Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)
2009-10-13 / 236. szám, kedd
16 SZÍNFOLK__________________________________________________________________________ ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 13. www.ujszo.com Kinevelődött a magyarországiakkal egyenértékű hazai oktatógárda; ők, oktatókként is rendszeresen részt vesznek a nagy nemzetközi tánctáborokban Táncházmozgalom a szlovákiai magyaroknál III. A táborok elindítója, főrendezője és szervezője a Cse- madokvolt. 1991-től, megalakulásától a feladatot átvállalta a Szlovákiai Magyarok Folklórszövetsége; annak titkára, Farkas József és mindenkori elnöke lett a felelős szervezője. TAKACS ANDRAS Kiépült a kapcsolattartás főleg Magyarországgal, de Erdéllyel és más országokkal is. A táborokat a programgazdagság jellemezte. Az anyagot az oktatók és az adott tájegység meghívott hagyományőrzői (táncosok, zenészek) is bemutatták, illetve segítettek az anyag és a stílus elsajátíttatásában. Igaz, ez jelentősen növelte a tábor költségeit, de amíg sikerült megfelelő szponzorokat és társrendezőket találni, addig ez vállalható és megoldható volt. Társrendezők voltak a Csemadok, az SZK Oktatásügyi és Kulturális Minisztériuma, a színhely önkormányzata és annak szervezetei, Magyarországról az Illyés Közalapítvány, a Magyar Művelődési Intézet, a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány, külföldön élő táncos barátaink pl: Sebők Géza és Mária Svájcból, Franz Klaus Münchenből, Tetsuo Matsunaga Japánból, valamint magánvállalkozók. Azok a táncegyütteseket fenntartó szervek is megtérítették a költségeket, amelyek jutalomként küldték táncosaikat, zenészeiket a táborba. , A X. jubileumi táncházat és népzenei tábort 1997-ben a 43. Országos Kulturális Ünnepély keretében Gombaszögön rendezték meg. Az ödet és az új színhely i megfelelőnek bizonyult. Re- ß méltük, hogy ügyes szervezéssel és jó propagálással a tábor hamarosan gyökeret ereszt ezen a helyen is. A Csemadok szalóci helyi szervezete is nagyon lelkesen támogatta a kezdeményezést, ^ amelyen az első évben már mintegy százan vet- tek részt. Az egész héten V zajló értékes oktatások mellett kiemelkedően H egyedi megoldást jelentett H a Szádvárborsán (Borzo- jjj va), a hagyományáról ak- lm kor már messze földön hí- rés fennsíki gömöri faluban H megrendezet táborzáró tánc- H ház. Abban az időben orszá- H gos méretű fesztiválhoz kap- V csőit és hagyományőrző falu- ^ ban megrendezett zárótáncházzal rajtunk kívül Kárpát-medencében rendezett tánctábor nem büszkélkedhetett. A résztvevők létszámát figyelembe véve a tánc- és népzenei táborokból az 1992-1994-ben rendezettek voltak a leglátogatottabbak. Az az időszak a népművészeti kollektívák szervezettségének nagyon pozitív ideje volt, pl. a Szlovákiai Magyar Folklórszövetségnek 1227 tagja volt. Ez olyan állandó bázist jelentett, amelyre építeni lehetett. A kilencvenes évek végére ez a szervezettség, sajnos, már jelentősen csökkent, « Az SZMF ma már talán nem is , létezik vagy csak a hagyomá- J nyaiban és a nevében. Kár, mert 1 állami " ban az időben abból a támogatásból sikerült megalapozni táj- és stílushű viseletkészletüket. Sajnos ezt is, mint a Szlovákiai Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának megszüntetését „fájdalom” nélkül tudomásul vettük, vagy talán észre sem vettük, és hiányát a mai napig nem érezzük, legalábbis nem lázadozunk miatta. Az emberek a számukra kedves, értékes tudás megszerzéséért mindig is tudtak áldozni. A tánctanulásnak, a táncházi tanításnak is évszázados múltja van. Győrffy István emlékezik meg az első „tánc- tanfolyamról” a Nagykúnsági krónika c. művében (Bp. 1941). Ő a XIX. század első felének nagy verbunktáncosáról, Egres Kis Lajos verbunkos káplárról és az ő első „táncháztáboráról” ír. Lajos fiatal legényként csapott fel katonának, és Idváló tánctudásának kö- . szönhetően lett híres-nevezetes |k verbunkos káplár. Abban az időben még verbuválták, különböző furfang- gal, látványossággal toborozták, nem pe- ajjpr dig hatósági rende- lettel sorozták a katonákat. Aztán 1848 után hazakerült Türkevére, s mivel sokan szerették volna eltanulni a táncát, támadt egy ötlete és hírt