Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)

2009-08-21 / 194. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. AUGUSZTUS 21. Sport 19 Labdarúgó Európa Liga, play-off, első mérkőzés: MFK Košice-AS Roma 3:3 - Francesco Totti és Ján Novák is duplázott Örömfoci, hat gól és vastaps Kassán Totti jött, látott, duplázott - de nem győzött. A kassai MFK csapata bravúros dön­tetlent ért el az AS Roma el­len, egy olyan mérkőzésen, amelynek végén percekig zúgott a vastaps. GAZDAG JÓZSEF A statisztika alapján a kassai­aknak esélyük sem volt. Az AS Roma ugyanis csak Angliában kapott ki európai kupameccsen az utóbbi három évben - a kon­tinensen a Roma még a Real Madridot (2:1), a Bordeaux-t (3:1), a Lyont (2:0) vagy a Di­namo Kijevet (4:1) is legyőzte idegenben, legutóbb pedig a belga Gentet küldte padlóra (7:1). Kassán azonban majd­nem a rövidebbet húzta. Milinkovics bombagólja Mindkét csapat két védekező középpályással és egy csatárral kezdett (4-2-3-1-es felállásban), s a szokatlan kezdési időponthoz és a rekkenő hőséghez a kassaiak alkalmazkodtak jobban, az 5. percben a szerb Milinkovics bal­lábas lövésénél a labda a kapufá­ról vágódott a hálóba: 1:0. „Tejó ég!” A vendégek sokára tértek ma­gukhoz, az egyenlítő gólt ráadá­sul a dán játékvezetőnek kö­szönhették, a Ménez műeséséért tévesen megítélt büntetőt Totti értékesítette: 1:1. („Tejó ég, hi­szen az a bíró csak arra várt, hogy befújhasson valamit” - kommentálta Rasmussen tény­kedését a meccs után a hazaiak trénere, Ján Kozák). A nagyképűen futballozó, s gyakran öncélú cselsorozatokba bonyolódó rómaiak játéka a szü­net után tisztult le, elsősorban a chilei Pizarro osztogatott remek labdákat. A vendégek felpörget­ték az iramot, s egy erős húsz perc elég volt ahhoz, hogy két gólt rúgjanak. Előbb Ménezt hagyták lőni a védők (1:2), majd a mérkőzés legszebb jelenete vé­gén, Pizarro, De Rossi és Totti vil­lámgyors összjátéka után a római csapatkapitány lőtt közelről a kassai kapuba: 1:3. Bravúros hajrá Ekkor úgy tűnt, kiütés lesz a vége, a lelkes publikum azonban „belehajszolta” a bravúrba a haza­(Somogyi Tibor felvétele) iakat, akik előbb Novák büntető­jével szépítettek (2:3), majd ugyancsak Novák megpattanó lö­vésével kiegyenlítették az állást (3:3). Egy kis szerencsével a győ­zelmet is megszerezhették volna a kassaiak, a 83. percben az agilis Novák egymaga törhetett kapura, de belelőtte a labdát a vendégek kapusába. Ennek ellenére a jelenlévők kö­zül senkiben sem maradt hiányér­zet, a közönség vastapssal kö­szönte meg a játékosoknak a fut- ballünnepet. Visszavágó egy hét múlva - a római Stadio Olimpicóban. MFK Košice-AS Roma 3:3 (1:1) Góllövők: Milinkovics (5.), Ján Novák (71. - 11-esből, 81.), ill. Totti (38. - 11-esből, 67.), Menez (52.). Játékvezető: Rasmussen (dán), 7450 néző. Sárga lap: De Rossi. MFK: Schreng-S. Kišš, Bašista, Kaminský (58. U. Matics), Juhar-Dobias, R. Cicman-Via- zanko, Škutka (70. Karaš), Milinkovics (69. L. Janič)-Ján Novák. AS ROMA: Artur-Motta (85. Cassetti), Andreolli, Mexés, J. A. Riise-D. Pizarro, De Rossi-Cerci (51. Taddei), Brighi, Menez (74. Guberti)-Totti. EGY MONDATBAN 4 Peter Gergely váltja Ľuboš Nosickýt a labdarúgó Corgoň Ligában sereghajtó Dubnica kispadján. SPORTMENÜ Labdarúgás SOPRONI LIGA 5. forduló - 19.00: Vasas-Ferencváros (játékvezető: Bede). SPORTFOGADÁS A KENŐ 10 tegnapi nyerő­számai: 4, 5, 8, 16, 19, 21, 27,28,29,36,37,39,45,48, 52, 58, 71, 73, 75, 78. Kenő Plusz-szám: 39. sporthíradó ♦ Labdarúgó Joan Gamper Kupa: FC Barcelona-Man­chester City 0:1, g.: Petrov. ♦ Torontói női tenisztorna, 2. forduló: Alisza Klejbanova (orosz)-Dominika Cibulková (16., szlovák) 6:1,4:6,7:6. ♦ Angol labdarúgóliga, 2. forduló: Liverpool-Stoke City 4:0, g.: Torres (5.), Johnson (45.), Kuyt (78.), N'Gog (90.); Bumley-Man- chester United 1:0, g.: Blake (19.); Birmingham-Ports­mouth 1:0, g.: McFadden (90., 11-es); Hull City-Tot- tenham 1:5, g.: Hunt (25.), 01. Defoe (10., 45., 90.), Pa­lacios (14.), R. Keane (78.). Atlétikai világbajnokság, Berlin: Kazi és Hrašnová döntős, Kiss és Orbán nem Bolt 200-on is világcsúccsal nyert ÖSSZEÁLLÍTÁS Berlin. Usain Bolt a 100 után tegnap 200 méteren is világ­csúccsal győzött a berlini atlétikai világbajnokságon. A jamaicai szupersprinter 19,19 mp-re javí­totta egy éve, Pekingien elért 19,30-as rekordját. Bolt egy Ich bin ein Berlino, azaz Én egy Berli- no vagyok feliratú pólóban érke­zett a 200 m bemutatására. A be­melegítés helyett leginkább társa­ival bohóckodott vagy a közön­ségnek integetett. Majd jött a szo­kásos grimaszolás és mutogatás a kamerának.A futás koreográfiája pontosan megegyezett a 100 mé­terével: Bolt az időmérővel vívott külön csatát, a célegyenesbe for­dulva messze maga mögött hagy­ta a mezőnyt, tekintetét az órára függesztve, 6-7 métert vert a töb­biekre. Aztán következett a már védjegyének számító show: nyelvnyújtogatás, pózolás. Bolt és új világcsúcsának időeredménye (SITA-felvétel) VB-KRÓNIKA Eredmények Női magasugrás: 1. Blanka Vlasic (horvát) 2,04 m; 2. Csi- cserova (orosz) 2,02; 3. Fried­rich (német) 2,02. Férfi 200 m: 1. Bolt (jamaicai) 19,19mp -vi­lágcsúcs; 2. Edward (panamai) 19,81; 3. Spearmon (amerikai) 19,85.Női 400mgát: 1. Walker (jamaicai) 52,42; 2. Demus (amerikai) 52,96; 3. Lucas (tri­nidadi) 53,20. Férfi 110 m gát: 1. Brathwaite (barbadosi) 13,14; 2. Trammell 13,15; 3. Payne (amerikaiak) 13,15. A mai döntők 9.10: férfi 50 km-es gyaloglás 19.15: férfi magasugrás 20.20: női diszkoszvetés 21.00: női 200 m 21.20: férfi 400 m Tegnap a magyarok közül Kazi Tamás 800 méteren bejutott az elődöntőbe, Kiss Dániel viszont két századdal lemaradt a 110 m gát döntőjéről. Döntőbe került női kalapácsve­tésben a szlovák Martina Hrašno­vá, mégpedig a hetedik legjobb eredménnyel (71,20 m). Szom­baton élete első vb-fináléjában szerepelhet. Ugyanezt nem mondhatja el magáról a magyar Orbán Éva, aki a szám selejtező­jében 69,39 méteres dobással csak tizennegyedik lett, és ki­esett. (mti, sita) EL-KRŐNIKA Labdarúgó Európa Liga-se­lejtező, 4. forduló, első mérkőzések: FK Baku-FC Basel 1:3; Teplice-Hapoel Tel-Aviv 1:2; BATE Bori- szov-Liteksz Lovecs 0:1, Bnei Yehuda Tel Aviv-Eind- hoven 0:1, Guingamp- Ham­burg 1:5, Trabzonspor-Tou- louse 1:3, CSZKA Szófia-Di­namó Moszkva 0:0, PAOK Szaloniki-Heerenveen 1:1, Breda-Villarreal 1:3, Metal­urg Doneck-Austria Wien 2:2, Sturm Graz-Metaliszt Harkov 