Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)
2009-08-21 / 194. szám, péntek
18 Sport-hirdetés Németh Pál kézilabdaedző 70. születésnapjára Sportmúltba rejtett életpálya J. MÉSZÁROS KÁROLY Emlékeznek még a nyárasdi női kézilabda fénykorára? Emlékeznek még Németh Pálra, a sportághonosító csallóközi tanárra? A sok igen mellett már szaporodnak a nemek is, hiszen a dél-szlovákiai sportélet egyik bástyája fokozatosan eltűnik az emberek emlékezetéből, és a sportmúltba merül. (Képarchívum) Németh Pál azonban itt van köztünk. Nyárasdon él, szerényen, csendben, s közben a dunjszer- dahelyi sportgimnázium klubjában szaktanácsadóként segíti a tehetségek felkutatását, nevelését. És nyárasdi portáján végzi mindennapi dolgát. Szerencsés ember, aki naponta találkozhat vele, hallgathatja tanácsait. Mi, többiek pedig ma, hetvenedik születésnapján, ragadjuk meg az alkalmat, hogy legalább gondolatban együtt legyünk vele, együtt emlékezzünk az egykori nyárasdi sikerekre, arra, hogy a semmiből egy, sokakat lázba hozó sportággal ajándékozta meg a csallóközi embereket. Nyárasdi maradványai mai is megvannak. Dél-szlovákiai követői között Csallóközaranyoson, Gútán és Naszvadon is él még a kézilabda. Sportághonosító munkájának mai nyomaként. Németh Pál erre is büszke lehet, mint ahogy mi is büszkék vagyunk rá. Isten éltesse, Pali bácsi! M2 - 19.00: Atlétikai világ- bajnokság, Berlin (élő) DUNA TELEVÍZIÓ - 19.00: Vasas-FTC labdarúgó Soproni Liga-mérkőzés (élő) ČT2 - 18.00: Atlétikai világ- bajnokság, Berlin (élő) ORF 1, NOVA SPORT - 14.00: Forma-l-es Európai Nagydíj, szabadedzés (élő) STV 3 - 10.00, 18.00: Atlétikai vb, Berlin (élő) EUROSPORT-10.00,17.30: Atlétikai vb, Berlin (élő) NOVA SPORT - 18.00, 22.05: Cincinnati férfi tenisztorna (élő) SPORTKLUB - 20.30: Standard Liége-Charleroi belga bajnoki focimeccs (élő) SPORT 1 - 21.15: Olhane- nese-Leiria portugál bajnoki labdarúgó-mérkőzés (élő) Péntek, augusztus 21. Soproni Liga: 2988. Vasas-Fe- rencváros 3,55- 3,1-1,9-1,6-1,2- 1,27. Labdarúgó Bundesliga I: 3209. Hoffenheim-Schalke 2.5- 3-2,6-1,32-1,35-1,29. Labdarúgó Bundesliga II: 3220. Frankfurt-Paderbom 2.05- 3,1-3,2-1,25-1,55-1,27; 3221. Union Berlin-Rostock 2,3-3-2,8-l,3-l,4-l,29;3222. Düsseldorf-Koblenz 1,85- 3,2-3,6-1,2-1,65-1,25. Osztrák futballbajnokság: 3239. Kämten-Ried 2,8-3,1- 2,25-1,45-1,3-1,27. Belga labdarúgóliga: 3354. St. Liege-Charleroi 1,26-4,8- 7,7-2,95-1,11. CSEMEGE- ES BORSZGLO ELADÓ! KÜRTI MEZOGAZDASAGI SZÖVETKEZET DÉL-SZLOVÁKIA EGYIK LEGJOBB BORVIDÉKÉN TERMETT KÉZI SZÜRETELÉSŰ, MAGAS MINŐSÉGŰ CSEMEGE- ÉS BORSZŐLŐT AD EL. ELŐZETES EGYEZTETÉS ALAPJÁN A KÖVETKEZŐ FAJTÁKAT KÍNÁLJU euró/kg áfával Sk/kg áfával Alibernet 0,83 25,0 Andre 0,60 18,0 Cabernet Sauvignon 0,83 25,0 Kékfrankos 0,66 20,0 Szentlőrinci 0,68 20,5 Asztali szőlőfajták 0,59 17,9 Morva muskotály 0,41 12,5 Müller Thurgau 0,41 12,5 Olaszrizling 0,45 13,5 Zöldveltelini 0,41 12,5 ^ —ff , „ ELERHETOSEGEK: Poľnohospodárske družstvo Strekov 941 37 Strekov č. 55 Tel.; 035 64 97 109 e-mail: pdstrekov@konfer.eu ÚJSZÓ 2009. AUGUSZTUS 21. www.ujszo.com A második debreceni gólünneplés Szófiában (Reuters-felvétel) Szenzációs debreceni győzelem Szófiában, de még nagyon nehéz visszavágó vár a Lokira Bodnár és a Bourbonok LABDARUGÓ BL-SELEJTEZ0 Levszki Szófia-Debreceni VSC 1:2 (0:1) Góllövők: Bardon (51.), illetve Bodnár (12.), Czvitkovics (76.). Játékvezető: Duhamelre (francia), 15 000 néző. Sárga lap: Petkov, illetve Kiss. LEVSZKI SZÓFIA: Petkov-Minev, Genev, Topuzakov, Lucio Wagner-Zé Soares, Šarmov, Bardon, Jovov (71. Joaozinho)-Ta- szevszki (60. Ortega), Hrisztov (85. Krasztovcsev). DVSC: Polek- szics-Bodnár, Mészáros, Máté (16. Komlósi), Leandro-Szakály (55. Dombi), Kiss Z., Varga J., Czvitkovics (79. Ramos)-Rudolf, Coulibaly. Aligha túlzás kijelenteni, története legnagyobb nemzetközi sikerét aratta a Debrecen szerdán este Szófiában, amikor az Aszparuhov stadionban 22 ezer fanatikus bolgár szurkoló előtt 2:1-re legyőzte a Levszki Szófiát. Mert bár csodálatos volt 2005-ben a Hajdúk Split elleni kettős győzelem (s a 8:0-s összesítés még csodálatosabb), a Levszki ellen a Löki már közvetlenül a BL-ért játszott. KISS TIBOR NOÉ A Debrecen a szó szoros értelmében játszott. Fegyelmezetten, taktikusan, okosan - és ami a leglényegesebb, a magyar csapat akkor sem esett pánikba, amikor a bolgárok az egyenlítés után valamelyest magukra találtak. Sőt, Bodnár hálószaggató gólja és Czvitkovics pengés találata nyomán a DVSC olyan közel került a BL-csoportkörhöz, mint az 1995-ös „csodafradi” óta senki más Magyarországon - magyar klub azóta egyszer sem győzött a BL-selejtezők utolsó fordulójának odavágóján. De a Löki még nincs ott á csoportkörben, az eufória ellenére ezt nem árt rögzíteni. A szurkolók álmodozhatnak ugyan a Barcelonáról, a játékosok jobban teszik, ha csak a Levszki elleni budapesti meccsre gondolnak. „Egyáltalán nem érzem úgy, hogy hátra dőlhetünk, mert vár még ránk egy nagyon nehéz visszavágó” - nyüat- kozta a lefújást követően Herczeg András is, nagyon bölcsen. A DVSC klubmenedzsere számára még friss az emlék: a Debrecen az első selejtezőkörben a svéd Kalmar ellen egy már „agyonnyert” meccset hozott nyögvenyelősen. A bolgárok viszont mintha olyanok lennének, mint a Bourbonok: semmit sem tanulnak. A Levszki tavaly az utolsó BL-selejtezőfor- dulóban a BATE Boriszowal szemben maradt alul - a balkániak nem vették túl komolyan