Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)
2009-08-10 / 184. szám, hétfő
I vww.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. AUGUSZTUS 10. Vélemény és háttér 5 FIGYELŐ Felfelé indul a német gazdaság Sorra fölfelé módosítják a német gazdaság növekedéséről szóló előrejelzésüket az elemzők: az EU legnagyobb nemzetgazdasága ebben a negyedévben már növekedésnek indulhat. (Ez Szlovákia számára is fontos lenne.) - Az ipari termelés világszerte nagyobb ütemre vált és Németország ebben az élen jár - mondta a Welt am Sonntag- nak Holger Schmieding, a Merül Lynch közgazdásza. Az ipari rendelésállomány a várt 1% helyett havi szinten 4,5%-kal bővült júniusban. Az euróövezetből 13%-kal több megrendelést kaptak a német iparvállalatok, a belföldi kereslet 8,3%-kal nőtt. Minden az asszonyé lett a váláskor, nekem csak a sör maradt. (Peter Gossónyi karikatúrája) Csak a hülye nem látja, hogy az ország sorsáért felelős kormányfő polgárháborús hangulatokat kelt Egy megszállott megszálló Robert Fico irányt mutatott a Matica slovenskának. Nem első ebben, Mečiar is kedvelte a szervezetet, amelynek a szlovák történelem során bizonyára voltak fényesebb évei is: a szlovák nemzeti felszabadító harc kihagyhatatlan szervezete. LOVÁSZ ATTILA De abban azért megállapodhatunk, hogy egy nemzetállamban az államalkotó nemzet érdekérvényesítő szervezete skizoid intézményesítéssel enyhén szólva anakronizmus. Ha viszont a jelenlegi kor- mánygamitúra nemzeti vonalon történő (egyébként pedig a szabad rabláshoz hasonló módszereket elrejtő) tevékenységét nézzük, a Matica nem anakronizmus. Fontos, Fi- cóék és Slotáék számára roppantul fontos szervezet. A kormányfő ugyanis - regnálása során nem először- a felszólalást hadüzenetként fogalmazta meg. „Csak akkor sikerülhet legyőznünk a Dél-Szlovákiában ismétlődő problémákat, ha beszélni fogunk arról, kik és mik vagyunk, ha tájékoztatni fogunk történelmünkről és kulturális hagyományainkról”. A mondat a kormányfőtől származik, s egyetlenegy szépséghibája van. Dél-Szlovákiában ugyanis éppen annyi a nemzetiségi probléma, amennyit a szlovák kormány köz- vedenül vagy közvetve gerjeszt. Dél-Szlovákiában éppen annyi a gond, amennyit a kabinet döntései kapcsán várhatunk. Valahogy úgy vagyunk ezzel a Fico-féle problémamegoldással, mint az álterapeuták kezelési módszereivel. Az álterapeuta ugyanis olyan problémát gyógyít, amelyet maga okozott. Ebben különbözik a terapeutától, aki pontosan fogalmaz meg diagnózisokat, s megfelelő módszere- ketválasztazokkezelésére. Robert Fico a hétvégén dehogyis akart problémákat megoldani. Fico egyszerűen és a legkisebb lelkiis- meret-furdalás nélkül nemzetállami megszállási politikát fogalmazott meg. Szerinte (s ebben most már egyáltalán nem különbözik Slotától) Szlovákia a szlovákoké (mikor jön el az idő, amikor kormányzati szinten csak a fehéreké lesz?), s csak az tekinthető egyenrangú polgárnak, aki megtanulj a az államalkotó nyelvét, kultúráját, s - uram bocsá - a Matica-féle szervezetek áltörténelmi szemléletét. Menjenek csak le a hívek Dél-Szlo- vákiába és mutassák meg, ki itt az úr - így szólhatott volna Fico hétvégi beszédének inkriminált mondata, semmiben sem különbözött volna a politikai „message”. A tragédia az egészben, hogy ha az ember fia beleolvas az általában fiatalok által látogatott közösségi portálokba, akkor döbbenettel kell észrevennie, hogy a nemzetállami szemléletet mint valami Istentől vagy természettől adottnak tekintik az emberek, egyre gyakoribb önmagát demokratának tartó embertől az a megállapítás, hogy legyen béke és nyugalom az ország déli részén, de úgy, hogy a magyarok alkalmazkodjanak. Tisztelt Olvasó, Robert Fico és csapata most már nyíltan vállalja, hogy a magyarokat megoldandó problémaként kezeli, valami átmeneti, zavaró tényezőnek, amelyet (akiket) meg kell szüntetni, el kell hajtani vagy be kell olvasztani. Csak a hülye nem látja, hogy az ország sorsáért felelős kormányfő egy felelős kormány élén polgárháborús hangulatot kelt. Az a tény pedig magáért beszél, hogy a szlovák ellenzék egyetlen pártjának sem szúr szemet, hogy a nyelvtörvény sárba tapossa mindazt, amiért itt húsz éve novemberben a kulcsokat csörgettünk. Szlovákiban ma nincs parlamenti párt, amely ne a nemzetállamban gondolkodna. Jól nézünk ki... Terjedelmes cikkben foglalkozik egy osztrák hetilap a nyelvtörvénnyel és a rossz szlovák-magyar viszonnyal Szájkosár-rendelet a szlovák nyelvtörvény MT1-F1GYELŐ A szlovák nyelvtörvény módosítása körül kialakult helyzetről jelent meg cikk a Profil c. osztrák hetilapban Szájkosár-rendelet címmel. Amióta Robert Fico pártja, a Smer a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) és HZDS-szel közösen kormányoz, tápot kapnak a magyarellenes érzelmek. Szlovákiában el- magyarosításról beszélnek, a szlovák kultúra fenyegetettségéről és arról, hogy a kisebbség a Magyarországhoz való csatlakozásra törekszik - írta a Profil. A szlovák parlament a kormánypártok szavazataival a nyelvtörvény olyan módosítását fogadta el, amely a magyarok körében aggodalmat és haragot vált ki - áll a cikkben. A szerző többek között felidézi, hogy a szeptember elsején életbe lépő új törvény értelmében a közintézményekben csak szlovákul szabad beszélni, az olyan településeket kivéve, ahol a lakosság legkevesebb húsz százaléka a kisebbséghez tartozik. A feliratokat azonban ott is két nyelven kell kifüggeszteni, első helyen a szlovák nyelvű változattal. A törvény száz és ötezer euró közötti büntetést helyez kilátásba. A lap megkereste az Új Szó fő- szerkesztőjét is. Molnár Norbert szerint a törvénymódosítás nem a szlovák nyelv védelmét szolgálja, hanem „támadás a kisebbség nyelve ellen”. Az új szabályozás konfliktusokat okozhat az egészségügyben. Minden nagyobb kórház a magyarok lakta területeken kívül esik, a magyaroknak, ha ott akarják kezeltetni magukat, szlovákul kell kommunikálniuk, még akkor is, ha az orvos is magyar. Sok idős magyar ember csak nehezen tudja szlovákul kifejezni magát. S mi történik, ha mégis magyarul beszél egymással orvos és beteg, az egyik orvos fel fogja jelenteni a másikat? Besúgóhálózatot fognak létrehozni, mint a kommunizmus idején? - tette fel a kérdést a főszerkesztő. Véleménye szerint a törvénymódosítás „piszkos hatalmi játék”, csak arra szolgál, hogy konfliktusokat gerjesszen, s elterelje a figyelmet a gazdasági válságról és a szlovákiai munkanélküliségről. A szlovák kormány kapcsolata a szomszédos Magyarországgal mélypontra került - írta a Profil. Beszámolt arról, hogy lemondták a két miniszterelnök közötti, régóta tervezett találkozót, és hogy Budapesten a pártok „ritka egyetértésben” a törvénymódosítás visz- szavonását követelték. Marek Maďarič szlovák kulturális miniszter a követelést visszautasította, s azzal vádolta a magyar politikusokat, hogy még műidig a 19. században érzik magukat, „még mindig azt hiszik, hogy parancsolhatnak a szlovákoknak”. A szerző ír arról is, hogy Sólyom László magyar államfő a nemzetközi jogot sértőnek nevezte az államnyelvtörvényt, Balázs Péter külügyminiszter az EBESZ elé vitte az ügyet, és kész az Európa Tanács- hoz és az ENSZ-hez fordulni. Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter „kontraproduktívnak” mondta a kérdés nemzetközi szintre emelését. Álláspontja szerint a törvény nem korlátozza a kisebbségjogait, hanem megakadályozza az államnyelv diszkriminálását. Az Új Szó főszerkesztője is veszélyesnek tartja a budapesti beavatkozást, véleménye szerint az a szlovák nacionalisták malmára hajtja a vizet. „Európai szinten kell közvetí- tőtkeresnf-vélekedett. Az Európai Parlament Szlovákiával és Magyarországgal foglalkozó munkacsoportja - folytatódik a cikk - tavaly sikeresen közvetített a magyar nyelvű tankönyvek ügyében. Hannes Swoboda (Osztrák Szociáldemokrata Párt), a munkacsoport vezetője önmérsékletet remél mindkét féltől a nyelvvitában. A törvényben kilátásba helyezett pénzbüntetést „ostoba dolognak” tartja. „Nem kellene kényszerítő eszközöket igénybe venni” - idézi a lap a politikust. Michael Gahler konzervatív német európai parlamenti képviselő az államnyelvtörvényről szóló állásfoglalásában egy kisebbség diszkriminálását veti a szlovák kormány szemére. Úgy látja, a törvénymódosítás következetes megvalósításával Szlovákia „korábbi értelemben vett megfigyelő állammá” válhat. VENDÉGKOMMENTÁR Szélhámosok kíméljenek BARAK LÁSZLÓ Mikuláš Dzurinda minapi kijelentésén, amely szerint a szlovák államnyelvtörvény nemcsak a kormányzó Smemek és az SNS-nekjó, hanem az MKP-nak is, mivel a témával legalább mobilizálni tudja választóit, vitatkozni ugyan lehet, ám teljesen fölösleges. Legalább annyira, mint azon, hogy a nap reggelente kel-e föl, avagy sem. AkifejezettenSzlovákiamagyarajkúlakosaira kihegyezett, otrombán antidemokratikus és provokatív jogszabályt ki-ki használja is annak rendje-módja, vagyis pártérdekei szerint. Természetesen Dzurinda sem kivétel, hiszen egy üyen abnormális jogszabályhoz csak abban az esetben viszonyulhat semlegesen egy normális értékrendet hirdető párt, ha azt képmutatók, mondhatni, szélhámosok alkotják. Dzurindáék pedig-aKDH-valegyetemben-azértmossákkezeiket az MKP szorgalmazta nyelvtörvény elleni alkotmánybírósági beadvány kapcsán, mert attól tartanak, ha a magyarok mellé állnak, választóik ke vésbé tartják maj d őket szlovákoknak és elpártolnak tőlük. Mi ez, hanem vegytiszta képmutatás, sőt „szélhámia”?! Semmivel nem különb azonban e tekintetben az MKP sem. Csak éppen másként szemforgató, mint Dzurindáék. Az általuk meghirdetett dunaszer- dahelyi, nyelvtörvény elleni tüntetés ugyanis épp úgy önös pártérdeket követ, mint Dzurindáék falmelléki sumákolása. Az MKP reklámügynökei és persze politikusai ráadásul olyannyira düettánsok, sőt gátlástalanok, hogy még a látszatra sem képesek ügyelni. Hiszen az általuk annak idején a szlovákiai magyarok tütakozó megmozdulásaként beharangozott összejövetelt kifejezetten pártbanzájjá silányí- tották. Egyrészt azzal, hogy a „tüntetés” jóelőre meghirdetett programja szerint óvatos duhajokként egy zárt futballstadionba, azaz akolba kívánják beterelnia„tiltakozókat”. Másrészt azért, merta banzáj kilátásba helyezett legfőbb szónokai, vagyis mutatványosai jellemzően pártpolitikusok. Vagy olyan „civilek”, akikről - tisztelet a szabályt erősítő kivételeknek - kilométerekről szaglik, hogy MKP- pozitív páciensek, vagy éppen kuncsaftok. Hiú ábránd hát azt hinni, hogyadunaszerdahelyibanzájnakközéleti szempontból sokkal nagyobb súlya lesz, mint amikor egy szirupos emlékektől, jófajta italoktól fölajzott echte magyar érettségi találkozó résztvevői hajnalban, esetleg hajnal előtt, az Akácos út, ha végig megyek Schneider Fáni- kán című alkalmi remix után elgajdolják a nemzeti himnuszt is. Az persze tagadhatadan, hogy egy-egycsoportosan„elkövetett” szenvedés, urambocsá! szenvelgés, ideig-óráig-konkrétan a kijóza- nodásig-képes összekovácsolni mindenféle összekovácsolhatót, de még az összekovácsolhatatlant is. Mondjuk, a novemberben esedékes megyei választásokig. Ja, hogy, akkor itten tényleg szélhámoskodásról lenne szó? Hát igen...! Egészen addig, amíg a választ ópol- gárokfélreértheteüenül ki nem nyilatkoztatják, ami az újságok isme- rekedési rovataiban szokás: Szélhámosokkíméljenek! JEGYZET Levél barátomnak JUHÁSZ KATALIN Meghalt egy barátom. Most tudatosul csakbennem, mekkora hatással volt rám. Nélküle más ember lennék- nem tudom, milyen, de valószínűlegmásfelé evickéltem volna az életben, talán kevésbé az árral szemben, inkább szépen ráfeküdtem volna a hullámokra és hagyom sodorni magam. Ámulattal figyeltem, hogyan lehet hitelesen szólni és élniegy hazugkorban. Hogya verbális üzenetekmellettfütyö- részéssel, egy-egy gesztussal, grimasszal, félmosollyal is milyen sokat el lehet mondani. Hogy az egyszerűség és őszinteség mennyire átütő erejű lehet egy pózokkal teli világban. Huszonnyolc évvel volt idősebb nálam. Amikormegismertem, már bölcs volt, de nem úgy, mint a filozófusok, hanem inkább mint az öregparasztemberek. Pedig Budapesten élt, eztavárost festette le hangokkal és szavakkal. Merthogy az volt a foglalkozása, hogy zenétírt egy barátjadal- szövegeire, aztán felment a színpadra és egy szál gitárral elénekelte őket. Úgy, hogy pisszenés nélkül figyelt az a négy-ötszáz barát a nézőtéren. Mivel az én felnőttkorom is Budapesten kezdődött, aránylag könnyen rátaláltam, és gyakran ottültemén is a Katona József Színházban. Rajta keresztül ismertem meg egy olyan korszakot, amihez már semmi közöm nem volt, mert a hetvenes évek (amelyek sapkát viselnek) gyerekfejjel nem tűntek olyan aggasztónak. Tőle tudom, milyen volt akkor szeretni, albérletből albérletbe költözni, igazoltatáson átesni, házibulikon ismerkedni, és Krakkóba menet habzó cseh sört inni az étkezőkocsiban. Hogy milyen nyomasztó lehetett az elmúlt rendszer. És részben azt is neki köszönhetem, hogy átvészeltem a felnőtté válást. Egy csomó „beváltható” receptet kaptam tőle. Összesen kétszer találkoztunk. Egyszer Pozsonyban, még egyetemistaként, együttvacsoráztunk egy nagy társaságban. Mert kettesben maradni vele akkor még túlzott igénynek tűnt. Aztán tíz évvel később sikerült ez is, bár nem baráti beszélgetés volt, hanem interjú. De emlékezett a pozsonyi fellépésre és az azt követő eszem-iszomra. Aztán elsodort mellőle az élet, másféle cédék kezdtek sorakozni a polcomon. Talán úgy éreztem, nincs már szükségem idegenvezetőre a világban. Pedig dehogy nincs. Szombaton előszedtem a régi lemezeit. Levél nővéremnek, Frontátvonulás, Fehér babák ta- karodója, Antoine és Désiré, Jóslat, Nyugati pályaudvar.... Azóta egyfolytában ezek szójnak. Nyugodj békében, Cseh Tamás!
