Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)
2009-09-26 / 222. szám, szombat
14 Szalon UJ SZÓ 2009. SZEPTEMBER 26. www.ujszo.com Vaszilij Szigaijev SZABÓ G. LÁSZLÓ Bár húszéves koráig színházban sosem járt, Vaszilij Szigaijev ma, harminckét évesen az orosz és nemzetközi színházi élet egyik legtöbbet játszott szerzője. Drámáit, főleg a Gyurmát és a Fekete tejet a világ több színtársulata bemutatta, Moszkvától Prágáig, Berlintől Budapestig, Londontól Koppenhágáig mindenütt komoly elismerés övezi. 2002-ben ő volt az első orosz szerző, aki Londonban elnyerte a 45 ezer euróval járó Evening Standard díjat. Azóta húsz drámát írt, köztük a Hazugság- vizsgálót, az Orosz lottót, A farkasember családját, a Fantomfájdalmakat, a Gödört és a Kulcslyukat. Filmrendezőként ebben az évben mutatkozott be. Farkaskölyök című alkotását saját forgatókönyve alapján készítette, és Szocsi idei fesztiválján a legjobb elsőfilmes díját nyerte el vele. Szigaijev most ezzel a művével utazgat a vüág- ban, és így jutott el Karlovy Vary filmes seregszemléjére is. Divatos szóval élve: Vaszilij Szigarjev az orosz dráma egyik „legcoolabb” képviselője. Erős, keményjellem. Az írásai is ilyenek. A legtöbbször durvák, nyersek, kegyedének. Ám semmiképpen nem érzelemmentesek. Nem épít légvárakat, nem köntörfalaz. A végsőkig őszinte. Nem kegyelmez senkinek. Sem a hőseinek, sem az olvasóinak, sem a nézőinek. Témaválasztásait, stílusát és írásainak súlyát tekintve nem túlzás azt álh'tani: Szigaijev korunk Dosztojevszkije. Kérdezem tőle, kiket olvas, milyen szerzőket? Ütős a válasza: „Inkább csak maiakat. A klasszikusok untatnak. Nem találok náluk élő embereket. Shakespeare-t sem szeretem. Márpedig ha nem tetszik valami, akkor minek vesztegessem rá az időmet. Nem falom a könyveket. Nem ez a szenvedélyem.” Hanem? - kérdezem. „Szeretnék jól élni. Boldogan.” Meglep. Nem ilyen választ vártam. „Igen, boldogan. Nincs nagyobb vágyam.” Verhnyaja Szalda hol van? Ott született. Hol keressem a térképen? Mihez van közel? - faggatom. „Verhnyaja Szalda mindentől messze van. Még az Istentől is - lobban fel egy pillanat alatt. - Ott csak megszületni és megdögleni lehet. Élni nem. Nem is város, nem is falu. Csak egy megálló a nagy semmi közepén. De még annak sem a szívében. Egy ótvaros kis hely Jekatyerinburgtól 300 kilométerre. De ott volt Oroszország egyetien feltárt titánlelőhelye. Mindenki a földet túrta. Ásóval, lapáttal. Akinek szerencséje volt, egy nap alatt 100 dollárt is megkeresett. Mi is ebből éltünk egy ideig. Nappal bányásztunk, esténként a kocsmában ültünk. Ittunk, mint az állatok. Aztán elfogyott a titán, munka nem volt, pénz viszont még igen, és jöttek a drogok. Minden harmadik ember kábszeres lett. Jura, a fivérem is rászokott a heroinra. Rossz társaságba keveredett, megvertek valakit, s mivel az illető belehalt a sérüléseibe, őt is letartóztatták. Hét és fél évet kapott. Amikor börtönbe vonult, anyám idegileg teljesen kikészült, apám inni kezdett. Alkoholista lett.” Már kémia-biológia szakos Nyizsnij Tagúban, a tanárképző főiskolán, amikor jelentkezik a jekatyerinburgi Színházi Főiskola drámaíró szakára. Beküld egy horrort, az alapján mehet felvételizni. Nyikolaj Koljada, a külföldön is nagy tekintélynek örvendő orosz drámaíró a következőképpen emlékezik a felvételiző Szigaijevre: „Rengeteg helyesírási hiba volt a novellájában. De ahogy ott állt előttem húszévesen... Freudot, Nabokovot, Schopenhauert és más szerzőket idézgetett, olyanokat, akiknek a nevét tőle hallottam először. Elgondolkoztam, kínomban a hajamba túrtam, és felvettem őt a szemináriumba. Én minden növendékemnek rögtön az elején elmondom: a mennyiség előbb-utóbb minőségbe megy át, ezért kell sokat írni. Szigaijev ezt szó szerint vette, s mint egy szökő- kútból, úgy ömlött belőle a sok szöveg. Minden héten új anyaggal jött hozzám. Nem győztem álmél- kodni: ez a fiú, aki voltaképpen azt sem tudta, mi az, hogy színház, hihetetlen érzésekkel vetette papírra minden drámáját. Egészen addig azt hittem, színműveket csak olyan valaki írhat, aki már éveket húzott le a színpad közelében. Szigaijev példája bizonyítja: nem volt igazam. Nem any- nyira fontos ismerni a színház törvényszerűségeit.” 'Makszim, a Gyurma hőse plasz- tilinból teremt magának virtuális világot. Öngyilkosság és erőszak egy tizennégy éves fiú szemével láttatva, ahogy azt a cool dráma megkívánja. „A valóság még annál is kegyetlenebb volt, mint amilyennek én mutattam - meséli Szigarjev. - Sokan támadtak már azért, hogy az élet sötétebbik oldalán járok, s a figuráimmal szemben szívtelen és cinikus vagyok. Tizennégy évesen azonban még úgy érzi az ember, hogy az, ahogyan él, normális. Nem törődik azzal a sok rettenettel, ami körbeveszi, amihez köze van, ami beszippantja. Neki az a természetes közege, ott az élete.” A Fekete tej, amellyel vüágszerte ismert lett, más optika, más stílus, másfajta keveréke vadságnak és durvaságnak, csak az érzelmek erőssége ugyanaz. „Mindig mindenkit meglepek, amikor azt mondom: ez a darabom a szerelemről szól. Méghozzá egy különös szerelemről, amelyben sokan csak a gyűlölködést látják, miközben sokkal erősebb annál a szerelemnél, amit Rómeó érzett Júlia iránt. Én nem szeretnék primitív darabokat írni, amelyek megszabadítanák a rendezőket és a nézőket a gondolkodás súlya alól. Ne játszódjon három felvonás ugyanazon a helyszínen, ilyet már sokat láttunk, ez már volt. En egy kis zűrzavart szeretnék okozni a fejekben. Oroszországban most egyre több kaszinót zárnak be, lehet, hogy emiatt többen fognak színházba járni. Jó pár évig én is csak a saját darabjaimat néztem meg, és azokat is csak azért, mert meghívtak a bemutatóra. Ha megúszhatom, azokra sem ülök be. Unom a színházat. Mindegy, hol vagyok, melyik országban, melyik városban, valójában mindenütt ugyanazt az előadást látom. A film jobban érdekel. Mindig is erre vágytam. Fűmet készítem. Rendezni. Helyszíneket keresni. Színészeket válogatni. A mozi sokkal erősebben hat rám, mint a színház.” Egy eltorzult lélek, egy minden emberitől elszakadt női roncs „éjfeketében színes” története a Farkaskölyök, Vaszilij Szigaijev döbbenetes erejű filmje. Már a nyitó képsor is felkavaró: hóban fekve, a szabad ég alatt vajúdik a nő, szülését nem is annyira a fájdalom, mint inkább a tehetetlen düh, a féktelen harag mélyről feltörő hangjai kísérik. Nem kívánt gyerekét nem is tudja megszeretni soha. Eldobja, elhagyja, ellöki magától, mert csak teher, nyűg, kölönc számára. Csak a szükség viszi haza hozzá, hogy az itt-ott felszedett férfiakkal legyen hol ágyba bújnia. A legtöbbször a gyerek szeme láttára. Egy sivár, önző lélek szeretetéért küzd a kislány, egy érzéketlen, tékozló anya szívéért. Már bakfis, amikor még mindig ragaszkodik hozzá. Minden bűnét, ellene irányuló tettét, az összes elherdált évet megbocsátaná, ha közelebb kerülhetne hozzá. De nincs esélye... „Egy ilyen film nem lehet közönségsiker a mozikban - állapítja meg a rendező. - Nem is várom, hogy az legyen. Szocsiban is voltak, akik nem szerették a témája miatt. Elmondhatom viszont, hogy vad hullámokat kavartam, hogy három napig csak az én filmemről beszéltek a fesztiválon. A forgatókönyv ötlete öt évvel ezelőtt fogant meg a fejemben. Jana Trojanova, aki az anyát játssza a filmben, rengeteget mesélt a gyerekkoráról. Két évig szinte mást sem hallottam tőle, mint ezeket a történeteket. Sötét, lehangoló epizódok voltak, valahogy mégsem tudtam szabadulni tőlük. Engem is megviseltek. Különleges, klisék nélküli filmet akartam rendezni, s mivel elég pénzt kaptam rá, rövid idő alatt elkészültünk vele. Jana a legjobb női alakítás díját nyerte el Szocsiban, a szerepet születésnapi ajándékként kapta. A kislány meg- formálóját ötezer gyerek közül választottuk ki. Polina Plutcsek végig zseniálisan játszik a filmben. Az első perctől fogva tudta, hogy ez csak film, értette, hogy mi zajlik körülötte. Nem viselték meg őt a jelenetek. Amikor például Jana mezítelenül ölelte magához az egyik partnerét, ő oda sem nézett, pedig mind a hárman egy ágyban feküdtek. Voltak napok, amikor tizenkét órákat forgattunk, már mindenki arra várt, hogy végezzünk, ő volt az egyetien - hétévesen! aki még folytatni akarta.” A Szocsiban nyert díj és az ott adott inteijúi alapján a moszkvai lapok már másnap azt írták Szigar- jevről: „Az Orosz színház elvesztett egy jelentős írót, az orosz film viszont nyert egy rendkívüli tehetségű rendezőt.” Valóban így van? - vetem fel a kérdést. „Az írást nem hagyom abba, a rendezést viszont folytatni szeretném. A színház-kifáraszt, a mozi felfrissít. Hogy egy hozzám illő hasonlattal éljek: olyan ez az egész, mint vér a tejben. Annyira érdekes, annyira cool.”