a beloruszokat, és ezért nagy árat kellett fizetniük. Az idei sorsolás után a Debrecent tekintették „könnyű” ellenfélnek - nem kizárt, hogy a bolgár csapat másodszor esik saját könnyelműségének csapdájába. A DVD-csatát is a DVSC nyerte A meccs előtt a debreceniek jelezték, hogy a Levszkitől nem kapták meg hivatalosan a Baku elleni selejtezőmeccsek felvételeit - a DVD- ken az andorrai bajnok elleni párosmeccs szerepelt. A Löki átadta a Levadia elleni találkozókat az ellenfélnek, a bolgárok azonban Bodnár távoli lövéseire nem készülhettek fel - lévén a jobbhátvéd csak később igazolt Debrecenbe, (ktn) SAKK MÉSZÁROS MIHÁLY Az örményországi Dzsermuk- ban kiváló formában játszik Lékó Péter. A Grand Prix-sorozat újabb versenyén a torna elejétől az élbolyban harcol, és több tetszetős játszmát is láthattunk már tőle. Várhatóan a hajrában rátesz még egy lapáttal, és tovább csatázik az elsőségért. Kellemes meglepetés az üzbég Kaszimdzsanov játéka is. Óriási sakktudását ismét bizonyítja az ukrán Ivancsuk, aki a legjobbak között harcol. Nézzünk egy tanulságos játszmát: Vezérindiai védelem Világos: Cseparinov-Sötét: Lékó l.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.b3 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Hc3 c6 8.e4 d5 9.Fd3 dxc410.bxc4 e5 ll.He2 Hbd7!? (ll...Hfd7 12.Fc3 0-0 13.Hxe5 Hxe5 14.dxe5 Hd7 15.0-0 Hc5 16.Hd4Hxd3 17.Hxc6 Hxf2 18.Bxf2 Vxdl+ 19.Bxdl Fc5 20. Fd4 Bfc8 21.Fxc5 Bxc6 22.Fa3 bonyolult állással Van Wely-To- palov, 2008.) 12.Vc2 0-0 13.0-0 Vc7 14.h3 Bad8 15.dxe5 Hxe5 16.Hxe5 Vxe5 17.Fc3 Vh5 18.e5 Hd7 19.HÍ4 Vh6 20.Bfdl Fg5 21. Ff5 Hc5 22.Hg2 Fc8 23.Fxc8 Bxc8 24.VÍ5 Vg6 25.Vxg6 hxg6 (A parti nagyjából egyensúlyban van. A legfontosabb tényező az állásban az, hogy Péter pozíciós játékos, míg Cseparinov a bonyodalmakat kedveli.) 26.Fb4 Fe7 27.KÍ1 Bfe8 28.Hel a5 29.Fxc5 Fxc5 30.Hd3 Fd4 31,Babl Bb8 32.f4 g5 33.HÍ2 Fe3 34.fxg5?! Bxe5 35.h4 Bf5 36.Bb2 b5 37.cxb5 cxb5 38.Kg2 Bxf2+ 39.Bxf2 Fxf2 40.Kxf2 b4 41.Ke3 a4 42.Bbl Kh7 43.Kd2 Kg6 44-Bfl Bd8+ 45.Kc2 Bc8+ 46.Kbl Bc4 47.BÍ2 Bg4 48.Bf3 Be4 49.BÍ2 Bel+ 50.Kb2 Bgl 51.BÍ4 Bxg3 52.Bxb4 a3+ 53.Kc2 Kh5 54.BÍ4 g6 55.Ba4 Bh3 56.Kd2 Bxh4 57.Bxa3 Bh2+ 58.Kel Kxg5 és világos feladta. 2655. fejtörő Világos indul, és két lépésben mattot ad. Ellenőrző jelzés - világos: Kf7, Vei, Bd8, He4 (4 báb). Sötét: Kh5, Vdl, Bd5, He2, Fh4, gy.: e5, e6, e7, g4, h6 (10 báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére (Lazaret- ská 12, 811 08 Bratislava) külda A & A A i A # & A A A jék, SAKK megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 14 eurós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2654., a 2656. és 2657. számú fejtörőkkel együtt-2009. szeptember 14. MP910306