Új Szó, 2009. július (62. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-17 / 164. szám, péntek

6 Kultúra ÚJ SZÓ 2009. JÚLIUS 17. www.ujszo.com A Sankt Margarethen-i szabadtéri színház fantasztikus természeti környezetet nyújt az előadásoknak Eliza és Rigoletto a szomszédban Lucas és Spielberg keresett a legjobban New York. Az Indiana Jones negyedik epizódja nagyon bejött ta­valy a George Lucas-Steven Spielbeg alkotópárosnak: ők tették zsebre a legtöbb bevételt Hollywoodban. Lucas 170 millió dolláros jövedelemmel érte el az első helyezést a Forbes magazin szerdán közzétett listáján, míg Spielberg 150 milliót keresett 2008 júniusa és 2009 júniusa között. Az Indiana Jones és a kristálykoponya ki­rálysága a vegyes kritikai fogadtatás ellenére világszerte 768 mil­lió dollárt kasszírozott a jegypénztáraknál. A gazdasági szaklap toplistáján elsősorban a kamera mögött álló férfiak szerepeltek jól, a színészek kissé hátrébb szorultak. A harmadik helyet a produ­cerguru, Jerry Bruckheimer csípte el 100 milliós bevétellel. „Hollywoodban a sztárok címlapon láthatják fotóikat, a divatter­vezők elárasztják őket ingyen göncökkel - a nagy lét azonban a producerek szakítják le” - magyarázta az eredményt a Forbes.com honlapján megjelent összeállítás, (mti) A 3 kismalac és a farkasok meséje a BIBlANA-házban Ismét Pozsonyban a Bóbita-A--A-A A megmaradt gigászi kőtömbök újabban operaelőadások díszleteihez szolgáltatnak szürrealista keretet, az idei nyáron épp Verdi Rigolettójához (Pavol Urbánekfelvétele) AJÁNLÓ Az elmúlt hónapban a pozsonyi Bábszínházban megrendezett Po­zsonyi Nemzetközi Bábfesztivál vendége volt a pécsi Bóbita Báb­színház A sárkány palotája című előadással. A társulat tagjai újra Pozsonyba látogatnak. Ezúttal a Nektek játszunk elnevezésű nem­zetközi alternatív és bábszínházi szemle kilencedik évfolyamának vendégeiként játszanak majd az apróságoknak. Július 19-én (va­sárnap) a pozsonyi BIBIANA-ház- ban (Panská 41.) kétszer is bemu­tatják A 3 kismalac és a farkasok című bábelőadásukat három éven felülieknek. Az előadás két klasszikus mese ötvözete, mely­ben a három kismalac közös erő­vel - illetve furfanggal - győzi le a pecsenyéjükre vágyó farkast. A Bóbita Bábszínház azzal ajánlja a gyerekek figyelmébe A 3 kismalac és a farkasok című meséjüket, hogy: „az előadás humorral, mi­nimális szöveggel és sok zenével fűszerezett, izgalmas és rendkívül tanulságos”. S akik a kismalaco­kat és a farkasokat megelevenítik: Nagy Viktória és Schneider Jankó. Az első előadás kezdete 16, a má­sodiké 18 óra. (tb) Csak a rossz időtől kell tar­taniuk a szabadtéri játékok szervezőinek, a gazdasági válságtól nem. Legalábbis ilyennek mutatkozik a helyzet az ausztriai Sankt Margarethenben és Mör- bischben, ahol teltházat vonzanak az előadások. VOJTEK KATALIN A Sankt Margarethen-i szabad­téri színházat úgy reklámozzák, mint a legnagyobbat Európában. Nyugodtan reklámozhatnák úgy is, mint a legfantasztikusabb ter­mészeti környezetben elhelyezke­dőt, mert egy különleges hangula­tú ókori kőbányában található, amely megérdemelten került az UNESCO Világörökség listájára. Kétezer éve a rómaiak fejtettek itt követ, amelyet közeli katonai tá­boruk és pannóniai provinciájuk fővárosa, Carnuntum építéséhez használtak fel, később innen hord­ták az anyagot a bécsi Szent István- dóm építői is. A megmaradt gigá­szi kőtömbök újabban operaelő­adások díszleteihez szolgáltatnak szürrealista keretet, az idei nyáron épp Verdi Rigolettójához. Renzo Giacchieri, a neves olasz rendező tudja, mi kell a nézőknek; a veronai Arénában, a Salzburgi Ünnepi Játékokon, Rómában, Ca- racalla termáiban, Luxorban és másutt alaposan kitapasztalta a közönség ízlését. Rigolettója rend­kívül mozgalmas és látványos, olyan, mint az előadást követő nagyszabású, színpompás tűzijá­ték. Udvaroncok, szolgák, fegyve­res őrök, Botticelli kecses figuráit idéző táncosnők, meztelen nimfák (szemérmes, testszínű trikóban), akrobata mutatványokat bemuta­tó, valódi törpe, udvari festő és modelljei kavarognak a színen az első felvonásban, az utolsóban Ri­goletto és Gilda (valójában a dub­lőrjük) lovon vágtat Sparafucile házához. Minden a szemnek és természetesen a fülnek is, erről a holland Koen Schoots vezényelte aradi zenekar és a nemzetközi sze­replőgárda gondoskodik. Az opera több szereposztásban fut, mind­egyiknek megvan a maga abszolút sztáija, a bemutatón ez egyér­telműen a Gildát éneklő fiatal, kis- lányosan törékeny termetű orosz szoprán, Jekatyerina Bakanova volt. Olyan átlényegült, megindító játékot, mint az övé, ritkán látni operaszínpadon. A fesztiválnak otthont adó kő­fejtő a 18. század óta az Esterhá­zyak tulajdonában áll. A hercegi család sok millió eurós beruházás­sal változtatja Európa egyik leg­jobban felszerelt szabadtéri szín­házává, 4,5 ezer főt befogadó né­zőterét további 800-1000 hellyel kívánja bővíteni. A közönség nem annyira nemzetközi, mint a sze­replőgárda, a hazaiak vannak túl­súlyban. Lezserek, jókedvűek, kis­párnával és pléddel érkeznek, mert tudják, hogy itt a legmele­gebb nap után is hűvösek az esték. A hosszú szünet alatt a kioszkok­ban a finom helyi borokat kínálják, mint Burgenland-szerte minde­nütt, az idegen számára az egész régió egyetlen hatalmas szőlészet és borászat benyomását kelti. Eb­ből az Esterházyak is derekasan ki­veszik a részüket, ők is piacra gyártják a bort, és büszkén hirde­tik, hogy pincéikben 250 éves tra­díció ötvöződik a legkorszerűbb technológiával. Míg St. Margarethen az opera, Mörbisch az operett és a musical nyári fellegvára. A Fertő-tó part­ján álló, 1957 óta működő, 6 ezer férőhelyes szabadtéri színház a szereplőket tekintve nemigen szorul behozatalra, ami természe­tes is az operett hazájában. Az idén színre vitt My Fair Lady is ha­zai nagyágyúkat vonultat fel. A Pickeringet játszó Harald Serafin a bécsi operett élő legendája, de ő a mörbischi nyári fesztivál főin­tendánsa is, s mint ilyen, rendkí­vül sikeres, a Higginset alakító Michael Maertens Ausztria egyik legtöbbet foglalkoztatott, legnép­szerűbb színésze, Gaby Jacoby (Mrs. Higgins) Rökk Marika lá­nya, de nemcsak ezért szereti a közönség, Helmuth Lohner, a da­rab rendezője és egyben Doolittle papa megszemélyesítője a sokol­dalúságáról ismert, Salzburgban Jedermannt és a Halált alakítja megrendítően. A két Eliza, Nadi­ne Zeintl és Katrin Fuchs még túl fiatal ahhoz, hogy élő legenda le­gyen, de már a legjobb úton ha­lad, hogy azzá váljon. A kissé dis- neylandesre sikeredett színpad­kép, a színes kosztümök, a hatal­mas teret benyüzsgő, népes tánc­kar (vannak benne pozsonyi tán­cosok is) egyetlen tarka, fergete­ges kavalkáddá olvad össze, jó­kedvre hangolva az embert. Érdemes megnézni a két elő­adást, ahogy Mörbischt és St. Margarethent is. Nincsenek külö­nösebb látnivalóik, de lehet nosz­talgiázni: ilyen takarosak, építé­szetileg változatosak lehetnének a mi falvaink, városkáink is, ha nem lett volna romboló-rondító szocia­lista „településrendezés”. És ha már eljöttünk, meg lehet nézni a pompás kismartoni Esterházy- kastélyt is, és benne a Haydn-év alkalmából rendezett kiállítást. Hisz mindez itt van a szomszéd­ban, szinte karnyújtásnyira, egy nap alatt bejárható. A farkas megpróbálja becserkészni a vacsoránakvalót (Fotó: Bóbita) Venczel Vera színművész nagy sikerű filmjeiről, a Vígszínházról, kollégáiról és különös díjairól mesélt a rimaszombati közönségnek Szerencsés embernek érzi magát, mert rengeteg ajándékot kapott az élettől JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Már túl vagyunk az est hivata­los részén, amikor betérünk az egyik rimaszombati étterembe. Venczel Vera rendel, a pincémő egy ideig csak néz, írja a rende­lést, majd hirtelen felkiált: „Ugye maga a Venczel Vera?” A színész­nő előbb picit elpirul, majd bol­dogan mosolyog, s a rendelés hát­lapjára odakanyarítja a nevét. A művésznőt Rimaszombatban a Három rózsa kávézóban zsúfolt ház várta. Évek óta csalogatták már, s a meghívónak több apropó­ja is akadt, az utolsó pillanatban mégis mindig elmaradt a találko­zás, holott nem most járt először a városban. Férje, Czapp György iparművész, Rimaszombatban született, ugyanis édesapja a II. vi­lágháború vérzivataros esztende­iben Losoncon volt katonaorvos. Az est talán legemlékezetesebb pillanata volt, amikor az Egri csil­lagok taglalásánál a szervezők be­játszottak egy részletet a filmből. Egy csacska dal csendült fel, amellyel a filmben Török Bálintot köszöntik, s Venczel Vera szemé­ben megjelent egy elmaszatolt könnycsepp. Nem ez volt az első filmje, de ezt látták talán a leg­többen, s azóta is generációk nőt­tek rajta fel. Várkonyi Zoltán ren­dezte, aki Venczel Verát már a fő­iskolai felvételin felfedezte. Nem ő volt ugyan az osztályfőnöke, de amikor megszerezte a pénzt az Egy magyar nábobhoz, próbafel­vétel nélkül Venczel Verát jelölte Szentirmai Katinka szerepére. Partnere Kovács István volt, akivel az Egri csillagokban is együtt ját­szott. „Várkonyi ezer százalékig hitt a könyvben, Nemeskürtyben, aki a forgatókönyvet írta, a színé­szeiben és mindenkiben, akinek bármi köze volt a filmhez” - mondta, s élete egyik legnagyobb élményének tartja a Várkonyival való találkozást. Már másodéves korában szerepet adott neki a Víg­színházban, ahol Ruttkai Éva ud­varhölgye lehetett A néma leven­tében. Ä társulathoz azóta is hű maradt. A 60-as évek végén, 70-es évek elején szinte „le sem lépett” a filmvászonról, és Várkonyi is számos lehetőséget biztosított számára a Vígben. Különös élmé­nye marad a Ványa bácsi, amely­ben Latinovits Zoltán és Tomanek Nándor is eljátszotta a címszere­pet, s mellettük Szonyaként Rutt­kai Évával és Darvas Ivánnal lehe­tett egy színpadon. Az Égri csillagok 1968-ban ké­szült, akkor horribilisnek számító 80 millió forintos költségvetésből. A törökországi jeleneteket Bulgá­riában vették fel, méghozzá au­gusztusban, amikor a szovjet csa­patok bevonultak Csehszlovákiá­ba. Vágni lehetett a feszültséget a forgatáson, emlékezett Venczel Vera, hiszen ők ugyan még nem nagyon, de az idősebbek jól emlé­keztek, sőt aktív részesei voltak 1956-nak. Venczel Vera a film be­mutatása után egy csapásra Ma­gyarország egyik legnagyobb sztáija lett, de nem a szó mai ér­telmében. Nem is viselte könnyen, hogy az összes színes hetilap cím­lapján szerepelt, a filmjeit sem igen tudta visszanézni. A másik nagy népszerűséget hozó szerepe A fekete város Rozalija volt. Évekig (Gecse Attila felvétele) Rozalicskázták mindenfelé, ahol megfordult, de az olyan könnyed kis vígjátékokban, mint a Tanul­mány a nőkről vagy a Csak egy te­lefon is imádott játszani. „Ebben a filmben Ruttkai Éva volt az édes­anyám, Gábor Miklós az édes­apám, s mellettük létezni maga volt a felhőtlen boldogság”. A Pil­langó című filmben nyújtott alakí­tásáért Monte Carlóban Arany Nimfa-díjat kapott, amelyet sze­mélyesen nem vehetett át, mégis életre szólóan elkíséri, hogy a nagy Vittorio de Sica dicsérte az alakítá­sát. Pedig sokáig hezitált, hogy el­fogadja-e volt félje, Esztergályos Károly felkérését, hiszen városi lányként nemigen vélte ismerni Móricz hőseinek lelkivilágát. Molnár Gál Péter már akkor megírta, hogy ez az Audrey Hep- burn-őzike olyan csitri-színésznő, aki sorra jó szerepeket fog kapni, amíg ki nem nő a csitriszerep-da- rabokból. De később hatalmas önmérsékletre, önismeretre, fe­gyelemre és józanságra lesz szük­sége, hogy ldkerülje a naiva sze­repkör ezzel járó nehézségeit. A kérdésre, hogy viselte el a csendesebb éveket, amikor legfel­jebb egy-egy beugrás jutott, csak annyit válaszolt: „Soha nem unatkoztam és soha nem voltam munka nélkül. Legfeljebb rájöt­tem arra, hogy van élet a színhá­zon kívül is, így felfedeztem az otthon örömét. Mégis azt kell mondjam, annyi mindent kaptam az élettől, és annyi szerepet el­játszhattam, annyi ajándékkal van teli az életem, hogy ha új dol­gok nem is záporoznak felém mostanában, azt az egy-egy lehe­tőséget is a legnagyobb szaktu­dással próbálom megoldani, és ma, amikor sok kolléga a nyomor­ral küzd, nagyon szerencsés em­bernek mondhatom magam”. Ha el is kerülték az állami ki­tüntetések, tavaly beléphetett a Halhatatlanok társulatába, míg rajongói egy olyan naprakész in­ternetes oldalt állítottak róla össze, amilyen valószínűleg senki másnak nincs a magyar színész­társadalomban. „Kell ennél több?” - teszi fel a kérdést a be­szélgetés végén.

Next

/
Thumbnails
Contents