adott mindenfelé az ország- IjjK ba, hogy „háromhetes Mindenki, aki részt megismételte, megismételhette a tanfolyamot.” A táncháztáborokkal is így tapasztalhattuk, „aki megtanult táncolni, az a következő évben már elmaradt”, vagy csak a szabadtáncolásokra, táncházi estekre jött el, aki nem tanult meg, vagy tökéletesíteni szerette volna a tudását, az újból jött. Sokan „vándorútra” is elindultak. Járták a magyarországi, az erdélyi tánctáborokat, táncháztalálkozókat. A budapesti táncháztalálkozók mintájára és hatására a felvidéki magyarság körében is beindult az országos táncháztalálkozók rendezése. Dunaszerdahelyen a Sportcsarnok adott helyet, a város önkormányzatának jelentős segítségével megszervezett első négy országos táncháztalálkozónak, majd a sor Komáromban a Sportcsarnokban folytatódott. Az egész napos rendezvényeket 1000-1200 ember látogatta. Ennyi volt a sportcsarnokok befogadó képessége. A központilag szervezett táncházak, népzenei táborok és a táncháztalálkozók időpontját a hasonló magyarországi rendezvények időpontjának figyelembe vételével határoztuk meg, és jelenleg is úgy határozzák meg. Volt, aki a táborunkból egyenesen a jászberényi (Magyarország), a válaszúd (Erdély) stb. táborba utazott, illetve az előadók és a hagyományőrző közreműködők is ott folytathatták. Kinevelődött a magyarországiakkal egyenértékű hazai oktatógárda. Ők, oktatókként is rendszeresen az portáján, mikor megérkeztek a legények röviden közölte velük, hogy a tánctanítás aratással lesz egybekapcsolva. A három hét eltelt. A legények közül ki megtanult táncolni, ki nem tanult meg. Aki nem tanult meg, a következő nyáron segítségével jelentős anyagi támogatáshoz jutottak népművészeti kollektíváink. Abrészt vesznek a nagy nemzetközi tánctáborokban. Munkásságukkal a Felvidék magyar tánc-, dal-, zene- és szokáshagyományait ismertetik meg. Táncházi oktatásokat tartottunk - Magyarország mellett, ahol rendszeresen jelen vagyunk - már Svájcban, Münchenben, Izraelben, Japánban, Kanadában, az USA-ban, Ausztráliában, Venezuelában, tehát több földrészen ismertettük a gömöri, a mátyusföldi, és a többi tájegységeink táncait, valamint azt, hogy Szlovákiában létezik egy nagy létszámú magyar nemzetiségi népcsoport, amelynek hagyományos kultúrája szerves részét képezi az egyetemes magyar kultúrának. Egy-két helyen én is voltam, de rendszeresség és eredményesség tekintetében a Sebők házaspár, Varga Ervin, Quittner János, Katona István, Richtarcsík Mihály, Furik Rita, Hégli Dusán, Lépes Anikó, Brandl Ferenc munkáját illeti dicséret, illetve együtteseink: az Ifjú Szivek, a Szőttes, az Ilosvai, a Kincső stb, ha kiutaznak külföldre fesztiválra, vagy tájoló körútra, nemcsak a műsorukat, hanem a táncházi oktatás gondolatát is viszik magukkal. Igaz, hogy az utóbbi évtizedben a központilag, országosan szervezett tánctáborok fokozatosan elhalványultak, de szerencsére helyébe léptek az egyes együttesek nyári táborai. Több együttesnek van már jelentősebb múlttal bíró tánc-, illetve játszóháztábora. Jelentőségében kiemelkediknek közülük a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, a zse- lízi Kincső Néptáncegyüttes, a nagymegyeri Megyercsek Tánc- együttes tánctáborai, valamint, a párkányi Kisbojtár, a füleki Rakoncátlan gyerekjáték- és tánctáborok. És még sokan mások, iskolák, együttesek, kultúrházak vállalták a néphagyományok elsajátítatását, újbóli nemzeti kulturális anyanyelvvé tételét. Mindenkori munkájukban felhasználják saját tájegységük maguk felkutatta és fel- gyűjtötte hagyománykultúráját, valamint kiadványokból, könyvekből, néprajzi filmekből megismertetik a Felvidék, illetve az egész magyar nyelvterület egységes hagyománykultúráját is. A több mint húszéves múlt, hagyomány, rendezvénysor sok eredményt, dicsőséget, hozott. Tudatosíthattuk, hogy a határokon belüli és túli magyarokkal egyek vagyunk. A táncházi tevékenység, mozgalom az egy tőről fakadtunk, az együvé tartozunk tudatát segítette kialakítani, elmélyíteni. Sajnos a kultúránk anyagi ellehetetlenítése e téren is érezteti áldatlan hatását: anyagiak hiányában veszélybe kerültek a népművészeti rendezvények, fesztiválok és az értékes megnyilatkozási fórumok.
