Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)
2009-09-12 / 211. szám, szombat
14 Szalon UJSZO 2009. SZEPTEMBER 12. www.ujszo.com „A világ sivár állapota tettekre sarkall; mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy az emberiséget a legmélyrehatóbb szinteken segítsük." Őszentsége, a Bölcsesség Óceánja Becses vendéget fogadhattunk a héten Pozsonyban - a vallási és szellemi vezetőként, lázadóként, egy nem létező ország politikai képviselőjeként és istenkirályként egyaránt ismert Dzsepcun Dzsampal Ngagvang Loszang Jese Tendzin Gyacót. Bár magát egyszerű buddhista szerzetesként aposztrofálja, a világ a 14. dalai lámaként tiszteli. LŐR1NCZ ADRIÁN Címének jelentése: a Bölcsesség Óceánja. „Vannak, akik úgy értik, élő buddha vagyok, az irgalom bódhi- szattvájának, Avalókitésvarának földi megtestesülése. Amikor száműzetésbe menekültem, ellen- forradalmárnak és parazitának neveztek. Csakhogy magam úgy vélem, a fontiek közül egyik sem illik rám, számomra a dalai láma egyszerűen az általam betöltött tisztség viselője. Emberi lény vagyok én is, történetesen tibeti, aki úgy döntött, hogy buddhista szerzetes lesz” - írja Ószentsége Száműzetésben - szabadon című önéletírásában. A bódhiszattva kifejezés jelentése: a felébredés lénye. Bódhiszatt- vának nevezik azokat, akik elérik a nyugati civilizációban megvilágosodásnak nevezett, bár inkább kialvásként értelmezhető állapotot, ám mielőtt megszabadítanák magukat a testet öltések körforgásától, a szenvedések és vágyak földi világában maradva, a valóságban való tudatos részvétel útján segítik elérni minden érző lénynek a felébredést. A bódhiszattva Buddha-tu- dattal rendelkezik, s Buddha-tuda- túnak tekint minden létezőt; ez az időszámításunk előtt 563 és 483 között élt Gótama Sziddhárta herceg által ránk hagyott, világvallássá lett, erős erkölcsi pilléreken nyugvó gyakorlatalapú világnézet egyik sarkköve. A témában jártasok szerint a buddhizmust nem elég „tudni” - a mindennapokban kell gyakorolni. A járható út: a tanulás, az elmélkedés, s végül az elmélyülés. Buddha négy nemes igazságának felismerése, a nemes nyolcrétű ösvényhez való igazodás, ületve a létező dolgok üresség-természetének megértése és múlandóságuk tudatosítása vezethet el a bódhihoz (japánul bodai) - a felébredésből született bölcsesség gyakorlásához. Hát ennyire egyszerű; Sarva- mangalam, azaz Békesség minden lénynek! Tibet és a szabadság Ószentsége szinte észrevétlenül érkezett, s úgy is hagyta el az országot. Az ország közjogi méltóságai vörös nyakkendőikkel egyetemben szerencsére távol maradtak az eseménytől, így viszonylag szégyenérzet nélkül kaphattuk el Tendzin Gyaco egy-egy derűs pillantását. 1989-ben, amikor a közép- és kelet-európai országok legutóbbi (vélhetőleg nem utolsó) csatájukat vívták a diktatúrával, Őszentsége átvette a Nobel-békedíjat. Látogatását követően olyan érzésem támadt: a dalai lámával a Nobel-bé- kedíj kapott akkor új értelmet. Most, miután kezébe vette a ’89-es rendszerváltás egyik legjelentősebb alakjáról, valamint a nemzeti emlékezetet intézményi szinten megalapozó, tragikusan elhunyt Ján Langošról elnevezett díjat, hazájáról beszélt. Buddha követője számára a szabadság a ragaszkodás felszámolását, a tágabb összefüggésekben való gondolkodást jelenti, mondta, s így kell viszonyulnunk a kínaiak által 1949-1950-ben leigázott Tibethez is. Az, ami a Himalája fennsíkján lejátszódik, az egész emberiség sorsa szempontjából képletes jelentőséggel bír. Miért talált Tibet sorsa oly mély visszhangra az egész világon? A választ Láma Anagarika Go- vinda adja meg Fehér felhők útja című könyvében. „Tibet szimbólumává vált mindannak, amire a ma embere annyira vágyódik - akár azért, mert már