Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)
2009-09-05 / 205. szám, szombat
10 Szombati vendég UJSZO 2009. SZEPTEMBER 5. www.ujszo.com Velencébe készül Derzsi Réka. A fiatal színésznő játssza a főszerepét a Kisrókák című cseh-szlovák-ír filmnek, amelyet beválogattak a filmfesztivál programjába Egy régi gyerekkori álma vált valóra Derzsi Réka hamarosan csomagol. A 25 éves hazai magyar színésznő szeptember 8-án a 66. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválra utazik, ahol másnap mutatják be a Kisrókák (Líštičky) című, cseh-szlovák-ír koprodukcióban készült filmet, amelynek a főszerepét játssza. Mira Fomay fiatal szlovák rendező munkáját a rangos filmes mustra önálló, International Critics' Week szekciójában vetítik, amelybe idén tíz elsőfilmes rendező alkotását válogatták be. MISLAY EDIT Mira Fomay Londonban tanult filmrendezést. A Cseh Televíziónak adott inteijújában elárulta: első filmjét az inspirálta, hogy a brit fővárosban rengeteg fiatal kelet-európai „au-pair-lánnyal” találkozott. Ezek a sokszor naiv, de elszánt és csinos lányok nem kis bátorságról tanúskodnak azzal, hogy nekivágnak az ismeretlennek, idegen környezetben próbálnak megállni a lábukon, miközben a valóság jelentősen eltér az elképzeléseiktől, az elvárásaiktól. Többségük nem tér haza, mert a nyugati életbp belekóstolva nem csupán a falujuk, hanem a közép-európai városok is kicsinek tűnnek számukra. Az imigráció napjaink egyik időszerű témája. A Kisrókák, teszi hozzá, mégsem a Kelet és Nyugat kultúrájának konfrontációja, hanem inkább a berögződött sztereotípiákat- mit gondolnak a britek a poszt- kommunista országokból érkezőkről és fordítva - szeretné lerombolni ezeknek a fiatal lányoknak a szemszögén keresztül. A hasonlóságokra és nem a különbségekre helyezi a hangsúlyt. A történet hőse, a Derzsi Réka által életre keltett Alžbeta egy kis kelet-szlovákiai faluból kikerül Dublinba az ott élő nővéréhez. Nem egyértelműen pozitív hős, s a rendező szerint a néző valószínűleg időnként legszívesebben felpofozná, ám végül megérti őt. Alžbeta ugyanis súlyos titkot hordoz magában, ez motiválja, befolyásolja tetteit, viselkedését, s ez egyben a sztori motorja is - mitől, miért vált ilyenné ez a lány. „A titkok olyanok az életünkben, mint a horgonyok - mondta Mira Fomay.- Amíg nem nevezzük a nevükön, nem fedjük fel őket és nem beszélünk nyíltan róluk, egy helyben to- porgunk, egy ördögi körbenjárunk. Erről szól Alžbeta története és talán a film többi szereplőjéé is.” A főszerepre két nagyon jó fiatal színésznő kellett választania. Réka mellett azért döntött, mert a szereplőválogatáson meglepte: teljesen másként improvizált, mint amire számított, és ezzel meggyőzte... Mivel lepted meg a rendezőt? A próbafelvételre lényegében bemagoltam az angol szöveget, a , forgatás előtt egy mukkot sem tudtam angolul. Mirka elmagyarázta, miről szól a szituáció: összeveszek a barátommal. A castingon nem volt párom, ezért ő állt be a fiú szerepébe. Fogalmam sem volt, mit is mondok pontosan, csak beszéltem, beszéltem, és közben azzal a kevés kellékkel is megpróbáltam dolgozni, ami körülöttem volt. Tudtam, hogy nagyon intenzíven kell a srác tudomására hoznom, hogy menjen el, ezért