Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)
2009-08-22 / 195. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ'SZÓ 2009. AUGUSZTUS 22. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ S@@B98MMHHSIl£ÍSmÍMMHMH8eaMMMMSS LIPOVÉ NOVINY Bírálta az elutasító hivatalos szlovák álláspontot Sólyom László révkomáromi útja kapcsán a Lidové Noviny cseh konzervatív napilap. „Ha Csehország úgy állna hozzá a történelemhez, ahogy Szlovákia, át kellene keresztelnie a prágai Károly hidat és a Ru- dolfinumot is, amelyek az elnyomó osztrák uralkodókról kapták nevüket” - írta Ľuboš Palata, a lap neves kommentátora. Érthetedennek tartja, miért von Pozsony párhuzamot az 1968-as bevonulás és Sólyom látogatása között. „A magyarok Csehszlovákia 1968 augusztusi megszállásáért már 1989-ben bocsánatot kértek”-áll a cikkben, (kés) Szégyen (Gyenes Gábor karikatúrája Hllll' TI í Hl III'IMII Ml |l| lí l|ll|lllllli|[|Mil*lilll'l|T|^lfllW Istváni örökség helyett ökörség Usain Bolt sebességével peregnek fel az események. A szlovák kormány előbb az ukrán maffia nyomásának engedelmeskedve meghátrált a határellenőrzés terén, majd a maffiára jellemző nyomással próbálta lebeszélni Sólyom László magyar köztársasági elnököt komáromi látogatásáról. Közben az MKP vágóhídnak nevezte a Híd-Most pártot, az SNS egyik lenyúlós kezét pedig levágták. A nyár végére mindenki megbuggyant? S1DÓH. ZOLTÁN A mindig mindenre megoldást találó, a hatalom eszközével bátran élő Robert Fico kormányfő szó szerint megzsarolta Sólyom László magyar államfőt, amikor azt mondta: ha mégis Komáromba látogat, nem tudja garantálni a szélsőségesek felbukkanását Klapka György városában. Korábban egy tollvonással felszámoltatta Marián Kotleba szabadcsapatainak működését, most viszont szinte örömmel fogadta volna, ha Komárom Európa terén földrészünk szennyese randalírozott volna. Miroslav Lajčák külügyminiszter a balkáni ténykedésekor megélt színvonalat hazahozva érvelt a magyar köztársasági elnök látogatása ellen, sót tegnap késő délután Fico dühödten közölte: Sólyom nemkívánatos személy nálunk, akkor sem, ha most nem tankkal akar jönni, mint a magyar csapatok 1968-ban, hanem limuzinban. Szegény István király! Ha tudná, hogy még mindig milyen gyerekes színvonalat képvisel országa egyik utóda! Bezzeg Ukrajnával szemben Pozsony meghunyászkodik. A cigarettacsempészeknek nem tetszik a tehervonatok átvilágítása, erre aFico- kabinet kikapcsoltatja a röngtenké- szüléket. Érdemes elgondolkodni azon, vajon Magyarországgal és Lengyelországgal szemben miért nem lépnek fel ugyanilyen határozottan? Esetleg a derék ukrán bűnszervezetekgeopolitikaielemző csoportja megállapította, Szlovákia régiónk leggyengébb láncszeme, ezért nálunk lehet légiesíteni a schengeni határszakaszt. Az SNS- szel szemben viszont bátorságot mutat a Fico-csapat. A kormányfő végleg megvonta a nemzetiektől a környezetvédelmi tárca bársonyszékét, ami egy normális kormány- koalíció felbomlását eredményezné. Ehelyett Ján Slota a rajtakapott rossz kisfiú szendeségével magyarázta a megmagyarázhatatlant, belátva, kár durcáskodnia, hiszen a maradék két minisztériumából is kellő pénzt tud átcsoportosítani pártja zsebébe. Az SNS-tárcák pályázatai, megbízatásai elképesztő tolvajlások melegágyai. Ezekhez képest a budapesti BKV-nál napvilágra került végkielégítések is a korrektségpéldaképei. „Korrupcióbűzös ügyei mindegyik szekértábomak, közéleti oldalnak vannak és lesznek. De a párt- és tömegbázissal, politikaiszakmai jövőképpel rendelkező hatalmasság úgy nyúl a közösbe, hogy holnap és holnapután is legyen miből lopni. Egy hiteltelenségrekor- dokat döntögető, önmagát túlélni akaró vezetés jövőtlen pártkatonája erre már nincs tekintettel. Akár a győzelemre esélytelen, vert hadsereg dezertált, fosztogató katonája. A diszkrét, csendes lenyúlásokat a belpolitikai kapuzárási pániktól sarkallt fosztogatás és a bürokrácia túlélési-kivárási, ügyhátralék-hal- mozó esélylatolgatása váltja” - olvasható a HVG egyik friss kommen- táijában. Ez teljes mértékben igaz a nemzetiekre is, akik érzik, már nem lophatnak a végtelenségig, ezért a meleglevegőtől kezdve egészen a pernyéig mindent pénzzé, pontosabban zsebre akarnak tenni. Miértisne.hiszenazellenzéksem jelent igazi ellenállást. Vagy osztódik, vagy nem jut közös nevezőre, vagy az utódpártok egymást szapul- ják. Sajnos, ebbe a sorba beálltak a magyar pártok is. Az MKP nyíltan alázza riválisát, a Híd-Mostot, sőt odáig megy, hogy még a Bugárék számára kedvező közvélemény-kutatási eredményeket is megkérdőjelezi. Néha még a veterán politikusoknak is el kell magyarázni, hogy az ellenfél nem okvetlenül ellenség. Hiába, akinek van (volt) magyarbarátja, annak már nincs szüksége ellenségre. Történik mindez olyankor, amikor a szlovák-magyar kapcsolatok a mélypontjukra süllyedtek. Talán ezzé vált volna Szent István öröksége? Röhögnek a nácik SERES LÁSZLÓ Néhány nappal ezelőtt a magyar rendőrség megtiltotta magyar és nemzetközi neonáciknak, hogy bálványukra, Rudolf Hessre emlékezzenek Budapesten valami emlékmeneten, a napot este skinhead rockkoncert koronázta volna meg. A Blood and Honour köreihez tartozó hardcore nácik törvénytisztelő állampolgárokként nem mentek randalírozni a rendőrökkel, a későn ébredő antifasiszták pedig álmos, alig látogatott rendezvényt tartottak a szokásos, nettó kommunista szócséplés jegyében. Szóval, akkor minden oké Magyarországon? Távolról sem. Hatályos gyülekezési törvényünk ugyanis kizárólag két esetben te- sziklehetővé rendezvény explicittiltását: ha annak megtartása „a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné, vagy ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható”. Egy szombat délutáni vonulás a nyáron amúgy is kihalt főváros egyik nagy közterén nehezen adható el komoly közlekedési akadályként, a parlament vagy a bíróságok munkáját sem akadályozza olyannyira. A rendőrség azonban ezen érvekre támaszkodva utasította el a tízszer bejelentett tüntetést, a legabszurdabb talán az volt, amikor- a nácik szerint - azt írták, „a rendőrség szerint a Margitszigeten 5 megemlékező és öt rendező nem fér el, leszorítják az embereket az útról!!!!” Aztán kitalálták, hogy nemzetköziszerződéseket sértene a míting, a pár száz fős, izolált menet mások jogainak sé- relméveljáma, amilehet érv, desajnahiteltelen: Budapestenjó másfél évtizede szabadon tüntethetnek a neonácik, és eddig a demokrá- ciánaknemszármazottkára belőle. Nagyobb kár nem érhet alkotmányos, liberális demokráciát, mint amikorazaztkonstituálóállampolgárokelkezdiklenézni, törvényeit előbb röhejesnek, majd betartásra érdemtelennek minősítik. Ha a rendőrségnek trükköznie kell az indoklásokkal; ha a miniszterelnök arra kéri a rendőrséget, hogy „így vagy úgy”, de akadályozza mega Hess-menetet, akkor az a döbbenetesen abszurd helyzet áll elő, hogy nem a liberális demokraták, hanem a markukba röhögő neofasiszták kénytelenek emlékeztetni honlapjukon: „itt nem mi kaptuk a fricskát, hanem az alkotmányos jogrend, amikor a rendőrséget a politiku - sokutasítjákanekiknem tetsző