Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)

2009-08-06 / 181. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. AUGUSZTUS 6. Régió 5 Süsü, Fehérlófia és az égig érő fa várja a látogatókat a Meseparkban - 2010-ben kezdődik az építkezés Esztergomban épül fel a magyar Disneyland? Esztergom. Elkészült a ma­gyar Disneyland látvány­terve. A mesebirodalom építése előreláthatólag 2010 után kezdődhetne meg az esztergomi Prímás­szigeten. GULYÁS ZSUZSANNA A Mesepark 2009 elnevezésű projekten az építészek és terve­zők mellett néprajzkutatók, irodalmárok és drámapedagó­gusok dolgoznak. Feladatuk, hogy megálmodjak azt a ma­gyar mondavilágra, a népme­sékre és a meseirodalomra épü­lő szórakoztató központot, aho­vá az óriási Üveghegyen keresz­tül vezet majd az út. Az esztergomi Meseparkban a magyar mesék, mondák és le­gendák jól ismert szereplői jár­kálnak majd a vendégek között. A tervek szerint először egy Ár­pád-kori faluba érkezik a láto­gató, amit a népmesék labirin­tusa követ. Itt a népmesék is­A mesebirodalomba az Üveghegyen keresztül vezet az út Letekintve az égig érő fáról Süsü vára is látható (Képarchívum) mert figurái akadályozzák, ü- letve segítik az előrehaladást. A sikeres próbatétel után mézes­kalácsház és édességbolt is vár­ja a vándorlókat. A mesebiroda­lomba emellett színházat, mo­zit, kézműves-foglalkoztató központot, meseboltot és mese­konyhát is álmodtak a tervezők, ahol a hamuban sült pogácsa mellett meg lehet majd kóstolni a Kincsekereső kisködmönből elhíresült suhintott levest is. A Futrinka utcán végigsétálva Sü­sü városába jutnak a vendégek, ahol Süsü mellett találkozhat­nak Doktor Búbéval, a Mézga családdal vagy Mekk Mesterrel. A tizenhárom hektárnyi terü­letre megálmodott 10 milliárd forintos Meseparkot Meggyes Tamás polgármester elmondása szerint a lehető legkevesebb külső energia bevonásával sze­retnék megépíteni. „Szeretnénk felhasználni a Duna energiáját, a föld hőjét, és még több alternatív forrást is” - mondta Esztergom első embe­re. Súlyos balesetekkel kezdődött a minden évben fokozott rendőri figyelemmel kísért augusztusi hónap Az egyik autó vonattal, a másik kamionnal ütközött - az egyik sofőr ittas volt ÚJ SZÓ-HÍR Ekecs/Medve. Két súlyos autó­baleset történt kedden a Duna- szerdahelyi járásban. Összesen hárman sérültek meg súlyosan, egyikük életveszélyesen. A délutáni órákban egy Audi tí­pusú személygépkocsi feltehetően nem vette figyelembe a megállás­ra felszólító táblát az Ekecs mel­letti vasúti átjárónál, és a sínekre hajtott. Martina Kredatusová rendőrségi szóvivő elmondása szerint az autó ütközött a Duna- szerdahely felől éppen érkező személyvonattal. Szerencsére a vonat még csak mintegy 30 km/órás sebességgel haladt, de még így is körülbelül húsz méte­ren keresztül tolta maga előtt a sí­neken a járművet. A sofőrön kívül más nem ült az autóban, őt viszont a tűzoltóknak kellett feszítőesz­közökkel kiszabadítaniuk a szét- roncsolódott Audiből. A duna- szerdahelyi, illetve a nagymegyeri tűzoltóság egységei vonultak a helyszínre. Az illetékes elmondta, a férfi még eszméleténél volt, amikor kiszedték az autóból. Hor­váth Zoltán, a dunaszerdahelyi kórház igazgatója közölte, életve­szélyes sérülésekkel szállították a kórházba az alistáli sofőrt. Onnan még kedden éjjel az Érsekújvári Egyetemi Kórház idegsebészeti részlegére szállították, valószínűleg meg