Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)
2009-10-15 / 238. szám, csütörtök
8 Vélemény-hirdetés ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 15. www.ujszo.com VITAIRAT ____________________________________________________________________ Hogy(an) szóljon a rádió Vegyes érzelmekkel értesültem a médiából arról, hogy a Magyar Koalíció Pártja kezdeményezésére egy „Pátria Rádió megmentő csapatot” szeretnének összegrundolni. Örömmel fogadtam azt a tényt, hogy az MKP is úgy érzi, változtatni kell, és ebben megmozdult valami. Ugyanakkor döbbenten tudatosítottam, hogy a 89-es forradalom évfordulóján egy magát demokratikusnak valló pártnak eszébe jut pártirányítással „szakmai csoportod’ szervezni egy médium „megmentésére”. 20 évvel ezelőtt azért fogott össze mindenki, hogy a demokratikus berendezkedésre építsük jövőnket, amelynek egyik kulcskérdése volt a közszolgálati média elválasztása a pártélettől. Emlékszünk még a pártok által kinevezett szakemberkékre és bábfigurákra is, akiket minden bizonnyal senki nem sír vissza. El kell mondanom, _ hogy a rádió vezetőjeként én nem tartok kétnaponta sajtótájékoztatót, azonban a munka mégis folyik. Mikor e feladatot elvállaltam, egy megújuló Pátria rádiót láttam magam előtt, amelyről lerázva a port és ledobva a provincializmus nyomait egy széles körben hallgatott, közkedvelt csatorna lehet. Egy ilyen pozícióban kényelmesebb lett volna megfelelni a pártembereknek, és azzal ellubickolni a pozíció adta előnyökkel, azonban én mégsem erre vállalkoztam. Tudtam, hogy ha csak elüldögélek, nem törődve az egyre csökkenő hallgatottsággal és a fokozatosan egyre inkább elöregedő hallgatói bázissal, illetve az új, harmincas-negyvenes hallgatók egyre égetőbb hiányával, akkor is szeretni fognak. Azonban én nem ezért vállaltam a feladatot. A Pátria vezetését én kihívásként fogadtam, amely bizonyosan sok ellenvetéssel és ellenségeskedéssel jár majd, de majd beláljuk, hogy hosszú távon megéri. Túlzással, a szlovákiai reformokat is hozhatnám példaként, amelyek igencsak húsbavágóak voltak, azonban a kemény döntések meghozták később a gyümölcsöt. A politikát figyelve láthatjuk azt is, amikor a populizmus kerekedik a valós változások fölé, ne adj isten valaki pontosan abból kovácsol magának politikai tőkét. De biztosan azt akarjuk? Sajtótájékoztatón való villogás hiányában el szeretném mondani, hogy az MKP nyitott kapukat dönget. Már a párt- szakértő-médiabizottság megfogalmazása előtt jó pár héttel léptem kapcsolatba a Szlovákiai Magyarok Kerékasztalának vezetőjével, Petőcz Kálmánnal, és jeleztem, hogy egy konstruktív társadalmi vitát, és azt követő konszenzust tartok fontosnak a Pátriával kapcsolatosan. Nem a pártkatonákat, hanem a civil szervezeteket szeretném bevonni széles körben, hogy az átalakítás részleteit megvitassuk, felvázoljuk és teljesítsük. Mivel egy közszolgálati rádiónk van, ezért nehéz egyszerre megfelelni egy széles körnek, vagy más szóval a közízlésnek, de nem tudom elfogadni azt, hogy a fiatalabb korosztályt nem szólítjuk meg az éterben. Megtartva és megbecsülve az eddigi hűséges hallgatóinkat, kíváncsi vagyok például az egyetemi önkormányzatok véleményére is, hogy milyen közszolgálati rádiót hallgatnának szívesen. Természetesen megkerülhetetlennek tartom az olyan szervezeteket, mint a Csemadok, azonban ezeknek a szervezeteknek is rá kell eszmélniük arra, hogy a viszony- rendszert a mostani korhoz kell igazítani. Bővült a politikai kínálat a szlovákiai magyarok életében, ezért számomra teljesen elfogadhatatlan az egyoldalú tájékoztatás, amelynek a tendenciáit sokszor tapasztaltam korábban. A közszolgálatiság megköveteli a tájékoztatás teljes skáláját, a hallgatóra bízva a döntést, ezért nem lehet a rádió senkinek a szócsöve. Persze, értem én azt is, hogy akinek ez korábban kényelmes volt, az most hirtelen félreveri a dobokat. Az átalakítás kemény döntések sorát követeli meg a vezetőktől. Magánemberként tapasztaltam, hogy milyen