nagyon erősen megszorítottam Mirka kezét, aztán fellöktem. Na, gondoltam, talán kicsit eltúloztam, de talán épp ez volt az az impulzus, ami megtetszett neki, akkor ugyanis még nem tudtam, hogy a karakterben van egy nagy adag durvaság, vadság. Mivel mentél a castingra? Mindenképpen szeretted volna megkapni a szerepet? Úgy gondoltam, ez is egy lehetőség, amelyet az ügynökségem „kiközvetített”. Statisztaként, segédszínészként a főiskoláról beugrottunk musicalekbe, szlovák filmekbe, de egész estés filmben még nem játszottam, főleg nem főszerepet. Lényegében felkészülés nélkül rögtön mélyvízbe kerültem. Mi volt az, ami megfogott a forgatókönyvben? Amikor a kezembe vettem, nem tudtam letenni. Aztán később, amikor beszélgettünk a lányokkal, akikkel együtt játszottam, kiderült, ugyanígy voltak vele ők is. Az egész történetnek volt egy nagyon sejtelmes hangulata. Es az volt az érdekes, hogy én nem kaptam meg rögtön a teljes forgatókönyvet, csak az első felét. A rendező úgy irányított, hogy a jellemek, a szituációk alapján én magam jöjjek rá, hova vezet, hogyan végződik a történet. Miért? Mirka azt szerette volna, hogy amennyire lehetséges, mi magunk is megéljük azt, amit a film hősei átélnek. Ezért volt motiváló, hogy nem tudtam, mi lesz a történet vége, hol vannak a fordulópontok. Magamnak kellett rájönnöm a mozgatórugókra, és ezáltal teljesen belebújhassak Betka bőrébe. Az elejétől fogva tudtam, hogy egy nagyon magába forduló karakter. A rendezővel rengeteget beszélgettünk erről a lányról. Az is segített, hegy van egy húgom. Sokat merítettem a kapcsolatunkból. Lehet, hogy ez most furcsán hangzik, mert ha valaki megnézi a filmet, esetleg a fejéhez kap, hogy úristen, milyen húga lehet ennek a lánynak! Persze egyáltalán nem úgy értem, hogy a húgom olyan, mint Betka. Inkább arra gondolok, hogy azt figyeltem nála, hogyan viselkedik egy húg a nővérével, milyen az érzelmi kötődése, mennyire akar hasonlítani az idősebb testvéréhez, mennyire fontos számára a másik véleménye. Milyen támpontokat kaptál még a rendezőtől? Mivel ő rengeteget foglalkozott a témával, összehozott például egy volt au-pairrel, aki könyvet ír ezekről a lányokról. Hihetetlen találkozás volt. Nem is gondoltam volna, mennyi közös vonás van bennük. Például hogy egyetlen lánynál sem hiányoznak a falról az otthonról hozott fényképek. Hogy minden vasárnap közösen járnak templomba, azok is, akik otthon soha nem mentek. Vagy hogy mennyire összetartanak. Nagyon erős közössége van minden nemzetnek, a magyarnak, a szlováknak, a csehnek, a lengyelnek. Mirkának köszönhetően én is kimehettem két hétre egy ír családhoz, és a saját bőrömön tapasztaltam, milyen az, amikor idegen családban, idegen környezetben, a nyelvet szinte egyáltalán nem beszélve kell élni. Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél? Valahol az ember egy kicsit elveszti önmagát. Alkalmazkodik, próbál teljes mértékben úgy élni, ahogyan a család. Az íreknek a család nagyon fontos. Bár akkor jöt- tem-mentem, amikor akartam, nem tehettem meg, hogy este ne legyek ott a vacsoránál. Vagy reggel ne újam le, hogy most megyek iskolába, ekkor és itt ebédelek. Nem éreztem azt, hogy szabad vagyok, azt csinálok, amitakarok. Milyen volt a közös munka az angol és az ír színészekkel? Két londoni színész is játszik a filmben, akik mögött már jó pár film és sorozat áll, ezért féltem, helyt állok-e majd. De abszolút segítőkészek, kellemesek, türelmesek voltak velem. Tudták, hogy ez az első szerepem, és mindjárt főszerep, tudták, hogy nagyon nehéz karaktert, egy magába forduló embert játszom, aki kívülre alig mutat valamit, belül pedig forr. Ha kicsit többet adtam a kamerának, mindjárt újra kellett forgatni, mert Mirka azt szerette volna, ha tényleg mindent nagyon visszafogottan játszok. Miközben van Betkában egy adag durvaság, önfejűség meg neveletlenség. Egy rút kiskacsa. De a film végén a néző megtudja, miért ilyen... Mit jelent a pályádon ez a film? Sorsdöntő. Főleg, hogy a velencei filmfesztiválra utazhatunk vele, ráadásul akik már látták, sok jót mondanak róla. Te már láttad? Még nem. Mirka Fomay csak pár embernek vetítette le, a tanárainak és olyanoknak, akiknek ad a véleményére. Ók azt mondták, hogy mindannyian helyt álltunk. Azért is örülök ennek, mert sokunknak bemutatkozás ez a film. A rendezőnek, a nővéremet alakító Bánczi Ritának, a cseh lányt játszó Jitka Jos- kovának és nekem is. Hogyan fogadtad a hírt, hogy a film bekerült a velencei fesztivál programjába? Hogyan várod te ezt a velencei fesztiválbemutatót? Nagyon intuitív ember vagyok, sokszor vannak megérzéseim. Amikor értesültem a meghívásról, illetve mielőtt még tudtam volna róla, épp a barátnőmmel utaztam haza Nagyszarvára. Az autóban váratlanul átsuhant az agyamon, hogy van-e olyan gyerekkori álmom, ami teljesült. Mindig csodáltam a színészeket, de sokáig meg sem fordult a fejemben, hogy színész legyek. Viszont kiskoromtól fogva minden díjátadót, amit a tévében adtak, felvettem videóra. Éjjeleken át újra- és újranéztem, ahogy a színészek átveszik a díjat, és velük együtt sírtam. Szóval gye(Somogyi Tibor felvétele) rekként az volt az álmom, hogy egy díjátadón vagy fesztiválon részt vegyek. Akár egyszerű szemlélőként. Amikor hazaértem, megnéztem a postámat. Ott állt a hír, hogy hivatalosak vagyunk a velencei fesztiválra. Most is kiráz a hideg tőle. Ugráltam meg sikítoztam örömömben. De mivel egyedül voltam otthon, nem volt kinek elmondanom. Rögtön telefonáltam a barátomnak meg a húgomnak, de csak hebegtem-habogtam, annyira hihetetlen volt számomra. Említetted, hogy sokáig nem gondoltál arra, hogy színész légy. Mi szerettél volna lenni? Újságíró. De persze mindig a kultúra vonzásában éltem. A szüleimnek kiváló zenei érzéke van, sőt édesanyám színésznő szeretett . volna lenni. Szavalóversenyekre jártam, aztán somoijai gimnazistaként 17 évesen elmentem a Pódium Színházi Társulás által szervezett színjátszótáborba, és ott többen is biztattak, hogy próbálkozzak a színészettel. Azt gondoltam, végül is miért ne. így érettségi után Pozsonyba és Budapestre is jelentkeztem a színművészetire, de rögtön az első körben kirepültem. Nyáron ismét elmentem a színjátszótáborba, és ott megtudtam, hogy a Komáromi Jókai Színház felvesz stúdiósokat. Szabó Csilla elvitt a válogatásra, és bekerültem a színházba. Fantasztikus érzés volt. Éveken keresztül nézőként csodáltam az ottani színészeket, és egyszeriben én is köztük lehettem. A hetedik mennyországban éreztem magam. Látni Bandor Évát, Mokos Attilát vagy Öllé Eriket, ahogyan és amennyit dolgoznak, már az maga nagy motiváció volt számomra. Az volt az 50. évad, Csehov Sirályával kezdtünk, és vagy kétszer átfuthattam benne a színpadon. Emlékszem, amikor a főpróbát néztem, olyan hatással volt rám az az előadás, hogy szó szerint zokogtam. A következő évadot a Vidám Színpadon töltöttem. A pesti színmű- vészetin ugyanis másodjára a harmadik fordulóig jutottam, és lehetőséget kaptam rá, hogy bekerüljek a Vidám Színpadra stúdiósnak. Ott is volt egy pici, de nagyon szép szerepem, Marie-t, a szobalányt játszottam a Fekete Péterben. Aztán sikeresen felvételiztem Pozsonyba, és Emil Horváth lett az osztályfőnököm. Azok az évek a legjobbak közé tartoznak az életemben. Mindegy volt neked, hogy a pesti vagy a pozsonyi színművészetire vesznek fel? Amikor túl voltam a harmadik fordulón Pesten, már nem volt mindegy. Szerettem volna olyan környezetben tanulni, ahol nem arról szól a négy évem, hogy rögtön elsőben választok egy színházat, és harcolok, hogy oda kerüljek. Ez a könyökölés nekem nem megy. Pedig ez egy elég harcos pályának tűnik. Az. A környezetemben millió példa van rá, de velem ilyen, lekopogom, soha nem fordult elő. Azt szeretem, ha inkább a szerepek találnak meg. Hála istennek egyfajta szerencsém is van. Tavaly végeztél, és a szabadúszást választottad. Nem akartál visszamenni Komáromba? Úgy éreztem, ha szabadúszó maradok, több kaput hagyok nyitva magam előtt. Nem akartam eldobni azt a lehetőséget, hogy szlovákul is játszhassak. A múlt évadban három előadásban szerepeltem a Zsolnai Városi Színházban, és játszottam a lévai, illetve most már báti Pôtoň és a pozsonyi Prešpork Színházban is. Zsolnán eddig csak amatőr színház volt ott, most van alakulóban egy nagyon erős generációs színház, egy tucatnyi fiatal színésszel. Lehet, hogy hamarosan állandó tag leszek ott, mivel nagyon jó szerepeket ígértek, és neves rendezők jönnek Zsolnára. Emellett a főiskolai osztálytársaimmal Pozsonyban • szeretnénk színre vinni Telje Nordby kortárs norvég drámaíró Jégszirom című színművét. Ez lenne a szlovák ősbemutató. Úgy néz ki, hogy lesz egy színház, amely befogadja az előadásunkat, és ennek a darabnak is nagyon örülök. Mi áll hozzád közelebb: a film vagya színház? A színpad a második otthonom. Ott nagyon elememben érzem magam. A filmről nem mondhatom el ugyanezt. De amióta tudom, milyen kamera előtt állni, alig várom, hogy újabb lehetőségeket kapjak. Hol vagy igazán otthon? Nagyszarván. De nagyon ritkán vagyok otthon. Vagy Zsolnán, vagy Pozsonyban tartózkodom, a Pôtoň Színház Terra Granus című előadásával is többfelé utazunk, tehát rengeteget vagyok úton. Szereted ezt a vándor életmódot? Nagyon. Ha két hétnél tovább vagyok otthon, nem azt mondom, hogy megesz az unalom, mert mindig föltalálom magam, de valami hajt. És mennem kell. Mit csomagolsz a bőröndbe, amivel Velencébe utazol? Ezen még nem gondolkodtam. Egy angol-magyar szótár biztosan hasznos lesz. Es mivel ismét egy idegen világba csöppenek, egy olyan vüágba, ahol mindenki a föld fölött jár egy méterrel, azt hiszem, jól jön egy megfelelő adag önbizalom is, hogy helyt állhassak.
