Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)

2009-08-04 / 179. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. AUGUSZTUS 4. Külföld 5 Muszlim szélsőségesek bujtogatják ellenük a lakosságot - hamisak voltak a Korán megszentségtelenítésével kapcsolatos vádak (eresztények tüntettek tegnap Pakisztánban az erőszak és a vallási intolerancia ellen (SITA/AP-felvétel) Keresztényellenes pogrom ÖSSZEFOGLALÓ Iszlámábád. Három napig zárva tartanak a pakisztáni keresztények iskolái, így tiszteleg a közösség a hétvégi keresztényellenes pogrom nyolc halálos áldozata előtt. Erről a pakisztáni keresztények vezetői tá­jékoztattak tegnap. Godzsra pa­kisztáni városban szombaton dü­hös muzulmánokból álló tömeg felgyújtotta a keresztények ottho­nait és templomát. A nyolc halálos áldozat mellett több mint egy tucatnyian sérültek meg. A vidéken napok óta feszült a helyzet, miután szélsőséges mu­zulmán bujtogatók azzal vádolták a keresztényeket, hogy megszentség- telenítették a Koránt. Az álh'tólagos gyalázás miatt indított nyomozás szerintnemvoltakigazakavádak. A Korán megszentségteleníté- séért a pakisztáni istenkáromlási törvények értelmében halálbün­tetés jár, bár még soha nem haj­tottak végre ezért kivégzést. Sa- baz Bhatti, a kisebbségekért fele­lős pakisztáni miniszter az AFP- nek megerősítette, a hamis váda­kat muszlim szélsőségesek ter­jesztették, hogy fellázítsák a falu­siakat a keresztények ellen. Bhatti elmondta, egy nappal korábban járt a faluban és arra kérte a rendőrséget, hogy bizto­sítsanak védelmet a keresztény közösségnek, ezt azonban nem tették meg. A helyi média szerint a két közösség tagjai tűzpárbajt is vívtak egymással. A 150 milliós Pakisztán lakosságának kevesebb mint 3 százalékát teszik ki a ke­resztények. (MTI, ú) vJem akar menekülni Afganisztánból a NATO - elővették Albright asszonyt Egyedül nem megy Rendszeresen zaklatták Kadír asszony gyerekeit Brutális kínai hamisítás Irüsszel. A NATO mellett az ÍNSZ, az EU, illetve külön- töző nem kormányzati zervezetek (NGO-k) tá- nogatása is szükséges ah- loz, hogy képessé tegyék tz afgánokat saját bizton- águk fenntartására. ÖSSZEFOGLALÓ Ezt a NATO új főtitkára hangsú- mzta tegnap Brüsszelben. Anders ogh Rasmussen első munkanapján ajtótájékoztatót tartott, és hivatali :vékenységének várható prioritá- airól szólva Afganisztánt említette z első helyen. A NATO megteszi a magáét, de gyedül nem boldogul Afganisztán- an, csapatmunkára van szükség, asmussen kiemelte, hogy pusztán atonai eszközökkel nem lehet negnyemi a békét”. A közép-ázsiai rszágnak a helyi biztonsági erők ki- épzése mellett olyan támogatást is 2II nyújtani, amely az életviszo- yok és a demokrácia javulásához ;zet. Figyelmeztette a tálibokat: kt, hogy a NATO igyekszik átru- ízni abiztonság fenntartásának fe- lősségét az afgán kormányerőkre, 2 értelmezzék az atlanti szervezet lenekülési stratégiájaként. „A NA- D mindaddig jelen marad Afga- sztánban, amíg az szükséges.” Az Afganisztán iránti NATO-elkö- telezettséget az új főtitkár azzal in­dokolta, hogy az atlanti szövetség­nek „a globális biztonság osz­lopaként” is helyt kell állnia. A NA­TO működésének az alapja ugyan továbbra is a tagállamok kölcsönös és kollektív védelmének az elve, ám a különböző kihívások, így például a terrorizmus miatt a NATO-országok területén kívüli fellépésre ugyan- csakszükségvan. Oroszországgal stratégiai part­neri viszonyt kíván kialakítani a NA­TO új főtitkára, ám eközben nem szabad szem elől téveszteni a Moszkvával fennálló jelentős nézet- eltéréseket sem. A NATO-nak el kell várnia az oroszoktól, hogy maradék­talanul tartsák tiszteletben szom­szédaik szuverenitását. Grúzia és Ukrajna jelenleg nem felel meg a NATO-csatlakozási követelmé­nyeknek - mondta Rasmussen, de hozzátette: e két ország NATO-tag- ságának korábban megfogalmazott távlata továbbra is érvényes. A to­vábbi NATO-bővítések lehetőségét illetően a nyitott kapuk politikájá- nakahíve. Rasmussen beszámolt arról, hogy Madeleine Albright volt ame­rikai külügyminiszter irányítja azt a 12 fős nemzetközi tanácsadó tes­tületet, amely javaslatokat dolgoz ki a NATO stratégiai koncepciójá­nak újrafogalmazásához. Az atlanti