kell műteni. A kórház illetékese a sérült állapotá­ról nem adott bővebb információt. Kedden késő este a medvei határátkelő közelében, az Agip benzinkútnál történt súlyos bal­eset. Egy kamion ütközött fron­tálisan egy személygépjárművei. A rendőrségi szóvivő közölte, a Volkswagen Polo sofőrje áttért a másik forgalmi sávba, az érkező kamion 25 éves bogyai vezetője pedig balra rántotta a kormányt, hogy elkerülje az ütközést, ami­nek következtében a jármű fel­borult és kigyulladt. A szonda 1,02 milligrammnyi alkoholt mutatott ki a személykocsi sofőr­jének vérében, a rendőröknek semmilyen igazolványt nem tu­dott felmutatni. A baleset mind­két sérültjét a dunaszerdahelyi kórházba szállították, amelynek titkárságán megtudtuk, a kami­on sofőrje első- és másodfokú égési sérüléseket szenvedett a végtagjain, valamint az arcán. A másik sofőr hét napon belül gyógyuló sérüléseket szerzett. Kivizsgálás után mindkettejüket elengedték a kórházból. A járművekben keletkezett kár te­temes. A. teherautón 70 ezer, a személyautón háromezer euróra becsülték a kárt. A személykocsi sofőije ellen a rendőrség bűnvádi eljárást kezdeménye­zett. (szt) A vonattal ütközött Audi sofőrjét az érsekújvári kórház idegsebészeti osztályán kezelik (A tűzoltóság felvétel) AJÁNLÓ Augusztus 6. (csütörtök) Érsekújvár - 17.00: Éva Cisárová-Mináriková goblen- tárlata Textil idézetek ...és pa­radoxonok címmel a Művé­szeti Galériában (Björnson u. 1), közreműködik a Naivný jazz. A kiállítást szeptember- 5-ig tekinthetik meg az érdek­lődők. (száz) Augusztus 6-8. (csütörtök-szombat) Érsekújvár - 17.00: Porci- unkula vásár a város főterén hagyományőrzők bemutatójá­val, kulturális rendezvények­kel. (száz) Augusztus 7-8. (péntek-szombat) Kamocsa - 19.00: 8. Nem­zetközi Gasztronómiai Feszti­vál az Oázis Kempingben. Ki­rakodóvásár, zenei rendezvé­nyek és főzőverseny, (száz) Egyházgelle - 19.00: a fa­lunap rendezvényei a temp­lomkertben, a helyi sportpá­lyán, illetve a kultúrház sza­badtéri színpadán, (ú) Pódatejed - falunapok kultúrműsorral, utcabállal, tűzijátékkal, (ú) Augusztus 8. (szombat) Somorja - 20.30: az V. Templomkerti Napok keretén belül a Tűzszekerek című film vetítése a templom falára, (ú) Vágsellye - 16.00: vidám családi mesedélután a Vág fo­lyó partján, bohócok a stran­don. (száz) Béke - 10.30: a Békéi Ön­kéntes Tűzoltó szervezet zász­lajának felszentelése tűzoltási bemutató a régmúlt, majd a modem idők eszközei­vel, kultúrműsor, utcabál, (ú) Augusztus 9. (vasárnap) Vágsellye -18.00: vasárna­pi zenei est a Kašmír közremű­ködésével, a városháza előtti főtéren, (száz) A rendelőt reggel feldúlva találta a doktornő (A szerző felvétele) Gyógyszereket és pénzt vitt el a tettes Betörtek a rendelőbe ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Felsőszeli. Feltehetően tablet­tákat kerestek azok a rablók, akik szerdára virradóra betörtek a fel­sőszeli körzeti orvosi rendelőbe. Az ismeretlen tettes felfeszí­tetté a főúton található rendelő bejárati és belső ajtaját. Falube­liek szerint a rablás éjjel egy és reggel fél hét között történhe­tett, éjjel egy körül ugyanis még minden rendben volt az épület­nél. A rendelőbe fél hétkor érke­ző orvosnő észlelte a rablást és riasztotta a rendőröket. A tettes valószínűleg tablettákat, nyugta­tószereket és pénzt keresett, az egész rendelőt feldúlta, a fiókok és szekrények tartalma mind a földön