1:1, Rapid Wien-As- ton Villa 1:0, Dinamo Bucu- resti-Slovan Liberec 0:2 - szurkolói rendbontás miatt a 88. percben félbeszakadt, Steaua Bucuresti-St. Pat­ricks 3:0, Twente-Agdam Baku 3:1, Sivasspor-Sahtar Doneck 0:3, Vaslui-AEK Athén 2:1, Slavia Praha- Crvenazvezda3:0. Újabb osztrák légiós Wemmer a DAC-ban Dunaszerdahely. Richard Wemmer személyében osztrák középpályást igazolt a DAC élvo­nalbeli futballcsapata. A 28 esz­tendős labdarúgó, aki korábban a Sturm Graz, a Hartberg, a Grat- kom, a LASK Linz és a Red Bull Salzburg tartalékcsapatában sze­repelt, szabadjátékosként érke­zett a sárga-kékekhez, (s) EL-selejtező: Belgrádban egyenlített a Žilina Két 11-es után döntetlen ÖSSZEÁLLÍTÁS Belgrad. Értékes dönteüent ját­szott az MŠK Žilina a Partizán ott­honában a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében. A 4. forduló első összecsapásán két tizenegyesgól­lal alakult ki a végeredmény. PARTIZÁN BEOGRAD-MŠK ŽILINA 1:1 (1:1). Góllövők: Cleo (16. - tizenegyesből), ill. Adauto (34. - tizenegyesből). Játékveze­tő: Paniasvili (grúz), 16 ezer né­ző. Sárga lap: Bozsovics, Cleo, Obradovics, Djordjevics, ill. Ci- makuridze, Šourek. PARTIZÁN: Bozsovics-Djordjevics, Gavran- csics (69. Knyezsevics), Krstajics, Obradovics-Feisa (46. Jovano- vics)-Tomics (63. Ilics), Moreira, Ljajics-Cleo, Bogunovics. MŠK: Pemiš-Cimakuridze, Piaček, Šou­rek, Leitner-Pečalka (59. Gul­dan)-Vyskočil (82. Rilke), Adau­to (87. Bello), Jež, Mráz-Oravec. Támadó felfogásban kezdtek a zsolnaiak: Oravec fejese alig ment mellé, majd Vyskočil is ki­próbálta Bozsovics figyelmét a kapuban. Az első negyedóra vé­gén mégis a belgrádiak örülhet­tek: Cimakuridze a tizenhatoson belül szabálytalankodott Morei- róval szemben, és a játékvezető büntetőt ítélt. Cleo belőtte - 1:0. feltámadt a Partizán, főleg Ljajics volt elemében, a zsolnaiak meg gyors ellentámadásokkal kísérle­teztek. Egy ilyen próbálkozás vé­gén a kapus Bozsovics szabályta­lankodott, és Adautó is büntetőt rúghatott. Egyenlített a brazil - 1:1. Szünet után kettős csere után próbáltak újabb gólt rúgni a hazaiak, de a zsolnai védelem megbízhatóan zárt. (tasr) Labdarúgó EL-selejtező: sziporkázó Suarez Öt gólt kapott a Slovan ÖSSZEÁLLÍTÁS Amsterdam. Öt gólt kapott a pozsonyi Slovan az Ájax otthoná­ban a labdarúgó Európa Liga se­lejtezőjének 4. fordulójában ját­szott első mérkőzésen, és ezek után már különösebb jelentősége nem lesz a visszavágónak. AJAX-SLOVAN 5:0 (1:0). Gól­lövők: L. Suarez (43., 65., 79., 84.), Donald (92.). Játékvezető: Clattenburg (angol), Sárga lap: Bičík, Kozák. AJAX: Stekelen- burg-Van der Wiel, Alderweireld, Vertonghen, Atouba (72. Emanu- elson)-De Jong (81. Donald), De Zeeuw, Enoh-Rommedahl, L. Su­árez, Sulejmani (70. Zeegelaar). SLOVAN: Bičík-Bozsics, Dobrôt­ka, Valachovič, P. Petráš-Obžera (18. Botelho Gaucho), Saláta, J. Kozák, Slovák-Halenár (71. Čer- nák)-Masaryk (57. Sylvestr). Az Ajax gólzsákja, az uruguayi Suarez főleg a második félidő­ben sziporkázott, sorra rúgta a gólokat a Slovannak, és egyma­ga eldöntötte a továbbjutás kér­dését. (tasr) 1 Mill Ml ItWHBM Francesco Totti tizenegyesből megszerzi az AS Roma első gólját Kassán

Next

/
Thumbnails
Contents