fórumon New Orleansban. „Az embe­reknek szeretniük kellene té­ged, Isten a szeretet” - tette hozzá a nebuló, akihez Obama ment oda a mikrofonnal, hogy megkérdezze tőle, mire kíván­csi. „Pont erről beszélek” - mondta meglepve az elnök, s némi szünet után összeszedve gondolatait kifejtette: „Hát, először is, megválasztottak el­nöknek.. . Tehát nem mindenki utál, sokan mögöttem állnak. (...) Tudod, amikor az egyik párt nyer, akkor a másik mint­ha szükségét érezné, hogy piszkáljon, hogy mindig ké­szen állj. Nem kell ezt annyira komolyan venni” - veregette meg a fiú vállát, azzal, hogy ő elég kemény fickó. (MTI) Nem érdeke a román államfőnek a válság megoldása, ezért addig húzza az időt, amíg csak lehet Basescu ravaszul kicselezi az ellenzéket ÖSSZEFOGLALÓ Bukarest. Politikust kér fel a kormányalakításra Traian Basescu, ha Lucian Croitoru jelenlegi szakér­tő miniszterelnök-jelölt kormányá­nak nem sikerül megszereznie a par­lamentben a többség támogatását. Ezt a román államfő tegnap jelentet­te ki, hozzátéve, ez a politikus a leg­több mandátumot birtokló pártból kerül majd ki. Nem nevezte meg, hogy melyik pártra gondol, de a par­lamentben az őt támogató Demok­rata Liberális Pártnak (PD-L) van a legtöbb törvényhozója. Az államfő és az ellenzéki pártok közötti vita tovább húzódik. A libe­rálisok és a szociáldemokraták után az RMDSZ is bejelentette, hogy ki­tart a német nemzetiségű Klaus Jo­hannis nagyszebeni polgármester mellett, akit a három ellenzéki párt javasolt miniszterelnök-jelöltnek. Johannis mellett így 65 százalékos parlamenti többség sorakozikfel. Croitoru jelölése kapcsán a ro­mán lapok többsége úgy látja, Bas­escu az előrehozott parlamenti vá­lasztásokat akaija kierőszakolni az­által, hogy az ellenzéki pártok által nem támogatott embert bízott meg a kormányalakítással. Olyan véle­mény is van, amely szerint bár patt­helyzetnektűnik a dolog, de Basescu mattot adott az ellenzéknek. Az al­kotmány szerint Croitorunak ugyanis tíz napja van arra, hogy ka­binetjét összeállítsa és bizalmi sza­vazást kérjen a törvényhozástól. Ha a parlament leszavazza, Basescunak kell új kormányfőjelöltet felkérnie, akinek további tíz napja lesz az emlí­tett folyamatra. Ha a honatyák má­sodszor is leszavazzák Basescu je­löltjét, az államfő feloszlathatja a parlamentet. De már csak az elnök- választás után. Basescunak az az érdeke, hogy minél több időt nyeljen, s bizalmi embere, Emil Boc minél hosszabb időn át vezesse a választásokat elő­készítő ügyvezető kormányt. A vá­lasztások lebonyolításában ugyanis kulcsszerepet játszik a belügy, s a titkosszolgálat ellenőrzéséért az elmúlt évben ádáz harcok folytak. Basescu kiszámította: a választáso­kig hátralévő 40 napnak több mint a felét kitöltené a két jelölési procedú­ra. Azt is tudja, hogy az egyéni vá­lasztókörzetekben megválasztott honatyákbizonyára nem fognak úgy szavazni, hogy kikerüljenek a tör­vényhozásból, és újabb nehéz vá­lasztásnak tegyék ki magukat. Egy­szóval: Basescu mattot adott az el­lenzéknek. (mti, nol, ű) France Télécom Öngyilkossági hullám Párizs. Újabb öngyilkosság tör­tént a France Télécomnál. A távköz­lési vállalat 48 éves munkatársa csütörtökön az otthonában akasz­totta fel magát. A férfi mérnökként dolgozott az FT-nél. Tavaly február ótaezvolta25. öngyilkosság a válla­latnál, és a második a lannioni köz­pontban. A19 hónapja tartó öngyil­kossági hullám hetek óta a francia hírek élén szerepel. Az FT vezetői már elismerték: talán túl szigorúan ellenőrizték az alkalmazottakat. A szakszervezet is a vezérkart okolja a dologzókra nehezedő elviselhetet­len nyomás miatt. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents