Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)

2009-08-27 / 199. szám, csütörtök

20 Panoráma-hirdetés UJSZO 2009. AUGUSZTUS 27. www.ujszo.com Augusztus 27 EGY GONDOLAT „Az ember mászhat felfelé egész életében, de soha nem érheti el az istenek palotáit.” IrvingStone NÉVNAP Gáspár Lehet, hogy perzsa eredetű, akkor azt jelentené: kincset őr­ző. Az Ószövetségben egyéb­ként már szerepel. Ma Cézár és Káldor nevű ismerőseinket is köszöntsük! AAA1 ÉVFORDULÓINK 135 éve született Carl Bosch német kémikus. Egész életé­ben a BASF szolgálatában dolgozott, 1908-ban azzal bízták meg, dolgozza ki az ammóniaszintézis nagyipari eljárását, s az eredmény világ­raszóló sikernek számított. Létrejött a nitfogénipar és a műtrágyagyártás. Kiérdemel­te a kémiai Nobel-díjat is. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 50 éves ZalánTiboríró, költő. 45 éves Gundel Takács Gá­bor sportriporter. Boross Péter (1928) politikus, Magyarország volt miniszter- elnöke. NAPI VICC Tegnap épp a kocsmában vol­tam, amikor éreztem, valami nagyon feszíti a beleimet. A zene hangos volt, így hát el­kezdtem kiereszteni a felesle­ges gázokat. Néhány szám után kezdtem magam jobban érezni, de ahogy a sörömet it­tam, észrevettem, hogy min­denki engem bámul. Akkor jöttem rá, hogy az MP3 leját­szómat hallgattam fülhall­gatóval... ORVOSMETEOROLOGIA x A mozgásszervi és a reumatikus betegségekben szenvedőkre van jó hatással a mai nap időjárása. Dél-Szlovákiá- ban a nagy hőség ronthatja az arra érzékenyek állapotát, kü­lönösen a szív- és érrendszeri betegekét, ők fáradékonyab­bak, ingerlékenyebbek lehet­nek. Ezértnetartózkodjanaka tűző napon. Egy apró csillagocska az égen, nem több Fura hisztéria a Mars körül Miután a keresztfiam is azzal állított be a minap, hogy a Mars augusztus 27-28-án holdméretű lesz, sőt azt talán el is fogja takarni, úgy dön­töttem, pár sorban ismerte­tem, mi is történik valójában az égen, és főleg azt, hogy mi nem következhet be. MÉHES OTTÓ A Mars a kora hajnali órákban kel, és az Ikrek csillagképben tartózko­dik. Ezért a megfigyeléséhez hajnali 2 óra után kell kimennünka csillagos égbolt alá, és a keleti látóhatár felett megtalálhatjuk (ahogy a képen is látni). A Mars narancssárgás-vörö- ses csillag az égen, a környező csilla­gok fényével csaknem megegyező erejű, s csak annyiban tér el tőlük, hogy a fénye nem hunyorog, hanem sokkal nyugodtabb. Azok, akik holdméretű, vöröses fényű csodát vártak, csalódtak, hi­szen a Mars igencsak átlagos csilla- gocskaként pislákol. Persze, ez ne rontsa el a megfigyelők kedvét, ha továbbra is kíváncsiak, hajnalban keressék meg a Föld vöröses szom­szédját. Meggyőződhetnek arról, hogy az évente visszatérő hírek el­lenére, a Mars az, ami. Egy apró csillag, a Hold látszólagos méretét és fényességét még csak meg sem közelíti. Az alaptalan híresztelések oka: 2003 augusztusában a Mars elérte az egyik legkisebb földközelséget, és fényes, vöröses csillagként tün­dökölt. Hangsúlyozzuk: csillag­ként, nem holdméretű objektum­ként. Az akkori Föld-Mars távolság 56 millió km volt (a Föld-Hold tá­volság kb. 384 ezer km), a Mars lát­szólagos égi átmérője pedig 25 ív­másodperc volt (a Holdé 1800 ív­másodperc, vagyis fél fok). Ezekből az összehasonlításokból látható, hogy az akkori közelség alatt a Mars csak egy fényes csillag volt az égen, apró korongként - és pl. a fehér hó­sapkáit - csak távcsöveken keresz­tül lehetett látni. De a Holdat a sok­kal nagyobb közelsége miatt min­dig korongnak látjuk. Ez hat éve volt. Ma 2009 augusz­tusa van, a Mars nincs semmilyen különlegesnek mondható földkö­zelségben (jelenleg kb. 240 millió km) és akár jelentéktelen csillagnak is nevezhetnénk, mivel alig 6 ívmá­sodperc az átmérője, tehát a Holdnál 300-szorkisebb. A fénye nem hunyorog, sokkal nyugodtabb (A szerző felvétele) Rossz a brit turisták híre a világban London. Egyre rosszabbul viselkednek a britek külföldön, csak­nem hétezer szigetországi turistát tartóztattak le egy év alatt a vi­lágon. A leggyakoribb okok: részeg randalírozás, kábítószerezés. A letartóztatások több mint fele Spanyolországban és Amerikában történt. Csaknem ezer esetben kábítószer volt az ok, ezek egyhar- mada jutott a fenti két országnak. Balesetek is gyakorta történnek részegségük okán britekkel, a leggyakoribb a mopedes ütközés és a kizuhanás az erkélyről. Útlevelüket mintegy 30 ezren veszítettek el az egy év alatt a brit külügyi tárca kedden közzétett adatai sze­rint. A beszámoló kitért arra is, hogy jelenleg 8 brit halálra ítélt van siralomházban külföldön: négy az USA-ban, 1-1 pedig Kínában, Ghánában, Afganisztánban és Pakisztánban. (MTI) Szerkesztőség: Lazaretská 12,811 08 Bratislava, e-mail: redakcia@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421)1 Főszerkesztőhelyettes: Sidó H. Zoltán (02/59233425). I Felelős szerkesztők: Madi Géza, Holop Zsolt (02/59233440). I Rovatvezetők: Lajos P. János - politika (02/59233438), Klein Melinda - régió (02/ 59233426), Molnár Iván mb. - gazdaság (02/ 59233424), Grendel Ágota - vélemény (02/59233442) Mislay Edit - kultúra (02/59233 430), J. Mészá­ros Károly - sport (02/59233431). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002225, 0905/ 228525, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0905/228526, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832, Léva, Ipolyság: 0905/780879. I Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató) tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga tel.: 02/59233203, Roman Schlarmann, tel.: 037/6551155, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204.1 Hirdetési osztály: 02/59233228,02/59233235, 02/59233200, 02/59233240, fax: 02/ 59233295 E-maiL reklama@ujszo.com. I Marketing: 02/59233266.1 Lapterjesztés, lapren­delés: 02/59233403-405, fax: 02/59233339.1 Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. I Belföldi megrendelések: min­den postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050. Nyilvántartási számr EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írá­sok, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vis­sza. IA lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. I Lapunkat a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatja. I © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33§ 1a és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni & a szövések nyilvános terjesztését. A sajtófisyelést a kiadó mesbízésából a Newton IT és az SMA vészi. £’&'<32S, szlovákiai magyar napilap wYvw.ujszo.com BP902423

Next

/
Thumbnails
Contents