Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)

2009-10-13 / 236. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 13. Vélemény És háttér 5 Szöveg nélkül (Peter Gossányi karikatúrája) Obama beszédeiben elhatárolódott elődjétől, de a külpolitikán nem változtatott Bizonyíték kell, nem ígéret FIGYELŐ Áttörés a szerb törvény Áttörésként értékelte a ha­táron túli magyarság számára a szerbiai nemzeti tanácsok­ról szóló törvényt Markó Bé­la, az RMDSZ és Pásztor Ist­ván, a VMSZ elnöke a Magyar Tudományos Akadémia Tör­ténettudományi Intézetének (MTATTI) műhelybeszélge­tésén. A Kárpát-medencei magyar kisebbség: helyzetkép és kilá­tások című műhelybeszélgetés megnyitójában Glatz Ferenc akadémikus elmondta, hogy „a legnagyobb siker az utóbbi húsz évben a három magyar párt sikeres szereplése”. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP), az RMDSZ és a VMSZ sikerét „Trianon óta a legnagyobb magyar sikernek tartom, rájöttünk, hogy ma­gunknak kell segíteni magun­kon” - tette hozzá. Glatz Fe­renc hangsúlyozta, hogy a ro­makérdésre végre felfigyelt az EU, de elképzelhető, hogy a ro­maügy háttérbe szoríthatja a „klasszikus” kisebbségek prob­lémáit. AVMSZ utóbbi években folytatott politizálását úgy ér­tékelte, hogy a kisebbségi poli­tikának „a ldsebbségek közös­ségi ambícióit kell megfogal­maznia és sikere vinnie”. Eb­ben jelentős eredményeket si­került elérni az elmúlt egy év­ben, például a szerbiai kisebb­ségi önkormányzatiságról, a kulturális autonómiát biztosí­tó nemzeti tanácsokról szóló törvénnyel, amelyet augusztus 31-én fogadott el a belgrádi parlament. Ez új alapokra he­lyezi a szerb többség és a ki­sebbségek viszonyát. A tör­vény biztosítja nemzeti taná­csaik finanszírozását és a nem­zeti tanácsok által működtetett intézmények fenntartását is. A nemzeti tanácsokról szóló tör­vény követendő példaként is felmutatható, például Szlová­kia számára-mondta. Megem­lítette, hogy munkájuk ered­ményeként több mint három­száz olyan építési, fejlesztési program zajlik a Vajdaságban, amelyjavítja a helyi magyarság életkörülményeit. Jelentős fej­leményként említette azt a tör­vényjavaslatot is, amelyet a belgrádi parlament valószí­nűleg hamarosan elfogad, és amely a tartománynak az ed­digieknél több hatáskört bizto­sít. „Ha a Vajdaság mozgástere nő, a mi befolyásolási lehető­ségeink nagyobbak lesznek” - tette hozzá. Ugyancsak jelen­tősnek nevezte Pásztor István, hogy létrejöhet a szerb-ma­gyar történész vegyes bizott­ság, amely a második világhá­borúban a két közösség egy­mással szembeni atrocitásait vizsgáljaki, benne az 1944-45- ös magyarellenes tömegmé­szárlásokat a Délvidéken. A vegyes bizottság létrehozása „civilizációs kérdés, évtizedes sebeket gyógyít, megváltoztat­ja a vajdasági magyarság köz­hangulatát, oldja a zsigereink- ben levő feszültséget” - jelen­tette ki. Markó Béla, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a szerbiai nemzeti tanácsokról szóló törvény „áttörés”, amikor Szlovákia éppen „vissza akar fordulni” a kisebbségeknek adottjogokterületén. (mti) Őszintén megmondom, nem akartam elhinni, ami­kor megtudtam hogy Ba­rack Obama kapta az idei Nobel-békedíjat. Azt hit­tem, jobban már nem tud­nak meglepni, mint amikor egy, a körülmények nyo­mása alatt hirtelen jó útra tért terrorista kapta ugyan­ezt az elismerést. ONDREJCSÁK RÓBERT Jasszer Arafat kitüntetésekor minden illúziómat elvesztettem a Nobel-békedijjal kapcsolat­ban, A1 Gore néhány évvel ké­sőbbi elismerésekor pedig az érdektelenség uralkodott el raj­tam. Ami azért nagy dolog olyasvalakitől, aki a nemzetközi kapcsolatok és a külpolitika te­rén keresi kenyerét. Hogy az amerikai elnök kitüntetésével kapcsolatban nem egydül ne­kem fogalmazódtak meg kéte­lyeim, bizonyítják a világ min­den tájáról a hétvégén kapott SMS-ek, telefonok, e-mailek (az USA-ból is, ahol szintén sokakat meglepett a dolog). Az egyik legfrappánsabb egy kérdés-fele­let típusú SMS volt: Miért kapta Barack Obama a békedíjat? Mert kibékült Hillary Clintonnal... Természetesen én is elismerem, hogy Obama el­nök számtalan olyan dolgot kezdeményezett, amelyek ha megvalósulnának, egy jobb vi­lágot eredményeznének. Ki ne szeretne például nukleáris fegyverektől mentes világot? Szinte mindenki. Ki ne szeretne a klímaváltozást akadályozó megállapodásokat? Szinte min­denki. A probléma csak az, hogy az amerikai elnök által meghirdetett kezdeményezések egy része szinte megvalósítha­tatlan, a másik része pedig sok esetben nem, vagy nem csak az amerikaiakon múlik (pl. a klí­maváltozás, ahol Kína nélkül esély sincs eredményre). A harmadik tényező pedig, hogy bár Obama elnök számtalan be­szédet tartott, amelyekben el­határolódott elődjétől, de nem változtatott lényegesen az ame­rikai külpolitikán. Vannak, akik azt mondják, sok mindenről be­szélt, de tenni annál kevesebbet tett. Márpedig Nobel-békedíjat vagy nagyon komoly tettekért, vagy egész életpályákért kelle­ne kiosztani. Még ha a tisztes­séges életpályát mint kritériu­mot mellőzzük is - Jasszer Ara­fat nagyon nem jönne képbe -, marad a komoly, a világ békéjét elősegítő tett. Ilyen pedig Ba­rack Obama esetében nem tör­tént - nem is történhetett, hi­szen az amerikai elnök nem egész egy éve lépett hivatalba. De vizsgáljuk meg az első két pontot, ha már az odaítélés hi­vatalos indoklása a remény, hogy Obama elnök majd tesz valami nagyot. A nukleáris fegyverektől mentes világ az el­ső. Szép, nemes gondolat, de megvalósítására semmi esély, ezt végső soron maga az elnök is beismerte (pontosabban azt, hogy az ő életében nincs rá esély). Eddig egyetlen egy or­szág volt a világon, amely ön­ként lemondott már létező atomfegyvereiről: a Dél-afrikai Köztársaság az apartheid rend­szer vége felé. Azonban ez egy rendkívül egyedülálló törté­nelmi helyzet eredménye volt, ráadásul egy olyan geopolitikai helyzetben levő országé, amely a nagyhatalmak számára nem reális. Sem az Egyesült Álla­mok, sem Oroszország vagy Kí­na soha nem mond le nukleáris fegyvereiről, hiszen azzal nagy­hatalmi státusukat és saját nemzetbiztonságuk alapjait rengetnék meg. Azt természete­sen becsülni és tisztelni kell, hogy Barack Obama kiáll amel­lett, hogy ha már a fegyvereket birtokló országok száma nem csökken, legalább ne növeked­jen. Ebben támogatnia kell őt a nemzetközi közösségnek, rá­adásul az USA az egyetlen olyan nagyhatalom, amelynek az eszközei is megvannak egy ilyen jellegű politika megvalósí­tásához. Azonban őszintén meg kell mondanunk azt is, hogy ugyanez volt a legfőbb célja az előző amerikai adminisztráció­nak is, élén George Bush-sal, márpedig őt nem sokan jelölték Nobel-békedíjra. A legnagyobb változás épp az atomfegyver megszerzésére törekvő Iránnal kapcsolatban valósult meg. Bushék feltételekhez kötötték a tárgyalásokat: először Teherán mondjon le fegyverprogramjá­ról, aztán lehet