kegyetlen dolog az, amikor az édesapámat a nyugdíjkorhatár előtt elbocsájtották. Amikor viszont az emberek pénzéből szól egy rádió, akkor viszont vezetőként sajnos nem irányíthatnak az érzelmi döntések. Átalakításra van szükség, új, dinamikus munkaerő bevonására, hogy ez a rádió mindenkihez szóljon. Néha a fájdalmas döntések sem elkerülhetőek. Ezek közül egyet, egy kolléganő elbocsátását kiemelném, amely döntés sok álmatlan éjszakát okozott. A kolléganő a szlovákiai magyar rádiózás egyik legügyesebb szerkesztője, akinek szakmai rátermettsége megkérdőjelezhetetlen. Nem is értem, hogy a megválasztásom előtt miért is nem fogadta el a kétszer felkínált igazgatói széket, amelyet követően én kaptam lehetőséget. Ó azonban nem tudott igazodni az én szakmai elképzeléseimhez, és egy ideig két dudás játszott egy csárdában. Mikor már túl nagy volt a hangzavar, döntenem kellett. Vagy a programom teljesítésére szavazok, vagy a végtelen viták árnyékában fogok topogni egy helyben. Arra kérek mindenkit, hogy bízzanak a pályakezdőkben! Nálunk nincs igazi szakmai nevelés, nincs szlovákiai magyar újságíróképzés, ezért biztosan hibázni is fognak. Kárörvendő- en mutogathatunk rájuk, vagy akár segíthetjük munkájukban őket. A következő szakmai generáció kinevelése a kutyakötelességünkhöz tartozik, amelyre késő akkor ráeszmélnünk, amikor már a hajó süllyed. Viszont ez a folyamat nagyon fontos, hogy nem a lemerevedett szakmai sémákhoz, és a húsz éve nem változtatott „mert mi így szoktuk” alapon dolgozó régi szerkesztők jelenlétében zajlik. Tévedés ne essék, a szerkesztőségben itt vannak a modemen, nyitottan és változásra képesen gondolkodó, cselekvő régi motorosok is. Én teljes bizalommal fordulok a pályakezdők irányába, támogatva és buzdítva őket, amit mindenki bizonyosan megért, ha családon belüli bizonytalankodó pályakezdőkre gondol. A szerkesztőség huszonévesei már a saját rádiójukat csinálják. Remélem, mikor ők lesznek a negyvenesek, az én generációm örömmel fogja nekik a szakmai teret szabadon hagyni. Őszinte örömmel fogadom, hogy egy társadalmi vita és egy összefogás indul a Pátria ügyében. Célom egy szakmai vitaanyag felvázolása, amelyet szervezetekkel, civilekkel és magánszemélyekkel egyaránt közösen formálnánk. Születnie kell egy közös anyagnak, megtalálva a metszéspontokat, hogy egy irányba evezzünk, ezzel gyorsítva a teljes átalakítást. Túl sokan ütnek minket manapság ahhoz, hogy még személyeskedve mi is egymásra támadjunk, minden fórumon. Arra kérek minden Pátria iránt aggódót, hogy konstruktív hozzáállásával segítse a munkánkat, és a hangulatkeltés helyett poroljuk le közösen a mi Pátriánkat. Hiszem, hogy többen vagyunk azok, akik ezt így gondolják. Both Enikő, a Pátria rádió magyar adásának főszerkesztője SZEMPONT Ovátlanul és magyarul ,A tanító néni óvá, vagy nem óvá?” - szegezték nekem az ötödikesek a szlovákórán, mert a munkafüzetükbe az osztályfőnök nevét kellett beírniuk. Úgy látszik, használt, hogy iskolánkban az utóbbi években minden tanév elején az osztálynapló kitöltése előtt megkérdeztük a lányoktól, kinek ovátlanították nyáron a nevét. Meglett az eredménye: a lányok zöme magyarul használja a vezetéknevét, a fiúk meg nem Gábrielek, Tomášok, hanem Gáborok, Tamások. Érdemes rendszeresen tájékoztatni a magyar szülőket a jogaikról, ha már egyszer magyar képviselőink elérték, hogy magyar alakban használhassuk a vezetéknevünket mi, nők, és azóta a gyermekeik keresztnevét is bátrabban jegyeztették be magyarul a szülők. Igaz, eleinte nem rohantak a magyar nők seregestül a hivatalba, hogy megszabaduljanak az ová- tól! Nem tudom, mi volt az oka. Töprengtem is rajta eleget. Vajon a lélekbe mélyen beleivódott megfélemlítés avagy pusztán lustaság miatt? Esedeg a tájaikon honos belső bizonytalanság volt a fő ok, s arra gondoltak a nők, hogy úgyis csak kérészéletű törvények születnek errefelé? Vagy egyszerűen belefáradt már a jónép a tüntetésekbe, és elfásult a helységnévtáblák háborújában? (Ha