hevert. Elvitték a trezort, egy mobiltelefont és papírokat. Martina Kredatusová, a Nagy­szombat Megyei Rendőrség szó­vivője elmondta, a trezorban legfeljebb száz euró volt. Az ügyről, az esetleges gyanúsítot­takról azonban nem árultak el további részleteket. A betörők érintetlenül hagyták az asztalon a személyi számítógépet és to­vábbi értékeket. Reggel, a rend­őrségi helyszínelés során Dana Ingeliová doktornő megközelítő­leg 330 euróra (tízezer korona) becsülte a kárt. (jéem) Több pénz kell az ipolysági Fő tér felújítására és a régi szeméttelep rendezésére, mint azt a városatyák gondolták - így is belevágnak a munkálatokba Hiányzó tanulmányok, rendezetlen tulajdonviszonyú telkek ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Ipolyság. Nem várt kiadások­ról tárgyaltak a városatyák az augusztus 3-i rendkívüli ülésen. Pásztor Lajos polgármester hangsúlyozta, kényszerhelyzet­ben van az önkormányzat. Két nagy projekt tervdokumentáció­jának kidolgozása folyik, az egyik a Fő tér felújítása, a másik pedig a Pereszlény városrész közelében található régi szeméttelep rekul­tivációja. Az önkormányzat ápri­lisban határozott arról, hogy 24 490 euróért (738 ezer korona) megrendeli a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem építészeti ka­rától a projektdokumentációt. Időközben kiderült az anyagnak tartalmaznia kell olyan tanulmá­nyokat is, melyek nem részei a szerződésnek. Ezek elkészítése további 5867 euróval (177 ezer korona) terheli a költségvetést. A plusz kiadásokat egyelőre hitel­ből állja az önkormányzat, sike­res pályázat esetén viszont a tá­mogatásból levonható ez az összeg. Európai Uniós források­ból hozzávetőleg 1,32 millió eu- rót (39,8 millió korona) lehet megpályázni. Az összegből a Fő tér mintegy felére futja, így a vá­rosháza környéke szépülne meg. A járdák és utak felújítására, a közvilágítás modernizálására, a zöldterületek fejlesztésére és az itt húzódó hálózatok, vezetékek áthelyezésére ad lehetőséget a kiírás. Az 1995-ben bezárt pe­reszlényi szeméttelep rekultivá­ciója is régóta várat már magára. Ez a lerakó az 1970-es évek kö­zepén nyílt meg 4,5 hektáron. Az EU-s alapokból 4,314 millió eurót (130 millió korona) igé­nyel Ipolyság. Eredetileg az ön­rész 211 ezer euró (6,36 millió korona) lett volna, ez az összeg viszont most 92 ezer euróval (2,77 millió korona) emelkedik. A kérvények kidolgozásánál ki­derült, a hulladéktelep alatti te­rületekből 1201 négyzetméter­nyi nem a város tulajdona, így nem jogosult támogatást kérni rá. A besztercebányai Lesy Rt. birtokolja a 4,5 hektár mintegy felét, a problematikus parcellák­ról nincs érvényes bérleti szer­ződés az önkormányzat és a cég között. Pásztor Lajos elmondta, na­pokon belül be kell adni a pályá­zatot, viszont az új bérleti szer­ződés megkötése legalább két hónapot venne igénybe, így ez a költség a várost terheli. A Szlo­vák Földalaptól 24 764 négy­zetmétert bérel a város. Bizo­nyos hiányosságok miatt meg kell újítani ezt a szerződést is, ám most már a földalap új elő­írásai szerint. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzat 2009 végéig megvásárolja a bérelt területet. Egy tavalyi becslés szerint egy négyzetméter ára 0,35 € (10,5 korona), hozzávetőleg 10 száza­lékos áremelkedéssel kell szá­molni. Mintegy 9-10 ezer euróra (271-301 ezer korona) lesz szükség a megvásárláshoz, (fm)

Next

/
Thumbnails
Contents