beszélni. Oba- mának nincsenek feltételei: tárgyal Iránnal, miközben az fejleszti tovább nukleáris kapa­citásait. Csak aztán úgy ne jár­junk, mint Észak-Koreával kap­csolatban. Az amerikaiak tár­gyaltak, de nem segített Al­bright külügyminiszter asszony macarenája sem Phenjanban, mégis meglett az a pár kiló dú­sított urán meg ócskavas, ami az atombombához kell. És per­sze a technológia, aminek a megszerzése a legbonyolultabb és legidőigényesebb. De hát az észak-koreaiaknak volt rá elég idejük miközben folytak a tár­gyalások. Félreértés ne essék, nem azt szeretném sugallni, hogy azonnal háborúba kellene keveredni Iránnal - van elég baj a térségben anélkül is. A klíma- változást meg hagyjuk, mert a vége úgyis az lesz, hogy hétfőn beülünk az autónkba, és elhaj­tunk munkába. Térjünk tehát vissza a Nobel-békedíjhoz és Barack Obamához. E sorok író­jának semmiféle ellenérzése nincs az Egyesült Államokkal szemben, sőt, ellenkezőleg: Amerika jó hely, és nagyon so­kat tett már Európáért. Az is tény, hogy a bizottság által megfogalmazott indoklások nemes célokat takarnak, ame­lyekkel nemcsak Barack Oba­ma, hanem minden józan em­ber egyetért. Az is igaz viszont, hogy a világon az amerikai el­nöknek van leginkább lehetősé­ge, hogy ezeket a célokat leg­alább részben megvalósítsa - a gond csak a megvalósíthatással van. Meg végső soron azzal, hogy Nobel-békedíjat tettekért és nem ígéretekért adnak. KOMMENTÁR Az évszázad rablása GÁL ZSOLT Miniszterelnökünk a Dzurinda-kormány alatti privatizációt, konk­rétan a Szlovák Gázművek (SPP) eladását nevezte az évszázad rablásának. Ellenzéke - jogosan - azzal vághat vissza, hogy a Mečiar alatt zajló magánosítás volt az igazi rablás. Mindez azon­ban eltörpülhet amellett, amire a jelenlegi kormány a nyugdíjfron­ton készül. Először is tegyük a helyére a dolgokat! Az előző - igencsak véresre és önkényuralmira sikerült - évszázadban voltak jóval nagyobb volumenű lopások is, elég csak a zsidó vagyonok arizálására vagy a kommunista államosításra gondolni. Ezért jobb, ha leszűkítjük a kört a rendszerváltás utáni két évtizedre. Ebben az időszakban ez idáig egyértelműen a harmadik Mečiar-kormány (1994-1998) alatt zajló, a hazai (többnyire a kormánypártokhoz közel álló) vál­lalkozóknak bagóért szétosztott vállalatok tekinthetők a közva­gyon legnagyobb meglopásának. Vegyük Robert Fico kedvenc példáját: a Dzurinda-kabinet 2002-ben döntött az SPP-ben 49%-os, azaz kisebbségi(l) részese­dés eladásáról (de többségi képviselettel a vállalati menedzs­mentben) egy nemzetközi konzorciumnak 2,7 milliárd dollárért, megközelítőleg 121 milliárd koronáért. Vessük ezt össze egy tipi­kus példával a Meéiar-korszakból: akkor a Slovnaft 19 menedzsere által alapított Slovintegra nevű cég több lépcsőben 1,38 milliárd koronáért szerzett többségi részesedést az olajvállalatban, amely­nek csak az alaptőkéje 16,5 milliárd volt. Azon vitatkozni, hogy Mečiar vagy Dzurinda alatt lopták-e meg jobban a közvagyont a privatizáció során, nagyjából annyit tesz, mintha azon tanakod­nánk, vajon a 121 vagy 1,38-e a nagyobb összeg. Míg Mečiar ide­jén mélyen áron alul osztották szét a vállalatokat inkompetens, hozzá nem értő és tőkével nem rendelkező hazai egyéneknek, ad­dig a Dzurinda-kormány 1999 és 2002 között 283 milliárd korona bevételt tudott felmutatni a vállalatok hozzáértő, tőkeerős és a cé­geket fellendítő külföldi tulajdonosoknak való eladásából. Nehéz