Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)
2009-09-24 / 220. szám, csütörtök
8 Vélemény - hirdetés ÚJ SZÓ 2009. SZEPTEMBER 24. www.ujszo.com nyelv@ujszo.<om Nyelvek Belgiumban Véletlenül rákattintottam az egyik német TV-adóra, ahol éppen Belgiumot ismertető műsort közvetítettek. Az ottani életről és a tengerparti érdekességekről szóló színes beszámoló lekötötte a figyelmemet. Az adó belgiumi tudósítója beszámolt egyebek között arról a kevésbé ismert tényről, hogy a flamandok és vallonok között, Malmedi környékén kisebb, zárt német kisebbség él. Ezek jogai akár mintául is szolgálhatnának Európában. Az alig 3 %-ot kitevő kisebbség német anyanyelve Belgiumban, a flamand és francia mellett hivatalos nyelv. A magukat németnek valló belga polgárok minden hivatalban használhatják anyanyelvűket, németül köthetnek házasságot, és a településeiken német feliratok jelzik az utcákat, az üzleteket. Történik mindez ma Belgiumban, holott köztudott, hogy a német csapatok az országot mindkét világháborúban megszállták. Ma már azonban a békés együttélés mintaszerű. Érdekes összevetés a szlovák nyelvtörvénnyel. Eötvös Péter, Frankfurt Ha akarom, nerozumiem? Nemrég Dunaszerdahelyen járt a fiam. Amikor belépett az egyik hivatalba, hallotta, hogy a három alkalmazott -két hölgy és egy fiatalember - egymás között magyarul beszélget. Ő a fiatalemberhez fordult, természetesen magyarul szólt. A reagálás: nerozumiem. A fiam nem hagyta annyiban - miközben a két hölgy továbbra is magyarul társalgó« - a 20%-os küszöbre hivatkozva magyarul folytatta, és meg is jegyezte, ha eddig tudtál magyarul, akkor most is. Ügyét úgy intézték el, hogy ő végig magyarul, az alkalmazott mindvégig szlovákul beszélt. Egyébként a fiamnak nincsenek nyelvi nehézségei, idén kapott diplomát a Szlovák Műszaki Egyetemen. Az alkalmazottakat megértem, ha parancsba kapják s állásukat (ilyen válságos időben) szeretnék megtartani, betartják az aljas indokú utasítást. Nem egészen költői a kérdéseim: valóban egyedi eset lenne a Szlovák Posta körlevele - amiért álságos módon bocsánatot kértek? Az a körlevél nem megint boszorkányüldözést indított-e alattomban egy etnikum, az itt élő, de nem bevándorló népesség ellen? A nyelvtörvényt nem lehet úgy értelmezni, hogy ahol a 20%-ot eléri a kisebbség aránya, ott bizony még a szlovák ügyintézőnek is tudnia kell pl. magyarul ügyintézni, kiszolgálni? Hiszen nem az ügyfél van az ügyintézőért, hanem fordítva! A körlevél nem szabadított ki ismét egy, ránk nézve nagyon veszélyes szellemet a palackból? A bocsánatkéréstől a gonosz szellem magától visszabújik? Hány „szóbeli”, a szlovák nyelv kizárólagos használatára kötelező „körlevél” fenyegetheti vajon a magyar ajkú munkavállalókat munkahelyük elveszítésével? Hányféle módon próbálják még ellehetetleníteni - mindig valami más álca mögé bújva - az itt élő, sok évtizedes helytállással identitásukat máig megtartó, sem beolvadni, sem elmenni nem hajlandó magyarokat? Egyenrangú szabad polgárai vagyunk közös hazánknak... ezt nem az EU-val, a külfölddel kellene minden igyekezetével a többség politikusainak elhitetni, hanem elsősorban velünk, nem? Aztán, ha mi magunk hirdethetnénk büszkén, hogy szabad polgárok vagyunk, akkor állíthatnák a vezető politikusok, hogy itt minden a legnagyobb rendben van ezen a téren. Nem? Sándor Adél A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. OLVASÓI LEVÉL- - • •« - • • mmas&e ■ . A Pátria rólunk szól! ...de, ahol fát vágnak, ott hullik a forgács.... Ha valamit újjá szeretnénk építeni, felújítani - törvény- szerű, hogy bizonyos alapokat ki kell cserélnünk. Röviden, talán kissé sarkítva így foglalhatnánk össze mindazt, ami jelenleg a Pátria rádióban történik. Az új főszerkesztő hivatalba lépésekor csaknem a lehetetlennel próbálkozott és ma már kijelenthetjük, nemcsak próbálkozott - elképzeléseit valóra is váltja. Egy csaknem ötvenéves bebetonozott monstrumot próbál lebontani és a helyére egy, a modem komák, a modem rádiózásnak és a hallgatók elvárásainak megfelelő rádiót felépíteni. Természetesen az ilyen átalakítás sohasem probléma- mentes és gyakran fájdalmas, nehéz döntéseket is megkövetel. De így van ez az élet minden területén. Az is természetes, hogy a Pátria rádióban történteket minden másnál nagyobb figyelem kíséri. És ez így van jól, hiszen a magyar adás a miénk, szeretjük, féltjük. De abban az esetben, ha valaki jó szándékkal a szükséges változtatás nehéz munkáját felvállalva teszi a dolgát, nem feltétlenül kell e mögött a „valaki által felbérelt” szerepébe burkolózó személyt, uram bocsá', összeesküvést keresnünk. Csupán arról van szó, van valaki, aki konkrét elképzelésekkel, meghatározott céllal vette át egy intézmény irányítását és ezeket az elképzeléseit megpróbálja tűzön-vízen át megvalósítani, még akkor is, ha olykor fájdalmas és áldozatokkal jár. Ne feledjük azonban azt sem - mindamellett, hogy nehéz több év után váltani, új munkaterületen próbálkozni -, hogy mindazok, akiktől megvált a rádió, szintén fiatalon kezdték, ennek ellenére senki sem vádolta őket dilettantizmussal, hozzá nem értéssel, csupán azért, mert fiatalok. Senki sem született mikrofonnal a kezében. Mint mindent, ezt is tanulni kell, a tanulás pedig egy folyamat és ezt azok is tudják, akik most kezdenek el dolgozni a rádióban és ami még ennél is fontosabb, a széles látókör, a nyitottság mellett kellő felkészüléssel látnak munkához. Egy-egy átépítéskor vannak elemek, amelyek felújíthatók és újrahasználhatok, vannak emberek, munkatársak - és ez nem korfüggő -, akik képesek megújulni, azonosulni bizonyos célokkal és ezek megvalósítása érdekében képesek összefogni a ma érkezett fiatalokkal és közösen azon munkálkodni, hogy létrejöjjön egy, a korunknak megfelelő szlovákiai magyar rádió. Igaz, hogy az elmúlt évek során is jöttek fiatal kollégák, de csak kevesen, és az a kevés is rögtön magáévá tette a már évtizedek óta működő bevett gyakorlatot, a régi szokásokat, úgymond a belső hagyományokat. A hagyományok őrzése jó dolog lehet egy családban, egy népcsoporton belül, de egyáltalán nem működhet ilyen elvek alapján egy rádió, lesöpörve minden újat, azzal az érvvel, hogy „itt ez mindig így volt szokás”. Szintén nem mellékes tény, hogy tanulni nem csupán a fiataloknak kell, hanem az idősebb, tapasztalt kolléga is sokat tanulhat a fiatalabbtól, de ter- mésztesen csak akkor, ha megvan a kellő nyitottság, a befogadókészség mindkét oldalon. És ha az élet minden területére, akkor az újságírásra még inkább érvényes a mondás: „a jó pap is holtig tanul”. Bizonyára könnyebb, népszerűbb minden történet mögött valamiféle rossz szándékot keresni, és csak nehezen tudjuk elhinni, sőt, másokat is meggyőzni arról, hogy megkövült felvidéki közéletünkben is szabad és kell valami újjal, mással, szebbel próbálkozni. Ha akadnak ilyen próbálkozások, és most nem csupán a rádióra gondolok, rögtön jön a kiokító válasz: „a szlovákiai magyarok konzervatívak, nem akarják az újat, nálunk ez a szokás, így volt ez mindig és ezen nem kell változtatni”. Akkor sem, ha körülöttünk már régen megváltozott a világ, s mi ezt nem akarjuk észrevenni! Hogy miért? Az ok nagyon egyszerű. Sokaknak így kényelmes, és ezért, ha valaki bármi újjal próbálkozik a szlovákiai magyar közélet területén, azonnal árulással, közösségünk elleni támadással vádoljuk. És azok hangoskodnak ilyenkor a legjobban, akik már évtizedek óta ott ülnek bizonyos jól fizetett posztokon és ellenkezésük azért is természetes és érthető, mivel félnek, nehogy az esetleges új változás az erősnek hitt karosszékeiket is megingassa. Pék Zoltán, Both Enikőnek, a magyar szerkesztőség fő- szerkesztőjének helyettese ✓ Uj terítékkel a Vasárnapi asztal! 1. A megújult rovat mellé most dossziét (recept-tár) kap ajándékba! 2. Duplán nyer, ha nem csak a recepteket gyűjti, hanem a közölt szelvényeket is! 3. Játékmező az első szelvénnyel csak a legújabb számban! Főzzön, játsszon, nyerjen a Vasárnappal! Keresse az újságárusoknál! VASÁRNAP recept-tár Több recept Több oldal ^ Több lehetőség