szövetség a tagországok polgárai­nak véleményére is kíváncsi: inter­netes fórum megnyitása mellett la­kossági találkozókon is meg akar­ják kérdezni az embereket, mit várnak a NATO-tól, milyen atlanti szövetséget látnának szívesen. A NATO új stratégiai koncepcióját a tervek szerint a jövőre Lisszabon­ban tartandó csúcstalálkozón fo­gadnák el. (MTI, ú) Nem telik el nap vérfürdő nélkül Kabul. A hétvégén kilenc NATO-katona halt meg Afganisztánban, tegnap az afgán biztonsági erők tagjai voltak az áldozatok, amikor pokolgépes merényletet hajtottak végre egyik konvojuk ellen Herátban. Az első jelentések szerint a nyugat-afganisztáni város­ban legkevesebb 12-en haltak meg, a sebesültek számát húszra be­csülték. A robbanószerkezetet távirányítással hozták működésbe a város központjában a reggeli csúcsforgalom idején, ezért voltak a rendőrök mellett civil áldozatok is. (m) Összefoglaló Peking/Urumcsi. A kínai állami média azt állítja, még a gyerekei is azzal vádolják az ujgurok amerikai emigrációban élő vezetőjét, hogy ő szította az északnyugat-kínai Hszincsiang autonóm régió szék­helyén július elején kirobbant za­vargásokat. Az Új Kína hírügynök­ség szerint Rebija Kadír két, Kíná­ban élő gyereke anyjuknak címzett levelükben - amelyet több rokon is aláírt, köztük Kadír asszony bátyja - azt írták: „A te hibádból számos, különféle etnikai csoportokhoz tar­tozó ártadan ember életét vesztette a zavargásokban.” Kadír rokonai arra kérik az Uj- gur Világkongresszus 2005 óta USA-beli száműzetésben élő veze­tőjét, hogy „legyen tekintettel gyermekei és unokái boldog­ságára”, s tevékenységével ne te­gye tönkre az ujgurok „kiegyensú­lyozott és boldog” életét Hszincsi- angban. Rebija Kadír fia, Kahar és lánya, Rokszingul a levélben em­lékezteti anyját, hogy a kínai kor­mány jól bánik az ujgurokkal mindannak ellenére, amit ő (Rebi­ja Kadír) tett. „Gyakran mondják nekünk: az anyátok felel azért, amit tett. Ehhez nektek nincs közötök” - áll a levélben. Független források nem erősí­tették meg, hogy a július 24-én kel­tezett, ujgur nyelvű levelet való­ban Kadír rokonai írták. Az Ujgur Rebija Kadír (SITA/AP) Világkongresszus szóvivője azt mondta, hogy a levél hamis, és a kínai kormány „könnyen tud gyár­tani ilyen jellegű írásokat”. Rebija Radírnak 11 gyereke van, közülük öten élnek Hszincsiangban. Jogvédő szervezetek szerint a kínai kormány többször zaklatta Kadír gyerekeit. Rokszingult pél­dául több hónapra házi őrizetbe helyezték 2006-ban, miután szemtanúja volt annak, hogy a biztonsági erők bántalmazták két bátyját - állította annak idején az Amnesty International nemzetkö­zi emberjogi szervezet. Egy ujgur jogvédő csoport szerint Rokszin­gult és nagybátyját ismét házi őri­zetbe helyezték a tavalyi pekingi olimpia előtt. (MTI, ú) lamenei megerősítette Ahmadinezsádot Lieberman izraeli külügyminiszter lemond, ha vádat emelnek ellene >ikk volt a távolmaradás Korrupció és pénzmosás a vád ÖSSZEFOGLALÓ Teherán. Ali Hamenei ajatolláh, án legfőbb vallási és politikai veze- je tegnap hivatalos szertartás ke­iében jóváhagyta Mahmúd Ah- adinezsád elnökké választását. A gi-új elnök holnap teszi le a hivata- ;sküt a parlament előtt. Ahmadinezsádotjúnius 12-én vá- sztották meg újra Irán elnökévé, ár az első fordulóban, irreálisan italmas fölénnyel. A voksolás tisz- ságát főként a reformerők erősen ■tségbe vonták, ami súlyos feszült- get váltott ki az iráni közéletben. A ntetéseknek több tucat halálos ál- tzatuk volt, több mint ezer embert tartóztattak. Hamenei a ceremó- án kijelentette, az kárnak Ahma- nezsád megválasztásával a világ roganciája és a szegénység ellen avaztak, s az igazság mellett fog- Itak állást. Az ünnepélyes aktus igazi jel lemzője az volt, hogy ki nem vett rajta részt. Nem volt ott Ali Akbar Hasemi Rafszandzsáni volt állam­fő, továbbá a reformer szellemi­ségű Mohammed Hatami, aki két időszakot töltött Irán elnökeként. Távol maradt az elnökválasztás két vesztes jelöltje, Mir Hoszein Mu- szavi és Mehdi Karubi is. Mindket­ten az elnökválasztás eredményé­nek megsemmisítését követelik, mert szerintük Ahmadinezsád csa­lással nyert. Emiatt törvénytelen­nek tartják a leendő új kormányt, amelynek összeállítására Ahmadi- nezsádnakkét hete van. Úgy hírlik, hogy a konzervatív beállítottságú iráni törvényhozás akár el is vetheti az Ahmadinezsád által összeállított kormánynévsort, ha azon az elnök csak a közvetlen környezetéből való személyeket tüntet fel. (MTI,ú) MT1-H1R Jeruzsálem. Az izraeli külügy­miniszter azzal fenyegetőzött teg­nap, hogy lemond tisztségeiről, ha korrupció és pénzmosás miatt vádat emelnek ellene. Avigdor Lieberman újságíróknak azt mondta, ez ügyben a kormány jogi tanácsadójának a döntését tekinti mérvadónak. „Ha ő a meghallgatásom után úgy dönt, hogy helyezzenek vád alá, lemon­dok miniszteri posztomról, majd négy-öt hónapon belül parlamenti mandátumomról is”- tettehozzá. Az izraeli parlament harmadik legnagyobb pártjának, az ultranaci­onalista Jiszráél Béténunak a vezére azonban biztos abban, hogy jövőre, sőt két évmúlva is ő lesz a zsidó állam külügyeinek irányítója, s újabb vá­lasztási sikerekre vezetheti pártját. A120 tagú törvényhozásban a Jisz­Avigdor Lieberman (Reuters) ráél Béténunak jelenleg 15 mandá­tuma van, és a kormányban a máso­dik legjelentősebb politikai erőt képviseli. Az izraeli rendőrség vasárnap tett javaslatot a tárcavezető elleni vád­emelésre. Egy izraeli jogi szakértő szerint Menahem Mazuz izraeli fő­ügyész várhatóan csak hónapokon belül hoz döntést, ugyanakkor hiva­tali megbízatása az év végén lejár. Lieberman azt állítja, hogy a rendőr­ségi vizsgálat politikai indíttatású. „Nem indokolta semmi, hogy nyo­mozás induljon ellenem; ha a gyanú valóban megalapozott lenne, akkor a vizsgálat nem tartana már több mint egy évtizede. A rendőrség 13 éve üldöz, és politikai hatalmam­nak, illetve pártom befolyásának a növekedésével felgyorsultak az erő­feszítések, hogy eltérítsenek a közszerepléstőF-tettehozzá. RÖVIDEN Súlyos sérültek a repülőgépen Miami. Heves légörvé­nyekbe került tegnap egy Brazíliából Texasba tartó amerikai gép, és mivel több ember komolyan megsérült, kényszerleszállást hajtott végre Miamiban. A Continen­tal Airlines légitársaság köz­lése szerint 35-en szenvedtek különböző züzódásokat, kö­zülük hetet kórházba kellett szállítani. Négy ember álla­pota súlyos. A 128-as számú járat Rio de Janeiróból Hous­tonba tartott, 168 utassal a fedélzetén. (MTI) Moszkva arrébb tolná a határt Tbiliszi. A déloszét hatáije- lek arrébb helyezésével vádol­ta meg a grúz külügyi tárca Oroszországot. A közleménye szerint az orosz megszállók vasárnap előrenyomultak a Gori körzetében fekvő Kvesi faluba, és áthelyezték a határt jelző oszlopokat Grúzia belseje felé. „Ezzel kísérletet tettek ar­ra, hogy mélyen behatoljanak grúz területre” - áll a doku­mentumban. Tbiliszi szerint Moszkva viseli a teljes felelős­séget minden esetleges továb­bi provokációért. Néhány nap­pal a tavalyi grúz-orosz hábo­rú kirobbanásának évforduló­ja előtt nőtt a feszültség az egymással szembenálló felek között. (MTI) Vadásznak az oroszokra Moszkva. Öt orosz rendőrt öltek meg lesből vasárnap este Csecsenföldön - közölték tegnap orosz hírügynökségek. A rendőrök konvojára auto­mata fegyverekből lőttek és gránátokat is hajítottak a há­rom gépkocsira. A támadás­ban hat rendőr megsebesült. Pár órával korábban Ingusföl- dön a rendkívüli helyzetek fel­számolásával foglalkozó mi­nisztérium három munkatár­sát gyükolták meg. Előtte Da- gesztánban támadtak meg két járőröző rendőrt. Az észak­kaukázusi térségben a szaka- dár lázadók egyre gyakrabban követnek el támadásokat a ha­tóságok ellen. (MTI) Kiengedték a terroristát Róma. Kiszabadult a bör­tönből az a szélsőjobboldali olasz terrorista, akit a bolognai pályaudvaron 1980-ban elkö­vetett robbantásos merénylet miatt ítéltek életfogytig tartó szabadságvesztésre. A Corrie- re della Sera azt írta, a most 51 éves Valerio Fioravanti 26 évet töltött rács mögött. A bíróság annak idején több, rendőrök és ügyészek elleni merényletet is rábizonyított, amiért hatszo­ros életfogytiglant kapott. Idő előtti szabadulását jó magavi­seletének köszönhette. Fiora­vanti az utóbbi öt évben kijáró rab volt: napközben egy em­berjogi szervezet székházában dolgozott, és csak éjszakára tért vissza a börtönbe. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents