Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)

2009-08-22 / 195. szám, szombat

6 Kultúra UJSZO 2009. AUGUSZTUS 22. vww.ujszo.com RÖVIDEN Sárga tengeralattjáró 3D-ben A Beatles együttes híres animációs filmjét, a Sárga tengeralattjá­rót 3 dimenziós változatban fogják újraforgatni a Variety hollywoo­di filmes szaklap szerint. A Walt Disney stúdió már több tárgyaláson is túl van az amerikai Robert Zemeckis rendezővel arról, hogy elké­szítse az 1968-as mozi egy új verzióját, melyben 16 Beatles szám is elhangzik. A film olyan híres Beatles-dalokat fog felvonultatni, mint az All Together Now, az All You Need Is Love, a When I'm 64, a Lucy In The Sky With Diamond vagy a Sgt. Peppers Lonely Hearts Club Band. A producerek remélik, hogy a Sárga tengeralattjáró új feldol­gozása a 2012-es londoni olimpiára elkészül - írja a Variety, (mti) Plágiummal vádolják az Alkonyat íróját Los Angeles. Plágiummal vádolják Stephenie Meyer amerikai írónőt, az Alkonyat című népszerű vámpírregény-sorozat írónőjét. Meyert egy fiatal írónő azzal vádolja, hogy az Alkonyat negyedik, Breaking Dawn című kötetének több elemét is tőle, a The Nocture című művéből lopta. Jordan Scott szerint a regény mind nyelveze­tében, mind pedig tartalmában „meglepő hasonlóságokat” mutat az általa írt könyvvel - áll a kaliforniai szövetségi bíróságon csütörtö­kön benyújtott keresetben. Scott azt állítja, hogy Meyer regényének tematikája, párbeszédei, hangulata, a karakterek és a tempó is ha­sonlóságot mutat a The Nocture című könyvével, amelyet 2003-ban, 15 évesen írt. Scott regénye három évvel később ötezer példányban meg is jelent. Meyer kiadója, a Hachette Book Group szerint a vádak teljes mértékben nélkülöznek minden alapot. Step­henie Meyer hatalmas sikereket ért el az Alkonyat sorozattal, a re­gényfolyam eddig megjelent köteteiből világszerte több mint 70 millió példány fogyott. Az első kötetből már film is készült, (mti) Jegyek a Jackson-emlékkoncertre Becs. Elővételben már árulják a jegyeket a Bécsben sorra kerülő Michael Jackson-emlékkoncertre, a legolcsóbb jegy 63, míg a leg­drágább 518 euró. A szeptember 26-i koncertet a Schönbrunni kas­tély előtt rendezik meg, a szervezők három szakaszban árulják majd a jegyeket, hogy megakadályozzák a fekete piac ügyködéseit. így is nehéz dolguk lesz, mert már több internetes oldalon hamis árakkal és hamis kategóriákkal hirdetnek jegyeket. A szervezők szerint már csütörtökön akkora volt az érdeklődés, hogy az internetes rendszer összeomlott. Emellett hacker-támadás is nehezítette az elővételt. A koncertre annak ellenére is jegyet váltanak az emberek, hogy a fel­lépők sora Jermaine Jacksonon kívül egyelőre nem ismert, (mti) Seth Rogen és Elizabeth Banks (Képarchívum) MOZIJEGY Zack és Miri pornót forgat Robert Vano fotókiállítása Prágából indul világ körüli útjára, de már kötetben a lenyűgöző anyag Érzéki arcok meghitt nyugalomban A két régi jó barát, a szobatárs Zack és Miri igencsak nehéz idő­ket-él át, ugyanis adóssághegyek tornyosulnak földjük. Amikor kö­zösen bérelt lakásukban kikap­csolják az áramot és még a vizet is elzárják, különös mentőötle­tük támad a gyors pénzszerzésre: a barátaik segítségére is számít­va, pomófilmet forgatnak. Előtte azonban esküt fogadnak, hogy a szex semmiképp sem fogja meg­rontani a barátságukat. Ám ahogy elkezdődik a forgatás, a két barát közötti üzleti megálla­podás és plátói barátság valami sokkal többé változik át. Zack and Miri Make a Pomo / Zack a Miri točia pomo. Ameri­kai vígjáték, 2008. Rendező: Ke­vin Smith. Szereplők: Seth Rogen (Zack), Elizabeth Banks (Miri), Jason Mewes (Lester), Jeff Ander­son (Deacon), Tom Savini (Jen­kins), Justin Long (Brandon St. Randy), (port.hu) Prága egyik legnagyobb s legrangosabb kiállítóter­mében, a Moldva partján álló fényes-tágas Mánes- ben teremtett képeivel in­tim hangulatot Robert Va­no, az Érsekújvárból in­dult, majd Amerikát és Nyugat-Európát megjárt, a rendszerváltás óta pedig a cseh fővárosban élő, nem­zetközi hírű fotóművész. SZABÓ G. LÁSZLÓ A merített papírra „lehelt” pla­tina és palládium alapon élő feke­te-fehér felvételek, bár a témák olykor eltérőek, szinte egymásba folynak a falakon, hiszen hirdes­sék akár a legragyogóbb férfikort, akár a lenyűgöző nőiességet, vagy egy buja kert, egy finom érzékkel megkomponált csokor, egy fénnyel festett utcakép varázsával a szépség, az esztétikum közös ne­vezőjükké válik. De bármennyire fürdik is a szépségben a képek kre­átora, bármilyen megszállottan keresi egy arcban, egy testben, egy (természetes!) pózban a megejtőt, a lefegyverzőt, az utolérhetetlent - sose válik giccsessé, túlzóvá, ere- detieskedővé. Robert Vano, vagy ahogy nekünk kedvesebb: Vanyó Róbert, elvégre magyar fotográ­fussal állunk szemben, mesteri ér­zékkel válogatja meg modelljeit és helyszíneit. A „háttér” mindig a célt szolgálja: szinte összeforr, egybeolvad az arccal, a testtel, a mozdulattal. Robert Vano hatvan évének művészeti esszenciája a kiállítás. Nem összegez, nem húz határvo­nalat, nem zár le semmiféle feje­zetet. Csak megmutat. Ízelítőt ad témákból, korszakokból, egységes stílusából. Két kötetnyi álomból és vissza-visszatérő vágyakból, szen­vedéllyel őrzött pillanatokból. A kielégülésre váró test csatái ezek, a mindent legyőző szépség, a kitö­rés előtt álló gyönyör különböző formái. Vano légies gráciái előtt még a szecesszió nagymestere, Klimt is meghajolna, hamvas ifjait Gloeden is meglesné, vulkáni erejű hímjeit Mapplethorpe is irigykedve nézné. „Hatvanhétben mentem el, és nyolcvankilenc augusztusában jöttem először haza - meséli a fo­tográfus. - Akkor már sejteni le­hetett, hogy hatalmas politikai fordulat előtt áll az ország, hiszen rögtön megkaptam a beutazási engedélyt. Húsz évig hiába vár­tam, hogy megadják, hiszen disszidens voltam. Azt azonban nem tudtam, hogy nem sokkal ké­sőbb változni fognak a dolgok. 1995-ig gyakran visszajártam New Yorkba. De mentem én Lon­donba, Párizsba, Madridba is. A legtöbb időt azonban Prágában töltöttem. Amikor legelőször jöt­tem, még olyan volt a város, mint egy sötét Disneyland. Fekete tor­nyok, szürke falak. Sehol egy szín, egy zöld, egy kék, egy sárga. Mintha Csipkerózsika-álmából ébredt volna a város. Valami még­is megfogott benne. Marasztalt.” Marasztalták az arcok is és a le­hetőségek is, amelyeket különbö­ző lapoktól, ügynökségektől ka­pott. Munkái a világ legjelesebb magazinjaiba kerültek be. A Vo­gue, az Elle, a Cosmopolitan, a Harper's Bazaar foglalkoztatta. „Modelleket mindig az ügynök­ségeknél választok. Az utcán nem Robert Vano: Kirsten szólítok meg senkit, bármennyire is tetszik. Azt szoktam mondani: én csak rövid kínzásokra vagyok alkalmas. Könyörögni, rábeszélni nem tudok. Nekem az felesleges időveszteség. Nincs kedvem ma­gyarázni. Sem azt, hogy ki va­gyok, sem azt, hogy mit akarok. Az ügynökség: tiszta játék. Kivá­lasztok öt fiút, eljönnek hozzám és dolgozunk. Tudják, hogy akt­ban gondolkozom, tehát nem úgy kell lerimánkodnom róluk a nadrágot.” A modellkedés egykor őt is vonzotta, de csak egyszer volt rá módja. Akkor is váratlanul. New Yorkban, a legendás Club 54 férfi mosdójában a piszoár fölött Andy Warhol, a pop-art királya fotózta. Dolga végeztével. Két hét múlva meg is kapta tőle a képet. „Ha magasabb lennék, talán próbálkoztam volna, de így...! Kü­lönben semmi sem lehettem, ami lenni szerettem volna. Sem Mari­lyn, sem Twiggy, sem az egész Rolling Stones, sem a Coca-Cola.” Kirsten képe előtt állunk a Mánesben. Ingrid Bergman és Ni­cole Kidman egy személyben. Mi­lánóban született a fotó, egy re­génybe illő kertben. Az arc, a beál­lítás önmagáért beszél. Júliát Lan- zarote sziklán fényképezte. Még arra is emlékszik, hogy Alberto Moravia Egy asszony meg a lánya című regényéről beszélgettek köz­ben. A tragédia csúcsa a modell ar­cán. A sas testű fiú osztrák modell. Mintha szárnyai nőnének a képen. ,A póz az ő ötlete volt, hogy ne le­hessen látni a férfiasságát, de a vetkőzéssel nem volt gondja.” A Dreams fiúi erotikus álmaikat vetí­tik ki. „Nem akartam kiírni a nevü­ket, az anonimitással tartoztam nekik, ezért adtam inkább egy összefogó címet a sorozatnak. A fürdőző fiúkat egy Náchod melletti természetvédelmi területen fotóz­tam. Hogy senki se zavarjon ben­nünket, reggel négykor mentünk ki a tóhoz, amikor olyan pára ült a tájon, hogy rendelni sem tudtam volna szebb környezetet. A Párizs­ban lehorgonyzóit szlovák modell- fiú, Peter Koštur a tó vizén fekszik, pontosabban egy gumimatracon, amelyből szinte semmit sem látni. Pillanatok alatt beborult az ég, amikor a fotó készült. Én iszonyú­an félek a villámlástól. Gyerekkori trauma. A nagymamám mindig azt mondta: gyerünk a dunyha alá, oda nem csap be a ménkő! De egy tó partján nincs dunyha.” Tájképekben korábban nem gondolkozott. „Egyszer a Dior kert­jében fotóztam Párizsban, s amíg a modellek készülődtek, bejártam a kertet, és készítettem néhány ké­pet. Húsz évig éltem New Yorkban, de a várost soha nem fotóztam, a prágai felvételekért viszont lohol­tam eleget. Szeretem a felhőket, még az ágyam fölé is raktam ott­hon. Prágát is felhőkkel akartam fényképezni, de sehogy sem akart sikerülni. Az erkélyről bámultam minden reggel az eget, hogy jön­nek-e már végre a felhők. Nem siet­tek. Aztán egy délután, úgy négy felé feltűntek. De olyanok, hogy azt hittem, itt a vüágvége. Rohantam le a Károly hídhoz, a Moldva part­jára, hogy olyan képeket készíthes­sek, mint ezek. A Cseh-morva fennsíkra azonban nem mennék el stoppal egy kép kedvéért, hiába hívnának. Egy szép fiúért viszont akárPoprádigis.” Virágcsendéletei révén sokan az új Sudeket látják benne. Ezen az úton tesz is még néhány lépést a jövőben. „Pedig a rózsán és a tuli­pánon kívül semmilyen virágot nem ismerek. Még az orchideafé­léket sem. Ezért adtam ennek a so­rozatnak a Flowers címet. Az min­dent összefog. Olyan csendélete­ket akarok majd készíteni, mint egykor a németalföldi festők. Hal és virág. Vagy légy a citromon. Manapság mindenki realista ké­peket készít. Teletömnek egy au­tóbuszt emberekkel, akik riadt arccal tapadnak az ablakhoz. Ez engem nem izgat. Inkább akkor egy körtéből kikandikáló kukac.” S a kanapé? - kérdezem a Ber­linbe, Párizsba, New Yorkba indu­ló kiállítás utolsó képei előtt. A kanapé, amelyen a legtöbb férfi­aktja készült. „Nincs más. Lusta vagyok új he­lyet keresni. De ha Jan Saudeknek jó az ablak, Helmut Newtonnak a medence, nekem megfelel a ka­napé. Szép, kényelmes, nem kell sehova menni, s helyben a ca- puccino.” „A kanapé marad..." (Somogyi Tibor felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents