Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)

2009-08-05 / 180. szám, szerda

Aww.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. AUGUSZTUS 5. Régió-hirdetés 5 \z ülésvezető azonnal megvonja a szót attól, aki nem az éppen tárgyalt témához szól hozzá Szigorították a tárgyalási rendet Kivonultak a teremből az MKP-sok A testületi ülésen jelen lévő polgárok, főként ha pénzügyi kér­désekről, fizetésekről van szó, hajlamosak elragadtatni magu­kat. Előfordult, hogy személyeskedéstől sem volt mentes a vé­leménynyilvánítás, zavaros szócsatába torkollt az ülés. Június 24-én a főellenőr fizetése miatt szabadultak el az indulatok. A képviselők az eddigi fizetését hagyták jóvá, a polgárok viszont béremelésként értelmezték a javaslatot. Néhányan hangosan követeltek magyarázatot. Végül az MKP képviselői kivonultak a helyiségből, (fin) polyság. Az önkormányzati ülések 1999-ben elfogadott :árgyalási rendjének mó- losítását javasolta a tizen- íárom fős városi képviselő- :estület tíztagú MKP-frak- :iója. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pásztor Lajos, miután meg- íyerte az időközi polgármesteri választást, beváltotta ígéretét, és ninden programpont képviselői negvitatása után szót ad a jelen- évő polgároknak is. Ez eddig nindhárom soros ülésen feszült­éget, fennakadást okozott. Megvonhatják a szót Az augusztus 3-i, hétfői - egyébként rendben lefolyt - endkívüli ülésen beterjesztett nódosítás eredetileg két pontot érintett volna. Korpás Pál képvi- elő elmondta, a javaslat célja az idő ésszerűbb kihasználása, a fe­lesleges beszéd korlátozása, és az, hogy mindenki a tárgyhoz szóljon hozzá. Végül a rendelke­zés egy szakaszát pontosították és szigorították. A dokumentum­ban most már az áll: A résztvevők nem zavarhatják az ülésvezetőt, vagy más szónokot, ha az szót kapott. Abban az esetben, ha nem a tárgyhoz szól hozzá, az ülésvezető a képviselők javasla­tára, vagy saját kezdeményezésé­re köteles megvonni tőle a szót. Szavazással döntenek Eredetileg a javaslatban sze­repelt az is, hogy a képviselők szavazással döntenek arról, szót kapnak-e az ülésen résztvevő polgárok. Többen viszont kifej­tették aggályaikat. Végül erről a pontról nem is szavaztak. Ám már az 1999-es szövegben sze­repel egy kitétel, mely szerint arról, hogy kinek nem adja meg a szót a polgármester, a képvi­selők szavazással döntenek. Nehéz rendet tartani Pásztor Lajos önkormányzati képviselő szerint a sok szavazás hátráltatná a munkát. Elmond­ta, a polgároknak is tiszteletben kell tartaniuk a tárgyalási ren­det. Korpás hangsúlyozta, sen­kit nem akarnak korlátozni, egyszerűen fegyelemre van szükség. Gubiš Ágnes, az SDKÚ-DS helyi elnöke megkér­dezte, megszólalhat-e, ha kriti­zálni szeretne valamit? Pénz László képviselő azt mondta, senkit sem zavar a kritika, a fel­szólalóknak ugyanakkor tudo­másul kell venniük, hogy 2006-ban a választók úgy dön­töttek, az MKP kerüljön több­ségbe a képviselő-testületben. Bóna Zsolt képviselő hangsú­lyozta, tudatosítani kell, min­den programpont után csak az adott témáról lehet beszélni, de az általános vitában bármiről szó eshet, (fin) ’étiteken és szombaton tartják a 8. Nemzetközi Gasztronómiai Fesztivált az Oázis Kempingben Világzenei és népzenei sátor ismert előadókkal Finom falatok és igényes kultúrműsor mellett kirakodóvásárral várják az Oázis Kemping vendégeit (Képarchívum) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kamocsa. Pénteken kezdődik a !. Nemzetközi Gasztrofesztivál a rág partján fekvő Oázis kemping- >en. Szombaton reggeltől össze- en nyolc kategóriában több mint záz csapat méri össze erejét gu- yás- és halászléfőzésben, ropogós sirkeszámy-sütésben. A rendezvény egyik érdekes- ége lesz a World and Folk Music Itage - Világ- és folkzenei sátor. Itugel Tibortól, az Érsekújvári lockszínpad vezetőjétől megtud- uk, az úgynevezett magyar sátor zervezője, rendezője és támoga- ója a ViaNova ICS és az Érsekúj- ári Rockszínpad. Pénteken 19 irakor színpadra lép a Kicsi Hang erséneklő együttes, akiket a Íor-Zár követ. A korábban Ér- ekújvárban rendezett Klikkfesti- álokon 2006-ban és 2007-ben is 'olt magyar sátor, ahol a két em- ített vendégcsapat nagy sikert íratott. A magyar fiatalok, egye- emisták rendszerint a folkzenei tand közelében verték fel a sát- ukat, ahol ismerősökre, baráti ársaságra találtak. A szervezők [ondoskodtak a jó zenéről, és tajnalig magyar népmeséket ve­World and Folk Music Stage Péntek - 19.00: Kicsi Hang; 20.30: Kor-Zár; 22.00: Duma­színház (SzöllősyCsákGergely és Dombóvári István); 23.30: Transznomád - népzenei fel­dolgozások; 00.30: Vonós­párbaj - Gál Gábor és Rigó An­tal. Magyar népmesék vetítése hajnalig. Szombat - 19.00: Fenyő Miklós; 21.00: Apostol együttes, (száz) títettek. Ez a szép hagyomány most a gasztronómiai fesztiválon folytatódik, éjszaka itt is lehet mesét nézni. Ä szervezők a főző­versenyen tálalt ínyencségek mellé igényes kulturális rendez­vényeket is kínálnak. A pénteken 22 órakor színpadra lépő Duma­színház, Szöllősy Csák Gyergely és Dombóvári István műsora ko­moly érdeklődésre számíthat. A magyarországi Transznomád együttes és a Vonóspárbaj, Gál Gábor és Rigó Antal hegedű­virtuóz bemutatkozása szintén a világzenei sátor péntek éjszakai kínálatát gazdagítja. Az Érsek­újvárt Rockszínpad tagjai au­gusztus 8-án mutatják be a Mamma mia című zenés játék legújabb feldolgozását. Szomba­ton lesz Fenyő Miklós és az Apostol együttes koncertje. Lesz népművészeti kirakodóvásár és sörivó verseny is. Lukács Tibor, a rendezvény főszervezője, az Oázis Kemping üzemeltetője el­árulta, idén komoly rekordok várhatók palacsintasütés és gu­lyásfőzés terén, az eredményt, ha minden jól sikerül, bejegyez­tetik a szlovákiai rekordok könyvébe, (száz) (étszer tört be ugyanoda, másodszor is nyakon csípték, hosszú évekre rács mögött marad Kifosztotta az alistáli benzinkutat <Jem kis rendetlenséget hagyott maga után a tettes (Rendőrségi felvétel) ÚJ SZÓ-HÍR Alistál. A rendőrség másod­szor is letartóztatta azt a férfit, aki megismételte mintegy három héttel ezelőtti tettét, újra ugyan­azt a benzinkutat rabolta ki. Hétfőn, hajnali 2.45-kor egy csuklyás férfi betörte az alistáli benzinkút bejárati ajtaját és be­hatolt a bolthelyiségbe. A sze­mélyzetet az üzlethelyiség mel­letti irodába zárta, miután élet- veszélyesen megfenyegette őket. Ezután a férfi feltörte a pénztárgépet, ahonnan 1192 eurót zsákmányolt. A rendőrség még aznap kézre kerítette a tettest. Egy bögellői férfiról van szó, aki a rendőrség gyanúja szerint ugyanezt a benzinkutat július 15-én egy­szer már kirabolta. Akkor a rak­tárban éppen árút kipakoló al­kalmazottat lefújta könnygáz­zal, majd betörte az ajtót és bement az épületbe. A pénztár­ból és a széfből összesen mint­egy 6000 eurót vitt el. A tettest három napon belül elfogták. Megtaláltak nála 5000 eurót. A vizsgálótiszt javaslatot tett elő­zetes letartóztatásba helyezésé­re, ám akkor ezt az ügyész el­utasította. A hétfői rablása után várha­tóan már nem engedik szaba­don. Tetteiért héttől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés­sel sújthatják, (szt) AJÁNLÓ Augusztus 5. (szerda) Dunaszerdahely - 19.00: a Csak Van együttes koncertje a Dunaszerdahelyi Nyár rendez­vénysorozat keretén belül a vmk előtt, (ú) Augusztus 6. (csütörtök) Dunaszerdahely - 19.00: a győri Forrás Színház bemutatja Heltai Gáspár: Ponciánus csá­szár históriája című reneszánsz komédiáját a vmk előtt, (ú) Augusztus 7-8. (péntek-szombat) Egyházgelle - 19.00: a falu­nap a templomkertben, a sport­pályán és a szabadtéri színpadon. Augusztus 7-8. (péntek-szombat) Pódatejed - falunapok kultúrműsorral, utcabállal, tűzijátékkal, (ú) Augusztus 8. (szombat) Somolja - 20.30: az V. Templomkerti