jól emlékszem, az is akkortájt dúlt, és kelendő árucikk volt a szórófesték, a községek meg győzték helyreállítani a kétnyelvű feliratokat, csodáltam kitartásukat.) Szóval, a környezetemben nemigen tapasztaltam „ovátíanító útra” induló női hadjáratot, a hivatalokban nem volt tolongás, nyugodtan és gyorsan cseréltem le vezeték- és keresztnevemet is magyar eredetire. Jóval később mégis „magyarosodni” kezdett magyarjaink neve. Lám, mit tesz a rendszeres „reklám”, mely e lehetőséget népszerűsíti! Ahogy nézem az osztálynévsorokat, a lányok közt ma már az óvás név a ritkább. Fel is vülanyozódom hát a szlovákórán nekem szegezett kérdéstől, és büszkén válaszolom: „Ó, én már rég nem vagyok óvá, sőt Marta sem!” A gyerkőcök mintha megkönnyebbülnének. Tán azt gondolják, még szép, hogy ovátlan az osztályfőnök, ha a magyar öntudatra nevel! Utána javítom a munkafüzeteket, és látom, tényleg mind jól írta le a nevemet: „Triedna uči-‘ teľkasavoláMártaJakubecz”. Eltűnődöm. Milyen is itt élni ovátlanul? Milyen errefelé az ovátlan magyar ajkúak helyzete? Van-e elég lehetőség a kibontakozásra? Vagy a szlovákiai magyar berkekben is inkább férfiuralomvan és automatikusan az ő nézőpontjuk érvényesül a fontos döntésekkor, mint ahogy a világ legnagyobb részén ez jellemző? Jaj, nehogy bárkinek eszébe jusson feminizmussal gyanúsítgatni! Dehogy akarom, hogy esedeg százalékban mutassák ki, hol mennyi nőszemély trónol és semmi szín alatt sem szeretnék a „női ügyek” szócsöve lenni. Jól érzem magam a szoknyában. Ovátlanul és magyarul. Csupán úgy látom, hogy kevés anő ott, ahol talán elkelne a női lélek finomsága és a „gyengébb nemre”jellemző sajátosság. Például a törvényhozásban, a politikai pártok előkelőbb posztjain. De vajon számított vol- na-e, ha mondjuk több nő ül a parlamentben a durva és antidemokratikus nyelvtörvény szavazásakor?! Aligha. (Gondoljunk a véresszájú nacionalista hölgyemé- nyekre...) Az biztos, hogy a női gondolkodás sokkal inkább a gyakorlati dolgokra épít. Félő, hogy erőink szétforgácsolódása folytán nem lesz, aki olyan eredményeket éljen el, mint az ovátianításra lehetőséget adó törvény elfogadtatása volt anno. Amit viszont egykor elértek a magyar képviselőink, azzal kötelességünk élni! Hatványozottan most, hogy érvénybe lépett a botrányos nyelvtörvény. Azt tehetjük, hogy bátran használjuk az anyanyelvűnket, és nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni. Mi lenne, ha végre valamennyi itt élő magyar nő - a nyelvtörvény elleni tiltakozása jeléül a szoron- gatottság ellenében - ovátianítaná a nevét? Hajrá, intézkedésre fel! Irányahivatal! Induljon egy ovát- lanító szoknyás hadjárat. Amijár, az jár, nemde? A nevünket csak nem vehetik el? Még jó, hogy eddig nem jutott eszükbe a nagymellényű hazafiaknak névhasználatijogunktól is megfosz- tanibennünket. Jakubecz Márta A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. Az Olvasás gyönyörűség. A kávézás öröm. Halmozza az élvezeteket! Rendelje meg egy évre lapunkat! Minden új előfizetőnk 3o€ értékű PHILIPS kávéfőzőt KAP AJÁNDÉKBA! Megrendelő Megrendelem a Új Szót egy évre Irányár: 107€ Keresztnév Vezetéknév Település Utca, házszám frányícószám Téiefonszám Dátum Aláírás A kötelezettség időtartama alatt az előfizetést nem lehet megszüntetni, ill. visszavonni! Az előfizetés összegének és időtartamának változásait az, előfizetésre vonatkozó általános üzleti teltételek szabályozzák. Az előfizető beleegyezik, hogs- a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai/telefonos kommunikációs célokra használja fcL A személyes adatok helyességét az előfizető aláírásával igazolja. Új előfizetőknek minősülnek azon előfizetők - valamint a velük egy háztartásban/lakcímcn lakó személyek akik az utóbbi 6 hónapban nem voltak előfizetői az Új Szónak. A kitöltött és aláírt megrendelőt küldje az alábbi címre: Vydavateľstvo Petit Press a.s„ distribučné oddelenie, Lazaretská 12,811 08 Bratislava vagy a 02/59233 339-es faxszámra. EZ A LAP JÁR ÖNNEK!
