Új Szó, 2009. július (62. évfolyam, 150-176. szám)
2009-07-24 / 170. szám, péntek
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2009. JÚLIUS 24. www.ujszo.com PENGE Tisztán érezni Most nem tudom pontosan idézni, már oly régóta szeretem és ízlelem, hogy teljesen elsajátítottam Pályi Andrásnak egy gondolatát, melyben ezt tűzi ki célul. Nem, hogy tisztán gondolkodni, csupán, szerényen, alázattal, ennyit: tisztán érezni. Ki gondolná, hogy ez valóságos munka és gyötrelem! Kiszolgáltatni magunkat holmi, bennünket akadékoskodón foglalkoztató érzésnek - s az ilyen, a létünkbe mélyen belenyúló érzések mindig komplikáltak és zavarosak-, és az elménkkel, nem csak a tudatunkkal, egész mivoltunkkal birtokba venni, megtisztítani és a lényünkben hordozni azt. Légy azzá, amit érzel! Radics Viktória S kritikai rovata A konkrét életből táplálkozó, kicsit mindig önkínzó, magányba lökő processzus az ilyen. Testies is, a testünkkel folytatott titkos, belső párbeszéd. Amit „lelki életnek” nevezünk, nagyrészt ilyesféle, gyakran reménytelen benső munka az érzetekkel, érzésekkel, azok szétszálazásával, kifejtésével, hogy, mint mondani szoktuk, tisztába jöjjünk magunkkal. Gerevich András (1976) versei ebben az értelemben rendkívül tisztázok és tiszták, az önmagunkon és legislegbelül végzett munka végeredményei. Ezek a dísztelen versek már-már transzparensnek látszanak, a nyelvi anyag, mint a víz, látni enged egy-egy érzelmet, érzést, létállapotot. Az érzelmesség álja ellen úszik az ilyen líra; nem az önkifejezés, hanem az önelemzés, a megvilágítás belső késztetése szüli. Ami igen meglepő, az Gerevich verseinek egyszerűsége, ami a reflexiós munka intuitív célra-tartottságának eredménye, magyarán: a költő nem gondolkozza szét az anyagát, nem keres intellektuális kibúvókat, bölcs föloldást, hanem igenis az érzés gyökéig kíván hatolni, kíméletlenül, és a gondolatokkal nem kompenzál. A nyelv itt nem elfedő anyag, Gerevichnek sikerül életre keltenie az olyan fogalmakat, mint az élet értelme, a remény, a hit... Igaz, negatívan, a hiányzás tükrében. És azért, mert a szerelem különféle érzéseiből és indulataiból indít, és oda érkezik vissza (a hiányába, a saját magányába); nála a vágy, az erósz, így, ilyen hamisítatlanul megírva, olyan fájdalmasan izzó magma, mely kiégeti a verseket. Ez a szerelem - illetve annak hiánya - férfiak közti aktus, de Gerevich ebben a harmadik kötetében mindig túlfut az ínycsiklandó erotikán meg a „perverz”, kirívó szexualitáson, nagyobb (lírai) beteljesülést keresve. Ezek között a meleg szerelmes versek között vannak olyanok (Búcsú Londontól, Barátok, In- szomnia, MY EX, Erzsébet-híd), amelyek szerintem a magyar szerelmi líra maradandó alkotásai, ennek az ősrégi, gazdag műfajnak a legszebb (egyszerűen szép!) és értékes kortárs hajtásai. Gerevich András jó úton van afelé, hogy a nagy melankolikus költők közé lépjen. A melankólia mintha a tiszta érzések tartósítószere és lírai kimunkálásuk lehetőségmezeje lenne, s a benne lakozó keserűség egyfajta hitelesítő szer. (Egy példa erre a Napolaj Című versből: „Érzem a saját bűzömet, / a kipárolgó keserűséget, / a testemből kicsorgó mézt.”) A homoszexuális szerelem tragikus pontját volt mersze Gerevich Andrásnak lírába foglalni ezúttal, és ezzel messze meghaladta a tabutörés szintjét és színvonalát. A szexuális kicsapongás itt már édeskevés. Házasság, családalapítás, gyerek- nemzés („rossz biológia”) nem kínálnak kiutat; a szerelem összeroppanása s az unalom démonikusan fenyegető. „Az alváshiányt nem lehet mérni, / nem lehet számolni a beteljesületlen órákat”, írja Inszomnia című versében, a mérhetetlenre, a kínzó hiány álomi űrjére nyitva vers-ablakot, és a diszharmónia csodálatos két sorát foglalva paradoxonba: „nyitott, hideg szemmel álmodsz, / míg én lehunyt szemmel élek”. A betelje- sületlenség bánatának, a diszharmónia fájdalmának, a szerelmi össze- és beomlásoknak, az erotikus felvillanásoknak egyik nagy költőjét sejtem benne, aki, mint József Attila, „csalás nélkül” szeretne szétnézni könnyedén. A „gyermekkori sötét szobák”-ba, régi traumákba visszapillantó versei szintén utat mutatnak. Még egy leheletnyi gondolati és költői megragadóerő, és Gerevich András tiszta költészete (melyet a műfordítói munka is edzésben tart) fel fog ragyogni! Gerevich András: Barátok. Kalligram, 2009. Értékelés: 09990099#O Rokonok és Tragédia a Dunán Móricz Zsigmondra emlékezik július 26-án a Duna Televízió. Az író születésének százharmincadik évfordulója alkalmából Szabó István filmadaptációját, a Rokonokat (20.45), valamint a Szép magyar novella-sorozatban készült Móricz-epizódot (15.00) tűzik műsorra, (dtv) A rendhagyó zenei fesztiválon a Lakatos Róbert kezdeményezése nyomán született projekt is szerepel Viva musical - Csillagokkal Lakatos Róbert (Képarchívum) Operára farmerben és fagyival? Előadói estre baseball sapkában és hot doggal? Hangversenyre mezítláb és reklámszatyorral? Igen. Mindez lehetséges. Ha máshol nem, a ma kezdődő Viva musical pozsonyi nemzetközi zenei fesztiválon mindenképpen. MISLAY EDIT A rendezvényt - amelynek tavaly több mint 12 ezer látogatója volt - 2005-ben indították a szervezők, azzal a nem titkolt céllal, hogy igényes, valódi értékeket hordozó és kínáló nyári fesztivállal gazdagítsák Pozsony kulturális életét. 2005-től a Viva musica! számtalan nívós komolyzenei, világzenei és jazzkoncerttel örvendeztette meg a közönséget, s mindehhez még „tömegbarát” formát is kínálnak: a koncertek a szabad ég alatt, a Fő téren és a Primáši palota udvarán zajlanak, és egyáltalán nem kötelező a nyakkendő, az öltöny vagy a kisestélyi. Sőt még a belépőjegy sem mindig. A Viva musica! mára a főváros legnagyobb nyári nemzetközi zenei fesztiválja lett, és népszerűsége évről évre növekszik. A ma esti megnyitó rendkívül nagyszabású és modern is lesz egyúttal - ma tartják ugyanis a premierjét az Under my Spell! című kantátának, amelyet Oskar Rózsa, a jeles szlovák muzsikuszeneszerző és Peter Kollár költő kifejezetten Adriana Kučerová szopránénekes hangjára „szabott”. Arról, hogy a Viva musica! valóban nem egy hagyományos zenei fesztivál, az idei évfolyamban bizonyára a Diótöró Duke Ellington által dzsesszesített változata, vagy a bolondosán virtuóz show- műsort produkáló Sax Machine, a francia szaxofonistákból álló négyesfogat is meggyőzi a közönséget. Fellép továbbá a varázslatos hangú görög énekesnő, Elly Paspa- la, valamint Jana Kirschner is, aki ezúttal nagyzenekari feldolgozásban adja elő legnépszerűbb dalait, és lesz egy nagyszabású operagála is, Viva Opera! címmel. Július 28-án, kedden is egy különleges projekt szerepel a programban: megálmodója és életre hívója Lakatos Róbert brácsa- és hegedűművész, a Luxemburgi Európai Szólisták zenekarának tagja, a 2005-ben alakult RÉV zenekar vezetője, aki évek óta a komolyzene és a népzene határvidékének szenvedélyes kutatója és feltérké- pezője. A Csillagok, csillagok című, (zenei) határok feletti projektben magyar és szlovák zenészek muzsikálnak együtt, s közös műsorukban - Bartók szellemiségében - egyszerre szólal meg a színpadon komolyzene, jazz és népzene. A Csillagok, csillagok ez ideig egyszer volt látható-hallható: 2006-ban Budapesten, a Művészetek Palotájában. Pozsony lesz a második helyszín, ahol ezt a nem mindennapi zenei csemegét „feltálalják” a közönségnek. Lakatos Róbertét a Pozsonyban is bemutatkozó Csillagok, csillagokról és a zenei határátlépésekről kérdeztük. Hogyan született a projekt? Három évvel ezelőtt Líber Bandi barátommal, a Folk-Európa Kiadó igazgatójával kitaláltuk, hogy mi lenne, ha a komolyzenét, a jazzt és népzenét egy színpadon szólaltatnánk meg. Tizenhárom élvonalbeli zenész áll a színpadon, mint például Koppándi Jenő, a Magyar Nemzeti Filharmónia koncertmestere, Ladislav Fantzowitz, a fiatal szlovák zenészgeneráció egyik legjobbnak tartott zongoristája és a népzenészek színe-java: Mester László, Gombai Tamás vagy Vizeli Balázs, valamint két nagyszerű énekes, Herczku Ágnes és Korpás Éva. A „főszerep” Dresch Mihálynak, Balogh Kálmánnak és nekem jutott. A zenei közös nevezőnk az, hogy nem csupán egy műfajban tevékenykedünk: Balogh Kálmán a népzenében, a komolyzenében és a jazzben, Dresch Misi a népzenében és a jazzben, én pedig a komolyzenében és a népzenében. Hogyan állt össze a műsor? Egy fához hasonlítanám a műsorunkat. Nagyon mélyen vannak a gyökerei, a mi esetünkben ez a magyar népzene, hiszen a komolyzene is a népzenéből alakult ki, ebből táplálkozott minden zeneszerző. A fa ágait egyrészt a jazz alkotja, a Dresch Misi-féle jazz-vo- nalnak van egy különleges magyar hangzása, etnojazznek is nevezhetjük, másrészt a komolyzene. Itt kell megemlítenem Bartók Béla nevét, mert végül is az ő szellemisége, inspiráló munkássága szövi át és fűzi össze az egész műsort, és az ő szerzeményeiből is hallhatók benne részletek, valamint feldolgozások. A műsor címe azért lett Csillagok, csillagok, mert ezzel a népdallal szeretnénk megmutatni, milyen sokszínű és nagyszerű a magyar népzene, és hogyan lehet formálni. A műsor elején Bartók Béla közismert feldolgozásában hangzik fel, majd jazzfeldolgozás- ban Balogh Kálmán révén, a műsor végén pedig eredeti népzenei formájában. Lesz tehát a műsorban komolyzene, népzene és jazz - egy színpadon, 13 ember tolmácsolásában. Kíváncsian várom, hogyan fogadja a pozsonyi közönség. Úgy gondolom, az is fontos, hogy egy elég kiélezett szlovák-magyar politikai helyzetben lépünk fel egy ilyen fesztiválon, magyar zenével. Ez is azt bizonyítja, hogy az emberek közt, legyenek szlovákok vagy magyarok, nincs igazán probléma. Úgy gondolom, a feszültséget a politikusok szítják. Csak javíthatja a két nép viszonyát, ha minél több olyan kulturális rendezvény lesz, amelyen a szlovákok és a magyarok együttműködnek. Pozsonyban a közelmúltban is koncertezett a RÉV zenekarral, a Meteorit Színházban. Ott milyen volt a fogadtatás? Nagyon jó. Herczku Ágit hívtuk meg vendégénekesnek. A közönség java része szlovák volt, és két- szer-háromszor is visszatapsoltak bennünket. Úgy látom, a szlovák közönség vevő erre a műfajra, mivel a szlovák együttesek még nem igazán foglalkoznak világzenével. Nekünk szerencsénk van, hogy van egy Bartók Bélánk, aki megmutatta az utat. Bartókról azt is mondják, hogy ő volt az első világzenész, mert zenéjében magas színvonalon ötvözte a magyar, a szlovák, a román és a balkáni török népzenét. Törvényszerűen következett a zenei pályafutásából, hogy ön zenei „határvidéken” fog tevékenykedni? Hiszen népzenészként és komolyzenészként is elismertművész. Én mindig párhuzamosan foglalkoztam a kettővel. Amikor a konzervatóriumban tanultam, egyúttal játszottam a Szőttesben, anno tizenöt éve volt egy együttesünk, a Csiholok, aztán az Ifjú Szivekben voltam egy évig zenei vezető. A népzenével tehát sohasem szűnt meg a kapcsolatom. És éppen ennek a világzenei „bumm”- nak köszönhető, hogy a két műfajt igyekszem ötvözni. Engem már előtte is állandóan foglalkoztatott, milyen lenne, ha mondjuk egy koncerten először eljátszanánk egy komolyzenei darabot, utána pedig fölállok, és népzenét játszom. Ez még tíz évvel ezelőtt is elképzelhetetlen volt, mert nagyon erősek voltak a zenei határok. Ma pedig már teljesen normális, hogy a világ legnagyobb koncerttermeiben népzenészek lépnek fel, akik bolgár vagy román falvakból érkeznek, és autentikus népzenét játszanak. Abszolút nyitott lett a világ ilyen téren. Ez is egyfajta löket volt számomra, és amikor négy éve megalakult a RÉV, megpróbáltam a két műfajt ötvözni. Ha az ember elindul egy úton, és nem hátrafelé néz, hanem előre, az lassan magával vonzza a többi dolgot. Néhány éve a Csillagok, csillagok című műsor is elképzelhetetlen dolognak tűnt. Ebben a stílusban, amit most játszik, mondhatjuk azt, hogy „révbe ért” művészileg? Ez az a zenei műfaj, amelyben úgy igazán lubickol? Még nem tudom, hogy lubicko- lok-e. A múltkor azt mondta egy barátom, hogy ő úgy gondolja, ez még nem az, ami kifejezi az igazi énemet, úgyhogy várom, mi jön még. Az ember állandóan fejlődik. Három évvel ezelőtt azt mondtam, hogy én mindig ezt fogom csinálni. Most már azt mondom, hogy nem biztos. Nem tudom, hova fogunk érni. Hogy révbe érünk- e? Remélem, hogy a RÉV-vel révbe érünk.