rendezvényeklikvidálására”. Ha nemzetközi szerződések arra kötelezik Magyarországot, hogy ne engedélyezze fasiszta szervezetek működését, akkor miért volt lehetséges a Blood and Honour magyar tagozatának engedélyezése „kulturális egyesületként”? Hogyhogy működhet ma legálisan a nemzeti-szocialista elveket valló Nemzeti Munkáspárt? Ha jogerősen be van tiltva a Magyar Gárda, hogyan működhet a szervezet Új Magyar Gárda néven, a régi egyenruhákban? Jó, az új tagok avatását most elég adekvát indoklásokkal megtiltották (a bíróság és a rendőrség legalább hat érvet sorolt fel), de még napokkal ajogerős tiltás után is úgy számolt be a sajtó egy akkor már illegális vidéki gárdarendezvényről, mint valami normális eseményről. Mondok egy felháborítót: nem a nácik demonstrációit kell megakadályozni (feltéve, hogy azok nem okoznak közvetlen és nyilvánvaló veszélyt, plusz szigorú rendőrségi megfigyelés kíséri őket), hanem tudni kell, kik ők, hogyan szervezkednek, mit csinálnak. Ez utóbbi titkosszolgálati feladat, és nagyobb kihívás, mint a politika füttyszavára táncoltatni a demokrácia intézményeit. Ki lehet törvény- módosítással mondani azt is, hogy náci tüntetést nem lehet tartani Magyarországon, de akkor meg kell birkózni azzal, hogy a nácik még jobban elvonulnak az áttekintheteden, részben online underground sűrűjébe. Lehet választani. Egy biztos: ajogi mellébeszélés, a létező paragrafusokröhejes kifacsarása pont azt a hatást éri el, amire a demokrácia ellenségei hosszú távon nagyon számítanak. Hazudni kezdtünk, a megszállás, a nemzetközi jog nyilvánvaló megsértése fokozatosan átértékelődött: testvéri segítség lett belőle A 68-as megszállás, az igazság, a hazugság és napjaink HUBA LESNÁ Ismét túl vagyunk a Varsói Szerződés hadseregei megszállásának évfordulóján. Akik megérték, igazat adnak nekem abban, hogy 1968. augusztus 21. történelmünk legszé- gyenteljesebb napja, de melyen számos egyéni hőstettet is végrehajtottak. Apám, Ervin is egy közülük. Hihetetlen, hogyamegszállás óta 41 év telt el. Mintha tegnap történt volna. 1968. augusztus 20-a esti órái úgy teltek, mint egy normális, meleg augusztusi est egy szürke városban, amely a totalitárius állam része, amely néhány hónappal korábban abban reménykedett, hogy az a diktatúra, amely csak egy pártot engedélyez, lehet egy kicsivel kevésbé totalitárius. Kevésbé diktatórikus. Cenzúra nélküli. Amelyben senkit sem üldöznek politikai meggyőződése miatt. Akkor patetikusan emberarcú szocializmusnak nevezték. A szocializmus kifejezés a proletár- diktatúra rövidítése volt. Igen, akkor valóban hittük, hogy létezhet emberarcú diktatúra. Csakhogy már 20-ról 21-re virradóra az utakon autók és autóbuszok, a síneken villamosok helyett tankok dübörögtek. Szétvertékaz aszfaltot, dübörögtek. Csövük az embereket pásztázta. Időnként rájuk irányult. Akadt, aki nem tudta tétlenül nézni a harckocsik csövét, fölszedett egy utcakövet, és a tankhoz vágta. És a harckocsiklövéssel válaszoltak. Ott, ahol a tankok civil embereket lőttek le, gyertyák égtek. A falakon feliratok voltak, amelyek felszólították a katonákat, menjenekhaza. A csehszlovák hadsereg nem lépett közbe. Azt a parancsot kapta, maradjon a kaszárnyában. A civilek védtelenek voltak, ki voltak szolgáltatva a tankoknak és a katonáknak, akik azt állították, fogalmuk sincs arról, hol vannak. Mintha tegnap történt volna. Reggel fél ötkor megcsörrent a telefonunk. Apám vette föl. Némán állt a készüléknél, tekintete egyre jobban elborult. Letette a kagylót, és rám kiáltott: „Elfoglaltak bennünket az oroszok!” Tizennégy éves voltam akkor, s ez a mondat olyan abszurdnak tűnt, hogy el se hittem. Apám gyorsan fölöltözött, és a Szlovák Rádió Zoch utcai épületébe ment. A belpolitikai szerkesztőség főszerkesztője volt. Az épületet minden munkatársa elhagyta. Parancsba kapták, hogy távozzanak, mert felfegyverzett szovjet katonák közeledtek a rádióhoz. Apám egyedül maradt. Ráirányítottak egy géppisztolyt, és arra kényszerítették, hogy minden helyiséget mutasson meg. „Az a géppisztoly csiklandozta a hátam” - próbált tréfálni később. Apám, a géppisztoly csövével a hátában végigvezette őket az épületben. A garázsba máshol volt a bejárat, arról megfeledkeztek. Később néhány kollégájával visszarohant, elvittek egypárközvetítőkocsit. A Szlovák Rádió adását a szovjet hadsereg hivatalosan beszüntette, de a közvetítőkocsiknak hála a rádió munkatársai még több mint egy hétig dolgoztak. A technikusok tudták, meddig állhatnak egy utcában és közvetíthetnek, hogy a szovjet radarok ne mérjék be és ne leplezzék le őket. Aztán átmentek egy másik utcába. Egy hét múlva leleplezték őket. Csehszlovákia csúcsvezetése fölszólította a lakosságot, őrizze meg nyugalmát, a Varsói Szerződés csapatai csak ideiglenesen állomásoznak itt, hogy rendet teremtsenek. Tudtuk, hogy tankok nélkül sokkal nagyobb volt a rend. Azt is tudtuk, hogy a szovjet tankok ideiglenes ál- lomásozásanemideiglenes. És hazudni kezdtünk. A megszállás, a nemzetközi jog nyilvánvaló megsértése fokozatosan átértékelődött. Testvérisegítséglett belőle. Ezrek, akik más véleményen voltak, emigráltak. Akik Csehszlovákiában maradtak, és nem értettek egyet ezzel a hazugsággal, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy megszállták az országot, több mint húsz évre az ország ellenségei lettek. Elvesztették állásukat, a gyerekeik nem kerültek egyetemre. Sokan politikai foglyok lettek. Sajnos, a többséget, amely alkalmazkodott, elfogadta a megszállás módosítását testvéri segítségre, zavarta annak a maroknyi embernek az álláspontja, amelynek a megszállás megszállás maradt. Két évvel a megszállás után a hazugság alapvető társadalmi kényszer lett. Ez a hazugság az én nemzedékemet erkölcsileg szétbomlasztotta. Igaz, hogy az emberek a magánéletben másként beszéltek, mint ahogy a Brezsnyev-rendszer diktálta, ez a kétarcúság is mélyítette a társadalom erkölcsi válságát. Arra tanítottak, hogy igazat mondani butaság. Néhány kiválasztott úri huncutsága, s ők úgyis ráfizetnek. A korszakot, amely a rendszer bukásáig, 1989 novemberéig tartott, normalizációnak hívták. A hazugság a diktatórikus rendszerben ismét megtalálta a helyét. Ugyan, amíg van mit ennünk, semmi baj, mondogatták akkoriban. Sajnos, az erkölcs a mai napig keresi a helyét a szlovákiai politikai életben. Kevesen tulajdonítanak nekijelentőséget. Húsz évvel a rendszerváltás után sem tanultunk meg ragaszkodni az erkölcsi értékekhez a politikában. Megkövetelni az igazságot. Levonni a következtetéseket a politikusokkal szemben, akik tudatosan megsértik a törvényeket vagy „csak” az erkölcsi értékeket. Akik a nyilvánosság előtt káromkodnak, megalázóan nyilatkoznak valamelyik nemzeti kisebbségről. A demokratikus országokban az ilyen politikusok egykettőre befejezik politikai pályafutásukat. Nálunk nem. Egyszer azonban Szlovákiában is méltó helyére kerül a politikai erkölcs. Úgy, ahogyan augusztus 21-én is akadtak olyan emberek, akik, ha csak néhány órára is, ellenálltak a katonai erőnek, mi is képesek leszünk újra kiépíteni az erkölcsi értéket a politikában.