elveszett, akár pedig azért, mert még nem sikerült megvalósítani, vagy mert az a veszély fenyegeti, hogy az emberiség végleg szem elől téveszti. Tibet lett a szimbólumává azoknak a szilárd hagyományoknak, amelyek nemcsak a történelmi és A Ján Langoš-díjat idén Őszentsége, a 74. dalai láma és Fedor Gál vehette át szerző felvétele) kulturális múltban gyökereznek, hanem az ember legbensőbb lényében is, ahol szívünkbe zárva őrizzük e múltat az inspiráció örökké élő forrásaként.” Úgy is fogalmazhatnék: Tibet a szabadságszerető emberek szívügye - tüntettek is érte Pozsony központjában szerdán úgy kétszázan. Két csendes ellenálló Megtisztelő számomra, hogy egy olyan szervezet díját vehetem át, mely erőszakmentesen harcol az emberi és szabadságjogokért, mondta Őszentsége. A hazai díjazott, az egykori Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom egyik kulcsfigurája, Fedor Gál keményebben fogalmazott, s olyan kérdéseket vetett fel, melyek nyomán kongó csend támadt a Hviezdoslav Színházban. „Nem úgy kell szeretnünk, hogy vakokká válunk. Ján Langoš üzenete számomra az, hogy emlékezzünk. Generációnk sok dolgot megélt - egyebek közt húsz év demokráciát is. S én most, húsz év távlatából tényleg szeretettel a szívemben kérdem: Szlovákia minden lakosa otthon érezheti magát ebben az országban? A magyarok és a romák is? S olyan emberek képviselik ezt az országot, akikre méltán büszkék lehetünk? Nem gondolnak-e szentimenta- lizmussal telt szívvel a két diktatórikus rendszerre, a fasizmusra és kommunizmusra? Nem élnek-e közöttünk olyanok, akiknek nap mint nap szembesülniük kell az állam arroganciájával? Ha csak egyetlen személyről, egyetlen Malina Hedvigről van is szó, az mindannyiunk felelőssége. Az az érzésem, hogy a Ján Langoš-díjat közösen kapjuk; az önöké is, akik szeretettel a szívükben, ám nyitott szemmel élnek, s még ha fájdalmas is, emlékezni akarnak. Kicsi ez a színpad valamennyiünknek, ám én itt állok önök helyett, és köszönöm...” Egyazon világ, két sors, két történet, mely a csendes, önként vállalt ellenállás - és száműzetés - révén fonódik egybe. A végkifejlet bizonytalan, a történetnek ezen a pontján legördül a függöny. Határtalanul fontos odafigyelni arra az emberre, aki a szeretetről beszél, az együttérzésről, a szív jóságáról, ugyanakkor a tetteinkért vállalt felelősségről is. Őszentsége, a dalai láma köszöntése Ján Langoš-díja alkalmából MARTIN BÚTORA Tisztelt ünnepi gyülekezet, a ma díjazottszemélyiségetavilágolysok jelentős intézménye kitüntette már, s annyi mély gondolat elhangzott már róla, hogy bármit ezekhez hozzátenni olyan volna, mint a Dunába vizet hordani. Ha azonban a Ján Langoš Alapítvány mégis úgy döntött, hogy ennek „az egyszerű buddhista szerzetesnek” - ahogy a díjazott magát nevezi - a tengernyi kitüntetését még megtoldja egy szlovákiaival is, arra több oka volt. E cinizmussal átitatott korban, olyankor, amikor aggasztóan teljed a tehetetlenség és a kétely érzése, oly viszonyok közt, midőn fellazulnak a mindennapi tisztesség normái s feltörekvőben a primitivizmus - nos, ilyenkor határtalanul fontos odafigyelni arra az emberre, aki a szeretetről beszél, az együttérzésről, a szív jóságáról, ugyanakkor a tetteinkért vállalt felelősségről is, a tágabb értelemben vett felelősségről, az emberiség sorsáért viselt egyetemes felelősségről. Oly korban, amikor a kishitűek baljós suttogásba kezdenek a kisemberjelentéktelenségéről, az erősebbekhez való alkalmazkodás szükségességéről, azzal, hogy esetleg ez-az kialkudható - nos, ilyenkor különös jelentősége van fogadni egy olyan embert, aki a kicsik és a gyengék, de egyediek szószólója. Egy olyan vezető személyiséget üdvözölhetünk, aki megakadályozta azt, hogy népét a kínai kommunizmus vasökle szétzúzza, noha ehhez annak minden eszköze megvolt. A szomszédok közti viszályok, konfliktusokkal terhelt, egymást nem elviselő és egymásban nem bízó közösségek nyomasztó idején helyénvaló elgondolkodni afölött, mekkora fontosságot tulajdonít Ószentsége a megértésnek, a toleranciának, az általános egyenlőségnek, függedenül az ember fajától vagy nyelvétől, nemkülönben a konfliktusok megoldása keresésében tanúsított türelemnek. A személyes és családi válságok idején, a fájdalom és a betegség gyötrelmes napjaiban semmi sem pótolhatja a vigasz, a lelkesítés hangját, areményét. Hogyan lehetséges, kérdezzük gyakorta, hogy amikor ez az ember minderről beszélni kezd, amikor felhívja a figyelmet és felráz, sarkall és emlékeztet, szavai nem tűnnek frázisnak. Igen, tudjuk: ezeket a szavakat az ő jelleme szavatolja, s népe történetei. A lényéből sugárzó személyiség. S még valami, aminek nincs ésszerű magyarázata - merthogy titoknak vagyunktanúi. Noha nem beszéljük a tibeti nyelvet, vannak közös szavaink és tapasztalataink. A Nobel-békedíjat azért kapta Ószentsége, mertabéke, a szeretet, az együttérzés, az önzetlenség értékéért száll síkra, s mert az igazságra törekszik. Emlékeznek még arra, miként szólt hozzánk Marika Gombitová húsz évvel ezelőtt a téren azoknak nevében, akik ismerik az emberek segítségének értékét? „A Szeretet nevű Földgolyó.” S mit énekelt Ivan Hofman a mi bársonyos forradalmunk idején? „Szeretetet ígértünk egymásnak, hogy igazat fogunk mondani, hogy kitartunk.” Ünnepeltünk húsz évvel ezelőtt, 1989. december 10-én kapta meg a Nobel-díjat. Tehát ugyanazon a napon, amikor több mint százezer pozsonyi fogta magát, s a körüldrótozott országból gyalogosan átkelt az ausztriai Hainburgba, hogy jelképesen megszüntessék a vasfüggönyt. Ószentsége gyakran szól a tibeti kultúra, szellemiség, nyelv és környezet megőrzésének szükségességéről. Az emlékezet megőrzésének fontosságára figyelmeztet. Ján Langoš a Nemzeti Emlékezet Intézetének volt alapítója. S nem csak az volt. Ján Langoš - sokakkal együtt, akik ma itt vannak vagy szerte Szlovákiában és a világon; a független művészek és színházi emberek szí- ne-javával, a környezetvédőkkel együtt, a diákokkal, a szellemiséget ápoló hívőkkel együtt; s abarátaival, akik ugyan magyarul beszélnek, mint a Hedvig nevű fiatal nő, ám érzéseik átfogóan emberiek; azokkal együtt, akik ma már nem lehetnek köztünk, bár oly szívesen üdvözölnék a dalai lámát: barátaink, Marcel Strýko, Karol Ježík, idősebb Milan Šimečka, Jaro Filip, Julo Satinský, Stano Radič -, Ján Langoš mindezekkel együtt a szlovákiai 1989 no- vemberéneknagy alakja volt. Annak a novembernek, mely a maga erkölcsi jellegével, eredeti értelmével s hatalmas vágyával a mél- tóságteljesebb és szabadabb élet iránt oly rokon azzal az álommal, melyet Őszentsége álmodikhőn szeretett, noha ma gyakorlatilag oly tá- voliTibetjéről. S több is van, ami összeköt bennünket. A népeinket s mai kitüntetettjeinket: Fedor Gált és a dalai lámát. Válságban születnek a vezetők. Egy szólás szerint: Csak akkor kezd virradni, amikorteljesensötétvan. De még e sok-sok összecsengés ellenére sem jutunk közelebb ahhoz a titokhoz, melyről szóltam. Maga ennek a titoknak a hordozója, a 14. dalai láma mondta egyszer magáról: míg a gyerekek általában csukott szemmel születnek, ő az anyja tanúsága szerint nyitott szemmel született. Aligha véletlenül. Ószentsége, engedje megköszönnöm, hogy elfogadta a díjunkat. Engedje meg, hogy átadjam önnek Szlovákia sok-sok állampolgárának üdvözletét; szorítunk, hogysikerül- jönküldetéseTibetszabadságáértés a világ jobbításáért. Hadd fejezzem ki reményemet, hogy útja során továbbra is kinyitogatja az emberek szemét és szívét.
