Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)

2009-09-26 / 222. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. SZEPTEMBER 26. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ PLUS 7 DNÍ Az egyik legnépszerűbb he­tilap riporterei nem voltak res­tek, és felkerestek néhány dél­szlovákiai, többségében ma­gyarok lakta községet, hogy sa­ját bőrükön tapasztalják, értik- e a magyar boltosok, kiszolgá­lók a szlovák szót, s hajlandók- e kiszolgálni azokat a vásárló­kat, vendégeket, akik az állam nyelvén szólnak hozzájuk. Komáromban, Dercsikán, Kar­osán, Alistálban, Felbáron, Nádszegen és a többi község­ben is kellemesen csalódtak. A komáromi felszolgáló csodál­kozva kérdezte, miért gondol­ják egyesek, hogy az ott élők nem tudnak szlovákul. Felbá­ron nemcsak szlovákul, hanem oroszul és németül is szólnak a vevőhöz. Roland Kyška ripor­ter mindenütt udvarias, kész­séges eladókkal találkozott, akiknek a modorát Szlovákia más községeibe exportálhat­nák. Sőt, néhányan szebben beszélnek szlovákul, mint egyes büszke nemzetiek, (ú)- A közelgő szív napja nemes ügy, de sokkal praktikusabb lenne, ha a politikusok nem hoznánk ránk, egyszerű emberekre a szívbajt. (Peter Gossónyi rajza) __________________________________________HÉTVÉG(R)E Keresd a magyart! Cherchez la femme, keresd a nőt - vallják afranciák, kife­jezésre juttatva azt a meg­győződésüket, hogy minden fontos döntés mögött megta­lálhatjuk a gyengébb nem képviselőit. Az elmúlt napok szlovákiai történéseit figyel­ve rájöhetünk, hogy össze­esküvés-elméletekben mi sem szűkölködünk. A hazai kormánypárti politikusok jelszava azonban: keresd a magyart! MOLNÁR IVÁN Robert Fico rögtön a hét elején sokkolta a közvéleményt, amikor közvetve beismerte: Szlovákia nem független ország. A választók által törvényesen megválasztott és három éve beiktatott kormány külpolitikai döntéseit a magyar ki­sebbség képviselői, rajtuk keresz­tül pedig Magyarország határozza meg. Csak így lehet értelmezni kormányfőnknek azt a kijelenté­sét, amelyet a Mirko Cvetkovics szerb kormányfővel folytatott tár­gyalás után tett. Fico szerint Ko­szovó el nem ismerésével a szlovák kormány azt akarja bizonyítani, hogy minden erejével védeni fogja a nemzeti érdekeket az MKP rend­kívül veszélyes politikájával szem­ben. Magyarán, a Fico-kormány külpolitikai döntéseit az MKP, raj­ta keresztül pedig mi, szlovákiai magyarok határozzuk meg. Akár még büszkék is lehetnénk ma­gunkra, hogy ekkora hatalmunk van, ha nem tudnánk, hogy Fico egyetlen célja az MKP és rajta ke­resztül a szlovákiai magyarok kol­lektív kriminalizálása. Szlovákiának ebben gazdag ha­gyományai vannak, és ha akart volna, még a kisebbségeit koráb­ban tervszerűen és hidegvérűen ir­tó Szerbia kormányfője is tanulha­tott volna tőlünk, hiszen nekik is gondot okoz a magyar kisebbség. Ä délszláv háború miatt a Vajda­ságba beköltözött szerb telepesek nem nézik jó szemmel, hogy a szerben kívül más nyelv is van a vi­lágon. Emiatt napirenden vannak a magyarverések, amit az ottani hatóságok igyekeznek eltussolni, vagy legalábbis elvenni a magyar­verés nemzetiségi élét, azt állítva, hogy a verekedéseknek semmi kö­ze az áldozatok nemzetiségéhez. Nos, úgy tűnik, hogy még a hábo­rúban edzett szerbek is tanulhat­nak tőlünk. Ha Cvetkovics rákér­dezett volna, Fico bizonyára el­mondja