Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)

2009-09-23 / 219. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. SZEPTEMBER 23. Kultúra 9 A Mein Kampf, a Lear király és az Úri muri a budapesti Nemzeti Színház új bemutatói között Tovább a megkezdett úton A Bánk bán junior próbáján (Gordon Eszter felvétele) Nehéz fába vágta a fejszéjét Alföldi Róbert, amikor meg­pályázta a budapesti Nemze­ti Színház igazgatását. Hiába ugyanis az eredmények, a magyar közgondolkozásban a Nemzeti politikai intéz­ményvolt és maradt, így az igazgatása alatt eltelt egy esztendőben is állandó poli­tikai támadásoknak volt ki­téve. S megjósolhatjuk, ha kormányváltásra kerül sor tavasszal, akkor az ő napjai is meg lesznek számlálva az in­tézmény élén. JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Alföldi Jordán Tamástól vette át a stafétabotot, aki az újonnan alakult szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója lett. Az Alföldi irányította első évadban megtartott több mint 400 előadást mintegy 120 ezer néző látta. Ez nagyjából százszázalékos látoga­tottságot jelent. A színház vezeté­se komoly sikerként könyvelte el, hogy az addigi törzsközönség nagy része nem pártolt el a meg­újult műsorterv láttán sem, vi­szont sikerült olyan, főleg fiata­labb korú nézőket megszerezni a színház számára, akik addig messzire elkerülték a Nemzetit. Alföldi pályázatában nyitott szel­lemiségű, kíváncsiságot mutató és kíváncsiságot ébresztő színház megteremtését és működtetését ígérte, s ez több síkon is elindult. Az elmúlt évadban több vendégjá­tékra, koprodukciós előadásra is sor került, láthatták a budapesti nézők Andrei §erban nemzetközi hírű kolozsvári Ványa bácsiját, a szabadkaiak Szomorú vasárnap című előadását, de Budapestre lá­togatott a világ egyik leghíresebb francia társulata, a Comédie Frangaise is. Düsseldorfi, szentpé­tervári, szebeni és varsói társula­tok látogattak a Nemzetibe, köz­tük a világhírű szentpétervári Ma- lij Tyeatr, amely Lev Dogyin ren­dezésében a Lear királyt mutatta be. A Mundruczó Kornél rendezte Ajég című előadás képviselte a tár­sulatot a Pécsi Országos Színházi Találkozón, valamint a toruni ITF Kontakt Fesztiválon is. Elindult a Felolvasószínház is, amelynek egyik darabja, a finn kortárs Mika Myllyaho Pánikja bekerült az idei évad bemutatói közé. Ahogy Al­földi ígérte, felvette a kapcsolatot a kortárs magyar drámaírókkal is, s mivel tavaly a Biblia éve volt, a fel­kért szerzők (többek között Ester­házy Péter, Háy János, Garaczi László, Darvasi László, Závada Pál) egy-egy tízparancsolatot dol­goztak fel. S a színház légtere kor­társ magyar képzőművészeknek (El Kazovszkij, Vojnich Erzsébet, Szabó Tamás, Jecza Péter) adott lehetőséget bemutatkozásra. Ami a színházi bemutatókat il­leti, Alföldi mellett, aki az Oresz- tészt, Botho Strauss A park című darabját és a János vitéz című dal­játékot vitte színre, a már említett Mundruczó Kornél, valamint Zsó- tér Sándor, Dömötör András, Ba­lázs Zoltán és Valló Péter készített egy-egy előadást, amelyet a kriti­ka többnyire igen pozitívan foga­dott, s a nézők is vevők voltak az új szemléletre. A főleg konzerva­tív és a Nemzetit a régi klassziku­sok egyfajta felmondásaként el­képzelő közönség körében viszont több előadás is hangos nemtet­szést váltott ki, s ez elsősorban A park című előadás körül kulminá- lódott. Az új évad az elmúlt év eredmé­nyeire épít, s folytatódnak a tavaly már megszokott kísérőprogramok. A színház több külföldi meghívás­nak is eleget tesz, így A jég Szara­jevóba, Bogotába és Bécsbe készül, az Oresztészt Rijekába, a Tartuffe című Alföldi-rendezést pedig Bos­tonba hívták. A 2009/10-es évad új bemutatói közül a Szentendrei Teátrummal közösen már nyáron színre került a Bánk bán junior, amelyet Alföldi rendezett a szín­ház fiatalabb tagjaival, s amely ok­tóber 23-án lesz először látható. Már említettük a finn Mika Myl­lyaho Pánik című darabját, amely három, látszólag sikeres férfiról szól, akik képtelenek megbirkózni azzal a ténnyel, hogy elmúltak harmincévesek. Két német, a II. világháború és az azt követő évek német társada­lomrajzát adó drámát is bemutat­nak. Tábori György Mein Kampf című gyilkos iróniájú bohózatát Rába Roland rendezi, s szerepet vállalt benne Törőcsik Mari is. Maga az igazgató állítja színpadra Martin Sperr Vadászjelenetek Al- só-Bajorországból című darabját, amely a II. világháború utáni Né­metország korrajzát is adja. Pár év után ismét a Nemzeti színpadára kerül a Lear király, s Bocsárdi Lász­ló kooprodukciós vállalkozása után (Blaskó Péter volt a címsze­replő) most Gothár Péter rendezi Varró Dániel új fordításának fel- használásával, Kulka Jánosnak ki­vételes lehetőséget biztosítva. Egy magyar és német klasszikus is be­mutatásra vár még, Móricz Úri muriját Bezerédi Zoltán, Schiller Ármány és szerelem című örök­zöldjét pedig Alföldi rendezi, Lady Milford szerepében Básti Julival. Sopsits Árpád a Gobbi Hilda Színpadon Tennessee Williams darabját, az Orfeusz allászállt ren­dezi, remek lehetőséget kínálva Bodrogi Gyulának és Udvaros Do­rottyának, s nem feledkeztek el a legifjabb közönségről sem, akik­nek Lázár Evin Berzsián és Dideki című történetét játsszák zenés vál­tozatban. De lesz a közeljövőben magyar ősbemutató is, Térey Já­nos Jeremiás, avagy isten hidege címmel írt misztériumjátékát az idén Kassán és Komáromban is dolgozó Valló Péter rendezi László Zsolt főszereplésével már 2010 ok­tóberében, s a következő évadot a Nagyszínpadon Andrei §erban rendezésével kezdik, aki Shakes­peare egyik, később kiválasztandó drámáját mutatja be. Október 18-áig tekinthető meg Somorjai Kiss Tibor Tranzit című kiállítása a somorjai zsinagógában Kavics-csillagok a fény éltető és kioltó világával TÁRLATAJÁNLÓ A Budapesten élő Somorjai Kiss Tibor Tranzit című kiállítása a föl­di élet és az égi szféra közti kapcso­latot jelképezi, s arra tesz kísérle­tet, hogy földi „állomásunkról” el­rugaszkodjunk más létsíkok felé. A „szent térbe” állított oszlopra le­képezett univerzum a fény éltető és kioltó világát idézi meg. A tárlat kavics-csillagokkal te­remtett mikro- és makrokozmosz- ban kalandozik, hogy a kavicscsil- lag-vetületű fények, avagy kihunyt állapotukban a sötétek örömökről és bánatokról meséljenek. Hogy a mindenség kavicsainak fénye örö­möt csillant-e vagy bánatba borul, az elet kiszámíthatatlanságának függvénye. A létállapot (ok) veszé­lye ugyanis, hogy bármely ideális élethelyzetben benne foglaltatik az a gyújtózsinór, mely megrenget mikro- és makrokozmoszt egy­aránt. (tébé) (Somogyi Tibor felvétele) ttŐVIPIH Egy öngyűjtő feljegyzései Dunaszerdahely. Hatvanadik születésnapját ünnepli ebben a hónapban József Attila-díjas költőnk, Tóth László. Pontosabban fogalmazva irodalmi „mindenes” ő, hiszen műhelyéből nem csu­pán verseskötetek, hanem mesekönyvek, interjúkötetek, mű­fordításkötetek, művelődés- és színháztörténeti munkák is kike­rültek az eltelt évtizedekben. A kerek évforduló kapcsán mutatják be az Egy öngyűjtő feljegyzései és Ma Isten maga című kötetét szeptember 24-én 18 órától a Budapest Kávéházban, (ú) Birds Build Nests Underground-koncert Somoija. A (New) Music At Home koncertsorozat keretében ma 19 órától a cseh Birds Build Nests Underground ad koncertet a zsinagógában. A posztindusztriális zenei gyökerekből táplálkozó cseh duó szerzeményei gramofon és „speciálisan kezelt” bakelit- lemezek révén szólal meg. A duó Night Night című bemutatkozó CD-je 2007-ben elnyerte a legjobb alternatív zenei albumnak járó Andél-díjat. (ú) A Szent Johanna Kassán Kassa. A prágai Kalich Színház ősszel is folytatja vendégszerep­lését a kassai Cassia Dance Színházban (a Jumbo Centerben). Szeptember 23-26. között Ondrej Soukup és Gabika Osvaldová Prágában komoly közönségsikert aratott musicaljét, a Szent Jo­hannát láthatják Lucia Šoralová és Jiri Zonyga főszereplésével, ok­tóber 21-24. között a Janek Ledecký Hamlet című rockoperája, december 16-19. között pedig Dániel Landa dirtymusicalje, a Krysar (Patkányirtó) lesz látható, (jdj) 3500 éves érintetlen sírhely Tübingen/Qatna. Egy kereken 3500 éves, több száz csontot és kincseket tartalmazó és mindeddig érinteden kősírt tártak fel tü- bingeni tudósok a közép-szíriai Qatna királyi palotában. A Tübin- geni Egyetem és a Württembergi Tartományi Múzeum ületékesei elmondták: a felbecsülheteüen értékű kincsek mellett legalább harminc ember földi maradványait találták meg. Peter Pfälzner régész szerint valószínűleg a királyi család tagjairól vagy a qatnai udvartartás tagjairól van szó. Az időszámításunk előtt 1800-ban alapított Qatna a késői bronzkori Szíria egyik legjelentősebb ki­rálysága volt. Az Ókori Keleti Kultúra Tübingeni Intézetének régé­szei 2002-ben már feltártak itt egy királya süt. Az idén nyáron fel­fedezett sírkamrára a palota északnyugati szárnyánál végzett ása­tások során bukkantak rá. (mti) Száz ingyenes program három napon át Győrött Októberi könyvszalon MTl-JELENTÉS Győr. A gyerekek és a könyvek kapcsolata lesz a IX. Győri Könyv­szalon kiemelt témája; az október 2-án kezdődő rendezvény meg­nyitóján Jókai Anna Kossuth-díjas író kapja a szalon alkotói díját - mondta Ottófi Rudolf alpolgár­mester a programot ismertető keddi sajtótájékoztatón. A háromnapos esemény mint­egy száz ingyenes programot, író­olvasó találkozókat, könyvbemu­tatókat, koncerteket kínál az ér­deklődőknek - ismertette Hor­váth Sándor Domonkos, a rende­ző Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár igazgatója. Mint elhangzott, az idei Győri Könyvszalonon a gyermek és a kö­telező irodalom viszonyrendsze­rét elemzik; a kapcsolódó jövő pénteki konferencián a gyermek- irodalomban megjelenő horrorról és antiutópiákról cserélnek véle­ményt a szakemberek. A gyerekeket mesék, továbbá olvasáshoz kapcsolódó vetélke­dők, játékok váiják, míg szüleik találkozhatnak írókkal, költőkkel, köteteket dedikáltathatnak, vagy megtekinthetik a mintegy negy­ven kiadó és kiállító könyvválasz­tékát. A könyvszalonon több évfordu­lóról is megemlékeznek. A Radnó- ti-centenárium alkalmából Both Miklós és a Napra zenekar meg­zenésített Radnóti-verseket ad elő, a Győrött megjelenő Műhely pedig a költőnek különszámot szentel, amely a tragikus sorsú lí­rikus emlékére írt verseket és a Az író-olvasó találkozók vendége lesz Kukorelly Endre is (Somogyi Tibor felvétele) Rába-parti városban májusban rendezett Radnóti-konferencia előadásait tartalmazza - mondta Villányi László József Attila-díjas költő, a folyóirat főszerkesztője. A jubileum jegyében az iroda­lombarátok találkozhatnak a ta­valyi könyvszalon alkotói díjasá­val, a 80 éves Kányádi Sándorral, a fennállásának negyvenedik év­fordulóját ünneplő Kaláka zene­kar pedig megzenésített versekből ad koncertet. A megannyi író-olvasó találko­zó vendége lesz egyebek között Csukás István, Czakó Gábor, Ro­ckenbauer Zoltán, Kocsis István, Kukorelly Endre, Hámor Vilmos, Spiró György és Vámos Miklós. Az eseményeknek a Győri Nemzeti Színház és a sétálóutca egyik étterme ad helyet.

Next

/
Thumbnails
Contents