Napok kereté­ben a Tűzszekerek című film vetítése a templom falára, (ú) Béke - 10.30: a Békéi Ön­kéntes Tűzoltó szervezet zászlajának felszentelése - látványos tűzoltási bemutató a régmúlt, majd a modem idők eszközeivel, kultúr­műsor, utcabál, (ú) Módosították a város költségvetését Tizenöt pontos intézkedéscsomag V. KRASZNICA MELITTA Guta. A gazdasági válság kö­vetkezményeinek ellensúlyozása érdekében a városi képviselő-tes­tület a legutóbbi ülésén tizenöt pontos takarékossági intézkedés- csomagot fogadott el. Gútán az idei évre elfogadott költségvetés 7,85 millió euró (236,5 millió korona) bevétellel és ugyanennyi kiadással számolt. „Az adó-újraelosztásból szárma­zó bevételek csökkenése miatt 275,2 ezer eurót (8,3 millió ko­rona) kellett lefaragnunk a költségvetésből” - tájékoztatott Horváth Árpád polgármester, hozzátéve: a városi büdzsé ta­valy decemberi elfogadásakor óvatosak voltak, ugyanis már ak­kor a várhatónál eleve öt száza­lékkal kisebb bevételt terveztek be. Orem Klárától, a pénzügyi osztály vezetőjétől megtudtuk: egyelőre nem számoltak azzal, hogy a helyi adókból a tervezett­nél kevesebb pénz folyna be a vá­roskasszába. „Valószínűnek tar­tom viszont, hogy október folya­mán még egyszer vissza fogunk térni ehhez a témához és meglát­juk, szükség lesz-e további meg­szorító lépésekre” - mondta. A most elfogadott határozat - amelyet az ülésen jelen lévő 16 képviselő egyhangúlag támoga­tott - a folyó kiadások 5 százalé­kos általános lefaragását irányoz­za elő a városi hivatalban, a művelődési központban, a városi rendőrségnél, valamint a város ál­tal szervezett sport- és kulturális rendezvények során. A városi DP Global cég költségvetését 3 száza­lékkal kurtította meg a testület. A 2009-es évben befagyasztották a jutalmak kifizetését, nem lesz szilveszteri tűzijáték és a karácso­nyi díszkivilágítás további fejlesz­tését is leállították. Az osztályo­zott hulladék begyűjtését az eddi­gi havi kettőről augusztustól havi egyszeri alkalomra csökkentették. Az oktatási intézményeknek szánt tartalékalapból csupán a nélkü­lözhetetlen, a balesetveszély el­hárítását célzó beruházások vé­gezhetők el, az iskolák a második félévben nem költhetnek beren­dezési tárgyak, számítógépek és más technikai eszközök vásárlá­sára. Át kell értékelni a város rö­vidtávú beruházási tervét, az egyes beruházásokat pedig csu­pán a tőkejellegű bevételek alaku­lása függvényében lehet megva­lósítani. Felére kell csökkenteni a művelődési központ és a városi te­levízió tőkejellegű kiadásaira szánt összeget. A testület az év végéig nem hozhat olyan új hatá­rozatokat, amelyek növelnék a költségvetést. Ugyanakkor na­gyobb figyelmet fordítanak a költ­ségvetés bevételi oldalának telje­sítésére, például az adók, illeté­kek behajtására. Új hulladékszállító autót vásárolnak A megszorító intézkedések ellenére egy beruházást jóváhagyott a testület: a város közel 160 ezer euróért (4,8 millió korona) vásárol egy, a háztartási hulladék szállítására szolgáló járművet. „Á meglévő két kocsink annyira rossz állapotban van, hogy mindenképpen szükség van egy nagy kapacitású, korszerű kukásautóra - mondta a polgármester. - Szerencsére a város hi­telképessége jó, így a 10 tonna kapacitású jármű megvásárlását hitelből tudjuk fedezni.” (vkm) A Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kara 1992 óta képez a révkomáromi kihelyezett levelező tagozatán kertészmérnököket BSc szinten. Ebben az évben is lehetőségünk van ezen képzés folytatására. Pótfelvételi keretében biztosítjuk a hallgatók jelentkezését. A jelentkezési lapok kitöltésére 2009. augusztus 7-én, pénteken 10 órai kezdettel kerül sor aTiszti Pavilonban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Részletes tájékoztatás: Telefon:+36/76/517-612 E-mail: tanulmanyi@kfk.kefo.hu Honlap: www.kfk.hu MP910246

Next

/
Thumbnails
Contents