neki, hogyan oldják meg a hasonló helyzeteket nálunk. A megvert magyarokat az ország legfelsőbb vezetése minden teke- tóriázás nélkül hazug hazaárulók­nak kiáltja ki, hiszen a magyarok nem lehetnek áldozatok, így nem is verhetik meg őket. Az áldozat szerepét a kormány szerint a többségi nemzetnek osz­tották ki, ha valaki más próbálja meg eljátszani, kemény megtor­lásra számíthat. Igazságtalanok lennénk azon­ban a szlovák politikusokkal szem­ben, ha azt állítanánk, hogy e héten semmi jót sem tettek az országnak. Magyarországgal ugyan továbbra is fagyponton vannak a kapcsolata-' ink, felvettük azonban a diplomá­ciai kapcsolatokat a Kis-Antillák Szélfelőli-szigetcsoportjának ívé­ben fekvő kis szigetállammal, Saint Luciával. A 160 ezer lakosú sziget stratégiai fontosságú lehet Szlová­kia számára, hiszen legfontosabb kiviteli cikke a banán. Ha valóra vá­lik Fico álma, és Szlovákiát sikerül a banánköztársaságok szintjére zül- lesztenie, semmire sem lesz akkora szükségünk, mint épp erre a gyü­mölcsre. Ez a kis szigetállam büsz­kélkedhet ugyan azzal is, hogy az egész világon ott a legnagyobb a Nobel-díjasok aránya a lakosság lé­lekszámúhoz viszonyítva, Szlová­kiában azonban egyelőre nem tar- tunk igényt aj ózan észre. _________ KOMMENTÁR MMNMNNMK ' 1 „ MÉg ľ, , CM HM MMMHBWTTnflnrMi ~~fíMOTFI Bazi nagy lisszaboni buli SERES LÁSZLÓ Ideges körömrágástól visszhangoznak az NDK-stílusú brüsszeli EU-intézmények folyosói: mi lesz október 2-a után? Október 2-a után 3-a következik - válaszolná a rutinos konfliktushárító Gyur- csány Ferenc, de mind ő, mind az általa elbagatellizált „szociális népszavazás” által kicsinált kormány már eltűnt a süllyesztőben. Az írországi népszavazás még előttünk áll, az EU vezetőitől pedig mi sem áll távolabb, mint az elbagatellizálás: Berlin, Párizs és Ró­ma Dublinra figyel, hogy megmentse Lisszabont, azaz a reform­szerződést, leánykori nevén „uniós alkotmányt”. Valószínűleg az írek miatt kell most a legkevésbé aggódniuk, mert bár a Say No! hívei az elmúlt hetekben új erőre kaptak, pl. ígérete ellenére újból kampányol az EP-választáson leégett Libertás, a felmérések most azt jelzik, hogy az írek ezúttal megszavazzák az euro-okmányt, mivel értékelik azt, ahogyan az EU segített kijön­niük a válságból. Tavaly júniusban még határozottan leszavazták a szerződést, úgyhogy sok ír kíváncsian kérdezte az elmúlt hóna­pokban: hányszor kell még szavazniuk, amíg az elvárt eredményt szállítják, vö. a demokrácia mint európai érték. Az EU-s vezetők annyira bíznak a demokráciában mint európai ér­tékben, hogy a fenyegetéstől az ígérgetésen át számos engedmény megadásáigmindentbevetettekaz „igen” győzelme érdekében- hogy aztán kiderüljön, nem az írektől van az EU-nak félnivalója. Ha­nem a cseh elnöktől. Meg annak szintén euroszkeptikus brit haverjai­tól. Akik most kvázi megüzenték Klausnak: tarts lti öreg, ha tudsz, egy ideig ne ratifikálj, pontosabban, jó kilenc hónapig bírd ki, utána mi kormányra kerülünk, és azonnal népszavazásra bocsátjuka Lissza­boni Szerződést. A toryk persze pontosan tudják: a hagyományosan EU-szkeptikus brit populáció meggyőző többséggel utasítaná el Lisszabont, EU-tipikus módon valószínűleganélkül, hogy pontosan tudnák, miért és mitől is jobb a mostam „nizzai” megoldás. Mielőtt félresöpörnénk az érveiket, szögezzükle: az