ennél egyértelműbb különbséget találni felelőtlen és felelős gaz­daságpolitika között. A főmufti ez idáig biztosan tartott vezető helye azonban most könnyen meginoghat, két okból is. Az első az lenne, ha valamilyen csoda folytán a Fico-kormánynak sikerülne lehívnia 3,5 milliárd eurót az uniós alapokból - ahogy azt a jövő évi költségvetésbe be­tervezte. Az eddig „bevált” módokon, faliújság-tenderesen, meg- mutyizva, a sápot lenyúlva, havernak, sógornak pártmecénásnak kijátszva a mesterségesen megdrágított pályázatokat. Olyan lo­pássorozat lenne ez, amilyet Szlovákia az elmúlt két évtizedben még nem látott (de valószínűleg az unió sem). Szerencsére erre ki­csi az esély, különös tekintettel arra, hogy kis hazánk a 2007 és 2013 közötti költségvetési időszakban rendelkezésre álló uniós források lehívása terén az utolsó helyen áll az új tagországok kö­zött. Ennél reálisabb rémületre adnak okot a nyugdíjbiztosítási rendszer második pillére elleni, rendszeresen ismétlődő támadá­sok. Sajnos egyre inkább úgy tűnik, ezek végső célja a magán­nyugdíjpénztárak ellehetetlenítése és a bennük öregkorára taka­rékoskodó 1,5 millió ügyfél által összegyűjtött, folyamatosan hal­mozódó, jelenleg csaknem 3 milliárd euróra rúgó megtakarítás fe­letti ellenőrzés visszaszerzése az államkassza - azaz Fico és csapa­ta - számára. Ha ez összejönne, kétség kívül ez lenne az 1989 óta eltelt időszak legnagyobb rablása. FIGYELŐ ti létszámot a felére csökkentik, okoz-e kezelhetetlen politikai konfliktust, Lázár nemmel felelt. A Fidesz elnöke azt is elmondta: közölte pártja képviselő-jelöltjei­vel, hogy a következő kormány­ban nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos. Arra a kérdésre, hogy olyan elsöprő győzelmet aratnak, hogy nem lesz szükség koalícióra, Orbán úgy válaszolt: „hát hogy­ne”. Ariportemekaztismondta: a szélsőségekkel szemben józan po­litizálást vár, illetve azoknak az embereknek a képviseletét is vál­lalni kell, akik korábban a szocia­listákra szavaztak, mert úgy tűnik, elvesztették korábbi párt­jukat, és inkább a Fidesz felé for­dulnak. 17 és 20 százalék között kell beállítanunk az adórend­szert, az adóterhelést ahhoz, hogy az emberek úgy érezzék, igazsá­gos, helyes és lehetséges befizetni az adókat - fogalmazott a politi­kus. „A következő kormánynak az elején ki kell mondania: lakásel- árverezés nincs; az emberek feje fölül, akármekkora az adósságuk, a lakást nem lehet elárverezni” - jelentette ki Orbán, (mti) Orbán kisebb parlamentet akar Orbán Viktor ragaszkodik ah­hoz, hogy kétszáz főnél kisebb létszámú legyen a parlament; a Fidesz elnöke erről a tv2 Napló című műsorában beszélt. A tévé­stáb Orbán Viktor felcsúti házá­ban forgatott, amikor a pártelnök mások mellett Lázár Jánost, Hódmezővásárhely polgármes­terét látta vendégül a kamerák előtt. „Ragaszkodom ahhoz, hogy levigyük kétszáz fő alá a parla­ment létszámát” - jelentette ki Orbán Viktor, megemlítve, hogy pártja a városi és a megyei ön- kormányzatokban a képviseleti létszámot a felére csökkentené. „Ez érint mandátumokat, a par­lamenti frakciónkban lesz ellen­érzés, ha ellenállás nem is. (...) Szeretném tudni, kire számítha­tok ebben a dologban” - fordult Lázár Jánoshoz, aki azt mondta, számíthat rá, „határozott az igen”. Orbán Viktor azon kérdé­sére, hogy ha a városi és a megyei önkormányzatokban a képvisele-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents