Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)
2009-09-18 / 215. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. SZEPTEMBER 18. Régió 5 Ismét a komáromi oktatási intézmény lett Nyitra megye legeredményesebb középiskolája Folyamatosan jól teljesít a Selye János Gimnázium A nyelvi szaktantermet tavaly avatták, idén pedig - egy újabb pályázatnak köszönhetően - további nyolc számítógéppel gazdagodik az iskola (Kis Kata felvétele) Komárom. A 2008/2009-es tanévben elért verseny- eredmények alapján a Selye János Gimnázium lett Nyitra megye legjobb középiskolája. A Kerületi Tanügyi Hivatal által összeállított rangsorban két nyitrai gimnáziumot megelőzve áll a komáromi magyar gimnázium az élen. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ „Nem először sikerült ilyen jó teljesítményt elérnünk, évek óta intézményünk vezeti ezt a listát, amely a megye 96 középiskoláját rangsorolja a különböző tantárgyolimpiákon és egyéb versenyeken mutatott teljesítmény alapján - mondta Andruskó Imre igazgató. - Ez az eredmény jó válasz mindazoknak, akik kételkednek a magyar iskolák színvonalában.” Külön értékeli a tanügyi hivatal a sporteredményeket, ebben a rangsorban négy sportiskolát követően a Selye Gimnázium az 5. helyet szerezte meg. Valószínűleg a folyamatos kimagasló eredményeknek is köszönhető, hogy a kedvezőtlen demográfiai mutatók ellenére sem csökken az intézmény diákjainak száma, a 129 ballagó helyébe 135 elsős lépett. Megtudtuk: az iskola a fenntartó Nyitra megyei önkormányzat engedélye alapján a következő tanévben négy első osztályt nyithat a négyéves tagozaton, összesen 120 diákkal. A nyolcosztályos gimnáziumok működését szabályozó törvény szerint, amely egy adott korcsoport populációjának nagyságát veszi alapul, a Komáromi járásban a 2010/2011-es tanévben 44 tanulót lehet felvenni ilyen típusú iskolába, felét magyar, felét szlovák intézménybe. Nyolcosztályos tagozat indítására a Kerületi Tanügyi Hivataltól a Selye János Gimnázium és a szlovák Šulek Gimnázium kapott engedélyt. Meg kell viszont jegyezni azt is, hogy az idei tanévben érdeklődés hiányában az egész járásban nem indult nyolcosztályos tagozat, ennek ellenére jövőre is meghirdetik ezt a képzési típust. Az igazgató beszámolt arról is, hogy a szaktárca által meghirdetett, és az Európai Szociális Alap által finanszírozott, az oktatói munka korszerűsítésére kiírt pályázaton három tanáruk sikeres lett. A program részeként a tanárok egy-egy laptopot, az iskola pedig nyolc új számítógépet és egy kivetítőt kapott, mintegy 10 ezer euró (300 ezer korona) értékben. ,A tervezetbe benevezett pedagógusok között van szlovák, kémia és fizika szakos is, akik az új segédeszközök bevetésével is igyekeznek modernizálni, a diákok számára vonzóbbá tenni a tanórákat” -tette hozzá Andruskó. (vkm) Vágsellyén és Érsekújvárban is komoly gondokat okoz a parkolás - újabban visszaéléseket is tapasztalnak Lista készül a feketén parkolókról ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Vágsellye/Érsekújvár. Hamisítják a parkolókártyákat Vágsellyén - sokan még azután is használják a parkolási engedélyt, miután lejárt - derült ki a legutóbbi önkormányzati ülésen. „Komoly gondot okoz a városban, hogy az érvényes parkolóhellyel és parkolójeggyel rendelkezők nemegyszer visszaélnek jogaikkal. A számukra kijelölt hely mellé állítják le autójukat, a hivatalosan bérelt helyet pedig átadják valamelyik családtagjuknak. így egy fizetett helyjeggyel két parkolóhelyet foglalnak” - nehezményezte Jozef Mečiar polgármesterhelyettes. A városi rendőrségnek nem áll módjában ellenőrizni, ki rendelkezik érvényes parkolókártyával, mert Vág- sellyének nincs erre vonatkozó aktuális listája. A városatyák végül határozatot hoztak arról, hogy október 30-ig fel kell mérni valamennyi városi parkoló állapotát, a fizetett helyek számát, és ellenőrizni azok tulajdonosait. A hivatalos listát ezt követően megjelentetik a város honlapján (www.sala.sk). A csalókat természetesen megbírságolják. Érsekújvár önkormányzata ugyancsak parkolási gondokkal küzd. A járási székhelyen az elmúlt hónapokban a régi piac és a Vár utcai lakóház mellett egy-egy új, nagykapacitású parkoló épült. Sóky Lívia jogásztól megtudtuk, az ipari iskola régi épülete helyén is parkoló létesül. Az itt élők számára ez megoldást jelent, mivel már tarthatatlan a helyzet. Érsekújvárban a nyolcvanas években felmérést készítettek arról, hány autója van egy-egy családnak. Az altkoriban épült lakótelepen 0,8 gépkocsi jutott egy háztartásra, a mai adatok szerint már 1,2, de még ez sem fedi a valóságot. Csaknem minden második családnak van saját és szolgálati kocsija, ezt bizonyítja a házak előtt álló autók rendszáma és cégjelzése. A lakótelepen beruházó vállalkozókat arra kötelezi a város vezetése, hogy az épülő ingatlan mellett parkolóhelyeket alakítsanak ki. (száz) Érsekújvárban, az ipari iskola leégett épülete helyén új parkoló épül (Csuport István felvétele) Egyforma mérce alkalmazását kéri a városi képviselő-testülettől a polgármester Megvétózott önkormányzati határozatok ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Komárom. A legutóbbi testületi ülés több határozatát is megvétózta Bastmák Tibor polgármester. Kettőnek a tartalmával nem értett egyet, egyet pedig formai hiányosság miatt utalt vissza újratárgyalásra a testülethez. „Tudom, szokatlan dolog, hogy egy zárszámadást vétózzon a polgármester, az idegenforgalmi Viator Kft. esetében mégis ezt tettem. Mégpedig azért, mért a társaság tavaly több mint négymillió korona (133 ezer euró) hiányt halmozott fel, a testület mégsem rótt semmilyen feladatot a vállalatvezetésre. Mint ahogyan azt - nagyon helyesen - megtette például a városi TV-t működtető és a városi lapot kiadó Commedia Kft-nél, ahol viszont a Viatorhoz képest elhanyagolható, mintegy 100 ezer korona (3300 euró) volt a múlt évi veszteség” - magyarázta sajtótájékoztatóján Bastmák Tibor. Ugyancsak vétó alá esett a Kertész utcai ún. piramis épület kezelésére vonatkozó határozat; az ingatlannak több vállalkozó mellett a város is résztulajdonosa. A polgármester szerint egyebek között nem világos, ki állná a közös helyiségek kezelésének költségeit, és attól tart, azok kizárólag a várost terhelnék. Ezért tartja fontosnak az anyag átfogó átdolgozását. A harmadik megvétózott határozat a Commedia Kft. zárszámadása, amit viszont csak formai hibák kiküszöbölése miatt utalt vissza a testülethez a polgármester. „Valószínűleg többen várták, hogy nem írom alá Sagát Istvánnak a KOMVaK városi víz- és csatornaművek elnökségébe való kinevezéséről szóló határozatot - mondta a polgármester. - A törvény szerint viszont csupán két esetben élhetek vétójogommal: ha az adott határozat törvényellenes, vagy bizonyíthatóan előnytelen a városra nézve. Bár a jelölttel szemben, aki Andruskó Imre, az MKP-klub elnökének asszisztense, éppen e szoros kötődés miatt én is megfogalmaztam aggályaimat, azt nem állíthatom, hogy kinevezésével fennállna a jogszabályban megfogalmazott két feltétel valamelyike.” A polgármester viszont azt is hozzátette, hogy a testület bármikor dönthet személycseréről, ha azt indokoltnak látja, (vkm) Kilenc szlovák településről érkeznek résztvevők Krumplifesztivál Kistarcsán MTl-HÍR Kistarcsa. Hatodik alkalommal rendezik meg holnap a magyarországi Kistarcsán a krumplifesztivált és az országos szlovák folklórtalálkozót, amelyre több ezer vendéget várnak. A 13 ezres lélekszámú Pest megyei település idén nyerte el a városi rangot, ennek jegyében zajlanak majd a kulturális, gasztronómiai események. A fő attrakció a krumplifesztiválon a görhö- nyesütő verseny lesz, amelyre tíz csapat nevezett be. A reszelt krumpli, tojás, liszt alapú, zsírban sütött görhönyét és számtalan változatát eredetileg szlovák ételként tartották számom, ám kiderült, hogy a dánok, az angolok, a svédek is szívesen fogyasztják. Kistarcsán mindenesetre szigorú zsűri dönti majd el, melyik csapat remeke érdemesük a fődíjra. Délelőtt a Simándi téren felállított színpadon a Kékpántlika táncegyüttes moldvai táncokat mutat be, lesz barokk és latin zene, délután pedig megkezdődik az országos szlovák folklórtalálkozó. Összesen kilenc, szlovákok lakta településről érkeznek hagyományőrző együttesek, hogy népdalokat, táncokat adjanak elő. Közöttük helyi csoportok is, mert Kistarcsán évszázadok óta élnek szlovákok. Valaha a török idők után Grassalkovich Antal, a környék birtokosa telepítette fc>e őket az elnéptelenedett faluba, az ő utódaik ropják majd a táncot. Zárásként este a neves Sztan- tovszka Nálada zenekar ad koncertet. Jövőre felépül egy újabb bérház a községben Új lakásokat adtak át Vezekényben ÚJ SZÓ-HÍR Vezekény. Tegnap Vezekényben Tončko Miklós polgármester Igor Štefanov építésügyi és régiófejlesztési miniszter társaságában átadta az óvodaudvaron épült húsz bérlakást. Az önkormányzat és a lakók kérésére az egy-, két- valamint háromszobás lakásokat Bencze Attila tallósi plébános szentelte fel. A községi hivatalban megtudtuk, negyven kérvény érkezett, az igényléseket továbbra is nyilvántartják, ugyanis a most átadott ház tőszomszédságában újabb huszonnégy lakás épül, amelyeket várhatóan jövőre adnak át. Az óvodát átköltöztették az iskola kibővített épületébe, ezért a jövőben, ha az önkormányzat megkapja rá a támogatást, az óvoda épületében is lakásokat alakítanak ki. (jéem) Tončko Miklós polgármester Igor Štefanov építésügyi és régiófejlesztési miniszter társaságában adta át a lakásokat (A szerző felvétele) AJÁNLÓ Szeptember 19. (szombat) Dunaszerdahely - 10.00: társastánctanfolyam Morva Pál vezetésével a vmk-ban. (szt) Dunaszerdahely - 11.15: katolikus ifjúsági közösségek találkozója a művelődési központban. (szt) Komárom -16.00: Művész- híd - magyarországi, erdélyi és szerbiai művészek kiállítása a Csemadok Galériában, (vkm) Szeptember 27. (vasárnap) Érsekújvár - 18.00: Jubileumijótékonysági koncert lesz a Bibliotheka Kaláka Magán- könyvtár megalakulásának 10. évfordulója alkalmából a Cse- madok-székházban. A tetszés szerinti belépődíjjal a magán- könyvtár könyvállományának gyarapítását támogathatja a közönség, (száz) Érsekújvár - 15.00: Rendhagyó táncóra a Szőttessel a Csemadok-székház nagytermében. A koncertre és a táncházba várják az óvodáskorú gyerekeket és szüleiket valamint az alapiskola alsó tagozatos tanulóit. A belépés ingyenes. (száz) Szeptember 20. (vasárnap) Komárom - 17.00: A szakrális zene gyöngyszemei - Varga Petra orgonaművész hangversenye a komáromi Szent András templom épületében. (vkm) Szeptember 21-24. (hétfő-csütörtök) Dunaszerdahely - könyvbörze a Dunaszerdahelyi Régiófejlesztési Ügynökség, Nagyszombat megye, a Csallóközi Könyvtár és a vmk szervezésében, (szt)