Európai Uniótól mint szocialista föderális államtól félni nagyon is megalapozott. Az EU már így is túlteij eszkedik mindenen, ami racionálisan bemérhető és kontrollálható, és a kezdeti idők szabadkereskedelmi társulása he­lyett egyre szorosabb struktúrában, valódi, egyénre szabott gazdasá­gi szabadsághelyettpedigegyreidegesítőbbökoszociális piacgazda­ságban gondolkodik. A német alkotmánybíróság is, amely pedig nem nevezte alkotmányellenesnekLisszabont, az EU „demokratikus deficitje” miatt fejezte ki aggodalmát, teljes joggal. Könnyen lehet tehát, hogy a totális EU-outsidemek számító, a kö­zelgő „klímakatasztrófa” iránti szkepszise miatt amúgy is Európa- szerte gyűlölt cseh elnök határozhatja meg a kontinens agendáját, szembemenve mindenkivel., Ahhoz, hogy az európai államok de­mokratikusak maradhassanak, határt kell szabni az integrációnak, hiszen az személyes szabadságjogaitól foszthatja meg a polgárokat” - írta a karlsruhei döntés után Václav Klaus a honlap­ján, nem is sejtve, hogy az ír referendum közeledtével komoly tá­mogatást kap a brit toryktól. Az ír „igen” után nehéz lesz nem alá­írnia, de cseh polgári szenátorok erre is találtak „megoldást”: a maguk részéről a cseh alkotmánybírósághoz fordulnak jogértel­mezésért - az is elvesz pár hónapot a kilencből. Az ír „igen” új viszonyokat teremt Európában: Lisszabon ellenzői már nem hivatkozhatnak a „népre”, amikor nemet mondanak. Erősen kétséges tehát, hogy az egyéni szabadság és a nemzeti szu­verenitás barátai - bármely jogos és racionális érveik vannak is - jót tesznek-e a szabadság és a demokrácia eszméjének, ha időhú­zással és trükközéssel akarnak megakadályozni valamit, amire egy egész kontinens igent mondott. Gondoljunk egyébként Lisszabon- * ról bármit - és én gondolok is róla bármit. A szerző a Hírszerző főmunkatársa A sors iróniája, hogy Sólyomnak éppen a Varsói Szerződés csapatai megszállásának 41. évfordulóján tiltották meg a belépést Szlovákia területére István király, a magyarok és Szlovákia ĽUBA LESNÁ Több mint egy hónap telt el azóta, hogy magas rangú szlovák közjogi méltóságok megtiltották Sólyom László magyar köztársasági elnök- neknek a belépést Szlovákiába. Só­lyom nem hivatalos látogatásra ké­szült Komáromba, Szent István szobrának leleplezésén akart részt venni. Amainapignem értem, miért döntött így a szlovák fél. Idén, au- gusztus21-én. A jegyzékben, amelyet a komá­romi hídon adtak át Sólyomnak, fő ok a biztonsági kockázat volt, ame­lyet a magyar fél jelent Szlovákia számára. Mintha Szlovákia és Ma­gyarország nem ugyanazoknak a nemzetközi csoportosulásoknak lenne a tagja. Ezek a fogalmak a totalitárius korszakot juttatják eszembe. A het­venes-nyolcvanas évek normalizá­lódását. Amikor az ŠtB preventive 48 órára lecsukta az ellenzéket, mert félt tiltakozó megmozdulásaitól. El­sősorban a megszállás és Jan Palach elégésének évfordulóján. Az akkori rendszer főnökei az egypártrend- szer bukása után azzal védekeztek, hogy az ellenzéket azért kellett pre­ventive lecsukni, mert kockáztatták abiztonságot. A sors iróniája, hogy Sólyomnak éppen a Varsói Szerződés csapatai megszállásának 41. évfordulóján tiltották meg a belépést az országba. Ez a dátum újabb érv volt Ivan Gašparovič államfőnek, Pavol Paška parlamenti elnöknek és Robert Fico kormányfőnek. Nem feltételezem, hogy Sólyom ragaszkodott a Szent István-szobor leleplezéséhez éppen Csehszlovákia megszállásának évfordulóján. Ha azonban a három közjogi méltóság helytelennek ítélte ezt a napot, ko­rábban kellett volna ezt közölnie a szoboravatás szervezőivel és Só­lyommal. Kérhették volna, hogy a rendezvényt más napra tegyék. Nem szólva arról, hogy néhány héttelkésóbb, szeptember9-énaho- lokauszt emléknapján Szlovákiába érkezett a dalai láma, Tibet vallási és világi vezetője. Szerencsére senki­nek sem jutott eszébe, hogy ezért ne engedjék be Szlovákiába. Egyéb­ként a dalai láma is nem hivatalos lá­togatásra jött. Fico később megkérdőjelezte Ist­ván király történelmi jelentőségét. Azt mondta, István király zászlója alatt durva elmagyarosítás folyt Magyarországon. Érdekes, hogy a kormány alelnö- ke, Dušan Čaplovič, aki történész, egy évvel korábban, 2008 augusztu­sában a tardoskeddi Szent István- napokon homlokegyenest ellenke­zően ítélte meg Istvánt. Hangsúlyoz­ta, hogy Magyarország középkori történelme közös a magyarok és a szlovákok számára. „I. István király mind a magyarok, mind a szlovákok királya volt - hangsúlyozta Čaplo­vič. - Ennek az időszaknak a törté­nelme közös. Ne tagadjukmeg.” István királyról már régebben szégyenteljesen nyilatkozott az SNS elnöke, azé a párté, amely ma koalí­ciós párt. „Valamilyen magyar lovas bohóc” - mondta Slota, alti híres a magyarokat és Magyarországot tá­madó éles kijelentéseiről., A magya­rok daganat a szlovák nemzet tes­tén, amelyet halaszthatatlanul el kell távolítani” - jelentette ki koráb­ban. Még korábban, 1999 márciusá­ban a HZDS rendezvényén szipor­kázott: „harcolni fogunk a földün­kért, minden négyzetméterért és egy négyzetcentimétemyi földet sem adunk a szemét magya­roknak... és tankokba ülünk és a földdel tesszük egyenlővé Buda­pestet!” Fico mégsem mondta róla, hogy Szlovákia számára kockázati tényező. Slota SNS-e a 2006-os vá­lasztások után Fico Smerének koalí­ciós partnere lett. Kénytelen vagyok megemlíteni a húszas évek szlovák politikusát, Andrej Hlinkát is. Az ő neve a halála után a hitleri Németország szatellit­jének zászlóshajója lett. A szlovák parlament 2007-ben mégis elfogad­ta az ellentmondásos törvényt And­rej Hlinka érdemeiről. Végezetül. Négy-ötéves lehet­tem, amikor apámmal fölmentünk Dunaradvány legmagasabb pontjá­ra. Az utat néztük, amely meredeken vezetett egészenaDunáig, afolyót, a nyugodtan hömpölygő vizet és a Duna túloldalát. A parton túl ártéri erdő húzódott, s a távolban az esz­tergomi bazilika körvonalai látszot­tak. Ötvenhatban lőttek ott-jegyez­te meg apám minden alkalommal, és én mindig elképzeltem, hogyan ro­pognak a fegyverek. Hogyan bújtak el az emberek a lövöldözés elől a ba­zilikában. Honnan tudod, hogy lőt­tek? - kérdeztem hitetlenkedve. Hallani lehetett a lövéseket - vála­szolta apám. Nem ő volt az egyetlen, aki Duna- radványban emlékezett az úgyne­vezett ellenforradalomra. Nemrég még azt gondoltam, hogy az ehhez hasonló élményeket nem lehet elfelejteni. Kiderült, ez nem igaz. Sólyom László és a szo­borleleplezés szervezői megfeled­keztek a 68-as megszállásról. Na­gyon sajnálom. De az ő feledé- kenységük sem mentség a szlovák közjogi méltóságok szemtelen döntésére, hogy nem engedték Szlovákia területére Magyaror­szág államfőjét.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents