Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)

2009-09-19 / 216. szám, szombat

Juraj Herz: „Örömmel forgatnék egyszer egy jó pornófilmet is; ha megnézi a filmjeimet, láthatja, egyikből sem maradt ki az erotika..."

Be akarta perelni Spielberget, de nem volt rá pénze

10 Szombati vendég új szó 2009. szeptember 19. www.ujszo.com

Nincs még egy rendező a cseh filmesek táborában, aki több zsánert képviselne, mint Juraj Herz. Világszerte ismertté A hullaégetővel vált, amelyet Ladislav Fuks regénye alapján forgatott 1968-ban. Alkatához legközelebb a lélektani drámába oltott horror áll, de a tragédiába torkolló szerelmi történet, a fekete komédia, a történelmi dráma, a mesefilm, az abszurd és a sci-fí sem idegen tőle.

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Karlovy Vary idei fesztiválján bemutatott új filmje; a Sötétség hamisítatlan pszichohorror, most születő alkotása, a Habermann malma pedig a németek Csehszlovákiából való kiűzetését megidéző történelmi dráma. Juraj Herz nevéhez - több mint harminc film mellett - fűződik azonban néhány emlékezetes magánéleti cselekedet is. 1987- ben feleségével együtt elhagyta az országot, és Münchenbe költözött. Az ottani Bavaria Filmstúdió támogatásával ugyanis ezt megelőzően már több fűmet forgatott, majd A békakirályt, A buta Ágotát és A császár új ruháját is cseh-német koprodukcióban készítette. Önkéntes száműzetése előtt be akarta pereim Steven Spielberget, mert egy egész jelenetet lopott a Rám tört az éjszaka című filmjéből. És végül: néhány évvel ezelőtt, amikor a prágai Vinohrady Színházban, ahol egy nagy költségvetésű produkciót rendezett volna, az akkori művészeti igazgató, Jifí Menzel váratlan visz- szalépése miatt dühében arcon csapta Oscar-díjas kollégáját.

Juraj Herz Késmárkon született, és ott is élt egészen addig, amíg Pozsonyban el nem kezdte középiskolai (iparművészeti) tanulmányait. A prágai Színművészeti Főiskola bábszínészed szakán szerzett diplomát, de 1965-ben már filmet rendezett. Neve A hullaégetőnek köszönhetően egybeforrt a hatvanas évek új hullámával, igazából azonban sosem tartozott „a nagy csapatba”. Ő kezdettől fogva külön utakon járt, és nem is akart beolvadni soha sehova. Zsidó származását soha nem titkolta, s őszintén kimondja azt is: szívesen forgatna már végre pornófilmet.

Honnan ered ez a már-már mágikus vonzódása a horrorhoz? Közrejátszik ebben netán az is, hogy a saját bőrén tapasztalta meg a koncentrációs táborok borzalmát?

Már kisgyerekként is szerettem a rémtörténeteket. Késmárk háromnyelvű város volt. Szlovákul, magyarul és németül beszéltek a lakosai. Voltak mesék, amelyeket én is németül olvastam, köztük nagyon sok horrort. Ezek ugyanis nem voltak lefordítva se szlovákra, se magyarra. Levágott fejek, kezek, lábak... ám ha a Piroska és a farkast vesszük, lényegében az is horror. Két mesefilmemről, A szűz és a szörnyetegről és A küencedik szívről zokogva-sikoltozva rohantak ki a gyerekek a moziból, a horrorfilmek fesztiválján azonban mindenütt sikerrel szerepeltek.

Hol tartanak horrorfilm-fesztivált a világban?

Több helyen is. Például Madridban. Vagy a franciaországi Gérardmerben, ahol tavaly zsűritag voltam. Vagy Brüsszelben, ahol a vetítések színhelyén két film között Oscar-díjas maszkmester csúfítja el az önként jelentkezők arcát.

Visszatérve Késmárkra... jó tanuló volt?

Egyáltalán. Mivel korán, már másodikosként rákaptam az olvasásra, örökké a könyveket bújtam. Csak nem a tankönyveket. Nem érdekelt, hogy rossz jegyeket kapok, Wilhelm Hauff meséit faltam, amelyekben borzalmas dolgok történtek. Kamaszként már Poe regényeit olvastam, és azok sem cukros love storyk voltak.

Azok aztán, gondolom, a moziban érték utol.

De még ezt megelőzően történt valami, ami nagyon nagy hatással volt rám. Apám, a késmárki gyógyszerész, szenvedélyes fotográftis lévén vett egy kis kamerát, ami a harmincas években maga volt a csoda, és gyakran megörökített bennünket. Á moziban, épp ebből eredően, minden filmet megnéztünk. Ha vetítettek, ment az egész család. Én már tízévesen tudtam, hogy mi akarok lenni. A barátomnak ajándékozott könyvbe azt írtam be, hogy ,Juraj Herz színész és filmrendező”.

Színész szakra mégsem jelentkezett, amikor eljött az ideje.

Dehogyisnem! Csak nem vettek fel. Azt mondták, ilyen arccal hiába várnék szerepre, ezzel nem lehet eljátszani semmit. Na de müyen típusú fiúkat kerestek az ötvenes évek végén!? Olyanokat, akik Jánošíkra hasonlítottak. így lettem aztán bábos Prágában.

Átugrottunk egy lényeges fejezetet. .. megjárta a poklok poklát.

Nem érzek semmit, ha erről kell beszélnem. Korábban sem éreztem, azután, hogy hazajöttem. Fél évet töltöttem különböző koncentrációs táborokban. Mielőtt elhurcoltak volna bennünket, apám azt mondta: „Véget ér a háború, és Késmárkon találkozunk.” Apám szava szentírás volt, eszembe sem jutott, hogy a dolgok másképpen is alakulhatnak. S bár elszakítottak bennünket egymástól, elsőként értem haza. Aztán megjött anyám, és pár hónappal később apám is. A szüleim még fiatalok voltak, a két öcsém a háború után született. Én valahogy végig hittem benne, hogy a sok borzalom egyszer véget ér, és hazakerülök, s talán épp ez segített a túlélésben. Volt is egy tervem, hogy majd egy fekete komédiában megmutatom, hogyan látta a táborbeli eseményeket egy tízéves kisfiú, aki én voltam. Sajnos, sem itthon, sem külföldön nem állt mellém senki, hogy ez a film megszülethessen. Még az olaszok, a németek és az amerikaiak is azzal jöttek, hogy: „Maga megőrült?” Egyébként a táborban sem volt minden német kegyetlen. Voltak köztük rendesek is. Apámtól is ezt hallottam, aki Késmárkon német nyelvű iskolába járt. ,A németek nemcsak Hitler fiai - szokta mondani. - Goethe és Schüler is németek voltak.” A mi családunkban pedig mindenkit megkereszteltek, tehát egy ideig nyugtunk volt, nem kellett rettegnünk, hogy elvisznek bennünket. Késmárk közelében volt egy német nyelvű falu, ott találtunk menedéket. Mindenki tudott rólunk, a helybéli gyerekekkel játszottunk. Talán három hét múlva hírt kaptunk otthonról, hogy visszamehetünk, minden rendben. Sajnos, becsaptak bennünket. Alighogy visszaköltöztünk Késmárkra, már vittek is bennünket a koncentrációs táborba. Engem is más helyre, anyámat is, apámat is. Miután hazajöttünk, meg akartuk köszönni annak a német családnak, amely befogadott bennünket, mindazt, amit értünk tettek, de a falu már nem létezett. Mindenkit kitelepítettek, s lehet, hogy épp a Hlinka-gárda egykori tagjai, akik elfogtak és vagonokba zártak bennünket, s akikből később partizánok lettek.

Két filmje is a témába vág. Vegyük előbb A hullaégetőt. Akárcsak a regényből, a filmből is különös borzalom árad. Lehet,

hogy már a hatvanas évek második felében horrorral akart előállni?

Ha akartam is volna, az még akkor nálunk kivitelezhetetlen volt. A kész filmet azonban nem egyformán fogadták a világban. Emlékszem, voltak országok, ahol a közönség szülte végig szórakozott a filmen, de például az olaszok, főleg délen teljesen elborzadtak rajta, számukra ez egyszerűen felfoghatadan volt. Ami viszont engem is megfogott: a forgatás során eszembe sem jutott, hogy ez a film nemsokára nagyon is az elevenébe vág az országnak. A hullaégető ugyanis egy meghasonlott ember története, s mikor a forgatás vége felé a szovjet tankok lerohanták Prágát, a lakosság nagy része ugyancsak meghasonlott. Az események hatása alatt természetesen azonnal átírtam a film végét, és le is forgattuk, hogy Kopfrkingl úr, a hullaégető széles mosollyal az arcán a megszálló hadsereggel tér vissza, hogy „megválthassa” a népet. A Barrandov vezérkara azonban nem fogadta el az ödetet, ki kellett vágnom a filmből. A Jeleslegessé vált” jelenetet egy ideig trezorban őrizték, aztán bizonyára megsemmisítették, mert azóta sem került elő.

Igaz, hogy a címszereppel zseniálisan azonosuló Rudolf Hru- šínský eleinte nem is örült a lehetőségnek?

Miután elolvasta a forgatókönyvet, közölte velem, hogy nem tetszik neki, mert sokkal több snittje van, mint bármelyik korábbi filmjében, ráadásul mindegyik nagyon rövid. „Nincs mit játszani!” - elége- dedenkedett. Tudtam, hova jár sörözni, s addig könyörögtem neki, míg a végén rábólintott. A forgatás első három napján azonban iszonyú sokat akadékoskodott, aztán jött egy pont, ahol fordult az egész, és rákapott a szerep ízére. De mivel nyáron forgattunk, hirtelen úgy döntött, hogy szabadságra megy. Pihenni akart. Halászni. Augusztus 20-án folytattuk volna a munkát, de közben bejöttek a szovjetek, és nem állhattunk le, a filmnek el kellett készülnie.

Hogy nem sokkal később dobozba zárhassák.

Csehországban nem is forgathattam egy ideig. A Szlovák Televíziótól kaptam lehetőséget Az elmúlt nyár édes játékaira, és csak jóval később rendezhettem újra Prágában. Kezdetben reklámokat, majd mesefilmeket, hiszen még vígjátékra sem adtak engedélyt.

Annak ellenére, hogy A hullaégető bekerült az Oscar-jelölt filmek közé.

Erről én sokáig nem is tudtam. Elhallgatták, eltitkolták előlem. Két vagy három évvel később vehettem kézbe a hivatalos hollywoodi értesítést Gregory Peck aláírásával, hogy a film bekerült az öt díjesélyes alkotás közé. S ez később is így volt. Még a nekünk ítélt díjakról is csak késve szereztünk tudomást. A Morgianával Chicagóban nyertem Arany Hugót, ám azt is csak úgy vehettem át, hogy egy egészen más ügyben ott ültem a Barrandov igazgatójánál, és láttam a polcán az aranyozott szobrocskát, rajta a nevemmel. „Ez meg az enyém, ha jól látom - jegyeztem meg. - Akkor talán el is vinném...” Morgott valamit az orra alatt, hogy: „Azt már nem!”, de nem törődtem vele, fogtam és elvittem. Hét évvel azután, hogy megnyertem, így került be az újságokba, hogy a Morgianát díjazták. De nem ez a történet vége. Egy piti kis rabló olvasta a hírt, kinyomozta, hol lakom, felmászott a falon a hatodik emeletre, és ellopta a szobrot, mert azt hitte, valóban aranyból van. Kettétörve találták meg valahol egy szemétkosárban.

És melyik idegen nyelvű film előzte meg végül is A hullaégetőt? Ki kapta az Oscart abban az évben?

Szergej Bondarcsuk a Háború és békéért. Amerikai szemmel nézve valóban az volt a szuperprodukció, hiszen sokkal látványosabb alkotás volt, mint az én fekete-fehér filmem.

Forgathatta volna színesben?

Igen. A végén aztán mégsem. Az volt ugyanis az elképzelésem, hogy csak a vér lesz színes benne, a szereplők és a környezet fekete-fehér. A Barrandov vezetői azonban nem egyeztek bele. Vagy Uyen legyen, vagy olyan, mondták, tehát választanom kellett.

1986-ban készült filmjéért, a Rám tört az éjszakáért állami díjban részesült. Meglepte?

Az a film tényleg megérdemelte. Fel is kínáltak utána egy kivételesnek tűnő lehetőséget: IV. Károly életéről forgathattam volna filmet. De akkor már a feleségemmel eldöntöttük, hogy elhagyjuk az országot. Leforgattam a Gagman című ötrészes tévéfilmet, amelyben ő játszotta a főszerepet, majd csomagoltunk és mentünk. Kilenc nap múlva már kezemben volt a német állampolgárság, és nem sokkal később elkezdtem dolgozni. Egyetlen év kivételével minden esztendőben forgattam. Még Franciaországban és Amerikában is.

Itthon tudták volna tartani valamivel?

Ha megengedték volna, hogy azokat a történeteket forgassam le, amelyeket én akartam vászonra vinni. Fuks további két regényéből készen is volt már a forgatókönyvem, aztán volt egy tervem Alfred Jany műve alapján... mindegyiket visszadobták.

A Rám tört az éjszaka koncentrációs élményeire épül.

Azt megelőzően sem forgathattam. A Jobb ma egy szarka, amelyben Tatján Györgyi játssza a főszerepet, akkor már három éve dobozban volt. És az idő tájt olvastam Jožka Jaburková, a meggyőződé- ses kommunista történetét, amelyben szerepelt egy szó: Ravensbrück. Azonnal felmentem a Barrandov igazgatójához, hogy ezt én szeretném filmre vinni. „Maga megbolondult? - üvöltözött. - Egy: nem forgathat, kettő: ehhez a témához az égvüágon semmi köze!” Erre én azt találtam válaszolni, hogy: „Ez így igaz, ahogy mondja. De mutasson nekem még egy cseh rendezőt, aki megjárta Ravens- brücköt!” Ilyen ugyanis nem volt. Ezért aztán én kaptam a lehetőséget, de azzal a feltétellel, hogy a filmben nem jelenhet meg egyetlen zsidó sem. Rendben, mondtam. A koncentrációs táborok hangulatát azonban olyannak mutattam, amilyennek én magam is megéltem. Ezért forgattunk Maj- danekben. Természetesen azt is belecsempésztem a fűmbe, amiről a lágerben mindenki tudott: a kommunisták megvédték egymást. Jožka Jaburková is ezt teszi, amikor a nácik különböző orvosi kísérleteikhez nőket válogatnak. Megmenti az egyiket, de feláldoz érte egy másikat - aki zsidó.

Van egy jelenet a filmben, amely a Schindler listájába is bekerült. Méghozzá ugyanúgy, mert - állítása szerint - Spielberg „meglopta”. Ezért aztán be is perelte az Oscar-díjas amerikai filmrendezőt.

Ez az az epizód, amikor az embereket beterelik a zuhanyozóba, és kitör a pánik, mert attól félnek, hogy víz helyett majd gáz jön. Ezt én magam is megéltem Ravens- brückben. És nyolc évvel a Rám tört az éjszaka bemutatója után ugyanezt és ugyanúgy mutatja Spielberg, mint ahogy az én filmemben látható. Egy az egyben átemelte. Kerestem egy amerikai ügyvédet, és elküldtem neki a két jelenetet. Megnézte, majd közölte velem, hogy a pert minden valószínűséggel megnyerném, de legalább kétszázezer doűáromba kerülne. Annyi pénzem viszont nem volt, úgyhogy visszaléptem.

De hol akadt Spielberg az ön filmjére?

A majdaneki lágerben, ahol eldicsekedtek vele, hogy én is ott forgattam.

Van még egy műfaj, amelybe hetvennégy évesen is szívesen belekóstolna?

Örömmel forgatnék egyszer egy jó pornófilmet is. Ha megnézi a filmjeimet, láthatja, egyikből sem maradt ki az erotika. Bergman után én voltam az első rendező, akinél leplezetlen önkielégítést láthatott a néző. Az erotika egyébként még a koncentrációs táborokban is jelen volt. Tizennégy éves cigányfiúk, akik megjárták a női barakkokat, meséltek nekünk a szexről. Naphosszat nyomták nekünk, tízéves, éretlen kölköknek, hogy mit hogyan kell csinálni.

Új filmje, a Sötétség egy szellemek által lakott vidéki házban játszódik, ahol a fiatal festő - akit a Párizsban élő Ivan Franek alakít - szüleivel és nővérével együtt a gyerekkorát töltötte, s ahol a második vüágháború alatt, egy SS-tiszt parancsára 25 Down- kóros német gyereket öltek meg.

Valós történet alapján íródott a film, és sokak számára lesz idegesítő Csehországban, mert nem a németek kitelepítéséről, hanem a németek elüldözéséről szól. Családi dráma 1937-től 1945-ig, amikor a Beneš-dekrétumok még nem is léteztek.